2013. szeptember 2. hétfő

szept. 2
17:48
Baltás gyilkos: levelet kapott Navracsics (ATV)
Nyílt levelet küldött az Országos Örmény Önkormányzat Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek, ebben arról is érdeklődnek, hogy a Ramil Safarov azeri katonatiszt kiadatása óta eltelt egy évben fordult-e nemzetközi fórumokhoz Magyarország.
szept. 2
18:24
Ezt javasolta Gyurcsány az MSZP-nek (Infostart)
Közös lista- és egyénijelölt-állítást javasolt a Demokratikus Koalíció a szocialista pártnak - jelentette be újságíróknak Gyurcsány Ferenc pártelnök hétfőn azután, hogy az MSZP vezetőivel tárgyalt.
szept. 2
18:24
Gyurcsány közös listát és jelölteket javasolt az MSZP-nek (Alternatív Energia)
Közös lista- és egyénijelölt-állítást javasolt a Demokratikus Koalíció a szocialista pártnak - jelentette be újságíróknak Gyurcsány Ferenc pártelnök hétfőn azután, hogy az MSZP vezetőivel tárgyalt.
szept. 2
18:24
Ellenzéki egyeztetés: íme Gyurcsány javaslata (ATV)
Közös lista- és egyénijelölt-állítást javasolt a Demokratikus Koalíció a szocialista pártnak - jelentette be újságíróknak Gyurcsány Ferenc pártelnök hétfőn azután, hogy az MSZP vezetőivel tárgyalt. A szocialisták nem nyilatkoztak.
szept. 2
19:36
Orbán évet nyit, úttörők várták a miniszterelnök pajtást (Alternatív Energia)
Előbb vers, utána Talmud-idézet (ha a fiad oktatod, a fiad fiát is oktatod, mondja a fideszes honatya), aztán egy prózai citátum a szelíd farkasokról, végül pedig Orbán Viktor volt a pont a törökbálinti Bálint Márton iskola új épületének avatásán.
szept. 2
19:36
Bíróság elé állítottak egy volt SS-tagot Németországban (ATV)
Megkezdődött Németországban hétfőn az egykori náci párt fegyveres alakulata, a Waffen SS egyik tagjának pere, a 92 éves férfit gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják.
szept. 2
19:38
Martonyi: a vegyi fegyverek használatát nem nézhetjük tétlenül (ATV)
Egyre több jel mutat arra, hogy "az Aszad-rezsimhez köthető elemek" követték el a vegyifegyver-támadást Szíriában, márpedig a vegyi fegyverek használatát a nemzetközi közösség nem nézheti tétlenül - áll Martonyi János külügyminiszternek hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
szept. 2
19:54
Viharos szél, záporok országszerte (Alternatív Energia)
Kedden többfelé megnövekszik a felhőzet, a felhőátvonulásokból többfelé számíthatunk eső, zápor, keleten-északkeleten esetleg zivatar kialakulására, majd délután a Dunától keletre csökkenni kezd a felhőzet. Az élénk, erős északnyugati szelet az országi északi felén viharos lökések kísérhetik. Hajnalban 11-17°C, délután 19-24°C várható.
szept. 2
20:12
Még kora ősszel rendeződhet a Pető intézet sorsa (Infostart)
Még kora ősszel egyezségre juthat a köznevelésért felelős államtitkárság a Pető intézettel az új köznevelési szerződésről - értesült az InfoRádió. Ebben az intézet tanulónkénti állami támogatásáról állapodnának meg.
szept. 2
20:30
Megtámadták Alföldi Róbertet (Alternatív Energia)
Három részeg férfi támadt Alföldi Róbertre vasárnap este Szentendrén - számolt be hétfő este az RTL Híradó.
szept. 2
21:24
Tanévkezdés: megérkeztek a tankönyvek - a nap hírei (Infostart)
Több mint 1 millió 360 ezer diáknak kezdődött meg az új tanév, számos változás lépett életbe. Ismét drágulnak az üzemanyagok. A szíriai beavatkozásról szóló nemzetközi döntést sürgette a NATO főtitkára.
szept. 2
21:24
Nemzetközi mérkőzés esetén akár stadionbezárással is büntethetnék a Fradit (ATV)
Az Alaptörvény, a sporttörvény és az MLSZ szabályzata is tiltja a véleménynyilvánításnak azon formáit, amelyek a magyar nemzet, valamint a nemzeti és etnikai, illetve vallási közösségek megsértésére irányulnak - mondta Gerő Tamás ügyvéd a Ferencváros-MTK bajnoki mérkőzésen történtek kapcsán az ATV Start-ban.
