2007. december 27. csütörtök

dec. 27
11:56
A nyári hétvégéken teljes stop a teherautóknak (Privátbankár)
A tehergépkocsik jövőre sem közlekedhetnek hétvégén, illetve a munkaszüneti napokon; a korlátozás elsősorban a nyári időszakot érinti.
dec. 27
11:57
Vége a dollárgyengülésnek? (Index)
A dollár két éven át tartó intenzív gyengülése véget ért, 2008 már a zöldhasú erősödésének jegyében telhet majd - állítja a Bloomberg által megkérdezett 42 alapkezelő, akik szerint a folyamat hátterében az ázsiai és közel-keleti állami hátterű alapok óriási dolláreszköz-kereslete áll majd.
dec. 27
12:12
Mégsem kell a 100 milliárd dolláros alap (Index)
Végleg kútba esni látszik az amerikai befektetési bankok problémás eszközeit felvásárló 100 milliárd dolláros "szuperalap" terve, miután az azt szorgalmazó bankok úgy nyilatkoztak, egyelőre nincsen szükség ilyen jellegű intézmény felállítására.
dec. 27
12:16
Pénzügyőrség miatt zárva (Index)
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai a Csillagszóró Hadművelet keretében egy jászberényi élelmiszerüzletben tartottak ellenőrzést.
dec. 27
12:23
Japán mobilcéggel szövetkezik a Google (HírExtra)
Google-alkalmazásokkal bővül a legnagyobb japán mobilszolgáltató, az NTT DoCoMo mobilinternet-rendszere. A The Nikkei című tokiói gazdasági napilap szerint tavasztól a Google keresőmotorját, naptárprogramját, fotórendezőjét és a Gmail levelezőszoftvert is használhatja a DoCoMo i-mode nevű mobilinternet szolgáltatásának 48 millió felhasználója.
dec. 27
12:24
Szilveszteri közlekedés: egész éjjel jár majd a 6-os villamos (Privátbankár)
Az év utolsó napján szombati menetrend szerint, de éjszaka sűrűbben közlekedő járatokkal lehet utazni a BKV-n - közölte a közlekedési vállalat sajtóirodája. December 31-én üzemidőben a járatok a s...
dec. 27
12:29
Sólyom nem írta alá az egészségbiztosítási törvényt! (Privátbankár)
Nem írta alá a köztársasági elnök az egészségbiztosítási pénzárakról szóló törvényt, amit megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek. Sólyom László ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be...
dec. 27
12:34
Nagy megrendelést kap a honvédségtől a Rába (Index)
Folytatódnak a 4 éve indult honvédségi szállítások: a Rába Jármű Kft.
dec. 27
12:36
Mire kaphatunk támogatást? (Piac és Profit)
Százezer forinttal emelkedik a paneles lakások felújításához adható állami támogatás, a vásárláshoz pedig további kedvezményeket kapnak a fiatalok - egyebek mellett ezeket tartalmazza a lakásfinanszírozási kormányrendelet módosítása, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
dec. 27
12:40
Fordított adózás, áfás értékesítés és bérbeadás - mi változik? (Adózóna)
Kötelező-e jövőre áttérniük általános szabályok szerinti adózásra azoknak, akik idén egyszerűsített áfamegállapítást alkalmaztak? Nyilatkoznia kell-e annak, akire a fordított adózás vonatkozik? Ha valaki a bérbeadást áfásan választja, az értékesítést pedig nem, akkor milyen szabály vonatkozik rá? Ha áfás értékesítést választ, akkor a lakás eladása is áfás lesz, hiába vette azt korábban…
dec. 27
12:46
2,5 milliárdos luxusprofitot termel a tőzsde (Index)
A Budapesti Értéktőzsde mai évértékelőjén elhangzott, hogy bár 2007-ben a részvényárak emelkedése elmaradt a korábbi évekétől, ettől függetlenül ismét sikeres évet tudhat maga mögött a hazai börze, hiszen forgalma ismét rekordot döntött.
