2010. május 7. péntek

máj. 7
9:00
Újabb ügynöklista! Egy levéltáros szerint több későbbi főpap is besúgó lehetett (hirado.hu)
Vörös Géza szerint két evangélikus püspök közül 1958-ból az egyik, 1968-tól kezdve mindkettő hálózati tevékenysége dokumentálható. A református egyházon belül 1958-ból egy, 1978-ból kettő, 1988-ból mind a négy püspök hálózati munkája fennmaradt
máj. 7
9:15
Véletlenül lehet megasztár Andris (BorsOnline)
Négy hónapja van Magyarországon Andras Kallay-Saundres, máris a Megasztárban találta magát. Pedig csak anyukáját jött meglátogatni.
máj. 7
9:30
Bennünk maradtak életben a Neander-völgyi gének (hirado.hu)
A vizsgálat szerint Eurázsiában az emberek génállományának 1-4 százaléka Neander-völgyiektől származik
máj. 7
9:32
Vujity Tvrtko és Ördög Nóra együtt? (hirado.hu)
Versenyeznek a sztárok szülővárosai az Egy CSEpp Teszt-en
máj. 7
9:33
Pálffy István a közmédiumok helyzetét világítja át (Blikk)
Bejár a tévébe, de már politikusként egyeztet szakmai ügyekről Pálff y István (50), aki a KDNP színeiben bejutott a parlamentbe. A volt híradós továbbra is szeretne a médiával foglalkozni, de most más szemszögből közelíti meg ezt a kérdést. Eközben ismét újabb könyveket ír, most a Balaton környéke, Pécs és Etyek a célpont.
máj. 7
9:34
Híradó, 2010. május 7. 8:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
máj. 7
9:35
Nyerj jegyet a Bëlga koncertjére! (Blikk)
Ki ne ismerné a Bëlga zenekart? A szabadszájú együttes már első lemezével meghódította a rajongókat, és immár legújabb CD-jük lemezbemutató koncertjére készülnek.
máj. 7
9:48
Kék-fehérbe öltözik Deutsch? (hirado.hu)
Lapértesülés szerint a Fidesz politikusa elfogadta a kék-fehér sportegyesület felkérését az elnöki posztra. Azt írják: a korábban Hunvald György vezette klub Deutsch érkezésével komoly pénzekhez juthat
máj. 7
9:50
A vulkáni hamu egyelőre nem fenyegi a magyar légteret (hirado.hu)
Az izlandi meteorológusok jelentették, hogy az Eyjafjallajökull ismét jelentős mennyiségű hamut lövell;a hamufelhő jelenleg a a transzatlanti közlekedésben okozhat fennakadást
máj. 7
9:51
Kulcsár: nem vagyok ártatlan (BorsOnline)
Megszólalt Kulcsár Attila. A brókerbotrányban első fokon nyolc évre ítélt vádlott maratoni beszédében támadta egykori munkahelyét és volt ügyfeleit is.
máj. 7
9:51
Várta a rendőröket a New York-i terrorista (Blikk)
NEW YORK — „Már vártam magukat. Nemzetbiztonság vagy FBI?" – fogadta a gépre lépő kommandósokat Faizal Sahzad, a pakisztáni származású férfi, aki múlt szombaton egy nagy erejű pokolgépet hagyott a New York-i Times Squareen egy autóban.
máj. 7
9:52
Természetvédelmi területet ért el az olajszennyezés Louisianánál (hirado.hu)
A lakatlan Chandeleur-szigeteken olajosan találtak meg pelikánokat és egyéb madarakat
máj. 7
10:06
A devizahitelesen felköthetik a gatyájukat! (hirado.hu)
Tizenegy hónapos mélyponton a forint/euró árfolyama, péntek reggel 283 forint felett is jegyezték az eurót
máj. 7
10:08
Jégeső és vihar várható ma is - csütörtökön házakba tört be a víz Borsodban (képekkel) (hirado.hu)
Tolcsváról húsz embert kellett kiköltöztetni, Erdőhorvátiban és Vámosújfaluban egy-egy helyi lakosnak kellett elhagynia az otthonát az áradás és a hömpölygő víz miatt; több településen még most is szivattyúznak
máj. 7
10:09
Nyolcemeletnyit zuhant volna a kisfiú, ha nem elég nagy a füle - fotóval (BorsOnline)
A csodával határos módon maradt életben egy kisfiú Kínában: Ming-Ming a nyolcadik emeleti ablakban játszott, mikor kiesett, ám a védőrács a füleinél fogva megtartotta.