szept. 2
21:42
A gördülő talpú cipő nem segít a hátfájáson (Infostart)
A tartás javítását és a hátfájás enyhítését ígérő gördülő talpú cipők egy összehasonlító vizsgálatban nem bizonyultak hatékonyabbnak a közönséges edzőcipőknél.
szept. 2
21:42
Csányi: megtettem a büntetőfeljelentést Lázárral szemben (ATV)
A magyar politikai közélet kimondottan versenyhátrány az országnak – ezt Csányi Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

2013. szeptember 3. kedd

szept. 3
4:54
Most házasodott a színésznő: nem várta a baba érkezését (ATV)
Nem várták meg a baba érkezését, a színésznő egy hónappal ezelőtt kimondta párjának, Oliver Martineznek a boldogító igent.
szept. 3
5:12
Gyurcsány: Együtt álljunk rajthoz! (Alternatív Energia)
Közös MSZP-DK listára és a szocialistákkal közös egyéni jelöltekre tett javaslatot hétfőn a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció a szocialista párt vezetőinek. Sőt, közösen állítanának miniszterelnök-jelöltet is, annak ellenére, hogy az MSZP és az Együtt múlt heti megállapodása külön listáról és listavezetőkről szólt. A szocialista párt egyelőre nem válaszolt a felvetésre.
szept. 3
5:12
„43 nagyon dühös embert képviselek” Eddig tűrtek a gazdák (ATV)
Sertéstartók, a húsüzem beszállítói demonstráltak ma Pápán azért, hogy megtudják végre, mire számíthatnak a cég feléjük fennálló tartozásával kapcsolatban. Több százmillióval tartozik a két pápai húsüzem az alapanyag szállítóknak, ezt a tartozást annak ellenére sem tudják fizetni, hogy azt korábban többször is megígérték. A cég stratégiailag fontos üzem lett, így rá a csődeljárási szabályok is…
szept. 3
5:14
Javított a Tárki: mégis szeretjük az EU-t (Alternatív Energia)
Mégsem fordult meg évtizedes trend a magyarok körében az ország európai uniós tagságának megítélésével kapcsolatban. A Tárki tegnap pontosította múlt héten publikált közvélemény-kutatásának két értékét, melyeket előzőleg véletlenül "felcserélt". Így kiderült, hogy a magyarok többsége mégis szereti az EU-t.
szept. 3
5:16
BKV: kisebb leépítés, kevesebb pénz (Alternatív Energia)
Engedett a BKV menedzsmentje, és tovább csökkentette elbocsátani tervezett dolgozóinak létszámát. Az eredeti 200 fős létszámleépítés először 170 főre módosult, majd a kollektív munkaügyi vita tegnapi fordulóján újabb, 10-15 százalék közötti engedményt tett a cég. Úgy tudjuk, végül 151 BKV-s dolgozónak - javarészt járművezetőnek - mondanak fel, arra hivatkozva, hogy a 150 alvállalkozói üzemeltetésű…
szept. 3
5:18
Tovább küzdenek a rokkantak ellen (Alternatív Energia)
Külső szakértőket is bevonnak a rokkantsági nyugdíjban részesülők felülvizsgálatába - értesült a Világgazdaság. Mint lapunkban megírtuk, a Széll Kálmán terv azt írta elő, hogy 2013 végéig 190 milliárd forintot kell spórolni a rokkant ellátáson.
szept. 3
5:30
Itthon gyártott autókat csempésztek Irakba (Alternatív Energia)
Több mint száz, Magyarországon gyártott autót vitt ki Irakba 2005 és 2009 között hamis papírokkal egy autócsempész banda. A Fővárosi Főügyészség ötven ember ellen emelt vádat az ügyben.
szept. 3
5:32
Egy hónapig vár még a Vidám Park (Alternatív Energia)
Míg a nyolcvanas években még évi 3 millióan, az elmúlt években már évente csak 300 ezren tévedtek be a Vidámparkba - többek között ez vezetett ahhoz, hogy a fővárosi önkormányzat tavaly őszi döntésével a 175 éves liget bezárása mellett döntött. Indul a park utolsó egy hónapja.
