Az ágazati konszolidálódás jeleként újabb szövetséget jelentettek be japán elektronikai cégek a folyadékkristályos képernyők (LCD) gyártásában: a Matsushita, a Hitachi és a Canon közös közleményben adták hírül együttműködésüket.
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervből (ÚMFT) eddig meghirdetett 182 pályázat és elfogadott 340 kiemelt projekt összesen mintegy 2.900 milliárd forint lehetőséget nyitott meg a vállalkozók, az önkormányzatok, az iskolák, a civilek, az egyházak, a hátrányos helyzetben élők számára - nyilatkozta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
A közalkalmazotti álláshelyeket 2008. január 1-jétől csak pályázat alapján lehet betölteni - a 2007 nyarán született közalkalmazotti törvény módosításnak ez a szabálya csak ekkortól lép hatályba.
2007-ben a megszokottnál több naptár szerinti munkarendtől eltérő szabadnapnak örvendhettek a munkavállalók. Jövőre azonban megritkulnak a hosszú hétvégék
A Toyota - amely már most is a világ legnyereségesebb és legértékesebb autógyártója - emelve jövő évi értékesítési előrejelzését, jövőre eladásait tekintve biztosan megelőzi a General Motors Corp-ot. A Toyota - legújabb prognózisa szerint - 9,85 millió jármű eladását tervezi jövőre, eddigi előrejelzéseiben csak 9,36 millió szerepelt.
Január elsejétől több mint 5 százalékkal emelkedik a minimálbér - a kormány, a munkaadók és a munkavállalók két évvel ezelőtt megkötött hároméves megállapodása alapján.
A 2008. évre szóló költségvetési törvény változatlanul hagyta a nemzeti közbeszerzési értékhatárokat, valamint az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárait is.
Recessziós előjelnek tekintik az elemzők azt a szerdán kiadott adatot is, miszerint az amerikai ingatlanárak (nevezetesen a családi házaké) októberben csaknem 7 százalékkal álltak egy évvel korábbi szintjük alatt.
Az idei év a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a vártnál rosszabb volt a zöldség-gyümölcstermesztésnek, a termelés tervezett 100-150 ezer tonnás emelkedése helyett, több százezer tonnás csökkenést szenvedett el az ágazat, elsősorban az gyümölcstermesztésben - mondta Mártonffy Béla, a Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) ügyvezető igazgatója.
Az amerikai könnyűolaj 1,84 dollárral 95,97 dollárra drágult, a Brent 1,24 dolláros emelkedéssel hordónként 93,94 dolláron fejezte be a kereskedést szerdán, utóbbi olajféleséggel kis mennyiségben kereskedtek, mivel Londonban nem üzletelt a piac ünnep miatt.
George Bush amerikai elnök aláírta a 2008-as pénzügyi év költségvetési törvényét, amely 70 milliárd dollárt irányoz elő az iraki és afganisztáni hadműveletekre, ám az ellenzéki Demokrata Párt követelése ellenére nem tartalmaz konkrét időpontot az amerikai csapatkivonás megkezdésére.
Ellenzi a külföldi energiaipari vállalatcsoportok kitermelési tevékenységét orosz energiaforrásokból a Gazprom. Hogy pontosan mi a baj velük, az nem egészen tiszta
A Malév a novembertől márciusig tartó szünet után áprilisban sem repül New Yorkba - tudta meg a Független Hírügynökség a tengerentúli magyar utazási irodáktól. Sőt, sok jel szerint még májusban sem indul be a közvetlen Budapest - New York járat.
Recessziós előjelnek tekintik az elemzők a tegnapi adatot is, miszerint az amerikai ingatlanárak októberben csaknem 7 százalékkal álltak egy évvel korábbi szintjük alatt
A világ pénz- és árupiacain történtek igazolták a Magyar Nemzeti Bank óvatos monetáris politikáját - mondta Simor András, a jegybank elnöke a távirati irodának.
Mintegy százmillió forint értékű kábítószert próbált a derekára erősített zacskókban átcsempészni egy albán nemzetiségű német állampolgár a szerb-magyar határon
George Bush amerikai elnök aláírta a 2008-as pénzügyi év költségvetését, amely 70 milliárd dollárt irányoz elő az iraki és afganisztáni hadműveletekre, ám az ellenzéki Demokrata Párt követelése ellené...
Az idei év az adóreformok éve is volt, január óta nagyon sok ígéretet hallhattunk, hogy ki, hogyan tervezi a módosításokat. A megvalósítás azonban gyakran nem úgy alakult, ahogy azt eredetileg elképzelték, mi most összegyűjtöttünk pár ígéretet, illetve azt, hogy mi valósult meg belőlük.
Van-e és hány északra néző ablaka, földúton vagy szilárd burkolaton át közelíthető-e meg, tíz éven belül épült-e vagy harminc évnél régebben, mikor volt teljes körű felújítás; ezek azok a szempontok, amelyek még az azonos árú otthonok esetében is akár több ezer forintos különbséget eredményeznek a 2009-től számított, érték alapján kalkulált építményadó havi összegében.
