2013. szeptember 30. hétfő

szept. 30
15:51
MSZP: "homokra épített kártyavár" lehet a jövő évi büdzsé (Alternatív Energia)
Az MSZP gazdaságpolitikai ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese szerint "homokra épített kártyavár" lehet a jövő évi költségvetés, ha a kormány 2 százalékos növekedéssel számol.
szept. 30
15:53
MSZP: A Fideszt nem érdekli a családok megélhetése (Alternatív Energia)
Kár, hogy az agrárkamara fideszes elnöke nem tagja a költségvetési bizottságnak. Két hete ugyanis már ő is azt javasolja, amit az MSZP két éve: az élelmiszerárak azonnali csökkentését. A családok megélhetését és a hazai élelmiszerfeldolgozó-ipart sújtó 27 százalékos áfa mégsem csökken - olvasható az MSZP közleményében.
szept. 30
16:09
Varga benyújtotta a "rezsicsökkentés költségvetését" (ATV)
A kormány hétfőn benyújtotta a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek; ebben a kabinet kiegyensúlyozott, stabil növekedési pályával, 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, fegyelmezett gazdálkodású államháztartással, 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfő délután az…
szept. 30
16:27
Az MSZP és az Együtt-PM nélkül választanak választási bizottságot (Metropol)
Tóbiás József és Karácsony Gergely elmondták: nem értenek egyet azzal, hogy az "ismeretlen" jelöltekről egy szavazással kell határozni.
szept. 30
16:27
Az MSZP és az Együtt-PM nem vesz részt a választási bizottság tagjainak megválasztásában (Alternatív Energia)
Nem vesznek részt a Nemzeti Választási Bizottság tagjainak hétfői parlamenti megválasztásában az MSZP politikusai és az Együtt-PM szövetség független képviselői.Erről Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes és Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa számolt be.
szept. 30
16:27
Új egyházi intézményt hozott létre Ferenc pápa (ATV)
Új egyházi intézményt hozott létre Ferenc pápa a hétfőn felállított bíborosi tanáccsal, amelynek feladata az, hogy segítséget nyújtson számára az egyetemes egyház kormányzásában és a római kúria működésének átalakításában.
szept. 30
16:29
MSZP: miért kapott kormányzati kitüntetést Tarlós? (Alternatív Energia)
Milyen érdeméért kaphatott vajon Helyi Önkormányzatokért Miniszteri Díjat a főpolgármester - találgatta kérdésünkre az MSZP fővárosi frakcióvezetője arra a hírre reagálva, hogy az Országgyűlés által 2000-ben, az első Orbán-kormány idején a Helyi Önkormányzatok Napjává nyilvánított szeptember 30-án tegnap Tarlós István Veszprémben átvette az elismerést Tállai András önkormányzati államtitkártól.
szept. 30
16:45
"Eddig, és ne tovább..." Papcsák beszólt (ATV)
A "rágalomhadjárat" befejezésére szólította fel az ellenzéket Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester hétfőn, a XIV. kerületi önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleményében.
szept. 30
16:47
"Meghaltok magyarok" Súlyosították a sajóbábonyi romák büntetését (ATV)
A 2009-ben Sajóbábonyban Jobbik-szimpatizánsokra támadó romák mindegyikének a büntetését súlyosította hétfői határozatával a Debreceni Ítélőtábla. Az ítélet csak a másodrendű vádlott esetében nem jogerős.
szept. 30
17:03
Száz féle sör az első magyar Oktoberfesten (Metropol)
Száz féle hazai és külföldi sör, valamint gasztronómiai standok várják az érdeklődőket a fővárosi Kopaszi-gáton.
szept. 30
17:21
Békemenet lesz október 23-án (Metropol)
A CÖF leghatározottabban elutasítva "a baloldal gyűlöletkampányát", október 23-án ismét Békemenetet szervez.
szept. 30
17:39
Főpolgármester: a jelenlegi vezetés pénzeket szerzett vissza a fővárosnak (Infostart)
A jelenlegi városvezetés pénzeket szerzett vissza Budapestnek, eddig több mint 50 milliárdot - közölte Tarlós István főpolgármester, György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes és Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője hétfőn az MTI-vel.
szept. 30
17:39
Költségvetés - Benyújtotta a kormány a törvényjavaslatot (Alternatív Energia)
A kormány hétfőn benyújtotta a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek; ebben a kabinet kiegyensúlyozott, stabil növekedési pályával, 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, fegyelmezett gazdálkodású államháztartással, 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfő délután az…
szept. 30
17:39
Gyilkosság Soroksáron: megszólalt az áldozat férje (ATV)
Eddig semmilyen tájékoztatást nem kapott, nem tudja, hányan követték el a brutális gyilkosságot.