szept. 3
5:48
Áthangolják a digitális adókat (Alternatív Energia)
A digitális átállás első ütemében érintett területeken szeptemberben végzik el a digitális földi televíziós műsorokat sugárzó adóberendezések áthangolását, amely kedden a Kab-hegyi, a kaposvári és a tamási adótornyok vételi körzetében élő tévénézőket érinti elsőként - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
szept. 3
5:50
Egyre több sérült térhet haza (Alternatív Energia)
Az M5-ös autópályán múlt pénteken történt tömegbaleset több sérültjét még mindig intenzív osztályon ápolják három fővárosi és a kecskeméti kórházban, ám egyre többen térhetnek haza - közölte a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI).
szept. 3
6:06
Befűthetnek az Erzsébet-utalványokkal (Infostart)
Több tonna, Erzsébet-utalványból készült brikett formájában fűtéstámogatásra pályázhatnak az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségének iskolái.
szept. 3
6:42
Lázár: novemberben további 10 százalékkal csökkennek a rezsiköltségek (ATV)
November elsejével további 10 százalékkal csökkennek a rezsiköltségek, az eddigi 10 százalékos rezsicsökkentést csak a kezdetnek nevezte Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy lakossági fórumon Hódmezővásárhelyen - számolt be hétfőn a Vásárhely24 hírportál.
szept. 3
6:44
Így jutott hozzá a titkos dokumentumokhoz Edward Snowden (ATV)
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség tavaly azt tervezte, hogy mintegy négyezer munkatársát - elsősorban számítógép-használati szokásaikat - helyezi megfigyelés alá. A több millió dollár értékű kormányzati hajtóvadászat megvalósítását többször elhalasztották, és az egyes biztonsági intézkedéseket eltérően alkalmazták a titkosszolgálatok. Így történhetett, hogy az ügynökségek felderítő rendszerei…
szept. 3
6:46
Rogán: a bankok korábban átverték az ügyfeleket (ATV)
A rezsicsökkentés folytatása és a kisgyerekes család támogatásának bővítése szerepel elsődlegesen a Fidesz szerdán kezdődő frakcióülésének napirendjén - mondta Rogán Antal frakcióvezető a Magyar Nemzetnek. Szerinte igazságot kell szolgáltatni a devizahiteleseknek, így a költségeket a bankoknak kell viselniük.
szept. 3
6:48
Ötödjére, cápaketrec nélkül sikerült átúsznia a Floridai-szorost (ATV)
Négy kudarcba fulladt kísérlet után ötödszörre átúszta a Floridai-szorost cápaketrec nélkül Diana Nyad, aki szombaton vágott neki Kubából a 166 kilométeres távnak.
szept. 3
7:00
A Microsoft megveszi a Nokia mobiltelefon-üzletágát (Infostart)
A Microsoft amerikai számítástechnikai óriáscég 5,44 milliárd euróért (hozzávetőleg 1630 milliárd forint) megveszi a Nokia mobiltelefon-üzletágát - vált ismertté kedden Helsinkiben.
szept. 3
7:18
MSZP: lehullott a lepel Orbán hazugságairól (Alternatív Energia)
A KSH foglalkoztatási adatiból az MSZP arra következtet, hogy a kormány folyamatosan hazudik a munkanélküliségi adatokról. Winkfein Csaba az MSZP elnökségi tagja közleményében kiemeli: a KSH számaiból világosan látszik, hogy Orbánék a közmunkával és a fiatalok kivándorlásával manipulálnak.
szept. 3
7:18
Szépen hoz a kormány konyhájára az e-útdíj (ATV)
Két hónap alatt 26 milliárd forint bevételt hozott az e-útdíjrendszer, az eddigi eredmények alapján tarthatónak tűnik a fél évre tervezett 75 milliárd forint - írja a Világgazdaság keddi számában.
szept. 3
7:36
Brikett Erzsébet-utalványból - Fűtéstámogatás szegény iskoláknak (Alternatív Energia)
Több tonna, Erzsébet-utalványból készült brikett formájában fűtéstámogatásra pályázhatnak az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségének iskolái - közölte az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft. az MTI-vel.
szept. 3
7:54
Véradó nap a Városmajorban (Alternatív Energia)
Retro hangulatú véradó napot tart az Országos Vérellátó Szolgálat szombaton a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpad mellett.
szept. 3
7:54
Kósa: a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek (ATV)
Meglepő dolgokat mondott Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a hétfői tanévnyitón.
