2012. október 27. szombat

okt. 27
13:08
MSZP: a kormány a tehetősebbeknek kedvez, a szegényeket nem segíti (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint az Orbán-kormány a tehetősebbeknek kedvez, a szegényeket pedig nem segíti. Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának szocialista alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja 2014 után olyan gazdasági környezetet akar teremteni, amelyben új munkahelyek létesülhetnek.
okt. 27
13:24
Román lap a Nyirő-ügyről, a WSJ az Együtt 2014-ről (ATV)
A Bukarestben kormányzó Szociál-liberális Szövetséghez (USL) közel álló Jurnalul National című napilap a Nyírő-ügyről közölt írást hétvégi számában, a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti-politikai napilap európai kiadása pedig az Együtt 2014 együttműködési nyilatkozatának aláírásáról jelentetett meg cikket szombaton.
okt. 27
13:26
Eddig 0,9 milliárd forintot fizettek ki a volt Malév-dolgozóknak (ATV)
A Malév volt dolgozóinak teljes követelése járulékokkal együtt 12,1 milliárd forint, ebből 9,7 milliárd forint az elismert igény, és mintegy 0,9 milliárd forintot fizettek ki 959 fő részére - közölte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Ferenczi Gábor (Jobbik) írásbeli kérdésére adott válaszában, amely szerint a dolgozói követelések teljes kifizetésére a Malév Zrt. vagyona nem nyújt…
okt. 27
13:42
Házszabályt módosítana a Fidesz a főösszegek átírhatósága ügyében (Alternatív Energia)
A költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása során a büdzsé egyenlegére, illetve a fejezetek bevételi és kiadási főösszegére - a kormány által benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat kivételével - kizárólag a költségvetési bizottság nyújthat be módosító javaslatot - ezzel javasolja kiegészíteni az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló országgyűlési határozatot a fideszes Rogán…
okt. 27
13:42
Az IMF-nek nincs időpontja és bírálja a Matolcsy-csomagot (ATV)
A Nemzetközi Valutaalapnak nincs időpontja arra vonatkozóan, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között - fejtette ki Iryna Ivaschenko szombaton a Reuters hírügynökségnek. A Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője azt is hozzátette, hogy a legutóbbi kormányzati bejelentések (a két költségvetési kiigazító csomag) szembemennek a…
okt. 27
13:48
Németh Zsolt: Az erdélyi magyarság teljesítménye kihat Magyarországra (Infostart)
Az erdélyi magyarság teljesítménye az egész magyar nemzetre és Magyarországra is kihat - jelentette ki a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kimondó Kolozsvári nyilatkoztat huszadik évfordulója alkalmából szervezett konferencián Kolozsváron.
okt. 27
13:48
Első kézből a taxisblokádról (Metropol)
Az 1990. októberi taxisblokád a demokratikus Magyarország első tömegtüntetése volt.
okt. 27
13:50
Botka: Sok a bizonytalanság az állami adósságátvállalási intézkedésben (Infostart)
Botka László úgy látja, sok a bizonytalanság a miniszterelnök által szombaton bejelentett állami adósságátvállalásról szóló intézkedésben. A szocialista politikus szerint a Fidesz rádöbbent: ha elveszik az önkormányzatok vagyonát, akkor a települések képtelenek működni.
okt. 27
14:00
Holttestet találtak a tűzvizsgálók egy XI. kerületi lakásban (Alternatív Energia)
Holttestet találtak a tűzvizsgálók szombaton egy budapesti, XI. kerületi lakásban, ahová egy korábbi tűzeset miatt kellett kimenniük a tűzoltóknak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
okt. 27
14:00
Az erdélyi MPP tisztségviselőinek "átcsábítását" sérelmezi (ATV)
A Magyar Polgári Párt (MPP) felszólította az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), hogy "hagyjon fel tisztségviselői átcsábításával" - olvasható Bíró Zsolt, az MPP elnöke közleményében, amelyet szombaton juttatott el az MTI-hez.
okt. 27
14:02
Kövér László: a vidéki agrárnépesség az, amely megtartotta az országot (ATV)
Kövér László szerint a falu, a vidék agrárnépessége az, amely ezer esztendőn át megtartotta ezt az országot, a szó fizikai, politikai értelmében, és a hagyományok, a kultúra fenntartása tekintetében is. Az Országgyűlés elnöke erről szombaton beszélt újságírók előtt Békéscsabán, a Fidesz szövetségi rendszeréhez tartozó Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (KPE-KPSZ Párt)…
okt. 27
14:06
Így változnak a menetrendek az óraátállítás miatt (Infostart)
A vasárnap hajnali óraátállítás miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje, az átállás érinti a BKV és a MÁV több járatát is.
