2020. június 13. szombat

jún. 13
12:06
Erősen indította a hétvégét Orbán Viktor (ATV)
"Szombat reggel. Nemzeti Sport. Magyar Nemzet. Szlovák bodzaszörp" - írta ki közösségi oldalára a miniszterelnök.
jún. 13
12:12
Fordulat a vasalódeszkás tanár ügyében: ombudsmani vizsgálat indul a tankerületi igazgató ellen (ATV)
A makói testnevelés tanár ügyében hivatalból azonnali vizsgálatot indított Aáry-Tamás Lajos a tankerületi igazgató ellen – tudta meg a hvg.hu.
jún. 13
12:27
Rejtett kincseket mutat be az új tanösvény Hetvehelyen (Demokrata)
Az erdei élővilágot és az erdő rejtett kincseit bemutató új tanösvényt adtak át Hetvehelyen.
jún. 13
12:33
718 milliót költene Orbán Viktor a Kormányzati Ügyfélvonalra (Menedzsment Fórum)
Fejlesztést igényel az országos telefonos ügyfélszolgálat, és a működését is meg kell támogatni néhány százmillióval.
jún. 13
12:39
Autósok, figyelem! Fontos változások a közlekedésben (Infostart)
Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be az intézkedéseket.
jún. 13
12:42
Itt a Mi Hazánk reagálása a betiltásukat követelő ORÖ-akcióra (ATV)
A párt szerint azért kezdeményezték a betiltásukat, mert egyetlen pártként követelik az ún. roma integrációs programok leállítását, az iskolai szegregáció megteremtését, és mert megvonnák a szavazati jogot az írni-olvasni nem tudóktól. „Nem ijedünk meg a bosszúállási kísérlettől, kitartunk a társadalmi igazságosság mellett!” – olvasható Dúró Dóra,
jún. 13
12:44
Kitört a háború Deutsch Tamás és Cseh Katalin között (ATV)
A Momentum EP-képviselője Facebook-oldalán osztotta ki fideszes kollégáját.
jún. 13
12:48
Hétfőtől már több beteget fogadhatnak a háziorvosok, de továbbra is csak telefonos egyeztetés után (SzMo)
A Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportja leírta, pontosan mi, hogyan változik hétfőtől.
jún. 13
12:57
Ombudsmani vizsgálat a vasalódeszkás tanár ügyében (Infostart)
Figyelmeztetést kapott a makói testnevelő.
jún. 13
13:00
„Lehet jönni tüncikézni, de én akkor is bedobok most egy feketét” – reagált a fideszes politikus a világban zajló tüntetésekre (Alternatív Energia)
Wintermantel Zsolt közölte azt is, hogy a klímát is bekapcsolja, mert utálja a meleget.
jún. 13
13:06
Értékes irat lapul a magyarok zsebében: szinte az egész világon elfogadják (Pénzcentrum)
Kevés felszabadítóbb dolog van az utazásnál, ám ezt nem élvezheti mindenki ugyanolyanon mértékben. Egyes útlevelek ugyanis jóval nagyobb szabadságot nyújtanak másoknál. A magyar útlevél például a 10. helyen áll el a jelenlegi világranglistán
jún. 13
13:12
“Autós vagyok, nem bűnöző!” - Nyílt levélben ment neki Karácsonynak a Jobbik erős embere (ATV)
Fővárosi lakosként írt nyílt levelet Szilágyi György Karácsony Gergely főpolgármesternek.
jún. 13
13:12
Van pár tízezer magyar a járvány frontvonalában, akikre nem szívesen gondol senki (444.hu)
Az idősotthonokról sok szó esett a koronavírus miatt, de több tízezren - főleg fogyatékkal élők és pszichiátriai betegek - laknak más szociális intézményekben. Ők szintén veszélyeztettek - részben az eleve rossz körülmények miatt, részben azért, mert a problémáik alig láthatók.
jún. 13
13:21
Megújult a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomása (Infostart)
Mintegy három hónapos üzemszünet után most újraindult a forgalom.
jún. 13
13:24
Itt a lista arról, kik kapják a félmillió forintos juttatást az egészségügyben (SzMo)
Megjelent a végleges rendelet a jutalom kifizetésének részleteiről és az arra jogosultakról.
jún. 13
13:33
Az Üveghegyen túl, feminizmuson innen – Zalka Csenge Virág hősnőkről és bátor királylányokról (Alternatív Energia)
Sárból gyúrt leány, Malacka Zsuzsi és Béla kisasszony – többek között ők Zalka Csenge Virág Ribizli a világ végén című mesegyűjteményének hősnői, melyet a múlt héten az Év gyerekkönyvének választott a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum.
