2020. június 8. hétfő

jún. 8
11:42
Szijjártó: Ősszel avatják fel a Hableány áldozatainak emlékművét (Igényesférfi.hu)
A külügyminiszter dél-koreai kollégájával tárgyalt telefonon.
jún. 8
11:42
Még idén felavatják a Hableány áldozatainak emlékművét (Demokrata)
Már tervezik a Hableány sétahajó balesete áldozatainak emlékművét Budapesten – adta hírül Szijjártó Péter.
jún. 8
11:45
Kásler Miklós elmondta, miért nem kaptak bizonyos csoportok egészségügyi jutalmat (Infostart)
Mintegy 160 ezer egészségügyi dolgozó kap bruttó 500 ezer forintos jutalmat a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásukért. Néhány csoport úgy érzi, kimaradt a jutalmazottak köréből.
jún. 8
11:48
Top50: Tarolt Tvrtko Trianon-filmje, de Sváby, Bochkor, Krug és Fiala is nagyot ment (ATV)
A Nielsen nézettségi adatai alapján az ATV nyolc műsora is bekerült a heti legnézettebb 50 magyar műsor közé.
jún. 8
12:00
Tisztifőorvos: a járvány első hullámának végén jár az ország (Demokrata)
Videó! Jelentősen csökken a fertőzöttek száma, a gyógyultak már kétszer annyian vannak, mint az aktív fertőzöttek – mondta Müller Cecília.
jún. 8
12:03
Új bejelentés a Hableány áldozatairól Szijjártó Pétertől (Infostart)
Már tervezik és várhatóan idén ősszel felavatják a Hableány sétahajó balesete áldozatainak emlékművét Budapesten - közölte közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 8
12:06
Dobrev Klára szerint újabb dolog bizonyítja, hogy Kásler Miklós alkalmatlan (ATV)
Dobrev szerint Kásler Miklós „elejtett véleménye” a mellrákszűrésről a miniszter súlyos alkalmatlanságáról árulkodik.
jún. 8
12:12
Így nőtt az elmúlt időszakban államháztartás hiánya (ATV)
Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett központi alrendszer 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit - közölte hétfőn előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akció
jún. 8
12:15
Szijjártó: Ősszel avathatják fel a Hableány áldozatainak emlékművét (Alternatív Energia)
A tárcavezető erről hétfő reggel tájékoztatta a dél-koreai külügyminisztert.
jún. 8
12:17
Müller Cecília: A hat új pozitív esettel már tényleg a járvány végén járunk (Alternatív Energia)
Az országos tisztifőorvos szerint a gyógyultak száma nagyon szépen emelkedik.
jún. 8
12:24
Komjáthi: Nagy Imre kivégzésének évfordulóján kegyeleti megemlékezés keretében tiltakozhatnak a „rabszolgatörvény 2.0” ellen (ATV)
A KSH adatai szerint áprilisban már 425 ezer magyar tekintette magát munkanélkülinek, ami 140 ezres növekedés a koronavírus előtti munkanélküliségnek. A kormány rugalmasabbá akarja tenni a munkáltatás feltételeit, 2 évre kiterjesztve a munkaidőkeret tartamát. Ezzel szemben a szakszervezetek és az ellenzéki pártok, köztük az MSZP is tiltakozását fej
jún. 8
12:36
Lassan, de újra megtelik élettel a Balaton (Ripost)
Ugyan még a szezon elején vagyunk és a járvány miatti korlátozásokat is nemrég oldották fel, de egyre többen merészkednek le a Balatonra.
jún. 8
12:36
Brutál jégeső csapott le az országra: mára is érvényben a riasztás (Pénzcentrum)
Az ország keleti, majd déli részein zivatarok alakulhatnak ki, az OMSZ ki is adta a riszatást. Hétfő délelőttől az ország keleti, majd déli részein zivatarok alakulhatnak ki - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. A felhőszakadás
jún. 8
12:38
Müller Cecília: lassan magunk mögött hagyhatjuk a járvány első hullámát (Ripost)
Június 8-án, hétfőn is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs.
jún. 8
12:40
Szerelmi bánata miatt beugrott a Tiszába egy férfi (Ripost)
A rendőrök vették észre a folyóban sodródó testet.
jún. 8
12:42
Visszaadhatja a vakok látását az egyik legújabb felfedezés (ATV)
Egy a Semmelweis Egyetem (SE) kutatóinak részvételével zajló vizsgálat során felfedezték, hogy a kígyók hőlátó képessége segíthet a retina gyógyításában, a mechanizmus felhasználásával pedig akár a látás is visszanyerhető.
jún. 8
12:49
Operatív törzs: több határszakaszon megszűnt az ellenőrzés (Demokrata)
Videó! Megszűnt az ellenőrzés a magyar–osztrák és a magyar–szlovák határátkelőhelyeken és határátlépési pontokon – közölte Kiss Róbert.