dec. 27
12:47
Sólyom visszadobta az egészségbiztosítási törvényt (Privátbankár)
Nem írta alá a köztársasági elnök az egészségbiztosítási pénzárakról szóló törvényt, amit megfontolásra - kifogásaival együtt - visszaküld az Országgyűlésnek. Ezt maga Sólyom László jelentette be.
dec. 27
13:04
10 milliárd forintból 50 ezer panelt lehet felújítani (Index)
A Panel Program folytatására jövőre 10 milliárd forintot biztosít a költségvetés, ami mintegy 50 ezer lakás felújítását teszi lehetővé - ismertette a kormány legutóbbi döntését Ujhelyi István.
dec. 27
13:10
Ötvenezer panellakás reménykedhet a megújulásban (Privátbankár)
A Panel Program folytatására jövőre 10 milliárd forintot biztosít a költségvetés, ami mintegy 50 ezer lakás felújítását teszi lehetővé - ismertette a kormány legutóbbi döntését Ujhelyi István.
dec. 27
13:16
Nyereséggel zár az értéktőzsde (HírExtra)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) várhatón 2,5 milliárd forint adózott eredménnyel zárja a 2007-es évet - közölte Pál Árpád, a tőzsde vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
dec. 27
13:46
A minimálbért súrolja az ösztöndíj (Privátbankár)
Egy jó tanuló, rászoruló hallgató havonta 50-60 ezer forint támogatást is kaphat 2008-tól a felsőoktatási intézménytől - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium
dec. 27
14:15
Vétó után: a pártok elfogadják, sőt van, aki örül (Privátbankár)
A kormányszóvivő szerint Sólyom László hitet tett az egészségügyi reform mellett, az MSZP és az SZDSZ örül annak, hogy a köztársasági elnök nem tartotta alkotmányellenesnek a törvényt. Az MDF sajnálkozik.
dec. 27
14:26
Simor finoman beszólt a PM-nek (Index)
Ne a jegybanktól várjuk, hogy felpörgesse a gazdasági növekedést. És ne várjunk laza monetáris politikát, amikor magas az infláció.
dec. 27
14:34
A magyarok függetlenséget akarnak (Index)
A magyarok negyede 19 éves kora előtt elköltözik szüleitől, de új lakásra keveset költene.
dec. 27
14:37
Egy csekk, ami mosolyt csal az arcra (Piac és Profit)
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány idén közel 28 milliárd forint összegben értékesített kedvezményes üdülési csekket - a nyereségből szegényeket támogatnak.
dec. 27
14:37
4,7 milliót költenénk lakásra (HírExtra)
Új lakásba költözésre vagy a meglévő felújítására átlagosan 4,7 millió forintot költene a magyar lakosság az elkövetkezendő 3 évben, ez az összeg a legkevesebb a régióban - derül ki a GE Money Bank megbízásából végett közép-európai és orosz, lakástrendekről szóló közvélemény kutatásból.
dec. 27
14:38
Messze nincs a végén az amerikai ingatlanválság (Privátbankár)
Recessziós előjelnek tekintik az elemzők a tegnapi adatot is, miszerint az amerikai ingatlanárak októberben csaknem 7 százalékkal álltak egy évvel korábbi szintjük alatt
dec. 27
14:40
A népszavazás ütni fog - de mekkorát? (Privátbankár)
A szocialisták szerint népszavazással nem lehet ugyan kormányt buktatni, de 2008 sorsfordító év lehet. Mit várnak az MSZP-s politikusok a jövő évtől?
dec. 27
14:42
Az életével játszik, aki a Balaton jegére megy (Privátbankár)
A Balaton nyílt vize még hullámzik, de a part mentén befagyott, ami néhány helyen már a jégre csábítja az embereket; a mindössze pár centiméteresre hízott jégre menni szabálysértésnek számít és megleh...
dec. 27
14:49
BUX idén megelégedett 6 százalék bővüléssel (HírExtra)
2007-ben a korábbi évek kétszámjegyű növekedésével szemben 6 százalékkal bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX - mondta évértékelő sajtótájékoztatóján a BÉT elnöke csütörtökön. Szalay-Berzeviczy Attila a BUX szerény bővülését a kedvezőtlen nemzetközi hatásokkal és a még rosszabb hazai makrokörnyezettel magyarázta.
