2012. február 21. kedd

febr. 21
8:17
OTP részvény - áll a zászló! (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,21 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 19.354,75 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvények ára 59 forinttal, 1,50 százalékkal 4.004 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. Mai elemzésünkben a bankrészvény árfolyamának várható…
febr. 21
8:27
Harmadik segélycsomagra is szükségük lehet a görögöknek (Privátbankár)
Egy szigorúan bizalmas, a Financial Times birtokába került jelentés szerint a görög mentőprogram "messze letért" a kívánt pályáról, és Görögországnak egy újabb, harmadik segélycsomagra lehet szüksége a most formálódó második kifutása után. A jelentés szerint a 200 milliárd eurós adósságrendezés a befektetők elriasztásával megakadályozhatja, hogy Görögország valaha is visszatérjen a tőkepiacokra.
febr. 21
8:29
Görög vizeken evezett 287 alá a forint (Privátbankár)
A lehetséges görög megegyezés már tegnap délután markáns felhajtóerőként jelentkezett a forint mögött, a magyar fizetőeszköz ma reggel, a megállapodás hajnali bejelentése után tovább erősödött a nemzetközi pozitív hangulatban.
febr. 21
8:30
Ki húz hasznot a drága benzinből? - Budapest lehet a nyertes (Portfolio)
Sokan felbecsülhetetlen előnyökhöz juthatnak hosszú távon azzal, hogy a benzin ára hétről hétre döntögeti az újabb csúcsokat. Többek között, az egyre üresedő fővárosi utaknak köszönhetően sok, eddig...
febr. 21
8:32
Egyesül a Libri Csoport és PORT.hu (Portfolio)
Több éve aktív együttműködést folytat a Port.hu és a Libri, azonban most új állomáshoz érkezett a két cég közötti kapcsolat, hiszen a Libri Csoport többségi tulajdonrészt szerzett a Port.hu-ban. A...
febr. 21
8:34
Szigorúan bizalmas: Nincs még vége a görög drámának (Portfolio)
A görög mentőprogram "messze letért" a kívánt pályáról, és Görögországnak egy újabb, harmadik segélycsomagra lehet szüksége a most formálódó második kifutása után - áll egy "szigorúan bizalmas"...
febr. 21
8:36
Bezárhat a Pécs-pogányi repülőtér (Portfolio)
Pécs évente 100 millió forint működési támogatást nyújt a város többségi tulajdonában lévő Pécs-pogányi repülőtér üzemeltetéséhez és további 100 millió forintot a beruházásra felvett hitelek...
febr. 21
8:38
A görög hírre ugrott reggel a forint (Portfolio)
Kedd hajnalban fontos szinteket tört át a forint euróval szembeni árfolyama és a javuló nemzetközi befektetői hangulat közepette erősödött tovább. Fontosabb makrogazdasági adatok hiányában a...
febr. 21
8:42
A szülészorvosok nem vállalják az állandó készenlétet (HR Portál)
Főleg fáradtságukra való hivatkozással döntöttek úgy a soproni szakorvosok, hogy ezentúl nem kötnek szóbeli megállapodást a terhes nőkkel arról, hogy a nap bármelyik szakában, szabadidejükben is bemennek hozzájuk a kórházba levezetni a szülésüket - írja a Népszabadság.
febr. 21
8:44
Tiltakoznak a cseh egyetemisták a tandíj bevezetése ellen (HR Portál)
Nem tetszik a cseh egyetemistáknak és főiskolásoknak a kormány felsőfokú oktatási reformtervezete, ezért február 29-én szerdán országos utcai tiltakozó akciót tartanak Prágában - jelentette be Heda Cepelová, a diákszervezetek képviselője hétfőn.
febr. 21
8:45
Karvalits: a kamatszint nemcsak az IMF-megállapodás függvénye (Privátbankár)
Az MNB alelnöke szerint a piac jól fogadta, hogy legutóbb szintem maradt az alapkamat, saját szavazata kapcsán azt mondta: "héják óvatosan akartak előre haladni". Szerinte a kamatszint alakulása nemcsak attól függ, mire jut a kormány az EU-val és az IMF-fel, a jegybank hamarosan publikálja friss inflációs jelentését is.