jún. 8
12:54
Szijjártó: az EU-nak az európai emberek számára kell munkahelyeket teremtenie (ATV)
Az Európai Unió első számú feladatának kell lennie, hogy a koronavírus-járványban elveszett európai munkahelyek pótlásával az európai embereknek teremtsen munkahelyeket - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn, a Külügyek Tanácsának online ülését követő bejelentkezésében.
jún. 8
12:54
Operatív törzs: Megszűnt az ellenőrzés az osztrák és a szlovák határon (Igényesférfi.hu)
A cél továbbra is az, hogy meghatározott rendben, fokozatosan szüntessék meg a korlátozásokat.
jún. 8
13:00
Szijjártó: Az EU-nak az európai emberek számára kell munkahelyeket teremtenie (Igényesférfi.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint most új helyzet van, emberek százezrei veszítették el állásukat.
jún. 8
13:06
"Zöld" tervekről számolt be Palkovics (ATV)
A Klíma- és természetvédelmi akcióterv vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is, amely a múlt héten benyújtott törvényjavaslat alapján 2021 nyarán kezdődik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 8
13:06
Száraz István, az Origo volt tulajdonosa kettő helyett hárommilliárdért láthatja el az MNB kommunikációs feladatait (444.hu)
Száraz cége a zálogjogosultja Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás bankjának is.
jún. 8
13:06
Újabb drágulás a Balatonnál: immár ezért is többet kell fizetni (Pénzcentrum)
A balatoni kompon június 1-től 100 forinttal emelkedett a teljes árú személyjegy díja. A Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajóközlekedés esetében csak a legrövidebb útvonalakat jelentő "I-es" díjzóna teljes árú személyjegyének
jún. 8
13:15
Régen látott helyzet több magyar határátkelőn (Infostart)
Megszűnt az ellenőrzés a magyar-osztrák és a magyar-szlovák határátkelőhelyeken és határátlépési pontokon, az utazókat máshogyan ellenőrzi a rendőrség.
jún. 8
13:15
Újabb hatósági figyelmeztetést és büntetést kapott a Pesti úti idősotthon (Igényesférfi.hu)
A hiányosságok hozzájárulhattak az intézményben történt tömeges fertőzéshez – írja közleményében a fővárosi kormányhivatal.
jún. 8
13:18
“Újabb fájdalmas veszteség” - Karácsony Gergely megrendülten emlékezik Kő Pálra (ATV)
Karácsony Gergely közösségi oldalán emlékezett meg 80 évesen elhunyt Kossuth-díjas szobrászról. "Újabb fájdalmas veszteség érte a magyar kultúrát" - fogalmazott bejegyzésében.
jún. 8
13:21
Véget ér az embert próbáló időszak az idősotthonokban (Infostart)
A nagymágocsi első fertőződés március végén volt, majdnem azóta voltak bennmaradásra kényszerülve a szociális intézmények lakói, de már látszik a fény az alagút végén.
jún. 8
13:21
A gyógyszertárak szakemberei is egészségügyi dolgozók – Reagált Kásler szavaira a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke (Alternatív Energia)
Hankó Zoltán úgy véli, hogy ők is joggal várták a félmillió forintos bérkiegészítést, amiből végül kimaradtak.
jún. 8
13:27
Operatív törzs: megszűnt az ellenőrzés az osztrák és a szlovák határon (SzMo)
A törzs mai beszámolóján beszéltek a betegség időbeli görbéjéről, a határokon való átkelés enyhítéséről és a falunapok megtartásának lehetőségeiről is.
jún. 8
13:30
OMSZ: Nem is mentős az MSZP videójában mentősként nyilatkozó nő (ATV)
Az MSZP még vasárnap délután osztott meg közösségi oldalán egy videót, melyben Korózs Lajos, a párt országgyűlési képviselője, egy Németh Athina nevű – maga és az MSZP-s politikus által is mentősnek beállított – nővel beszélget a kormány által elrendelt kórházkiürítés áldozatairól.
jún. 8
13:33
Figyelmeztetést és büntetést kapott a Pesti úti idősotthon (Demokrata)
Az otthonban kirobbant tömeges koronavírus-fertőzés miatt újabb hatósági figyelmeztetést és pénzbüntetést kapott az intézmény.
jún. 8
13:35
Merkely Béla: 51 ezer szűrést végzett a négy hazai orvosképző (Demokrata)
Eddig ötvenegyezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
jún. 8
13:39
Újabb hatósági figyelmeztetést és büntetést kapott a Pesti úti idősotthon (BorsOnline)
A Pesti úti idősotthonban kirobbant tömeges fertőzések miatt indított vizsgálatok keretében újabb hatósági figyelmeztetést és büntetést kapott az intézmény.