dec. 27
14:55
Megölték a pakisztáni ellenzék vezetőjét! (Privátbankár)
Merénylet következtében életét vesztette csütörtökön Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető, volt kormányfő egy Ravalpindiben tartott választási gyűlésen - erősítette meg több pakisztáni televízió...
dec. 27
15:00
Sok az amerikai munkanélküli (Index)
3 ezerrel 349 ezerre emelkedett a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban.
dec. 27
15:01
Jól ment a tőzsde szekere, bár minden ellene szólt (Privátbankár)
Várhatón 2,5 milliárd forint adózott eredménnyel zárja a 2007-es évet, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Ez a szám a tavalyinál is jobb. A növekedés idén már kérdéses.
dec. 27
15:25
Milliókat loptak a fürdőktől a trükköző munkatársak (Privátbankár)
A jegyeladási-beléptetési rendszernél észlelt visszaélések miatt ismeretlen tettes elleni rendőrségi feljelentésre kérte a Budapest Gyógyfürdői Zrt. felügyelő bizottsága a cég menedzsmentjét - közölte...
dec. 27
15:30
A megyei rendőrök felügyelik az autópályákat (Privátbankár)
Megszűnik az Autópálya Rendőrség 2007 végén - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóosztálya. Az autópályán fellépő közlekedés-rendészeti és bűnügyi feladatokat szombaton 10.0...
dec. 27
15:31
Hatalmas profit a webáruházban (HírExtra)
Minden idők legjobb karácsonyi szezonját zárta az 1994-ben alapított Amazon.com. A világ legnagyobb webáruházában december 10. volt a legerősebb nap. 24 óra alatt 5,4 millió - másodpercenként 62,5 - rendelés futott be, jóval több, mint az eddigi legforgalmasabb napon, 2006. december 11-én, amikor 4 millió terméket rendeltek a vevők.
dec. 27
15:35
Évi 1200 milliárd forintot nyernek a britek a bevándorlókkal (Index)
Jelentősen javítják a külföldi - zömmel kelet-európai - munkavállalók a brit gazdaság teljesítményét jövőre, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég előrejelzésében.
dec. 27
15:36
Kormánynegyed: két nap és minden kiderül (Privátbankár)
A KÉSZ Közép-Európai Építő kft. illetve a Wallis Ingatlanfejlesztő Zrt. vezette konzorciumok maradtak versenyben a kormányzati épületegyüttes felépítésére és 25 éven át tartó üzemeltetésére kiírt pály...
dec. 27
15:37
Drágult az olaj Bhutto halálhírére (Index)
Mint arról hírt adtunk, Benazir Bhutto, volt pakisztáni kormányfő és ellenzéki vezető egy mai választási gyűlésen életét vesztette egy merénylet következtében.
dec. 27
16:10
Hála az amerikaiaknak, újra repül a Malév New Yorkba (Privátbankár)
A Malév 2008 május 2-tól ismét üzemelteti a 2007. november 17-től szünetelő New York-i járatát, és újdonságként -  az American Airlines-szal kötött székmegosztási megállapodás alapján  - az amerikai l...
dec. 27
16:26
Ismét lesz New York-i járat (HírExtra)
A Malév 2008 május 2-tól ismét üzemelteti a 2007. november 17-től szünetelő New York-i járatát, és újdonságként - az American Airlines-szal kötött székmegosztási megállapodás alapján - az amerikai légitársasággal közös járatokat üzemeltet 15 amerikai városba - közölte a Malév csütörtökön az MTI-vel.
dec. 27
16:35
Mit várhatunk jövőre? (Piac és Profit)
A gazdasági növekedés 2008-ban mintegy 3,5 százalékkal, a reálbérek egy százalékkal nőnek, az infláció pedig éves szinten 5 százalék körül alakul a GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Erste Bank közös előrejelzése szerint.
dec. 27
16:50
Nyugtával dicsérd a napot: nincs kegyelem januártól (Privátbankár)
Nem adhat nyugtaadási kötelezettség-, vagy pénztárgéppel teljesítendő nyugtaadási kötelezettség alól felmentést a 2008. január 1-jén hatályba lépő új áfa jogszabály miatt az APEH. Az általános forg...
