Elhalasztották a Japán és Kína közti véletlen tengeri összeütközések elkerülésére tervezett kommunikációs rendszerről, a japán-kínai forródrótról szóló megállapodás előkészítését - jelentette a Jomiuri Simbun című japán lapra hivatkozva hétfőn a kínai Global Times.
A miniszterelnök szerint Brüsszelben is látják, hogy a magyar kormány tűzön-vízen át, de végrehajtja azt, amit az EU-csatlakozáskor vállalt, vagyis Magyarország nem koldul, nem könyörög, hanem teljesít, és elvárja azt, ami ez alapján jár neki.
Bocsánatot kért a líbiai miniszterelnök-helyettes vasárnap, amiért a hatóságok Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető legkisebb fiának halálhírét keltették, és azt a téves információt tették közzé, hogy elfogták Kadhafi egykori szóvivőjét. A Hamísz Kadhafi haláláról és Mussza Ibrahim elfogásáról szóló hírek az elmúlt hónapokban márt többször felbukkantak a líbiai médiában.
Az új egészségügyi salátatörvény tervezete alaposan megkurtítja az orvosi jövedelmeket: gyakorlatilag befagyasztja a pótlékokat, illetve a költségvetés állapotától teszi függővé, hogy az idei bérkiegészítés jövőre is jár-e.
A libanoni rendőrség vasárnap könnygázzal akadályozta meg, hogy a Nadzsíb Mikáti libanoni kormányfő lemondását követelő tüntetők Bejrútban behatoljanak a miniszterelnöki hivatalba.
Fidel Castro volt kubai vezető cikket jelentetett meg egy állami internetes fórumon, bírálva azokat, akik olyan rémhíreket terjesztenek, hogy halálos beteg.
A következő félévben élelmiszer árrobbanásra nem, inkább egy kisebb mértékű, akár több lépcsőben megvalósuló, 10 százalék körüli élelmiszer áremelkedést vár az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI).
A következő években akár a mostani három-négyszeresére is nőhet a magyarországi lakossági bankpiacon belül a jelenleg 800-1200 milliárd forint méretűre tehető prémium banki szegmens, amely ezzel meghaladhatja a bankoknál és befektetési szolgáltatóknál tartott teljes megtakarítási állomány negyedét - derül ki a Bankmonitor.hu és a myClient stratégiai és üzletfejlesztési tanácsadó cég felméréséből.
A kormány az Európai Unió bírálata ellenére kitart gazdaságpolitikája mellett - mondta Matolcsy György a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter ezt arra reagálva mondta, hogy a kormány pótlólagos költségvetési kiigazítást jelentett be azt követően, hogy az Európai Unió jelezte, nem látja biztosítottnak a 3 százalék alatti GDP-arányos költségvetési hiánycél jövő évi…
Az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Romániában egy ismeretlen személy, aki arcul ütötte az utcán - közölte hétfőn az MTI-vel maga a történész.
Még nem döntött a kormány a területi alapú rendszám bevezetéséről és az évenként kötelező műszaki vizsgáról - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke.
Az útra omlott egy löszfal, és elzárt egy 120 fős településrészt vasárnap éjjel a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon, az érintett területet csak kerülő úton, terepjáróval lehet megközelíteni - közölte a megyei katasztrófavédelem sajtóügyeletese.
Az útra omlott egy löszfal, és elzárt egy 120 fős településrészt vasárnap éjjel a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon, az érintett területet csak kerülő úton, terepjáróval lehet megközelíteni - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem sajtóügyeletese hétfőn az MTI-t.
Az orosz fővárostól távol eső javító-nevelő táborokba szállították a hétvégén a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban "punkimát" tartó Pussy Riot együttes két tagját - tájékoztatta az AFP-t az elítéltek védőügyvédje.
Az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Romániában egy ismeretlen személy, aki arcul ütötte az utcán - közölte hétfőn az MTI-vel maga a történész.
Az orosz titkosszolgálat (FSZB) munkatársai Kijevben elraboltak, megkínoztak, majd magánrepülőgépen hazaszállítottak egy szélsőbalos orosz ellenzéki aktivistát - hozta nyilvánosságra hétfőn Szerhij Kiricsuk, a Borotyba (Harc) nevű ukrán baloldali egyesület vezetője.
A gazdasági miniszter 770 milliárd forintos megszorítást jelentett be, miközben Orbán Viktornak 13 millió forintért béreltek magánrepülőgépet, hogy odaérhessen Bukarestből Brüsszelbe - egy pártrendezvényre
Újabb lehallgatási botrány foglalkoztatja a román sajtót, miután kiderült, hogy az államfővel folytatott telefonbeszélgetések is szerepelnek a korrupcióval gyanúsított volt adóhatósági elnök, Sorin Blejnar lehallgatási jegyzőkönyveiben.
Ellenzéki demonstráció a rendszer ellen, békemenet az Orbán-kormány mellett - ez az október 23-i nemzeti ünnep fő iránya. A Fidesz idén sem tart külön nagygyűlést, hanem az állami ünnephez csatlakoznak. A lengyel "vendégek" ismét kiállnak majd a miniszterelnök mellett, a Parlament előtt pedig idén határon túli diákok lesznek az ünnepi statiszták. A Milla 15 órára várja a rendszerrel…
Kihantolták a lengyel kormánygép szmolenszki katasztrófájának két további áldozatát, hogy tomográfiai és DNS-vizsgálatokkal is ellenőrizzék személyazonosságukat.