febr. 21
8:46
Mavíz: veszélyben több ezer munkahely (HR Portál)
A szektor várható koncentrációja következtében 2016-ra 10-15 százalékkal, több mint háromezer fővel csökkenhet a víziközműágazat jelenlegi 20-22 ezer fős alkalmazotti létszáma - írja a Napi Gazdaság keddi számában. A Magyar Víziközmű Szövetség (Mavíz) szerint a mintegy 400 szereplő közül 40-60-an maradnak a piacon.
febr. 21
8:48
Online álláshirdetés vs. fejvadászat - végletek és komplex megoldások (HR Portál)
Mikor érdemes online álláshirdetést választani, és mikor fejvadász céget megbízni? Ha a vállalatnál megüresedik egy pozíció, a HR-es kollégának első körben arról kell döntenie, hogyan használja fel leghatékonyabban a toborzásra elkülönített pénzt. A HR-esnek jól kell felmérnie, hogy az adott pozíciót miként a leggyorsabb betöltenie: sima álláshirdetéssel, vagy a feladatot kiadni fejvadász cégnek,…
febr. 21
8:48
Stagnálással nyithat Európa (ProfitLine)
Stagnálással kezdhetik a kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek kedden, miután az euróövezeti pénzügyminiszterek megállapodtak a Görögország számára nyújtandó újabb mentőcsomagról.
febr. 21
8:48
Ma tárgyalnak az új árfolyamgátról - A kalkulátor segít dönteni (Portfolio)
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló kormányzati javaslatot, emellett terítékre kerül egy a Malév csődjével foglalkozó bizottság...
febr. 21
8:48
Itt a legújabb magyar világsiker (Pénzcentrum)
Hatalmas sikert ért el a budapesti A38 kulturális központ és szórakozóhely: a neves Lonely Planet útikönyvkiadó közönségszavazásán elnyerte a világ legjobb bárja címet. A szavazás éjfélkor zárult, harmadik helyre szintén egy budapesti hely, a Szimpla Kert került....
febr. 21
8:50
Bika maradt a forint (ProfitLine)
Tovább erősödött a forint kedd reggelre: röviddel fél kilenc után az eurót 286,50 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben a hétfő esti 287,22 forint után.
febr. 21
8:50
Vegyes mozgások Ázsiában a görög megállapodás után (Portfolio)
Az ázsiai piacok többsége mérsékelten emelkedett a görög hitelcsomaggal kapcsolatos megállapodás után, a japán és dél-koreai tőzsdének azonban nem sikerült feljebb kerülnie. Az MSCI Asia-Pacific...
febr. 21
8:50
Ingyen dolgoztatják a fogyatékos embereket Magyarországon (Pénzcentrum)
Nem kapnak fizetést a szociális foglalkoztatott fogyatékos emberek, illetve a támogató szolgálatoknál dolgozók sem, mivel hiányoznak a végrehajtási utasítások a múlt év végén elfogadott államháztartási törvényhez....
febr. 21
8:52
Csökkentek az indexek Ázsiában (ProfitLine)
Többnyire csökkentek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók kedden annak ellenére, hogy megszületett a megállapodás Görögországnak nyújtandó második mentőcsomagról. Az ázsiai elemzők úgy vélik, hogy az újabb pénzcsomag nem lesz elegendő Görögország finanszírozási igényeinek fedezéséhez, a pénzügyi összeomlás megakadályozásához.
febr. 21
9:06
Helyreállt a Gazprom európai szállítása (Portfolio)
Alexander Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy Oroszország helyreállította európai gázszállításait - számol be a Bloomberg. Az orosz gázóriás az elmúlt hetekben a...
febr. 21
9:08
Hetek óta szárnyalnak a görög bankok (Portfolio)
Órákkal ezelőtt született csak meg a végleges megállapodás az újabb görög mentőcsomagról, az athéni tőzsde hetek óta kimagaslóan teljesít, köszönhetően a bankrészvények szárnyalásának. A vezető...
febr. 21
9:10
"Érdemes gyűjtögetni az oldalazásban" (Portfolio)
A görögök sokadik és talán végső megmentése ellenére elmaradt a vevők össztüze a piacon az ázsiai indexek csökkenését, csak a Dow futures gyenge plusza tudja korrigálni. Ennek ellenére az európai...
febr. 21
9:12
Varga: Nem sikerült tartanunk becsületszavunkat (Portfolio)
Varga Mihály szerint a kormány egyelőre még nem tudja, hogy mennyire komoly Brüsszel azon szándéka, hogy valóban megvonja Magyarországtól a kohéziós alapból származó forrásokat. A...
