Komoly teher a minimálbér és a szakmai bérminimum nagymértékű kötelező emelése a kereskedelemben is, sok vállalkozásnál a béremelésre szánt összeg nagy részét elviszi. A cégek többsége a munkahelyek megtartását tekinti fő feladatának, így a bérkompenzáció alakulásával kapcsolatban vegyes a kép Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint. A kötelező béremelést minden, a…
Megszűnt az egy összegű, évi 12-16 ezer forintos lakásrezsi-támogatás, a havi közműdíj-kompenzáció pedig a felére csökken - írja az Index. A Hálózat Alapítványnak idén ennyire futja, a fővárosi önkormányzat és közműcégei ugyanis két éve nem támogatják a szervezetet. Elképzelhető, hogy jövőre már ez sem lesz, családok ezrei kerülnek közelebb a kilakoltatáshoz....
A PORT.hu és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. több éve tartó együttműködése újabb állomásához érkezett, mivel a Libri Csoport többségi tulajdont szerzett a PORT.hu-ban.
Támogatta az Országgyűlés, hogy Magyarország csatlakozzon az új uniós fiskális paktumhoz. Martonyi János külügyminiszter erről szóló előterjesztését hétfőn fogadta el a parlament. A 2013....
Együttműködési megállapodást kötött a magyar állami tulajdonú Mecsek-Öko Zrt. és a Mecsekérc Zrt. az ausztrál Wildhorse Energy Ltd.-vel a mecseki uránbányászat beindítása érdekében, amiről a Wildhorse pénzügyi vezetője tájékoztatta a Napi Gazdaságot.
Ismét saját részvényt vásárolt a Plotinus. A társaság pénteken 403 részvényt vett 1820 forintos átlagáron, amellyel a társaság tulajdonában lévő részvények száma 49 475-re nőtt. Ez az összes...
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Támogatta az Országgyűlés, hogy Magyarország csatlakozzon az új uniós fiskális paktumhoz. Martonyi János külügyminiszter erről szóló előterjesztését hétfőn fogadta el a parlament. A 2013....
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának "észben kell tartania" a forint erősödését és a piaci feszültségek enyhülését, amikor kamatdöntő ülést tart februárban - mondta Karvalits Ferenc, az...
Támogatta az Országgyűlés, hogy Magyarország csatlakozzon az új uniós fiskális paktumhoz. Martonyi János külügyminiszter erről szóló előterjesztését hétfőn fogadta el a parlament. A hiányt a GDP 0,5%-án kell tartani, szigorú szabályok lesznek, erős kontroll. Európa rájött, hogy az euró alapja a szabályok betartása.
A magyarországi kereskedelmi forgalomban kapható baromfitermékek mindegyike folyamatos szigorú élelmiszer-biztonsági vizsgálatokon esik át, a vállalkozások jó minőségű, biztonságos húst és tojást kínálnak a fogyasztóknak - hangsúlyozza a Baromfi Termék Tanács (BTT) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Görögország és Finnország hosszas vita után megállapodott abban, hogy az északi állam milyen pénzügyi biztosítékok fejében hajlandó részt venni az újabb görög mentőcsomagban.
Ahogy a tavalyi pesszimista világkép egyre javul, a piacok legtitokzatosabb és legszofisztikáltabb szereplői, a hedge fundok is optimistábbá váltak, és ennek megfelelően növelték optimista...
Átlagosan mintegy 1385 köbméter vizet használ el minden ember egy évben, ami nagyjából 8650 teli fürdőkádnak felel meg - állapították meg holland kutatók....
A kormány azzal bízta meg a Nemzetgazdasági Minisztériumot, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy közös előterjesztésben mutassa be a BKV jelenlegi buszparkjának állapotát és összetételét, vizsgálja meg a hazai gyártási kapacitásokat és a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat - válaszolta a nemzetgazdasági tárca hétfőn az MTI kérdéseire.
A nyersanyag piacokat számos kedvező hír befolyásolta hétfőn, kezdve a hétvégén bejelentett kínai monetáris lazítástól, a görög tárgyalásokkal kapcsolatos optimizmuson át, a dollár leértékelődéséig....
Alig egy nappal a francia elnökválasztási kampányt nyitó nagygyűlése után, ahol a "nép jelöltjének" nevezte magát, Nicolas Sarkozy államfő hétfőn politikai támadások kereszttűzébe került, miután több lap is úgy értesült: az elnökjelöltségtől korábban visszalépő Jean-Louis Borloo volt környezetvédelmi államminisztert akarja a Veolia energiacég elnöki székébe helyeztetni.