jún. 13
13:36
Mintha természetes lenne: teljes nyugalommal bringázott egy férfi az M5-ösön (Pénzcentrum)
Elsőre nem is tudjuk eldönteni melyik a veszélyesebb: az autópályán bringázni, vagy Budapesten a forgalommal szembe tekerni. Most mindkettőt megörökítették. Az elmúlt napokban komoly termést kapott szabálytalan kerékpárosokból
jún. 13
13:42
Itt a lista - ők kapják meg a kormánytól az 500 ezer forintot - ön köztük van? (ATV)
Megjelent a Magyar Közlönyben az egészségügyi és egészségügyben dolgozókat érintő egyszeri rendkívüli juttatásról szóló kormányrendelet a kifizetés részletszabályaival. A rendkívüli juttatás összege dolgozónként bruttó 500 000 forint, amely a több helyen foglalkoztatottaknak is csak egyszer, de például a részmunkaidősöknek is jár – írja a portfolio
jún. 13
13:57
Ilyen is lehet a Nyugati tér (Infostart)
Látványterv a felüljáró nélküli, de még egy villamosvonallal rendelkező Nyugati térről.
jún. 13
14:00
Óriási a baj Budapesten - helyrehozhatatlanok lehetnek a károk (ATV)
Három svábhegyi villáról van szó, amelyekkel évtizedek óta senki sem foglalkozik. Az orbánhegyi Pollacsek-, illetve a svábhegyi Karczag- és Steindl-villák érintettek most, és kettejük számára azonban újra látszik a fény az alagút végén – írja a 24.hu.
jún. 13
14:02
Kemény reakciót kapott a momentumos polgármestertől a jobbikos erős ember (ATV)
Szilágyi György Facebook-on írt nyílt levelet Karácsony Gergelynek, hogy az autósok nem bűnözők. Erre reagált most Terézváros polgármestere.
jún. 13
14:06
Változások lesznek az autós közlekedésben Budapesten (Alternatív Energia)
Az új intézkedéseket a főpolgármester ismertette a Facebook-oldalán.
jún. 13
14:06
Orbán levelet írt Putyinnak: találkozna (444.hu)
"Bízom benne, hogy hamarosan személyesen is folytathatjuk kétoldalú kapcsolataink fejlesztését."
jún. 13
14:08
Kilenc perc, mely megrengette Amerikát (Alternatív Energia)
NEM TÉRDELÜNK! – írta Twitter-üzente végén, így, csupa nagybetűvel Donald Trump, sokadszorra ítélve el azt a fekete focistát, aki 2016 őszén a rasszista rendőri brutalitás ellen tüntetve féltérdre ereszkedett a meccsnyitó amerikai himnuszt hallgatva. Colin Kaepernick jelképes tette hatalmas, máig tartó politikai vihart kavart, Trump a focista hazaf
jún. 13
14:09
Budapest akkor és most (Demokrata)
A hetvenöt évvel ezelőtti felvételek egyetlen kattintással változnak át és mutatják be azt, hogyan néznek ki az egykori helyszínek a magyar fővárosban.
jún. 13
14:10
Átköltöztetik az óriáskereket Velencén (Alternatív Energia)
A város tájékoztatása szerint az ügyben érintett felek közös és egymás jogait tiszteletben tartó megegyezésre jutottak.
jún. 13
14:18
Mit csinált Áder János az elmúlt három évben? Itt a válasz (ATV)
Beszámoló jelent meg Áder János államfő második megbízatásának első három évéről. Az internetes évkönyv a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapjára került fel szombaton - tájékoztatta a KEH az MTI-t.
jún. 13
14:30
Átállítják a lámpákat a Nyugatinál, felszedik a betonelemeket az Üllői úton (444.hu)
Több új intézkedést is hoztak, melyek Karácsony Gergely szerint az autósok életét könnyítik meg.
jún. 13
14:33
Még mindig tabu a férfiak meddősége Magyarországon (Infostart)
A férfimeddőség mögött húzódó egészségi problémák időben felismerve jórészt kezelhetők, ezzel pedig családok ezrei kaphatják vissza az esélyt a gyermekvállalásra – állapították meg az Egyházi Kórházak Egyesülése által szervezett virtuális kerekasztalbeszélgetés résztvevői. A karanténhelyzet után újraindulnak a szűrőprogramok és az ellátás.
jún. 13
14:39
Egyetlen koronavírusos fertőzöttet találtak a II. kerület kétezer dolgozója között (Alternatív Energia)
Egy 2400 fős XII. kerültei háziorvosi praxisból is csak egy embernél igazolták a fertőzést.
jún. 13
14:42
Egyetlen koronavírus-fertőzöttet találtak a II. kerületi önkormányzat dolgozói között (SzMo)
Közel 2000 tesztet végeztek el, de csak egy alkalmazottat találtak, aki bizonyítottan átesett a fertőzésen.
jún. 13
14:48
Soproni kiakadt: A DK és a Párbeszéd is támogatta a kispesti antikorrupciós bizottság megszüntetését (ATV)
A momentumos Soproni Tamás szerint hatékonyabb, ha a Transparency International vizsgálja az MSZP-s polgármesterrel összefüggésben felmerült korrupciógyanús ügyeket, mintha politikusok tennék ezt.