dec. 27
16:50
Jó nap volt a tőzsdén (Index)
Jelentős, 1,2 százalékos, vagyis 308 pontos emelkedéssel 26 362 ponton zárt a BUX.
dec. 27
17:13
BUX: +1,01 százalék záráskor (HírExtra)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 264,38 pontos emelkedéssel, 26.318,29 ponton zárt csütörtökön. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 1,01 százalékkal erősödött.
dec. 27
17:19
Újráznak? A koalíció presztízse múlik az eü-törvényen (Privátbankár)
Az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a parlamenti többség újra megszavazza majd az egészségbiztosítási törvényt azt követően, hogy Sólyom László csütörtökön visszaküldte az Országgyűlésnek. Szomszéd ...
dec. 27
17:36
A szilveszter két slágere (Privátbankár)
Szezonális jelleget talán leginkább a virsli- és pezsgőfogyasztás ölt hazánkban. Évek óta jellemző, hogy az egy évben elfogyasztott pezsgőmennyiségnek valamivel több mint a felét decemberben vásárolják meg a háztartások,
dec. 27
17:42
Szűkös volt ma a forintárfolyam (Privátbankár)
A bankközi devizapiacon a forint árfolyama szűk sávban mozogva 254,00 euró/forint közelében tartózkodott csütörtökön. Délután négy órakor 254,00/10 forinton jegyezték az eurót, kissé erősebben az ünne...
dec. 27
17:47
Langyos nap a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 264,38 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 26.318,29 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erő...
dec. 27
17:58
Válságba sodródhat Pakisztán? (Privátbankár)
A Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető életét kioltó ravalpindi merénylet után rendkívüli tanácskozásra hívta össze kormányát és a hadsereg vezetőit Pervez Musarraf pakisztáni elnök.
dec. 27
18:23
A Fidesz szerint nem elég a pénz a panelprogramra (HírExtra)
A Fidesz szerint kevés a kormány által 2008-ra biztosított pénz a panelprogram folyatatásához, hiszen csupán 200 ezer forint jut egy otthonra - mondta az MTI-nek a Fidesz szakpolitikusa azt követően, hogy Ujhelyi István az önkormányzati minisztérium államtitkára csütörtökön közölte: a jövő évi panelprogramra 10 milliárd forintot biztosít a költségvetés, ami mintegy 50 ezer lakás felújítását teszi…
dec. 27
18:36
Videó: mentsük meg a Földet! (Piac és Profit)
A globális felmelegedés hatásait már mindannyian szenvedjük, elég arra gondolni, hogy mikor volt utoljára fehér karácsonyunk.
dec. 27
18:37
Visszapasszolta Sólyom az eü törvényt (Privátbankár)
Nem írta alá a köztársasági elnök az egészségbiztosításról szóló törvényt. A jogszabályt tartalmi kifogásaival megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Ha a képviselők újra elfogadják a törvényt, akkor a köztársasági elnöknek már nincsenek lehetőségei, alá kell írnia a jogszabályt. László Veronika összeállítása
dec. 27
18:39
Tízmilliárdot költenek a panelekre (Privátbankár)
A kormány a következő három évben annyit fordít majd a Panel Programra, mint eddig összesen, a program 2001-es elindítása óta. Ez körülbelül évi 10 milliárd forintot jelent. Szigorítják a szigetelés és a nyílászárók cseréjének feltételeit. A támogatható felújítások közé bekerülnek jövőre a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházások is. Kis Krisztián és Tóth Linda összeállítása
dec. 27
18:43
A játékpiacon a tél a nyerő (Privátbankár)
A napokban új tulajdonoshoz került Magyarország vezető játék kis- és nagykereskedő csoportja, miután a KBC Private Equity megvásárolta a Gulliver-csoportot. Tavaly a Gulliver 5 milliárd forintos árbevételt ért el, és az új tulajdonos szerint a kiskereskedelmi forgalom visszaesése sem érintette a céget. A pénzügyi befektető belépését követően a Gulliver a szomszédos országokban való terjeszkedés…

Keresés