febr. 21
9:15
Mennyit kerestünk tavaly? (Infostart)
A bruttó átlagkeresetek 5,2, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az előző évit 2011. január-decemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
febr. 21
9:15
Partnerségek kellenek a túléléshez (Piac és Profit)
A bővülő távközlési piacot a mobilinternet-előfizetések és a szélessávú szolgáltatások további növekedése húzza, míg a virtuális mobilszolgáltatás új helyzetet teremt.
febr. 21
9:15
Újabb többmilliárdos munkahelyteremtő pályázat kkv-knak (HR Portál)
A napokban jelent meg egy kifejezetten kkv-k részére kiírt, munkahelyteremtő beruházások támogatását célzó pályázat - mondta Németh László, a K&H bank kkv marketing főosztály vezetője a hvg.hu írása szerint.
febr. 21
9:17
Csaknem kétszáz szakorvos kért engedélyt a külföldi munkavállaláshoz (HR Portál)
Tavaly csaknem kétszáz olyan szakorvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, akinek a szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít - derül ki az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) által az MTI-nek küldött adatokból.
febr. 21
9:21
Vendéglátás: beszédes nevek, profit alig - így várják a revizorokat (Privátbankár)
Több mint 16 ezer vendéglátással foglalkozó cégnek kell felkészülnie idén a fokozott adóhatósági ellenőrzésre. A tavaly leadott beszámolók szerint nem a vendéglátás most az az ágazat, ahol bombasikereket lehet gyorsan elérni: 2010-ben összesen 3444 cég tudott nyereséget termelni.
febr. 21
9:21
Február közepéig 20%-al kevesebb autópálya-matrica fogyott, mint tavaly (ProfitLine)
Az év első másfél hónapjában, február 15-ig 1,5 millió e-matricát vásároltak az úthasználók, 20 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év hasonló időszakában, ugyanakkor a heti matricából 400 millió forint többletbevétel származott - összesíti a Napi Gazdaság keddi számában az Állam Autópálya Kezelő adatait.
febr. 21
9:23
Állami létszámleépítések: egyre kevesebb az alkalmazott (Privátbankár)
A nemzetgazdaságban az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 692 ezer fő volt, 10 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. A létszámcsökkenés oka a közalkalmazottak számának leépítése, melyet a versenyszféra javuló foglalkoztatottsága sem tudta ellensúlyozni. Az átlagos havi nettó átlagkereset 141 ezer forint volt tavaly.
febr. 21
9:23
Állórajtot vett a BUX, csökkenés lehet a nap folyamán (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,95 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 19.371,70 ponton nyitott kedden. Bár a görög mentőcsomagról megszületett a megállapodás, az előző napi bizakodó hangulat után kedden már nyereségrealizálás lehet a tőzsdéken.
febr. 21
9:24
Varga: Nem sikerült tartanunk a becsületszavunkat (Portfolio)
Varga Mihály szerint a kormány egyelőre még nem tudja, hogy mennyire komoly Brüsszel azon szándéka, hogy valóban megvonja Magyarországtól a kohéziós alapból származó forrásokat. A...
febr. 21
9:26
Csak a nemesfémek drágultak a dollár gyengülésére (Portfolio)
Az amerikai piacok zárva tartása miatt a hétvégi pozitív események (kínai monetáris lazítás, görög eseményekkel kapcsolatos pozitív várakozások, dollár gyengülése) mérsékelt hatást gyakoroltak az...
febr. 21
9:28
"Békeidőkbeli" bónuszeső volt év végén (Portfolio)
A nemzetgazdaságban - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a közszférában és a nonprofit szervezeteknél együttesen - alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 663 ezer fő volt 2011...
febr. 21
9:30
Elszállt a pécsi reptér (Portfolio)
Hat évvel ezelőtt, a 2006-os választások előtt került átadásra a Pécs melletti pogányi repülőtér. A projekt közel hárommilliárd forintból valósult meg, és a fennállása óta alig kihasznált...
febr. 21
9:33
Alig pluszban nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,95 pontos emelkedéssel, 19.371,70 ponton nyitott kedden.
febr. 21
9:42
Régóta nem volt ilyen nyugalom a tőzsdéken (Portfolio)
A korábbi évre jellemző hektikus mozgások után a részvénypiacok idén egy nyugodtabb szakaszba értek, napon belül a főbb indexekben jóval kisebb elmozdulásokat láthatunk. Mark Hulbert, a Marketwatch...
