A Fidesz-KDNP-frakciószövetség osztja azokat az álláspontokat, amelyeket az új országgyűlési törvényjavaslat előterjesztői megfogalmaztak, a többi között azt, hogy vissza kell állítani az Országgyűlés tekintélyét - mondta a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok ülését követő sajtótájékoztatóján.
A Cambridge-i Egyetem új, Szent Patrik saját időskori levelezésén alapuló tanulmánya szerint – a legendával ellentétben – az ír szent nem rabszolgaként került a szigetországba, hanem épp ellenkezőleg: a családja tulajdonában lévő rabszolgák eladása révén fizette ki Írországba vezető útját.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség osztja azokat az álláspontokat, amelyeket az új országgyűlési törvényjavaslat előterjesztői megfogalmaztak, így a többi közt azt, hogy vissza kell állítani az Országgyűlés tekintélyét – mondta a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok hétfői ülését követő sajtótájékoztatóján.
A napirend előtti hozzászólásokkal megkezdődött a Ház hétfői ülése. Az atv.hu tudósítója nem bírta nem észrevenni, hogy egyetlen képviselő sem emlékezett meg Magyarország náci megszállásának hatvannyolcadik évfordulójáról. Az interpellációk során egyszer ismét az ellenzéki nemek kellettek a határozatképességhez, de volt még lejjebb: ezen a héten Zsiga Marcell és Sáringer-Kenyeres Tamás vetemedett…
Megöltek egy amerikai tanárt vasárnap a jemeni Taizz városában - közölték biztonsági források. Két támadó motorbiciklin közelítette meg az amerikai férfi gépkocsiját, majd egyikük tüzet nyitott rá.
A miniszterelnök szerint a közép-európai országok tudják, milyen a demokrácia, mert ismerik a diktatúrát. Orbán Viktor ezt azután mondta, hogy hétfőn Budapesten tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy erősíteni kell a két ország gazdasági és oktatási kapcsolatait.
Az önkormányzatok eladósodása, a kormányfő kommunikációja, valamint a magyar föld védelme került a többi között szóba az országgyűlés napirend előtti felszólalásaiban.
Várhatóan a következő 4-5 évben nem használják majd a Liszt Ferenc-reptér 1-es terminálját a légitársaságok, az épület feltehetően jó ideig "lakatlan" marad, a jelenlegi tervek szerint egyelőre csak a Budapest Airport irodái maradnak az épületben.
Várhatóan nem alakíthat frakciót a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, miután az országgyűlés működésének újraszabályozását célzó törvénytervezetet még a Gyurcsányék kiválásától számított fél év lejárta előtt elfogadhatja a parlament.
Az LMP véleménye szerint a Fidesz "azért váltott át a mocskolódásra az elmúlt hetekben az ügynöktörvény kapcsán", mert a szőnyeg alá söpri az állambiztonsági múlt kérdését és az aktanyilvánosság ügyét - mondta hétfőn a Parlamentben újságíróknak Schiffer András (LMP).
A miniszterelnök szerint a közép-európai országok tudják, milyen a demokrácia, mert ismerik a diktatúrát. Orbán Viktor ezt azután mondta, hogy hétfőn Budapesten tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy erősíteni kell a két ország gazdasági és oktatási kapcsolatait.
Egészségügyi csalások nyomaira bukkantak Görögországban a hatóságok. A szaktárca hétfőn tudatta, hogy több tízezren éltek vissza a fogyatékkal élők számára járó állami támogatással: 240 ezer igénylőből csak 50 ezer lett volna jogosult a segélyre.
Az idei kihívások után 2013-ra már mérsékelt növekedést valószínűsít az Ernst & Young tanácsadó vállalat MTI-hez eljuttatott Tavaszi Eurózóna Előrejelzése (EEF).
Elhibázottnak tartja az új köznevelési törvény több pontját Herczog Mária szociológus, aki az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy Bár a közvélemény nem tartja annak, a csecsemők inkubátorban való elhelyezése gyermekbántalmazás.
Újabb bűncselekményekre derült fény a csepeli Eperföldön elásott és 2011 augusztusában kiásott, meggyilkolt nyáregyházi család ügyének nyomozása során; a rendőrség szerint további emberölések felderítése is várható - erről Deme Tamás, a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztályának vezetője beszélt hétfőn sajtótájékoztatón.
A Hit Gyülekezete 2010 decembere óta számos alkalommal kifejtette aggályait és kritikáját az új egyházügyi törvény kapcsán, ezért igaztalannak tartja a „cinkos hallgatás” vádját. Az egyház vezetői ugyanakkor leszögezik: az egyházak által végzett közfeladatok nem tartoznak a vallásszabadság közvetlen körébe, ezért ezeket az államhatalom demokratikus normák és érdekek alapján szabályozhatja.
A Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak - különösen a bírói függetlenség követelményének - mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak.
A Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak - különösen a bírói függetlenség követelményének - mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak.
Legalább a következő tíz évre megőrzi dominanciáját Dél-Európában a Gazprom - írta hétfői számában az orosz Nyezaviszimaja Gazeta a Nabucco gázvezeték volumenének csökkentése hírére.
Az árfolyamrögzítéssel az érintettek 90 százaléka élhet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint; az árfolyamgátként ismertté vált törvényjavaslat zárószavazása hétfőn lesz.
Minden eddiginél többen vettek részt az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért nevű mozgalom március 15-ei tüntetésén – az egyik szervező a résztvevők számát 60-80 ezerre becsüli. A Milla legközelebbi tömegtüntetését október 23-ára hirdette meg.
A 2002 és 2008 közötti baloldali kormányok, a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét egyaránt megállapítja a lakossági devizaeladósodás okait feltáró jelentés, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
A Velencei Bizottság szerint a magyar egyházügyi törvény összességében a vallásszabadság liberális és nagyvonalú keretét alkotja meg, de néhány pontja problematikus, és nem tesz eleget a nemzetközi elvárásoknak.
Az árfolyamrögzítéssel az érintettek 90 százaléka élhet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint; az árfolyamgátként ismertté vált törvényjavaslat zárószavazása hétfőn lesz.
És ez annál is jobb hír, mert Nyerges Attila a nemzeti fejlesztési miniszter politikai főtanácsadója. Hétfőn ismét kérdésözön zúdult Németh Lászlónéra a T. Házban.
Némi javulást mutat, ugyanakkor továbbra is kritikus az állapota Fabrice Muambának, a Bolton Wanderers játékosának, akinek szombaton, a labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében megállt a szíve a pályán.
Eddig tíz embert azonosított a rendőrség azok közül, akik március 15-én a budapesti Bank Center épületébe behatolva pirotechnikai eszközöket hoztak működésbe, velük szemben várhatóan eljárás indul, míg a tüntetők Szabadság térre vonulásával kapcsolatban gyülekezési joggal való visszaélés miatt indul eljárás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
A 2002 és 2008 közötti baloldali kormányok, a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét egyaránt megállapítja a lakossági devizaeladósodás okait feltáró jelentés, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
Két hónap után zárt tárgyalással folytatódott hétfőn a Fővárosi Törvényszéken a Budaházy György és tucatnyi társa ellen terrorcselekmény vádjával egy éve kezdődött büntetőper.
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn az árfolyamrögzítés új szabályairól szóló törvényt, amely szerint az árfolyamgátat azok igényelhetik, akik legfeljebb 20 millió forint értékben adósodtak el.
A korábbinál csaknem kétszer több vizsgabiztost alkalmaznak, így csökken az autóvezetési vizsgára jelentkezők várakozási ideje Budapesten - közölte a fővárosi kormányhivatal.
Magyarország náci megszállásának hatvannyolcadik évfordulóján, 2012. március 19-én három gárdista jelent meg a Parlamentben. Mellény – mint a képen látható – nem volt rajtuk. Úgy tűnik: nem véletlenül.
A szakmai szervezetekkel történt egyeztetést követően megszületett a kormánydöntés az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak élet-és munkakörülményeinek javítását szolgáló intézkedésekről - derül ki a kormányszóvivői iroda tájékoztatójából. A döntés részleteit sajtótájékoztató keretében ismerteti a kormány, amelyen részt vesz Giró-Szász András kormányszóvivő, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás…
A bírósági törvény további módosítását sürgeti a Velencei Bizottság. Elfogadta az árfolyamrögzítés új szabályairól szóló törvényt az Országgyűlés. Szerdán ismét drágulnak az üzemanyagok.
Minden korábbinál súlyosabb bírálatokat kapott az Orbán-kormány; a Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei nem csupán az igazságszolgáltatásra vonatkozó európai normáknak - különösen a bírói függetlenség követelményének - mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jogot is sértik. A Fidesz-kabinet most már módosítaná a vonatkozó törvényeket, csakhogy…
Érdemben a deviza-eladósodásról beszélgetnek ma a honatyák, az árfolyamgát kiterjesztéséről szavazhatnak, de mivel nemcsak kenyérrel és törlesztőrészlettel él az ember, a lélek is megkapja a magáét, és piedesztálra állítják Máriapócsot.