máj. 7
10:09
Az eddigi legmegdöbbentőbb produkció az Áll az Alkuban (Blikk)
máj. 7
10:24
Zuhanás a tőzsdén - több kis papír kereskedését felfüggesztették (hirado.hu)
A BÉT honlapja szerint a Bookline, a Humet, a BIF és a Konzum kereskedése szünetelt rövid ideig
máj. 7
10:26
Simor: stabilitás kell az euró bevezetéséhez (hirado.hu)
A jegybank elnöke az indexen publikálta elemzését a válságról "Félidőben, előretekintve" címmel
máj. 7
10:28
Polanski védelmére kelt a világhírű író (hirado.hu)
Kundera szerint ha Európa még Európa, (...) akkor nem tűrheti el csendben annak a kegyetlen pantomimnak az abszurditását, amely jelenleg egy svájci villában játszódik"
máj. 7
10:30
Elfogott a Hírlap egy államtitkári névsort! (hirado.hu)
A Magyar Hírlap úgy tudja, a megalakuló Orbán-kormányban 30 államtitkár dolgozik majd. A titkosszolgálatok nem Pintér, hanem Navracsics tárcájához kerülnek majd. Hogy ott ki lesz az államtitkár, még nem tudni, de az újság több lehetséges jelöltet is megnevez
máj. 7
10:42
Halálra gázoltak egy idős asszonyt a 85-ösön (hirado.hu)
A baleset akkor következett be, amikor az asszony lelépett egy autóbuszról
máj. 7
10:45
220 kilogrammtól szabadult meg Nancy – fotóval (BorsOnline)
Nancy Markin rettenetesen kövér volt. Csak otthon ülve, az interneten keresztül kommunikált az emberekkel. Eközben azonban rájött, kedvelik őt, méghozzá a személyisége miatt. Az amerikai asszony úgy döntött, tesz valamit annak érdekében, hogy élőszóban is tereferélhessen.
máj. 7
10:45
Hivatalosan is férfi lett Cher lánya (Habostorta)
Hosszú volt az út, ami a férfivá válásig vezetett, de elérte a célját Chaz
máj. 7
10:51
Polanski újabb kérvényét támadta meg az ügyészség (Metropol)
A svájci házi őrizetben tartott Roman Polanski ügyének tisztázásával kapcsolatban benyújtott újabb kérvényét támadta meg a Los Angeles-i ügyészség.
máj. 7
11:00
Búcsúturné! Visszavonul 2012-től a Scorpions (hirado.hu)
A csapat a világkörüli turnét Lipcsében kezdi ma este; a zenekar mind az öt kontinensre ellátogat és elképesztő meglepetéseket ígér a rajongóknak
máj. 7
11:02
Problémákba ütközött a Voyager 2 (hirado.hu)
A Voyager 2 úgynevezett körutazáson van a Naprendszerben, melynek során a nyolcvanas években meglátogatta a gázóriásokat
máj. 7
11:03
Napi szextipp: állj sámlira! (Blikk)
Fel akarod dobni a szexuális életeteket? Adunk egy nagyszerű ötletet, hogyan kényeztethetitek egymást.
máj. 7
11:03
Jön az a-ha és Ozzy Osbourne! (Blikk)
Két fantasztikus koncertre készülhetnek a magyar zenerajongók. Július 14-én az a-ha, október 4-én Ozzy Osbourne lép fel az Arénában.
máj. 7
11:04
Véget ért a szerelem! Öt év után szakított az énekes (hirado.hu)
Bery úgy érzi élete eddigi legnehezebb döntését hozta meg, hiszen párjával együtt tervezték a jövőt
máj. 7
11:06
Merényletkísérlet - egy futárt is keresnek a nyomozók (hirado.hu)
A legfrisebb adatok szerint az amerikai hatóságok már a nevét is tudják
máj. 7
11:18
Bajnai: a rendszerváltás óta nem történt áttörés a foglalkoztatáspolitikában (hirado.hu)
A miniszterelnök szerint az jövő legfontosabb kérdése az lesz, hogy meg tudja-e oldani a politika a cigányság integrációját
máj. 7
11:20
Dúl a harc a bizottsági helyekért az ellenzéki pártok között (hirado.hu)
Az LMP ragaszkodik a fenntartható fejlődés és az újonnan létrehozandó fogyasztóvédelmi bizottság elnöki posztjához; az MSZP a külügyi bizottságot akarja vezetni
máj. 7
11:21
Senkinek sem kell Michael Jackson portréja (Blikk)
Senki sem érdeklődött eddig az eBay.com aukciós weboldalon meghirdetett, Michael Jacksont ábrázoló festmény után. A popkirály halála előtt készült festmény az énekest piros bársonyzakóban, kezében egy magazint szorongatva ábrázolja. A könyv című portré Brett-Livingstone Strong ausztrál festő műve.