febr. 21
9:42
Az adózók még nincsenek felkészülve: 2 hónapig élt Rogán ötlete (Pénzcentrum)
A parlament hétfőn úgy döntött, hatályon kívül helyezi az adózás rendjéről szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek a bizonytalan adójogi helyzetre vonatkoznak....
febr. 21
9:54
213 100 forint volt a bruttó átlagkereset 2011-ben (ProfitLine)
A bruttó átlagkeresetek 5,2, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az előző évit 2011. január-decemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
febr. 21
9:56
Devizahitelek - a törlesztési árfolyam újabb rögzítéséről tárgyal az Országgyűlés (ProfitLine)
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló kormányzati javaslatot, emellett terítékre kerül egy a Malév csődjével foglalkozó bizottság létrehozása, valamint a tavalyi LMP-s tüntetés folytán javasolt közkegyelmi indítvány is.
febr. 21
9:57
Csúcsidőben a nyugdíjasoknak is fizetni kellene a BKV-ért (Privátbankár)
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) több pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a BKV helyzetének rendezése és a hatékonyságának javítására. A javaslatok többek között tartalmazzák, hogy az ingyenes utazási lehetőségek csak a csúcsidőn kívül legyenek érvényesek, így azok a nyugdíjasok, akik reggel 6 és 9 között utaznának jegyet kell venniük.
febr. 21
10:00
Reggel a nyugdíjasok is fizessenek a BKV-ért (VEKE) (Portfolio)
Túl sokan utaznak egy időben a BKV járatain a reggeli csúcs idején. Ha külön mennének dolgozni a hivatalnokok, iskolába a diákok és piacra a nyugdíjasok, kevesebb busz is elég lenne, járatritkítások...
febr. 21
10:02
Újabb légitársaság került veszélybe (Portfolio)
Három éve a legnagyobb zuhanást szenvedték el ma az indiai légitársaság, a Kingfisher Airlines részvényei azt követően, hogy adóhatóságok befagyasztották a légitársaság egyes bankszámláit. A lépés...
febr. 21
10:04
Állóvíz a magyar tőzsdén a görög megállapodás után (Portfolio)
Nem fogadta kicsattanó örömmel a magyar piac a görög hitelcsomaggal kapcsolatos megállapodás hírét, a hazai tőzsde egyelőre nem mutat jelentősebb elmozdulást, a BUX 0,3%-os mínuszban tartózkodik. A...
febr. 21
10:06
Óriási banki pénzek hervernek a jegybankoknál (Portfolio)
Soha nem látott összegeket parkoltatnak a jegybankoknál a világ legnagyobb bankjai. A nyolc legnagyobb európai bank jegybanki betétállománya tavaly év végén 50%-kal haladta meg az egy évvel korábbit,...
febr. 21
10:08
E-Star: kisebb projektek és akár részvénykibocsátás is jöhet (Portfolio)
Az OTP-hitellel kapcsolatos szerződési lezárások már megtörténtek, csak a restrukturáláshoz szükséges források nem állnak maradéktalanul rendelkezésre a tényleges pénzügyi lezáráshoz - mondta el Soós...
febr. 21
10:09
Erősödés jöhet a magyar piacon (Piac és Profit)
Megszületett a görög mentőcsomag, fokozódott az öröm a piacokon. 9 hónapos csúcson az olaj ára, kúszik felfelé az arany is. Csekély mozgások az ázsiai piacon. 5 hónapos csúcsra erősödött a forint az euróval szemben. Brüsszel felfüggesztheti a kohéziós források egy részét. Emelkedésre számítunk ma.
febr. 21
10:15
Van esély a továbblépésre? (Privátbankár)
Változások sokaságát hozta és hozza el a 2012-es év a biztosítások szempontjából. Még most sem tisztázott minden részlet a balesti adó kapcsán, azonban a csökkenő biztosítási díjaknak csak rövid ideig örülhettek az ügyfelek, hiszen a kieső rész „pótolta” a később megjelenő baleseti adó.
febr. 21
10:18
3000 embert bocsájthatnak el hamarosan hazánkban (Pénzcentrum)
Több ezer munkavállaló kerülhet az utcára a vízműszektor konszolidációja miatt....

Keresés