2020. június 11. csütörtök

jún. 11
6:54
Vitray Tamás szívszorító vallomása Földi Teriről (ATV)
Vitray Tamás és Földi Teri kétszer futott neki a közös életnek. Végül 10 évig voltak együtt, aztán elváltak, de 30 év után újra találkoztak.
jún. 11
7:03
Megszépül Békés megye: közel 440 milliót kaptak fejlesztésekre (Blikk)
Közel 440 millió forint fejlesztési forrást kap Békés megye a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből – tájékoztatta a Békés Megyei Önkormányzat közleményben az MTI-t.
jún. 11
7:05
Azt mondta, kristálycukor van a csomagban: egy kétegyházi férfi 10 éves fiát is rávette, hogy drogot áruljon (Blikk)
A rendőrség új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsít egy kétegyházi férfit, aki 10 éves gyermekét is megkérhette, hogy adja át a drogot a vevőnek.
jún. 11
7:12
„Nehezen lesz erkölcsi alapja felháborodni a kormánynak” (Alternatív Energia)
A Népszava a közelmúltban több cikkben is foglalkozott a Parlamenttel szemben létrehozott, még átadásra váró Trianon-emlékhellyel. Ungváry Krisztián történész azt javasolta, hogy a földfelszín alatti emlékművön, amely a Trianon előtti Magyarország 1913. évi összeírás szerinti helységneveit tünteti fel, színárnyalattal vagy konkrét adatokkal jelezzé
jún. 11
7:12
Figyelem! Fontos változásokat jelentett be a BKK - mutatjuk (ATV)
Átépítik a fővárosi Bosnyák téren a villamoskocsiszín előtti vágányhálózatot, ezért augusztus közepéig változik a villamosközlekedés a környéken - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.
jún. 11
7:14
Beindult a nagyvárosi lobbi Brüsszelben (Alternatív Energia)
Európai városvezetők részletes javaslatokat tettek le a brüsszeli döntéshozók asztalára arról, hogyan lehetne növelni az európai városoknak jutó pénzügyi támogatásokat és biztosítani közvetlen hozzáférésüket a közösségi forrásokhoz a következő uniós költségvetésben. A Visegrádi Négyek főpolgármesterei által kidolgozott és több mint 30 nagyváros tám
jún. 11
7:18
Fulladást okozhat ez a zselés édesség - ha vettél ilyet, ne edd meg! (SzMo)
A Jelly mini Cups édességek olyan zselésítő anyagot tartalmaznak, amelyek megakadhatnak a torokban, ezért a Nébih visszahívta ezeket a termékeket.
jún. 11
7:21
Nem csitulnak a viharok: jégeső is lehet, holnaptól pedig ez vár majd ránk! (Blikk)
Fokozódik a trópusi idő, ugyanis egyre többfelé emelkedik 30 fok köré a hőmérséklet, miközben marad a pára.
jún. 11
7:24
Debreczeni Zita és Gianni drámai vallomása: nagyon megküzdöttek a gyermekük életéért (ATV)
A pár a Nők Lapjának mesélt arról, milyen küzdelmes út vezetett gyermekük megfoganásáig.
jún. 11
7:24
Magasabb lett a szakképzésben a béremelés, mint amire számítottak (Igényesférfi.hu)
Elégedettek az oktatók, az igazgatók és még az érdekképviselet is a szakképzésben megajánlott új fizetésekkel.
jún. 11
7:33
Romlik a magyarok anyagi helyzete: rengetegen félnek a munkanélküliségtől (Pénzcentrum)
Júniusban csökkent, de még erős maradt a fogyasztók pesszimizmusa: a GKI fogyasztói bizalmi index értéke áprilisi, történetének legnagyobb esése után májusban jelentősen (11 ponttal), majd júniusban kisebb ütemben (6 ponttal) nőtt
jún. 11
7:36
L. Simon László: újraindulhatnak a nyári színházak (ATV)
Az EMMI által létrehozott 1 milliárdos gyorssegély mellett további 5 milliárdos keretet biztosít a kulturális világnak a kormány. Arról, hogy kiknek és mennyi jut ebből, L. Simon Lászlót kérdeztük.
jún. 11
7:38
MSZP-s videóbotrány: Deutsch Tamás szerint a jogvédő szervezetek "hallgatnak, mint sz*r a fűben" (ATV)
Deutsch Tamás szerint „az MSZP Korózs Lajosostul, meg Ujhelyi Istvánostul azt csinálta tokkal-vonóval a virtigli Fake News gyártásban, amivel napestig szoktátok vádolni a kormányt és a Fideszt”.
jún. 11
7:45
A világ 500 legjobb egyetemének rangsorába nem fért be magyar intézmény (Alternatív Energia)
Igaz, Szeged egyeteme épp csak egy hellyel maradt le.
