Soha semmilyen ajánlatot nem tett a Szerb Kajak-Kenu Szövetség és a Szerb Olimpiai Bizottság sem Douchev-Janics Natasának, sem pedig férjének az ottani munkát illetően - közölte a szerb féllel folytatott szerdai, szegedi informális tárgyalást követően Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára.
Kuba egykori államfője és pártfőtitkára, Fidel Castro hónapok óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, tápot adva az egészségi állapotával, sőt halálával kapcsolatos találgatásoknak. Utóbbiak az internetről kiindulva már elérték a hagyományos médiumokat is - írta a Neue Zürcher Zeitung.
Indokolatlannak tartja az MSZP a tervezett területi alapú rendszámok bevezetését. A szocialisták szerint az intézkedés 53 milliárd forintos költséget jelenthet a 3,5 millió magyar gépjármű-tulajdonosnak.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett költségvetési kiigazítás egy növekedésellenes csomag. Erről Bauer Tamás, az ellenzéki párt alelnöke beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Svájc 1,2 milliárd forinttal támogatja a magyar bíróságok biztonsági és informatikai rendszereinek fejlesztését - jelentette be az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és a svájci nagykövet szerdán Budapesten egy szakmai rendezvényen.
Vági Márton, az ÁPV Zrt. volt vezérigazgatója és Somkuti István, az ÁPV Zrt. egykori vezérigazgató-helyettese meghallgatásával folytatta munkáját szerdán az Országgyűlés Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság.
A rendőrség információi szerint tizenöten sérültek meg abban a szerda hajnalban Kisvárdán történt balesetben, amelyben egy munkásokat szállító kisbusz és egy kamion ütközött.
Nemzeti, európai uniós és cigány zászlók mögött, mintegy 300 résztvevővel szerda délután két órakor az Avasi lakótelepről elindult a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat által szervezett menet, amelyet A hazáért, a demokráciáért címmel hirdetett meg a roma szervezet.
Nemzeti, európai uniós és cigány zászlók mögött, tudósítónk szerint mintegy 600 résztvevővel szerda délután két órakor az avasi lakótelepről elindult a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat által szervezett menet, amelyet A hazáért, a demokráciáért címmel hirdetett meg a roma szervezet. A romák mellett ma a DK és szimpatizánsai is tüntetnek a jobbikos menetelés ellen.
Egy héttel a húzás előtt maradt munkanélküli az a szerencsés, aki vasárnap megnyerte a több mint egymillió eurót érő lottónyereményt. A férfi Câmpulung Muscel városából, Argeș megyéből játszotta meg találomra a számokat, és csupán 4,1 lejt fizetett, azaz a legegyszerűbb variánssal próbálkozott.
Nemzeti, európai uniós és cigány zászlók mögött, mintegy 300 résztvevővel szerda délután két órakor az Avasi lakótelepről elindult a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat által szervezett menet, amelyet A hazáért, a demokráciáért címmel hirdetett meg a roma szervezet.
A Helyi iparűzési adóalap számításának a megváltoztatása jövőre, a kereskedelemben működő vállalkozásokat fogja leginkább sújtani - mondta el Vámosi-Nagy-Szabolcs. Az adószakértő szerint csak nagy nehézségek árán lehet majd teljesíteni a 60 milliárd forintos többlet áfa-bevételt.
Sem az Európai Bizottság, sem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem kívánt reagálni a kormány szerda reggel bejelentett, 367 milliárd forintos költségvetési kiigazító csomagjára.
Elindult a Demokratikus Koalíció (DK) menete szerda délután Miskolcon; a demonstráció félpályás útlezárással kezdődött a Csabai kapuban, a Petneházy lakótelepnél.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. környezetvédelmi rendszere nem jelezte előre a katasztrófát - mondta az elsőrendű vádlott, B. Zoltán, a cég vezérigazgatója a vörösiszap-katasztrófa ügyében indult büntetőper tárgyalásán szerdán a Veszprémi Törvényszéken.
Bár a népszavazás kiírásához szükséges mennyiségű aláírás bőven összegyűlt, a gyömrői képviselő-testület nem vonta vissza azt a döntését, amellyel a helyi főtér egy részét Szabadság térről Horthy térre nevezték át. Pénteken az aláírásgyűjtést jegyző egyesület átadja az íveket a Polgármesteri Hivatalnak.