máj. 7
11:21
Ezer forintért adta el magát a kamasz (Blikk)
Megrontás bűntette miatt indult eljárás egy 47 éves nyíregyházi férfi ellen, aki egy 15 éves lánnyal lépett szexuális kapcsolatba.
máj. 7
11:21
Zarándokhely lett arcát mutató szántóföld (BorsOnline)
Zarándokhellyé vált a püspökladányi szántóföld, ahol egy műholdas felvételen Jézus arcát fedezték fel. Többen állítják: a föld érintésétől meggyógyultak, s az imák itt meghallgatásra találnak.
máj. 7
11:22
Jelentősen enyhítették a darabolós gyilkos büntetését! (hirado.hu)
A férfi egy faággal halálos ütést mért ismerősére, majd feldarabolta, és elrejtette a holttestet egy hordóban, a bíróság szerint tettét nem erős felindulásban követte el, ezért csökkentették több mint egy évvel büntetését
máj. 7
11:23
Nonprofit Krisztus (BorsOnline)
máj. 7
11:24
Megrontás Nyíregyházán: 15 éves lánnyal közösült egy 47 éves férfi (hirado.hu)
A rendőrség tájékoztatása szerint az intézetből szökött lány ajánlkozott fel a férfinak, mert pénzre volt szüksége
máj. 7
11:36
Dukai Regina a kis indiánra hajt (hirado.hu)
A modellt és énekesnőt jelölték a Bravo Otto díjra
máj. 7
11:38
Szollár: nem ússzák meg a Bajnai kormány tagjai a vagyonosodási vizsgálatot (hirado.hu)
A kormányszóvivő a Magyar Nemzetben megjelent állítást cáfolva hozzátette: a miniszterelnök, a miniszterek és a többi állami vezető természetesen aláveti magát az ÁSZ által végzett vagyongyarapodási vizsgálatnak, ahhoz minden szükséges adatot, nyilatkozatot, hozzájárulást megad
máj. 7
11:39
Vagyont költött, hogy úgy nézzen ki, mint a szexi modell - fotóval (BorsOnline)
Hollie Henderson élvezte az életet, amíg Jordant, azaz Katie Pierce-t mindenki imádta, most azonban, hogy elvált, a mű hasonmást folyton leprostizzák és megdobálják.
máj. 7
11:40
Brit választás: nincs abszolút többsége egyik pártnak sem (hirado.hu)
Négy évtizede nem volt arra példa, hogy valamelyik pártnak ne lett volna abszolút többsége a parlamentben
máj. 7
11:54
Stargarden - Legendák és hungarikumok (hirado.hu)
A Népstadion Kertben június 4-én és 5-én megrendezésre kerülő új esemény több generáció legjelentősebb ikonjait vonultatja fel
máj. 7
12:12
Íme az új magyar álompár! (hirado.hu)
Összejött a dögös modell és a sztárfocista
máj. 7
12:14
Megugrott a görög infláció (hirado.hu)
Áprilisban 4,8 százalék volt az éves infláció, ami 2008 augusztusa óta a legmagasabb
máj. 7
12:15
Keresztfa helyett BMW áll Steve sírján (BorsOnline)
Steve Marsh megszállottan imádta és gyűjtötte a kocsikat, nem csoda, hogy miután az ötvenegy éves férfi álmában, szívrohamban meghalt, családja úgy vélte: kedvenc járművét kellene síremlékére tenni.
máj. 7
12:15
Katonák csörögnek a Lady Gaga-klip paródiájában (Blikk)
Sláger lett a YouTube videomegosztó portálon az Afganisztánban szolgáló amerikai katonák által készített paródia, amelyben Lady Gaga Telephone című klipjét értelmezték újra.
máj. 7
12:16
A Bundestag rábólintott a görög segélycsomagra (hirado.hu)
A szavazást több napos parlamenti vita előzte meg; a felsőház, a Bundesrat jóváhagyása biztosra vehető
máj. 7
12:18
GVH: nem járt el tisztességtelenül az Emfesz (hirado.hu)
Az Emfesz Kft. a hirado.hu-nak is elküldött közleményében azt írja: a vizsgálatból kiderül, hogy teljesen alaptalanul támadják a gas.hu szerződéseit, mert a hatóság mindent rendben talált
máj. 7
12:30
25 éve figyelték meg először az ózonlyukat (hirado.hu)
1985 májusban, a Brit Antarktiszi Kutatás szakemberei sokkolták a világot, amikor bejelentették, hogy hatalmas lyukat fedeztek fel az ózonrétegben az Antarktisz felett

Keresés