jún. 11
7:47
Balatoni szezon: Zimmer frei és ózongenerátor (Alternatív Energia)
A szakemberek a járvány visszahúzódása után kifejezetten erős szezont vizionálnak a Balatonnál, hiszen sokan, akik korábban külföldre utaztak a szabadságuk alatt, az idén óvatosságból inkább idehaza maradnak, emiatt megnőhet a belföldi vendégszám a tóparton. A koronavírus miatt azonban az elmúlt évekhez képest a szállásadóknak is változtatniuk kell
jún. 11
8:00
Karácsony nagyon kiakadt: újabb 12 milliárdot vennének el Budapesttől? (ATV)
A főpolgármester Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy "az idei költségvetéshez tervezett kormánypárti bizottsági módosító már idén elvenne majd 12 milliárdot a várostól, és ezt fejelnék meg jövőre a még súlyosabb sarccal, a Budapest-adóval."
jún. 11
8:00
Újabb járatritkítás a MÁV-nál: júliustól kétszeresére nő a menetidő a Csorna–Hegyeshalom vasútvonalon (SzMo)
A MÁV a vonalon naponta irányonként 8 vonatból 7-et töröl, helyettük pótlóbuszokat állít forgalomba. A Közlekedő Tömeg szerint semmi sem indokolja ezt a lépést.
jún. 11
8:09
30 ezer ember vezetővizsgázott, amióta újra szabad (Infostart)
Nem alakult ki túl nagy várakozás az elmúlt egy hónapban, amióta újra lehet közlekedési vizsgát tenni - az ITM szerint.
jún. 11
8:12
Karácsony Gergely: A Lánchidat akkor is fel fogjuk újítani, ha beleroskadunk (SzMo)
„A kormány éppen annyi pénzt készül elvonni Budapesttől, amiből minden egyes évben fel tudnánk újítani újra és újra a Láncidat” - írja Facebook-bejegyzésében a főpolgármester.
jún. 11
8:18
Karácsony golyó és kötél általi halálról beszélt a kormányzati egyeztetések kapcsán (Alternatív Energia)
A főpolgármester szerint a kormánypárt városvezetők felvetései azt mutatják: ellenállás van a kabinet költségvetési terveivel szemben.
jún. 11
8:18
Váratlan: 20 év után ért véget Zséda házassága (ATV)
A Blikk arról értesült: Zsédenyi Adrienn és férje 20 év után úgy döntöttek, külön utakon folytatják.
jún. 11
8:18
Most pórul járhatnak a túrázók: ezekben az erdőkben repkednek a bírságok (Pénzcentrum)
A túrázók, erdőjárók már javában gyűjtögetik a bodzát és a szamócát, hamarosan pedig az egyre népszerűbb levendula szedésének ideje is megérkezik. A tapasztaltabbak figyelik a legfrissebb előírásokat, ám aki nem tájékozódik
jún. 11
8:18
Legyőzték a Fideszt, most nyomoznak utánuk - Friss hírek 2020. június 11. 08:09 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. Ráadásul a hírfelolvasónk tényleg egy robot hang. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/06/11/702/
jún. 11
8:20
Lesöpörték a Fideszt, a rendőrség máris megérkezett (Alternatív Energia)
A független önkormányzat különböző szerződéseit vizsgálják a hatóságok
jún. 11
8:20
MSZP-videóbotrány: honnan ismerte Szabó Tímea az álmentős nő történeteit? (ATV)
A Párbeszéd sajtóhírekből ismerte az MSZP-videóban szereplő álmentős Németh Athina történeteit. Erről Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője beszélt az ATV Start című műsorában.
jún. 11
8:27
Maga alá temeti a gyász a Hableány halott matrózának családját (Blikk)
Egy év után sem tudják túltenni magukat a gyászon a Hableány-hajókatasztrófa áldozatainak hozzátartozói.
jún. 11
8:33
Nem a csütörtökön szokásos rendben érkezik az operatív törzs - élőben az Infostarton és az InfoRádióban (Infostart)
Ezen a héten nincs a szokásos Kormányinfó, ezért az operatív törzs tájékoztatójára a más napokon megszokott időpontban kerül sor.
jún. 11
8:42
Itt tart most a Liget Projekt (ATV)
Multifunkciós sportpályákkal, futókörrel, terepjátszótérrel, újabb kutyás élményparkkal, promenáddal és megújult botanikus kerttel is gazdagodik a Városliget a kert- és tájépítészeti felújítás őszre befejeződő, második ütemében - mondta el Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
jún. 11
8:42
Liget Budapest: őszre befejeződik a kert- és tájépítészeti felújítás második üteme (Igényesférfi.hu)
Több multifunkciós sportpálya, két kilométeres, kivilágított futókör, egy újabb kutyás élménypark, valamint egy különleges terepjátszótér is elkészül nyár végéig.
jún. 11
9:00
Konzultációs íveket gyűjt Szél és Hadházy (Igényesférfi.hu)
Az üres nemzeti konzultációs ívek visszaküldésére hoztak létre egy címet – így tiltakoznak.