szept. 30
17:41
Megkapta a Hernádi letartóztatására vonatkozó kérelmet a rendőrség (ATV)
Megkapta a Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgató letartóztatására vonatkozó kérelmet a horvát rendőrség igazgatósága - adta hírül hétfőn a Hina horvát hírügynökség.
szept. 30
17:57
Tízmilliárd forint a választásokra, hatmilliárd a kampányköltségekre (Infostart)
Tízmilliárd forintot különítene el a kormány a jövő évi választások előkészítésére a költségvetésben, a pártok és a jelöltek kampányköltségeire pedig hatmilliárdot.
szept. 30
17:57
Letartóztatási kérelem Hernádi ellen (Metropol)
A Mol vezérét a horvátok azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader horvát exkormányfőnek.
szept. 30
17:57
MSZP: az államfő és az ombudsman is lépjen fel a szabálysértési törvény ellen (Alternatív Energia)
Az MSZP nem támogatja a hajléktalanokat bűnözőnek bélyegző szabálysértési törvénymódosítást, és elvárja, hogy annak elfogadása esetén a köztársasági elnök, illetve az ombudsman fellépjen.
szept. 30
17:59
A Kapos után a Sión mentik már a halakat (Alternatív Energia)
Jelentős halpusztulás történt a Kapos folyóban, és csak később derül ki, hogy a Balaton vizének ráengedése a Kapos Sióba ömlő, vinasszal szennyezett vízére véget vet-e a további halpusztulásnak - mondta el Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
szept. 30
18:15
A Csatáry-molinó ügyében kapott kérdést a legfőbb ügyész (Alternatív Energia)
A legfőbb ügyésznél kérdezett rá a Csatáry Lászlóval kapcsolatos molinó ügyében a nyomozás megszüntetésére Steiner Pál (MSZP) az Országgyűlés hétfői ülésén. A képviselő választ várt a többi közt arra: az ügyészség miért nem indított hivatalból eljárást.
szept. 30
18:15
Wieszt: manipulált felvételek, építkezésre kértem kölcsön (ATV)
Részletes védekezést terjesztett elő a másfél éve tartó büntetőperében Wieszt János. A vesztegetéssel vádolt egykori XI. kerületi szocialista politikus a Fővárosi Törvényszéken hétfőn arról beszélt, hogy építkezéshez kért kölcsön pénzt.
szept. 30
18:33
Súlyosították a Jobbik-szimpatizánsokra támadók büntetését (Metropol)
A 2009-ben Sajóbábonyban Jobbik-szimpatizánsokra támadó romák mindegyikének a büntetését súlyosították.
szept. 30
19:09
Kamion és személygépkocsik ütköztek a 6-oson (Metropol)
A balesetben két ember megsérült.
szept. 30
19:09
Megkapta a Hernádi Zsolt letartóztatására vonatkozó kérelmet a horvát rendőrség (Alternatív Energia)
Megkapta a Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató letartóztatására vonatkozó kérelmet a horvát rendőrség igazgatósága - adta hírül hétfőn a Hina horvát hírügynökség.
szept. 30
19:27
Megválasztotta a Nemzeti Választási Bizottság hét tagját az Országgyűlés (Infostart)
Az Országgyűlés hétfőn kétharmados többséggel megválasztotta a Nemzeti Választási Bizottság hét, az államfő által jelölt tagját.
szept. 30
19:28
Egy évre börtönbe megy Murszi volt miniszterelnöke (ATV)
Megerősítette a megbuktatott egyiptomi államfő miniszterelnökének egyéves börtönbüntetéséről szóló ítéletet egy egyiptomi fellebbviteli bíróság hétfőn. Hisam Kandilt először áprilisban, majd júliusban amiatt ítélték el első fokon, mert nem hajtott végre egy korábbi bírósági végzést, amely megsemmisítette egy állami vállalat privatizációját, és elrendelte a korábban elbocsátott alkalmazottak…
szept. 30
19:30
Megválasztották a Nemzeti Választási Bizottság hét tagját (ATV)
Az Országgyűlés hétfőn kétharmados többséggel megválasztotta a Nemzeti Választási Bizottság hét, az államfő által jelölt tagját.
szept. 30
19:45
Benyújtották a 2014-es költségvetés tervezetét (Metropol)
2 százalék körüli növekedéssel, 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal, és 2,4 százalékos inflációval számol a kormány.
szept. 30
20:03
Elfogadták a Normafa Park fejlesztését megalapozó törvényt (Infostart)
Elfogadta a Normafa Park fejlesztését lehetővé tevő törvényt az Országgyűlés hétfőn.
szept. 30
20:03
Indulhat a Normafa fejlesztés (Alternatív Energia)
Elfogadta a Normafa Park fejlesztését lehetővé tevő törvényt az Országgyűlés.