jún. 13
15:09
Újabb fordulat a velencei óriáskerék ügyében (Infostart)
Sikerült megegyeznie a városnak és a tulajdonosnak.
jún. 13
15:12
Jelentősen csökkent a koronavírus mennyisége a szennyvízben Budapesten (ATV)
A szennyvízben mért koronavírus (genomkópia) száma jelentősen csökkent Budapesten - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton az MTI-t.
jún. 13
15:12
Lebukott a budafoki Escobar: 150 milliónyi drogot foglaltak le tőle a rendőrök (Pénzcentrum)
150 milliónyi drogot foglaltak le egy budafoki férfi otthonában. Kiderült, a garázsban termelte a marijuánát. Egy 43 töves kannabiszültetvényt, 36 millió forintnyi készpénzt, közel 50 kilogramm szárított kannabiszt, 33 gyanús
jún. 13
15:12
Infektológus: A tesztelés és a konktaktkutatás volt a leggyengébb pontja a járvány elleni küzdelemnek (SzMo)
Pusztai Erzsébet volt egészségügyi államtitkár szerint túlzás az, hogy a koronavírus miatti lemaradást két hónap alatt be tudná hozni a magyar egészségügy.
jún. 13
15:18
Mindenkit meglepett Budapesten a szlovák miniszterelnök - eltért a hivatalos programtól (ATV)
Meglepő kéréssel állt elő első magyarországi látogatása délutánján az új szlovák miniszterelnök – írja a Ripost.
jún. 13
15:24
Civilekből is lehetnek iskolaőrök, akiket pár hetes tanfolyamon képeznek ki (SzMo)
A leendő iskolaőrök a rendőrség állományába tartoznak majd, és körülbelül 500 helyszínen lesznek jelen - mondta el Maruzsa Zoltán államtitkár.
jún. 13
15:30
Karóra-sztori: a gazdagok hobbija vagy hétköznapi tárgy? (ATV)
A karóra az a tárgy, ami volt a nagyapáinknak, az apáinknak, és van nekünk is. Sőt, mivel mostanság is évi sokszáz ezret adnak el belőle csak Magyarországon, könnyen lehet, hogy lesz a gyermekeinknek is. A Heti Napló riportja.
jún. 13
15:45
Forgács Iván: Ahol az igaz párbeszéd is hazugság (Alternatív Energia)
„Bármennyire lehetett is a szemnek mitől csillognia, az összhatás pokoli nyomasztó volt. Álmatlanságba keserítő.”
jún. 13
15:48
Márki-Zay nagyon kiakadt a kormányra, szerinte a világon egyedülálló, ami történik (ATV)
Hódmezővásárhely polgármester szerint az önkormányzatoktól való forrásmegvonásnak a két év múlva esedékes parlamenti választásokhoz is köze van.
jún. 13
15:48
Gyanúsan gyorsan pályáztak 20 milliárdra, Polt Péter mégsem vizsgálja (444.hu)
A legfőbb ügyész esete a Kisfaludy-programmal.
jún. 13
15:48
Enyhíti az autósokat érintő korlátozásokat Karácsony Gergely (Igényesférfi.hu)
A főpolgármester könnyítő intézkedéseket jelentett be.
jún. 13
15:48
Zente már a járással is próbálkozik - újabb videót osztott meg az SMA-s kisfiú édesanyja (SzMo)
Zente már az állítószerkezet nélkül, egyedül is folyton lépegetni szeretne.
jún. 13
15:50
Elnöki ügy: 584 oldalas könyv készült Áder elmúlt három évéről (444.hu)
Visszaküldött és aláírt jogszabályok, Csángóföld és horgászás.
jún. 13
15:51
Megfogadta Babiš titkos tanácsát a szlovák miniszterelnök (Demokrata)
Különleges kéréssel állt elő pénteki, budapesti látogatása során Igor Matovič.
jún. 13
16:00
Pusztító viharfelhő Magyarország fölött - felvételek (ATV)
Kelet felől szupercellák érkeztek Magyarország észak-keleti részébe pénteken. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén áthaladva Borsod felé robogtak tovább.
jún. 13
16:06
Petíció indult a 'vasalódeszkás' tornatanár támogatására, már több mint 20 ezren aláírták (SzMo)
Nagyon sokan fejezik ki szolidaritásukat a humora miatt meghurcolt tanár mellett.
jún. 13
16:12
Kőkemény üzenet Brüsszelből: "Az EU nem pénzkiadó automata!" (ATV)
Az Európai Néppárt strasbourgi frakcióvezetője ragaszkodik ahhoz, hogy Brüsszel mind a vírus miatt szükségessé vált mentőcsomag, mind az új, hosszú távú költségvetés esetében attól tegye függővé a támogatásokat, tiszteletben tartják-e a tagországok a jogállami normákat — számolt be a Süddeutsche Zeitung cikkéről a Népszava.
jún. 13
16:15
Fejleszti a telefonos ügyfélszolgálatot a kormány (Infostart)
600 millió forintot fordítanak erre a célra.

Keresés