okt. 27
14:18
Halottak napja - Rendkívüli járatokat indítanak a temetők felé Budapesten (Alternatív Energia)
Több rendkívüli járatot indít a temetők felé a halottak napja miatt a Budapesti Közlekedési Központ, számos meglévő járat pedig már a hosszú hétvége előtti munkanapokon sűrűbben jár majd - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
okt. 27
14:18
Alvilági figurák, álárverések: öngyilkosságok végrehajtás miatt (ATV)
„A végrehajtó kigyúrt emberei megfenyegettek, hogy kezemet-lábamat törik, ha megpróbálom megakadályozni az árverést” – emlékszik vissza M. Nikolett arra a napra, amikor elárverezték ingatlanját, melyet még édesapja épített a családnak. Egy civil szervezet szerint Nikolett csak egyike annak a több ezer sértettnek, akik korrupt végrehajtók áldozatai lettek. Hivatali visszaélés, kényszerítés,…
okt. 27
14:20
Viharos szél jön - Riasztást adott ki az OMSZ (Alternatív Energia)
Közeledik a hidegfront, az ország délkeleti felére már riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos széllökések miatt szombat délután.
okt. 27
14:24
Kövér László: A vidéki agrárnépesség az, amely megtartotta az országot (Infostart)
Kövér László szerint a falu, a vidék agrárnépessége az, amely ezer esztendőn át megtartotta ezt az országot, a szó fizikai, politikai értelmében, és a hagyományok, a kultúra fenntartása tekintetében is. Az Országgyűlés elnöke erről szombaton beszélt újságírók előtt Békéscsabán, a Fidesz szövetségi rendszeréhez tartozó Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (KPE-KPSZ Párt)…
okt. 27
14:24
A házszabály módosításával írnák át a főösszegeket (Metropol)
A költségvetési törvényjavaslat bizonyos részeire csak a költségvetési bizottság nyújthasson be módosítjó javaslatot.
okt. 27
14:42
Riasztást adtak ki a szél miatt (Infostart)
Közeledik a hidegfront, az ország délkeleti felére már riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos széllökések miatt szombat délután.
okt. 27
14:42
Hosszabb nyitva tartás és forgalomkorlátozások a fővárosi temetőkben (Metropol)
Jövő szerdától vasárnapig hosszabb ideig tartanak nyitva a fővárosi temetők, autóval pedig csak a Fiumei úti sírkertbe és a Rákoskeresztúri új köztemetőbe lehet majd behajtani - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője pénteken.
okt. 27
14:44
Fokozott rendőri ellenőrzések a halottak napja idején (Metropol)
A jövő heti hosszú hétvégét a várható nagy forgalom miatt kezelik kiemelten.
okt. 27
14:46
Rendkívüli járatok a temetőkbe (Metropol)
A halottak napja miatt számos meglévő járat pedig már a hosszú hétvége előtti munkanapokon sűrűbben jár majd.
okt. 27
14:48
Riasztás a délkeleti országrészben (Metropol)
Közeledik a hidegfront országszerte viharos szélre és zivatarokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
okt. 27
14:54
Elhunyt Dénes István (ATV)
Elhunyt Dénes István, a Magyar Rádió irodalmi osztályának nyugalmazott főmunkatársa, akit még hétfőn, nyolcvanhárom évesen ért a halál – tájékoztatta a család szombaton az MTI-t.
okt. 27
15:00
MSZP: A kormány a tehetősebbeknek kedvez, a szegényeket nem segíti (Infostart)
Az MSZP szerint az Orbán-kormány a tehetősebbeknek kedvez, a szegényeket pedig nem segíti.
okt. 27
15:30
Egyre többen fordulnak az Ökumenikus Segélyszervezethez (Alternatív Energia)
A szervezet szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint országszerte már most százszázalékos kihasználtsággal működnek az Ökumenikus Segélyszervezet szociális intézményei.
okt. 27
15:30
Elhunyt Gereben István (ATV)
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Gereben István geofizikus, oceanográfus, publicista pénteken, egyesült államokbeli otthonában – tudatta az elhunyt felesége, Gereben Erzsébet szombaton az MTI-vel.
okt. 27
15:36
Miért kell átállítani az órát? (Infostart)
Vasárnap hajnalban kell visszaállítanunk óráinkat, a téliesre forduló idővel együtt kezdődik ugyanis a téli időszámítás.
okt. 27
15:54
Több halálos gombamérgezés is volt a napokban (Metropol)
Nagy döggomba és világító tölcsérgomba okozta a legtöbb megbetegedést.
okt. 27
16:06
Magyarország a pesszimizmuslista élén (ATV)
Magyarország, Dél-Korea és Horvátország vezeti a legpesszimistább országok listáját, amelyet a Nielsen piackutató cég állított össze a fogyasztói bizalmi index alapján az idei harmadik negyedéves időszakról – derül ki a Jutarnji list című napilap szombaton megjelent összeállításból.
okt. 27
16:30
Soltész: A kormány 2012-ben 8,5 milliárdot fordít a hajléktalanok ellátására (Infostart)
Az utcai szolgálatok támogatásával együtt a kormány 2012-ben több mint 8,5 milliárd forintot fordít a hajléktalan emberek ellátására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
okt. 27
16:42
Vasárnap itt a havazás (ATV)
A Kárpát-medencébe szombat este markáns hidegfront érkezik. Nem zárható ki az éjjeli fagy, a havazás pedig valószínű.