szept. 30
20:21
Meglepő és néha mulatságos (Metropol)
A mostani szülinapomat a húgom nem bízta a véletlenre, és ezzel megalkotta a tökéletes ámítás receptjét.
szept. 30
20:39
Patyi Andrást választották a Nemzeti Választási Bizottság elnökévé (Infostart)
Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát választották a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökévé a testület hétfő esti alakuló - sajtónyilvános - ülésén, elnökhelyettessé pedig Bozsóki Évát. Mindkét döntést egyhangúan támogatta a testület.
szept. 30
20:39
Újra megtiltható az utcán élés bizonyos közterületeken (Metropol)
Néhány nap múlva szabálysértésnek minősül majd az utcán élés a világörökségi területeken.
szept. 30
20:39
Tízezren Iványiék mellett (Alternatív Energia)
Sikerült tízezer támogatót találnia Iványi Gábor jogfosztott felekezetének, így megkísérelhetik visszaszerezni az Országgyűlés Fidesz-KDNP többsége által elvett egyházi státuszukat. A kormány által megkövetelt "tagnyilvántartás" azonban alaptörvényt sért, ráadásul a parlament által elismert 32 egyház közül mindössze öten rendelkezhetnek legalább tízezer hívővel.
szept. 30
20:57
Patyi Andrást választották a Nemzeti Választási Bizottság elnökévé (Alternatív Energia)
Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát választották a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökévé a testület hétfő esti alakuló - sajtónyilvános - ülésén, elnökhelyettessé pedig Bozsóki Évát. Mindkét döntést egyhangúan támogatta a testület.
szept. 30
21:15
Elfogatóparancsot adtak ki Dániel Péter ellen (Alternatív Energia)
Elfogatóparancsot adott ki a bíróság a rágalmazással vádolt Dániel Péter ügyvéd ellen, aki nem jelent meg perének legutóbbi tárgyalásán - értesült az MTI Hírcentrum.
szept. 30
21:33
Így számolt a kormány a 2014-es büdzsében - a nap hírei (Infostart)
A kormány 2 százalékos reálkereset emelkedéssel számolt a jövő évi költségvetés tervezésekor. A hús áfájának csökkentésére is megteremti az elvi lehetőséget a jövő évi költségvetés. Patyi András lett a Nemzeti Választási Bizottság elnöke. Fideszes munkacsoport vizsgálja, hogyan lehetne az alaptörvénybe foglalni a rezsicsökkentést.
szept. 30
21:33
Emmi: a pontos várólisták kialakítása a cél (Alternatív Energia)
Szeptembertől új szabályok alapján követik nyomon a kórházi várólistákat, a listán szereplő és az ellátott betegek adatait havonta összevetik, hogy minél pontosabbak legyenek a várólisták - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.
szept. 30
21:34
Facebook-bejegyzései miatt elfogatóparancsot adtak ki Dániel Péter ellen (ATV)
Elfogatóparancsot adott ki a bíróság a rágalmazással vádolt Dániel Péter ügyvéd ellen, aki nem jelent meg perének legutóbbi tárgyalásán - értesült az MTI Hírcentrum.
szept. 30
21:35
Újra megtiltható az utcán élés bizonyos közterületeken (Alternatív Energia)
Néhány nap múlva szabálysértésnek minősül majd az utcán élés a világörökségi területeken, az önkormányzatoknak pedig ismét lehetőségük lesz arra, hogy további közterületeket jelöljenek ki, ahol jogellenes az életvitelszerű ott-tartózkodás, vagyis hogy hajléktalanok éljenek ott.
szept. 30
21:51
Martonyi: Magyarország kész vegyi és biológiai szakérőket küldeni Szíriába (Infostart)
Magyarország kész vegyi és biológiai szakértőket Szíriába küldeni, hogy a helyszínen támogassa az arab ország vegyi fegyvereinek nemzetközi ellenőrzés alá vonására irányuló erőfeszítéseket - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter hétfőn New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésében.
szept. 30
21:51
Patyi Andrást választották a Nemzeti Választási Bizottság elnökévé (ATV)
Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát választották a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökévé a testület hétfő esti alakuló - sajtónyilvános - ülésén, elnökhelyettessé pedig Bozsóki Évát. Mindkét döntést egyhangúan támogatta a testület.
szept. 30
22:09
Elfogatóparancsot adtak ki Dániel Péter ellen (Metropol)
Elfogatóparancsot adott ki a bíróság a rágalmazással vádolt Dániel Péter ügyvéd ellen.
szept. 30
22:11
Négy népszavazási kezdeményezést utasított el az NVB (Metropol)
Négy népszavazási kezdeményezést utasított el a Nemzeti Választási Bizottság hétfő este.

Keresés