Statikailag megerősítik az V. kerületi Rikkancs-szobrot, az alkotást ezért szállították el a Hild térről - mondta Puskás András (Fidesz-KDNP), az V. kerület alpolgármestere szerdán.
Nem ellenfélként, hanem partnerként tekint a demokratikus ellenzéki oldal szereplőire Mesterházy Attila – erről az ATV Start című műsorában beszélt az MSZP elnöke, aki azt is elmondta: mégegyszer nem követhetik el azt a hibát, mint 2006-ban, ezért a választási együttműködésnek többről kell szólnia, mint csupán az Orbán-kormány leváltásáról.
Lemondott a Livestrong alapítvány elnöki posztjáról Lance Armstrong hétszeres Tour de France-győztes korábbi országúti kerékpáros, akit az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) örökre eltiltott és megfosztott összes, 1998 augusztusa óta elért eredményétől.
Statikailag megerősítik az V. kerületi Rikkancs-szobrot, az alkotást ezért szállították el a Hild térről - mondta Puskás András (Fidesz-KDNP), az V. kerület alpolgármestere szerdán az MTI-nek.
Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza a jövő évi költségvetésről szóló javaslatát, mivel az a többszöri kiigazítás után teljes mértékben hiteltelenné vált.
Leállhat a termelés a Gyulai Húskombinátban a jövő héten, a termelést a cég nem tudja finanszírozni, a számlavezető bankok zárolták a kifizetéseket - tájékoztatta munkásgyűlésen a dolgozókat a húskombinátban kialakult helyzetről Ruck János vezérigazgató.
Több bevételre számíthat a jövőben a chipsadó kiterjesztésével a kormány, és így az egészségügy. A népegészségügyi termékdíjat egy törvénymódosítás révén immáron az alkohol és a dohánytermékek után is meg kell fizetni. A tavaly beérkező összeg egy részét az egészségügyben dolgozó orvosok, ápolók fizetésének emelésére fordították.
November 9-én folytatódnak az egyeztetések a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel - mondta Hoffmann Rózsa, miután szerdán Budapesten találkozott öt érdekképviseleti tömörülés képviselőjével. Az oktatási államtitkár továbbra is bízik a béremelésben.
Egyetért a Fidesz-frakció a 2013-as költségvetést érintő kormányzati kiigazító lépésekkel, a képviselőcsoport szerint ugyanis ha az Európai Unió többet követel, akkor nem a családok, hanem a bankok terheit kell megemelni - közölte Rogán Antal az MTI-vel.
Nem történt előrelépés, nem kaptak választ kérdéseikre - így értékelték a pedagógus- szakszervezetek vezetői az oktatási államtitkárral tartott szerdai budapesti egyeztetésüket az MTI-nek nyilatkozva. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ugyanakkor elmondta azt is, abban megegyeztek Hoffmann Rózsával, hogy az oktatás legyen kivétel, ha megszűnne a kereset és a nyugdíj együttes…
Nem történt előrelépés, nem kaptak választ kérdéseikre - így értékelték a pedagógus- szakszervezetek vezetői az oktatási államtitkárral tartott szerdai budapesti egyeztetésüket az MTI-nek nyilatkozva. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ugyanakkor elmondta azt is, abban megegyeztek Hoffmann Rózsával, hogy az oktatás legyen kivétel, ha megszűnne a kereset és a nyugdíj együttes…
Az úgynevezett aktív elkötelezetlen szavazók körében az év első kilenc havi átlagát tekintve Bajnai Gordon jelentős előnyre tett szert Orbán Viktorral szemben.
Hozzávetőleg hétszázan tüntettek szerdán Miskolcon A hazáért és a demokráciáért címmel a helyi cigány nemzetiségi önkormányzat szervezésében; a résztvevők "nácik haza", "itthon vagyunk", "munkát kenyeret", valamint "opre romane" ("romák fel") jelszavakat skandáltak.
Pénzadományt ajánlottak fel Kenéz Imre rendőr törzszászlós családjának szerdán az ausztriai Feldbach rendőrkapitányságának munkatársai, és együttérzésüket fejezték ki a hozzátartozóknak - tájékoztatta Magyarország bécsi nagykövete az MTI-t.
Tavaly októberben a líbiai felkelők kivégezték Moammer Kadhafi volt diktátort, az egyik fiát és még több tucat embert - jelentette be szerdán a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet.