szept. 3
8:12
250 milliárd forintnyi uniós pénzt oszt a kormány (Alternatív Energia)
Az elmúlt egy hónapban 250 milliárd forint uniós forrás kiosztásáról született döntés, erről még ezen a héten értesítést is kapnak a pályázók - mondta az MTI-nek Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki kormánybiztosként egy hónapja vette át a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését.
szept. 3
8:12
Több mint 1200-an iratkoztak be a Hit Gyülekezete hajdúsámsoni iskolájába (ATV)
1230 fővel kezdte a tanévet Hajdúsámsonban a II. Rákóczi Ferencz Általános iskola, melyet az idei szeptembertől öt évig a Hit Gyülekezete működtethet. Az önkormányzat döntését komoly viharok előzték meg, de végül meghozták a döntést és átadták az iskolát. A Hit Gyülekezetének iskolájába 990 általános iskolás és 240 művészeti iskolás iratkozott be az idei tanévre, míg a városban működő állami…
szept. 3
8:14
Lázár: az utolsó centig le fogjuk hívni az uniós támogatásokat (ATV)
Az elmúlt egy hónapban 250 milliárd forint uniós forrás kiosztásáról született döntés, erről még ezen a héten értesítést is kapnak a pályázók - mondta az MTI-nek Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki kormánybiztosként egy hónapja vette át a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését.
szept. 3
8:16
Gázolt a villamos a Fővám téren (ATV)
Gázolt a 47-es villamos Budapesten a Fővám térnél kedd reggel - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
szept. 3
8:18
Megveszi a Microsoft a Nokiát (ATV)
Megveszi a Microsoft a Nokiát. Bill Gates cége ötmilliárd dollárt fizet a mobilgyártóért.
szept. 3
8:48
Választási téma lehet az autópályadíj - lapszemle (Infostart)
Magyar találmány figyel a szőlő érésére Tokajtól Kaliforniáig. Választási téma lehet Németországban az autópályadíj.
szept. 3
8:48
Leigazolta Fellainit a Manchester United (ATV)
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester United leigazolta Marouane Fellainit, az Evertontól érkező belga futballistáért az átigazolási szezon hétfői zárónapján 27,5 millió fontot (közel 9,5 milliárd forint) fizetett a klub.
szept. 3
8:50
Nelson Mandela otthon van, de állapota válságos (ATV)
Bár Dél-Afrika korábbi elnökét hazaengedték a kórházból, állapota még mindig kritikus és instabil – írja a Guardian.
szept. 3
8:52
Költségvetési Tanács: a kormány nem kezdhet lazításba (ATV)
Bár tavaly kilencszer módosította a kormány a költségvetést, ami rekordnak számít, a lényeg, hogy teljesült a hiánycél és Magyarország kikerült az uniós túlzottdeficit-eljárás alól - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Hírlapnak.
szept. 3
8:54
Ladányi: három oka van az ellenzéki győzelemnek (ATV)
Három okra vezette vissza sikerét a hétvégi szigetszentmiklósi választáson győztes Ladányi Sándor.
szept. 3
9:06
MSZP: még meg kell beszélnünk Gyurcsány javaslatát (ATV)
Ha a Demokratikus Koalíció ajánlatával felül akarja írni az MSZP Együtt 2014-gyel kötött megállapodását, akkor azt még meg kell beszélnünk – erről Tóbiás József beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 3
9:42
PM: Tarlós István ad hoc ötletekkel áll elő (Alternatív Energia)
A Párbeszéd Magyarországért (PM) fővárosi közgyűlési képviselői szerint Tarlós István főpolgármester szakmai megalapozottság nélküli ad hoc ötletekkel áll elő.
szept. 3
9:42
Ön is kaphat ismeretlen lakótársat (ATV)
Úgy tűnik, egy hamis aláírással bárki bejelentkezhet állandó lakosnak bárki lakásába - a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül is.
szept. 3
9:44
Brit kommandós végzett Diana hercegnővel? (ATV)
Egy volt BBC-s oknyomozó újságíró szerint a brit speciális kommandó egyik titkos egysége végzett Diana hercegnővel, 16 évvel ezelőtt Párizsban.
szept. 3
9:46
Gréczy: a DK sem mondja meg, kit nem szeretne az MSZP-ből (ATV)
A Demokratikus Koalíció szándéka, hogy közös listát állítson az MSZP-vel – ezt Gréczy Zsolt mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Keresés