A tervek szerint hamarosan foglalkozik az Európai Bizottság azzal a kérdéssel, hogy a túlzott deficit miatti eljárás keretében javasolja-e az európai uniós tagországoknak, hogy ideiglenesen és részlegesen függesszék fel a Magyarországnak járó kohéziós támogatásokat. Ez lenne az első eset, ha ilyen megfontolás miatt függesztenék fel az uniós kötelezettségvállalásokat egy tagország számára.
A Magyar Bankszövetség reményei szerint 2013-tól teljesen megszűnik a bankadó Magyarországon. Várakozásaik szerint az új árfolyamgát nagyon népszerű lesz, a devizahiteleseknek akár 90 százaléka is...
Görögország nemzetközi hitelezői között még mindig nem született egyezség, a 120 százalékos GDP-arányos adósságszint eléréséhez szükséges néhány milliárd eurónyi adósság leírásának mikéntjéről, hétfőn azonban mindenképpen eredmény születik, mivel csak így tartható a márciusi államcsőd elkerüléséhez szükséges menetrend - mondták a Dow Jones üzleti hírügynökségnek a tárgyalásokat jól ismerő források…
Történelmi csúcsot döntött Németországban a benzinár hétfőn: egy liter 95-ös benzinért (E10) átlagosan 1,64 eurót kellett fizetni, amennyit még sohasem - közölte a német ásványolaj-forgalmazók szövetsége hétfőn.
A parlament hétfőn úgy döntött, hatályon kívül helyezi az adózás rendjéről szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek a bizonytalan adójogi helyzetre vonatkoznak. A bizonytalan adójogi helyzet...
A csődtörvény módosítását szorgalmazza a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ) a kölcsönzött munkavállalók érdekében, mivel úgy vélik, hogy a jelenlegi szabályozás nem védi megfelelően a rugalmas formában dolgozókat.
A Magyar Bankszövetség reményei szerint 2013-tól teljesen megszűnik a bankadó Magyarországon. Várakozásaik szerint az új árfolyamgát nagyon népszerű lesz, a devizahiteleseknek akár 90 százaléka is élhet vele.
A Libri Csoport többségi, 80,5 százalékos tulajdonrészt szerzett a PORT.hu-ban, a két cég az egyesüléstől hatékonyabb jelenlétet vár a magyarországi és a közép-kelet európai kulturális és médiapiacon - közölték a cégek hétfőn az MTI-vel.
Csaknem egymillió forint értékű, Németországból származó fémhulladékot foglaltak le a rendőrök Zalaszentgróton - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
Románia 2,5 milliárd lejért (755,7 millió dollár), a tervezett 750 millió lejhez képest több mint háromszor nagyobb értékben adott el kétéves kötvényeket hétfőn.
Portugália GDP-arányos államadóssága 107,2 százalékra nőtt decemberben az egy évvel korábbi 93,4 százalékról, ez megfelel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzésének.
Elkészült Budapest turisztikai arculati koncepciója, amely alapján mára egységesítették a főváros turisztikai marketingjéért felelős Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft. minden kommunikációs felületét - mondta Molnár József, a kft. igazgatója hétfőn az MTI-nek.
A görög vendéglátóhelyek sorozatos sztrájkok és tüntetések ellenére jó évet zártak tavaly: a szállodák és éttermek forgalma 9,45 százalékkal nőtt 2010-hez képest, így a bevétel 10,5 milliárd euró lett - közölte hétfőn a görög turisztikai cégek szövetsége.
Tíz nap alatt tíz kamiont kaptak el, és több mint 88 millió forint bírságot szabtak ki az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség munkatársai a legális és illegális nemzetközi hulladékszállítást ellenőrző, "Demeter II." nevű akcióban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-vel.
Hivatalosan hétfőn zárult az éttermek jelentkezése az idei Torkos Csütörtök akcióra. A kampány már elérte mennyiségi határait: évente 1000-1200 vendéglátóhely csatlakozik, és az ínyenceket vonzó drágább éttermek is egyre inkább lehetőséget látnak a szélesebb közönség megszólításában. A szervezők újításokkal próbálkoznak a csütörtöki rendezvény kapcsán....
Megállapodásra jutottak az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei kedd hajnalban a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot és a...
Megállapodásra jutottak az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei kedd hajnalban a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot és a GDP-arányos görög államadósság 121 százalékra történő leszorítását irányozza elő az évtized végéig - közölte két uniós tisztségviselő. A megállapodás hírére erősödött az euró.