jún. 11
9:03
Friss: 1095-re csökkent az aktív fertőzöttek száma Magyarországon (Infostart)
Megjelentek a friss járványadatok a Koronavírus.gov.hu portálon.
jún. 11
9:06
Menczer: A baloldal ellendrukkerekből áll (Igényesférfi.hu)
Az államtitkár szerint a a baloldalnak semmilyen érdemi mondanivalója nincs az emberek számára.
jún. 11
9:06
Meghalt két idős beteg, tovább csökkent az aktív koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon (SzMo)
Mindössze 12 újabb fertőzöttet találtak az országban.
jún. 11
9:09
Újabb koronavírus-fertőzötteket találtak az országban, ketten elhunytak (Blikk)
Újabb magyaroknál azonosították a koronavírust az országban.
jún. 11
9:12
Lánczi Tamás: A tüntetések célja a fekete szavazók aktivizálása (Igényesférfi.hu)
A fekete közösség 2016-ban cserben hagyta a választáson a demokratákat, és a párt most is attól tart, hogy nem mennek majd el szavazni – tette hozzá.
jún. 11
9:12
Tizenkét új fertőzöttre bukkantak, két idős honfitársunkat veszítettük el (Demokrata)
Háromszáz-huszonegy koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük tizenkilencen vannak lélegeztetőgépen.
jún. 11
9:18
Ki kaphat a kormány ötmilliárdos kulturális támogatásából? (ATV)
A múlt héten megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, ami szabályozza, hogy a kormányzat több mint ötmilliárd forintos kulturális támogatásából mely szervezetek vagy csoportok milyen mértékben részesülnek. L. Simon László szerint ehhez hasonló többlettámogatási rendszerre több európai országban is láthatunk példát.
jún. 11
9:24
Nekiugrott Kovács László az Európai Bizottság alelnökének, mert az fake news-nak nevezte a fake news-t (Alternatív Energia)
Ja, és persze: Soros, Soros, Soros, Soros, és még egyszer ugyanő.
jún. 11
9:30
Elhunyt 2 idős, krónikus beteg Magyarországon (Igényesférfi.hu)
Az aktív fertőzöttek száma 1095 fő.
jún. 11
9:36
26 fővel csökkent az aktív fertőzöttek száma: jövő hétre 1000 alá mehet ez a szám (Pénzcentrum)
Mindössze 12 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4039 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg. Ezzel 553 főre emelkedett az elhunytak
jún. 11
9:42
Államtitkár: Több mint tízezer embernek segített újra elhelyezkedni a kormány (ATV)
A munkahelyteremtő bértámogatási program már több mint 10 ezer regisztrált álláskereső újbóli elhelyezkedését segítette - közölte Bodó Sándor az MTI-vel. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a kormány annyi új munkahelyet hoz létre, amennyit a koronavírus tönkretesz.
jún. 11
9:42
Ksh: Csökkent a természetes fogyás, nőtt a házasságkötések száma (Igényesférfi.hu)
Az első négy hónapban, a járvány ellenére.
jún. 11
9:44
Újabb szállodák nyitnak meg pénteken (ATV)
Pénteken megnyitja kapuit a vendégek előtt a gyulai Erkel, a tapolcai Pelion és a nyíregyházi Sóstó szálloda, ezzel hétre nő az ismét igénybe vehető Hunguest Hotels szállodák száma. Júniusban és júliusban folytatódik azon szállodák újranyitása, amelyek nem állnak tartós felújítás alatt - tájékoztatta a szállodavállalat csütörtökön az MTI-t.
jún. 11
9:48
Csökkent a természetes fogyás mértéke az év első négy hónapjában (ATV)
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első négy hónapjában, miután 5,5 százalékkal több gyerek született és 6,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
jún. 11
9:57
1522-vel több gyerek született, mint tavaly ilyenkor, így is fogy a népesség (Infostart)
A Központi Statisztikai Hivatal friss népesedési számokkal jelentkezett csütörtökön.
jún. 11
9:57
Nekiugrott Kovács Zoltán az Európai Bizottság alelnökének, mert az fake news-nak nevezte a fake news-t (Alternatív Energia)
Ja, és persze: Soros, Soros, Soros, Soros, és még egyszer ugyanő.
jún. 11
9:59
Újabb 12 embernél mutatták ki a koronavírust, és meghalt két beteg (Alternatív Energia)
Kedden még három új esetről számoltak be.
jún. 11
10:00
Januártól változnak a jótállás szabályai (ATV)
A vállalkozások 45 százaléka nem ismeri a szavatosság és a jótállás pontos szabályait - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
jún. 11
10:01
Fulladásveszély miatt visszahívtak egy zselés édességet (Alternatív Energia)
Semmi esetre se együk meg a különböző ízben és kiszerelésben kapható Jelly mini Cups zseléket – kéri a Nébih.
jún. 11
10:12
Orbán Viktor elhagyta az országot - ide tart (ATV)
A miniszterelnök közösségi oldalán elárulta: Brünnbe tart.

Keresés