Százezer forinttal emelkedik a paneles lakások felújításához adható állami támogatás, az elutasított hitel-kamattámogatási kérelem felülvizsgáltatható a Kincstárral
Több mint két hónapos alkudozást követően megegyeztek a jövő évi bérajánlásról a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselői. Az Országos Érdekegyeztető Tanács bruttó 5-7,5 százalékos keresetemelést ajánl országosan a versenyszférának. A javasolt keresetnövekedést a munkavállalói oldal képviselője szerint egyes ágazatokban, például az élelmiszeriparban vagy a feldolgozóiparban nehéz lesz…
Januártól változik a távfűtés tarifarendszere. A fizetendő számlában a fogyasztás után fizetendő hődíj 65%-ra emelkedik, az alapdíj pedig 35% lesz azokban a házakban, amelyek az új számlázást választják. Ez elsősorban azoknak kedvez, akik korszerűsítették fűtési rendszerüket, így tudnak spórolni a fogyasztáson. A Főtáv azonban még megtartja a korábbi 48-52%-os aránypárt is azok számára, akik még…
Főként a magyar és a szlovák piacra való bejutás, illetve a szén-dioxid kvóták szempontjából lesz kedvező a cseh CEZ olajcégnek a Mollal kötött egyezség – véli az ING Bank közép-kelet-európai olaj-és gázipari elemzője. A cseh vállalat 7 százalékos részesedést szerez a magyar olajtársaságban, emellett közösen két gáztüzelésű erőművet is építenek a cégek. Pletser Tamás úgy véli, hogy a héten…
A fogyasztókat megtévesztő reklámjai miatt 132 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal az OTP-re. A versenyhatóság két betétlekötési akció hirdetésében is talált kifogásolnivalót. A hónap elején egy másik ügyben, a versenyhivatal döntése alapján az OTP-nek piaci erőfölényével való visszaélés miatt kellett több tízezer ügyfelének pénzt visszafizetnie. Mihálovits Andrást, a…
Jövőre kettéválik a mentés és a betegszállítás, ez utóbbit az Országos Betegszállító Szolgálat végzi. Az életmentést, és a súlyos állapotú betegek szállítását továbbra is a mentőszolgálat végzi, a betegszállító szolgálathoz tartoznak a betegkísérőt, vagy még azt sem igénylő szállítások. A mentőszolgálat jövő évi költségvetése csaknem 24 milliárd forint lesz, az idei plusz juttatások segítségével…
A korábbi éveknél később kezdődött el a karácsonyi vásárlási roham, ezért a kiskereskedelmi forgalma októberben még több mint 4 százalékos visszaesést mutatott az előző évihez képest. Az utolsó két hónapban az eladások növekedését vetíti előre az ING Bank elemzője, így az élelmiszerek és iparcikkek esetében is megállhat a forgalom csökkenése. A KSH közzétette a külkereskedelmi termékforgalom első…
Nincs könnyű helyzetben, aki előre ki szeretné számolni, mennyit kell majd fizetnie, ha az önkormányzat kiveti a magánszemélyek tulajdonában lévő lakásokra is a telek- és építményadót.
Jövőre számottevően élénkül a magyar gazdaság növekedése, amihez persze hozzájárul az is, hogy idén rendkívül alacsony, 1,7 százalék lesz a GDP bővülése - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzéséből. A bruttó hazai termék 2008-ban 3,5 százalék körül alakulhat, ami változatlanul jelentősen elmarad a térség átlagától.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,92 pontos csökkenéssel, 26.012,99 ponton nyitott csütörtökön. Az előző kereskedési napi záróértékhez képest ez 0,16 százalékos gyengülés.
A gazdasági növekedés 2008-ban mintegy 3,5 százalékkal élénkül, a reálbérek egy százalékkal nőnek, az infláció pedig éves szinten 5 százalék körül alakul a GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Erste Bank közös előrejelzése szerint.
Kína hazai összterméke minden bizonnyal 11,5 százalékkal bővült az idén, ezzel ötödik éve tart a kétszámjegyű százalékos GDP-növekedés. Pedig a kormány csak 8-at akart
Az agrárium szempontjából felemásnak minősítette az idei esztendőt az MTI-nek adott évértékelő nyilatkozatában Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Az agrártárca irányítója főként a gazdálkodás ez évi körülményeit tartotta igen szélsőségesnek.
Gyengült kissé a forint a több napos szünet után Budapesten a bankközi kereskedelemben. Az eurót csütörtök reggel kilenc óra után 254,05/15 forinton jegyezték, 0,55 forinttal erősebben mint az ünnepek...
Recessziós előjelnek tekintik az elemzők azt hogy az amerikai ingatlanárak (nevezetesen a családi házaké) októberben csaknem 7 százalékkal álltak egy évvel korábbi szintjük alatt. Hasonló mértékű árzuhanásra 1991. áprilisa óta nem volt példa.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2007. évben a gazdálkodók részére közel 28 milliárd Ft összegben értékesített kedvezményes üdülési csekket. A csekk forgalmazásából keletkező eredményt az alapítvány a szociálisan rászorultak támogatására fordítja.
Az elmúlt évre visszatekintve elmondható, teljesen indokolt volt a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának óvatossága kamatdöntéseikor - mondta Simor András, a jegybank elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.
Mintegy 600 millió forintnyi pályázati forrást használt fel 2007-ben a Heves Megyei Önkormányzat, továbbá 4,1 milliárd forint értékű pályázatot készítettek elő, így 2007 a jövőt megalapozó döntések év...
Százezer forinttal emelkedik a paneles lakások felújításához adható állami támogatás, az elutasított szocpol és hitel-kamattámogatási kérelem pedig felülvizsgáltatható a Kincstárral - egyebek mellett ezeket tartalmazza a lakásfinanszírozási kormányrendelet módosítása, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
Oroszországban nem a karácsony, hanem az újév a fő ünnep az év végén: újévre díszítenek karácsonyfát, akkor jön a télapó, és akkor gyűlik össze a család.