Visszataszító, hogy a vezetők sok tízmilliós végkielégítésekkel távoztak az elmúlt évek folyamán a Malév-csoporttól, ma pedig valószínűleg nincs pénz a kétkezi dolgozók ezrei számára az újrakezdés esélyét jelentő végkielégítésekre - írja a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) közleménye.
Zalában tavaly összesen 761 munkáltatónál tartottak munkaügyi, 706 foglalkoztatónál pedig munkavédelmi ellenőrzést, és együttesen közel 30 millió forintos bírságot szabtak ki - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve hétfőn az MTI-vel.
Az Erste Nyugdíjpénztár a magán-nyugdíjpénztári ágazat végelszámolással történő, jogutód nélküli megszüntetésének kezdeményezését javasolja a közgyűlésnek, 2012. július 1-jével - közölte az Erste az MTI-vel hétfőn.
Az Európai Bizottság 2,3 milliárd eurót különített el a pályakezdő munkanélküliek számának csökkentésére Szlovákiában - közölte a Hospodárské noviny című szlovákiai gazdasági napilap hétfőn.
Megállapodásra jutottak az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei kedd hajnalban a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot és a GDP-arányos görög államadósság 120,5 százalékra történő leszorítását irányozza elő az évtized végéig. A megállapodás hírére erősödött az euró.
A nyugdíjkasszák havi néhány száz forintos működési célú adománnyal működőképesek maradhatnak, állítja a Stabilitás Pénztárszövetség. Önkéntes tagi hozzájárulás nélkül azonban rövid időn belül a teljes ágazat elérheti a működőképessége határát.
A szektor várható koncentrációja következtében 2016-ra 10-15 százalékkal, több mint háromezerrel csökkenhet a víziközműágazat jelenlegi 20-22 ezer fős alkalmazotti létszáma - írja a Napi Gazdaság keddi számában.
Görögország és az euróövezet pénzügyi stabilitását egyaránt biztosítja a kedden született megállapodás a 130 milliárd eurós, újabb görög pénzügyi támogatási programról és a görög adósság könnyítéséről - hangoztatta Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke a miniszterek maratoni ülését követően.
Február közepéig másfél millió e-matricát vásároltak az úthasználók, 20 százalékkal kevesebbet, mint az előző év hasonló időszakában. A Napi Gazdaság az Állam Autópálya Kezelő adataira hivatkozva azt írta: a heti matricából 400 millió forint többletbevétel származott.
Évről évre tovább nő azoknak az orvosoknak a száma, akik külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt kérnek, tavaly már 1200 orvos kapott hatósági igazolványt. Mindezek mellett az elvándorolt orvosok hatoda olyan szakorvos, akinek szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít.
A Bankszövetség reményei szerint 2013-tól teljesen megszűnik a bankadó Magyarországon. Várakozásaik szerint az új árfolyamgát nagyon népszerű lesz, a devizahiteleseknek akár 90 százaléka is élhet vele. Az önkormányzatok devizahiteleivel kapcsolatban a Bankszövetség főtitkára elmondta, hogy a felvételkor az önkormányzatok diktálták a feltételeket, így nincs miről vitázni.
A nyersanyagpiacokat számos kedvező hír befolyásolta hétfőn, kezdve a hétvégén bejelentett kínai monetáris lazítástól, a görög tárgyalásokkal kapcsolatos optimizmuson át, a dollár leértékelődéséig. A...
Óbuda és Szolnok önkormányzata is rendszeres szociális támogatással segíti a felsőoktatásba szeptemberben bekerülő fiatalokat. A III. kerület vezetése 15 millió forintot különített el a támogatásra - írja a www.obuda.hu. Szolnokon a főiskolával együttműködve érkezik a segítség a hallgatóknak, akik szemeszterenként tízezer forintot kaphatnak.
A legjobb tanulmányi eredményt elért elsőéves hallgatóinak a költségtérítés nagyságával megegyező ösztöndíjat ad a Budapesten és Tatabányán működő Edutus Főiskola. Az összeg a képzéstől, szaktól függően elérheti a 200.000 forintot is. Az intézmény stratégiai főigazgatója elmondta, számításaik szerint 10-20 diák részesülhet a legkiválóbbaknak járó ösztöndíjban.
Az E-Star a lehető legjobb üzemelésre és nem a terjeszkedésre fókuszál, s nem szerencsés egy olyan cégnél növekedésről és új projektekről beszélni, amelynek a közelmúltban még akadtak likviditási problémái - mondta a Napi Gazdaság keddi számában megjelent interjúban Soós Csaba, az E-Star elnök-vezérigazgatója.