Magyarország szempontjából elengedhetetlen volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök részt vegyen a bukaresti európai néppárti kongresszuson, illetve a brüsszeli uniós csúcson - reagált a miniszterelnök sajtófőnöke a szocialisták hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Mivel az Fidesz-rezsim csak az erő szavát érti, az a legfontosabb, hogy minél többen legyenek október 23-án a Szabad Sajtó útján – mondta az atv.hu-nak a Milla egyik szervezője. Ha kevesen lesznek, az nemcsak a Békemenetet támogató kormánypártok újabb kommunikációs sikerét jelentené, de annak a reménynek a végét is, hogy a kritikus tömeg a széttartó ellenzéki erőket idővel rákényszerítheti az…
Az Európai Unió Bírósága november 6-ra tűzte ki az ítélethirdetést a magyar bírák nyugdíjazása ügyében - közölte hétfőn az EU luxembourgi székhelyű, legfőbb bírói testületének sajtószolgálata.
Sem a pártrendezvényt sem az uniós csúcsot nem hagyhatta ki a miniszterelnök, így igaztalanul az a vád, hogy a kormányfő szórja a pénzt, amikor 13 millió forintért bérel repülőt - jelentette ki a kormányzati kommunikáció, sommás általánosságokra hivatkozva.
A külföldi, főleg osztrák gazdák magyarországi földszerzésének kormányzati megnehezítésével foglalkozik két osztrák újság, a Die Presse című napilap és a Profil című hetilap is. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német és a Rzeczpospolita című lengyel lap a bankadóról, illetve a magyar lépésekre adott brüsszeli válaszról cikkezett, a The Globe and Mail című kanadai lap pedig a romák…
Japán történetének legnagyobb kereskedelmi deficitjét regisztrálta az idén április és szeptember közötti időszakban a pénzügyminisztérium hétfőn közzétett adatai szerint. A jegybank ezzel párhuzamosan kilencből nyolc gazdasági régió kilátásain rontott.
Az Európai Unió Bírósága november 6-ra tűzte ki az ítélethirdetést a magyar bírák nyugdíjazása ügyében - közölte hétfőn az EU luxembourgi székhelyű, legfőbb bírói testületének sajtószolgálata.
A legutóbbi népszámlálás egyik legmegdöbbentőbb eredménye, hogy a gyerekek és a felnőttek is egyre magányosabbak: 2011-re a magyar társadalom az egykék társadalma lett. Egyre kevesebb a párkapcsolat, sőt, egyszemélyes háztartásból van ma a legtöbb. Mindeközben száz aktívkorúnak ma öttel több idős embert és hárommal kevesebb gyermeket kell eltartania, mint 2001-ben. „Az összes negatív trend tovább…
Minden diák ott ünnepeli a nemzeti ünnepeket, ahol szeretné - ez szíve joga, szögezi le az MSZP közleménye. Ám a párt aggályosnak tartja - különös tekintette arra, hogy most kerülnek állami kézbe a tanodák -, hogy már most mozgósítanak az iskolákban kormányzati rendezvényekre.
Kedden a lelkes és minden bizonnyal elégedett békemenetelők mellett kormányellenes tüntetésekre is sor kerül. A többi között a Milla a Szabad sajtó útjára, Gyurcsányék pedig az Egyetem térre szólítják híveiket. Az ATV összefoglalója.
Három nyala érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, amely Magyarországon egyedüliként mutatja be ezt a "pompás külsejű" afrikai antilopfajt - közölte az állatkert hétfőn az MTI-vel.
A Die Presse egy nemzetközi joggal foglalkozó osztrák professzor véleményét ismerteti, aki szerint az 1995-ös magyar földvédelmi törvény - amely lehetővé teszi a korábban külföldi tulajdonosok által törvényesen megvásárolt termőföld államosítását, ha az természetvédelmi területnek minősül - ellentmond az emberi jogi konvenciónak, az EU szabadságjogainak és az új magyar alaptörvénynek is.
Az Európai Unió Bírósága november 6-ra tűzte ki az ítélethirdetést a magyar bírák nyugdíjazása ügyében, jelentette be hétfőn az EU luxembourgi székhelyű, legfőbb bírói testületének sajtószolgálata.
Több száz albán nacionalista kísérletet tett hétfőn a pristinai parlament és a kormány székházának ostromára, de az állig felfegyverzett rendőrök visszaverték őket, az összecsapásokban azonban többen megsebesültek.
Tucatnyi, hamvasztásra váró holttesttel együtt tűnt el egy kisteherautó és további két gépjármű egy hete egy kegyeleti fuvarozással foglalkozó német cég Berlinhez közeli telephelyéről; a nyomok keletre vezettek, s vasárnap Lengyelországban le is tartóztattak két büntetett előéletű fiatal férfit a bizarr bűncselekménnyel összefüggésben.
A szabadság azt jelenti, hogy kézbe vesszük az életünket, és magunk alakítjuk; 1956-ban a műegyetemi fiatalok a szabadság útját járták - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn a Műegyetemen, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepségén.
Mintegy ezer ember részvételével elindult az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett fáklyás menet hétfő délután Budapesten a Műegyetemtől.
Elfogták Franciaországban az ETA baszk szeparatista szervezet egy 2009 óta szökésben lévő tagját, akit a hatóságok a baszk közszolgálati csatorna ellen Bilbaóban elkövetett merénylettel hoznak összefüggésbe.