Az amerikai konzervatív média értékelése szerint a moderátor részrehajlóan vezette az elnökjelöltek második televíziós vitáját, és nem egyértelmű, hogy a republikánus Mitt Romney alulmaradt a szópárbajban.
Pénzadományt ajánlottak fel Kenéz Imre rendőr törzszászlós családjának szerdán az ausztriai Feldbach rendőrkapitányságának munkatársai, és együttérzésüket fejezték ki a hozzátartozóknak - tájékoztatta Magyarország bécsi nagykövete az MTI-t.
A szükségesnél nagyobb mértékűnek nevezték az MTI által megkérdezett elemzők a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett 367 milliárdos jövő évi költségvetési kiigazítási csomagot, amely véleményük szerint tovább ronthatja a növekedési kilátásokat és emelheti az inflációt. A bejelentésre a forint és a részvényárfolyamok is gyengültek.
Október 21-én láthatja a nagyközönség azt a szobrot, amelyet a belga születésű színészről mintáztak. Jean-Claude Van Damme gondosan ellenőrizte a munkát.
Mintegy ezer fős roma tömeg gyűlt össze Miskolcon tegnap délután a Jobbik városba hirdetett felvonulása ellen, míg a Demokratikus Koalíció (DK) ezzel egyidőben félpályás útlezárással tiltakozott a szélsőjobboldali párt ellen.
Nem a Milla jelenti Bajnai Gordon politikai visszatérésének bázisát, hanem egy általa létrehozott új egyesület – értesült az atv.hu. Úgy tudjuk, Bajnai stábjában szerepet kaphat Urbán László, aki az első Orbán-kormány pénzügyminiszter-jelöltje volt.
Folytatta az ígérgetést Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a közoktatási szakszervezetekkel folytatott tegnapi tárgyalásán. Szerinte mindent megtesznek, hogy jövő szeptembertől mégis emeljék a pedagógusok bérét, azt azonban továbbra is homály fedi, hogy növelik-e a tanárok munkaterhelését és lesznek-e tömeges elbocsátások.
Példátlan összefogással szervez segélykoncertet hat újságíró-szervezet. Különböző világnézetű és politikai irányultságú szakmai szerveződést kovácsolt össze a szükség és az elszegényedés.
Tegnap reggelre eltűnt a fővárosi Hild térről az utóbbi hetekben országos hírűvé vált Rikkancs szobor - tudósítónk szerint a szobor helyén nem volt más, csak egy sekély, négyzet alakú gödör. Az alkotás azért került a figyelem középpontjába, mert az 1920-as éveket idéző kisfiú egy mai bulvárlapot tart a kezében. A szobrot közpénzen készíttette Rogán Antal polgármester.
Elállt a Magyarországi Roma Parlament ellen az elmaradt bérleti díjakra hivatkozva benyújtott kilakoltatási keresetétől a VIII. kerületi önkormányzat, elismerve, hogy a szervezetnek "egyetlen fillér" köztartozása sincs - értesült lapunk. Az eljárást a bíróság így megszüntette, és a Tavaszmező utcai épületben egyelőre tovább működhet a roma központ.
Az MSZP indokolatlannak és igazságtalannak tartja a kormány által tervezett területi alapú rendszámok bevezetését, ami a szocialisták szerint összesen 53 milliárd forintos költséget jelenthet a 3,5 millió magyar gépjármű-tulajdonosnak.
Lezárják csütörtök délelőtt a fővárosban lévő újpesti vasúti hidat (északi összekötő vasúti híd), mert a honvédség tűzszerészei egy gyanús tárgyról kaptak bejelentést - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. A Mávinform közölte, hogy a lezárás idején a BKV járatain elfogadják a vasúti menetjegyet és bérletet a Nyugati pályaudvar és Óbuda állomás között.
A főpolgármester szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV közös busztenderét nem lehet nagy eredménynek betudni, de nem is emiatt "fáj leginkább a feje", hanem a hármas metró állapota miatt.
Matolcsy György nem nemzetgazdasági miniszter, hanem egy kókler, aki két hétre előre sem tud tervezni – ezt Gyurcsány Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Fegyverszünetet köttetne Szíriában az ENSZ külön-megbízottja október végével. Az országban szerdán is több ponton összecsaptak a kormány-csapatok és a felkelők - utóbbiak egy helikoptert is lelőttek. A lázadók megállapodtak abban, hogy a különböző felkelő-csapatokat mostantól közösen irányítják.