okt. 27
17:18
Jeszenszky Géza nem tartja rasszistának magát (ATV)
Jeszenszky Géza oslói magyar nagykövet visszautasította az egyik egyetemi jegyzetével kapcsolatban megfogalmazott rasszizmus vádját az MTI-nek szombaton eljuttatott állásfoglalásában. A pénteken több honlapon megjelent cikk szerint a nagykövet egyik egyetemi előadásához tartozó jegyzetében előítéletek is szerepelnek.
okt. 27
17:36
Selmeczi Gabriella: a kormány Európában példa nélkül növelte a foglalkoztatottságot (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a magyar kormány Európában példa nélkül növelte a foglalkoztatottságot, szemben a korábbi szocialista kormányokkal, amelyek elvették a bérből és fizetésből élők egy havi fizetését.
okt. 27
17:54
A Fidesz szerint politikájuk a megegyezésre épül (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a párt politikája a megegyezésre épül, az MSZP-vel azonban az alapvető kérdésekben sem tudnak egyetérteni.
okt. 27
17:54
Merkel: szigorítandó az euróövezeti ellenőrzés, erősítendő az együttműködés (ATV)
Angela Merkel német kancellár a pénzügyi szabályozás további szigorításának és az euróövezeti kooperáció erősítésének szükségességét hangsúlyozta heti videóüzenetében.
okt. 27
18:18
Orbán német nagyvállalatok vezetőivel tárgyalt (Infostart)
A Német Üzleti Fórum keretében a Magyarországon működő legnagyobb német vállalatok képviselőivel tárgyalt szombaton Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda.
okt. 27
18:18
Árokba borult egy kamion az M0-s autóúton (Metropol)
A baleset az M5-ös autópálya felé vezető oldalon történt.
okt. 27
18:20
Egészségügyi eredetigazolások: itthon nem volt probléma (Metropol)
A Daily Telegraph pénteken arról írt, hogy több európai ország egyes intézetei hajlandóak lennének hamis eredetigazolást kiadni.
okt. 27
19:06
Trianoni emlékművet avattak Zuglóban DK-s ellentüntetéssel és incidenssel (ATV)
Trianoni emlékművet avattak a főváros XIV. kerületében, a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésében szombaton. Úgy tudjuk: az újnyilasok az egyik fotóriporter kezéből kivertek egy kamerát.
okt. 27
19:24
Nem indokolta meg az újabb kirúgásokat az MTVA (Alternatív Energia)
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) minden arra jogosult szakszervezettel a törvényi előírásoknak megfelelően egyeztet és tárgyal - így reagált az MTVA Sajtóirodája szombaton az MTI-nek a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (PHDSZSZ) által kiadott, az MTVA szakszervezetei jegyezte közleményre. Az érdekvédők arra követeltek válaszokat, miért és mi célból…
okt. 27
19:42
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Alternatív Energia)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
okt. 27
19:42
Berlusconi mégis a politika színpadán kíván maradni (ATV)
Silvio Berlusconi, a négy év szabadságvesztésre ítélt volt olasz miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a politika színpadán kíván maradni, cáfolva ezzel két nappal korábbi, ezzel ellentétes tartalmú közlését.
okt. 27
19:48
Turulszobrot adtak át Zuglóban (Metropol)
A trianoni emlékmű felállítását a Jobbik kerületi képviselője kezdeményezte.
okt. 27
19:50
Megkezdődik a Nyugati téri felüljáró karbantartása (Metropol)
Az éjszakai munkálatok miatt sávlezárásra és vágányzárra kell számítani.
okt. 27
20:06
A Fidesz megteremtené a befektetői letelepedés jogintézményét (Metropol)
Javaslatában az új intézményt állampapír-vásárlással kapcsolná össze a kormánypárti képviselőcsoport.
okt. 27
20:24
A Joker nyertese viszi haza a legnagyobb összeget (Metropol)
Nem volt telitalálatos az ötös lottón, az egyetlen Joker viszont közel 33 millió forintot ér.
okt. 27
20:54
Magyar: az objektív felelősségről kellett dönteni a Mal Zrt. ügyében (ATV)
A bíróság eddig megállapította, hogy egyrészt a cég tevékenysége, másrészt bizonyos talajmozgások együttesen okozták a tragédiát.
okt. 27
20:56
Fischer: meg kell szabadulni néhány beidegződéstől (ATV)
Ha a másikban a rosszat látja valaki, nem lesz összefogás. Akkor működik jól egy ilyen helyzet, ha azok, akik már összefogtak, nem bántják egymást - mondta a karmester, aki arról is beszélt, hogy szeretik a magyarokat külföldön.
okt. 27
20:58
Szántó: Orbánék IMF-kampánya túl soknak bizonyult (ATV)
Jelenleg az látszik, a kormány nem akar IMF-hitelt, ugyanakkor a mostani körülmények között bizonyos gazdasági feltételek miatt szükség lehet hitelre.
okt. 27
21:00
Elvennék a kerületektől a Duna-rakparti ingatlanokat és kikötőket (Metropol)
Egységes budapesti járdaszigetek létrehozása és adatkezelési szabályok is szerepelnek Pintér Sándor javaslatában.

Keresés