Megrontásért két év három hónap szabadságvesztésre ítélte az Esztergomi Járásbíróság kedden a piliscsévi L. Lászlót, aki augusztusban több mint egy hétig egy 14 és egy 11 éves lánnyal, két testvérrel bujkált. A gyorsított eljárásban meghozott ítélet nem jogerős - tájékoztatta a Tatabányai Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.
Olyan cég is nyert a földpályázaton, amelyik tevékenységi köre szerint építkezéssel foglalkozik – ezt Ács Sándorné mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A miniszterelnök a napokban azt mondta, sosem nevezte forradalomnak saját kétharmados győzelmét, miközben pontosan tudjuk, hogy 2010-ben a fülkeforradalom kifejezéssel éppen ő titulálta forradalomnak a választási eredményeket és ezt azóta is többször hangoztatta. Hogy is van ez? - teszi fel a kérdést Török Zsolt MSZP szóvivő.
A kereszténydemokrata Varga László szerint a szociális temetésről szóló törvény biztosítja a tisztességes és méltó temetést mindenkinek, aki ezt igényli, vagy akinek a hozzátartozója a költségeket nem tudja biztosítani. Varga László szerint azt nem várhatja el senki, hogy közpénzen emeljék "a temetési pompát".
Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 14.31 órakor kiadott, Fegyveres benzinKirabolt egy benzinkutat egy fegyverrel fenyegetőző férfi szerdára virradó éjszaka Budapesten.
Kirabolt egy benzinkutat egy fegyverrel fenyegetőző férfi szerdára virradó éjszaka Budapesten - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-t.
Vádemelést javasol a rendőrség a július közepén Hódmezővásárhelyen történt emberölés ügyében. Az elkövető bosszúból, álmában gyilkolta meg édesanyjának élettársát - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotens gazdaság-, oktatás- és családpolitikája vezet a fiatalok tömeges külföldre vándorlásához és a születésszám csökkenéséhez.
Elégedetten nyilatkozott a horvát fél a zágrábi kormány és a Mol közötti tárgyalások első fordulójáról, amelyet szerdán tartottak Zágrábban az INA olajipari konszernről.
Az Együtt-PM szövetség arra kéri a kormányt, hogy a ki nem adott szabadnapok megváltása helyett inkább emeljék fel a közalkalmazotti illetményalapot - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Tordai Bence, a párt politikusa.
Friderikusz Sándor új műsorának első vendége, Surányi György egyetemi tanár, az MNB egykori elnöke a bankok feladatairól, szabályozásáról beszélt. A nyugat-európai bankrendszer, illetve az ott bevezetett banki különadó eltér el a magyar változattól. Szerinte, ha elvesszük a pénzt onnan, ahol jövedelem van, és oda csoportosítjuk át, ahol nincs, akkor szocializmusban vagyunk.
Nyilvános bocsánatkérést vár Budai Gyula volt elszámoltatási biztostól a Sukoróra tervezett, ám meghiúsult kaszinóberuházást tervező egyik befektető, Joav Blum, miután a Kúria kedden felmentette a közokirat-hamisítás vádja alól.
Új Európa-politikára készül Angela Merkel német kancellár a vasárnapi választások után, a konzervatív politikus szerint Brüsszel és a közös intézmények helyett a tagállamok közötti együttműködést kell erősíteni - írta szerdán a Handelsblatt.
Nem valódi szövetség az MSZP-Együtt PM alkuja - véli Tölgyessy Péter. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a Bajnai kísérlet sem sikerült.
Egy ember meghalt, amikor kisteherautó ütközött össze egy személyautóval Tiszabercel és Buj között szerda délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Az iskolakezdéssel elindult a vírusos időszak, amely kora ősszel végigfut az egész országon. A gyerekek az új közösségben új vírusokkal is találkoznak, amit aztán hazavisznek, és a szülők, nagyszülők is megbetegedhetnek. Erős immunrendszerrel hamar át lehet esni a betegségen, később antibiotikumokra is szükség lehet. Az őszi influenza még nem támadott, de „nem tudni, mi rejtőzik a bokorban.”
A szocialisták tiltakoznak amiatt, hogy Magyarország volt miniszterelnökét leköphetik egy előre bejelentett, rendőri biztosítással zajló rendezvényen - erről közleményben tájékoztatta szerdán az MSZP az MTI-t.