jún. 8
13:42
Újabb hatósági figyelmeztetést és büntetést kapott a Pesti úti idősotthon (ATV)
A Pesti úti idősotthonban kirobbant tömeges koronavírus-fertőzés miatt indított vizsgálatok keretében újabb hatósági figyelmeztetést és 200 ezer forintos büntetést kapott az intézmény - tudatta a fővárosi kormányhivatal hétfőn az MTI-vel.
jún. 8
13:45
Ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás (Demokrata)
Ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás ezen a héten, főleg a Dunántúlon.
jún. 8
13:48
Brutális béremelés a Péterfyben - ennyit keresnek a szakorvosok és a rezidensek (ATV)
A Péterfy Sándor utcai kórház igazgatója a Magyar Nemzetnek árulta el, mennyit keresnek a kórház dolgozói.
jún. 8
13:51
Mégsem ápoló az ápoló? (Igényesférfi.hu)
Nincs köze az Omsz-hez az Mszp videójában feltűnő nőnek – írta közösségi oldalán a Mentőszolgálat.
jún. 8
13:57
Palkovics László: jövő nyártól tilthatnak be egyes egyszer használatos műanyagokat (Infostart)
Új hatóságot is létrehoznak – derült ki az innovációs és technológiai miniszter által elmondottakból.
jún. 8
14:06
A DK nagyon nem ért egyet Káslerrel (ATV)
A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy az egészségügy összes szereplője, például a gyógyszertári és a szociális dolgozók is kapjanak 500 ezer forintos jutalmat a koronavírus-járvány idején végzett munkájukért.
jún. 8
14:09
Szijjártó Péter részt vett a külügyek tanácsának ülésén (Demokrata)
Videó! Az EU első számú feladatának kell lennie, hogy az európai embereknek teremtsen munkahelyeket – mondta Szijjártó Péter.
jún. 8
14:15
Novemberre elkészülhet a védőoltás, kiderült, kiknek lesz majd kötelező (Infostart)
51 ezer szűrést végzett a négy hazai orvosképző - mondta a Kossuth rádióban Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője arról is beszélt, hogy a maszk hordása zárt térben még mindig fontos.
jún. 8
14:18
Szijjártó: minden cég megkapja az igényelt támogatását a versenyképességi programban (ATV)
Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
jún. 8
14:20
Ungár Péter: Kásler Miklósnak egy rövid mondatába sikerült három hazugságot belesűrítenie (ATV)
A gyógyszerészek, a gyógytornászok és a szociális dolgozók sem részesülnek az egyszeri 500 ezer forintos juttatásból.
jún. 8
14:27
Merkely Béla: Van esély arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás (Alternatív Energia)
A vakcina valószínűleg a 65 felettieknek, a betegségeik miatt rizikócsoportba sorolandóknak, a kórházi dolgozóknak és az idősotthonok személyzetének lesz kötelező – tette hozzá a Semmelweis Egyetem rektora.
jún. 8
14:30
Rétvári Bence: Az MSZP ne riogassa álhírekkel az embereket! (ATV)
A parlamenti napirend előtti felszólalások keretében Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője kifogásolta a szociális dolgozóknak adott juttatásokat, megjegyezve, hogy újjáépítésre van szükség. A felszólalásra Rétvári Bence államtitkár válaszolt.
jún. 8
14:39
Meghalt két idős, krónikus beteg, 548-ra nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma (SzMo)
Továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér, Komárom-Esztergom és Zala megye.
jún. 8
14:42
El lehet engedni a gyereket táborozni? Kiderült, mennyire veszélyesek (Pénzcentrum)
Ez a nyár más lesz, mint az eddigiek, sokkal több mindenre kell figyelnünk, számos előírást be kell tartanunk, ha biztonságosan szeretnénk nyaralni. Lassan véget ér a tanév és befejeződik a digitális oktatás. De vajon mi lesz a gyerekekkel
jún. 8
14:51
Mráz Ágoston Sámuel: a kormányfő sátoraljaújhelyi beszéde sarokkő volt (Infostart)
A Nézőpont Csoport vezetője szerint Orbán Viktor szombaton "sokáig idézhető" szavakat mondott a trianoni centenárium kapcsán.
jún. 8
14:51
Nem szerepel a mentőszolgálat nyilvántartásában az MSZP videójában mentősként nyilatkozó nő (SzMo)
A hölgy állítása szerint 43 éve dolgozik mentősként, de az OMSZ és az egészségügyi szakdolgozók nyilvántartása ezt nem támasztja alá.
jún. 8
14:57
Merkely Béla: nekik lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás (SzMo)
A Semmelweis Egyetem rektora szerint van esély arra, hogy novemberre elkészül a vakcina. Eddig 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző.

Keresés