Lőfegyverrel vagy annak látszó tárggyal rabolt ki egy férfi egy horti pénzintézetet szerda délelőtt - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Elsősorban a feketegazdaság kiszorítása miatt lenne szükség az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére - vélekedett az ATV Start-ban Szöllősi Réka, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének titkára. Szöllősi szerint az áfacsökkentést minden olyan ágazatra ki kellene terjeszteni, amely az Unió más országaiban is kedvezményezett áfakörbe tartozik.
Felrobbant egy számítógépes monitor, mert szemétégetés közben egy férfi a tűzbe dobta a Pest megyei Újszilváson - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője szerdán.
Katonai repülőgépek is részt vesznek a mexikói Acapulcóban rekedt több ezer turista hazaszállításában. A belügyminisztérium legutóbbi közlése szerint 57-re nőtt a Mexikó keleti és nyugati partvidékén majdnem egy időben végigsöpört Manuel vihar és Ingrid hurrikán halottainak száma.
Az országból menekül a tudás, eltűnt a bizalom és a kiszámíthatóság, mondta az ATV Voks című műsorában Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség elnöke, aki úgy látja, abban tényleg éles a verseny, hogy mi van a legkatasztrofálisabb helyzetben Magyarországon.
Két, egy kamionost zsebre bírságoló rendőrt fogtak el az Egri Nyomozó Ügyészség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának nyomozói az M3-as autópálya gyöngyösi szakaszán - tudta meg a HavariaPress.
A kereszténydemokrata Varga László szerint a szociális temetésről szóló törvény biztosítja a tisztességes és méltó temetést mindenkinek, aki ezt igényli, vagy akinek a hozzátartozója a költségeket nem tudja biztosítani.
Az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottsága elé viszi a cianidos bányászati technológia kérdését Bánki Erik fideszes EP-képviselő - tudatta szerdán a képviselő irodája.
Őrizetbe vették a 2011-es berentei emberöléssel gyanúsítható két helybeli lakost - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Halálra késelt egy 34 éves szélsőbaloldali rappert az Arany Hajnal nevű görög neonáci párt egyik tagja szerdára virradóra Athén közelében. A gyanúsított beismerte tettét, őrizetbe vették, és a gyilkos fegyvert is megtalálták nála. Az antifasiszta rapper, Pavlosz Früsszasz a kórházban halt bele sebeibe.
Meghallgatta a horvát rendőrség Csányi Sándort a horvát kormány és a Mol Nyrt. közötti tárgyalások első fordulója után szerdán Zágrábban - számolt be szerdán délután a Jutarnji List című horvát napilap internetes oldalán.
Valószínűleg csekély reálgazdasági hatást gyakorol a globális felzárkózó térségben az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) gazdaságélénkítő célú mennyiségi enyhítési programjának várhatóan e héten elkezdődő leépítése - jósolták szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A baloldal kommunikációja toleráns, a Jobbik kirekesztő - ez papírforma. A Fidesz láthatólag nem találja helyét a tolerancia-térben, elken és politikai támadásokat menedzsel például a cigánygyilkosságok vagy az ózdi vízhelyzet kapcsán.
Először beszélhetett telefonon családjával a múlt héten Mohamed Murszi egyiptomi exelnök, akit két hónappal ezelőtti elmozdítása óta ismeretlen helyen tart fogva a hadsereg - közölte szerdán a politikus egyik ügyvédje és az őt támogató Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom egy tagja.
A Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) kétnapos ülését követően szerdán bejelentette, hogy nem csökkenti a likviditásnövelő kötvényvásárlási program havi 85 milliárd dolláros keretösszegét. A piacok mérsékelt csökkentésre számítottak.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Lenhardt Balázs független, korábban jobbikos országgyűlési képviselő ellen - hangzott el az M1 szerda esti Híradójában.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Lenhardt Balázs független, korábban jobbikos országgyűlési képviselő ellen - hangzott el az M1 szerda esti Híradójában.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Lenhardt Balázs független, korábban jobbikos országgyűlési képviselő ellen - hangzott el az M1 szerda esti Híradójában.