2013. január 24. csütörtök

jan. 24
8:47
Gazdasági szereplőkkel egyeztetnek a rektorok (HR Portál)
"A kamara nem kíván beleszólni a felsőoktatás szereplői és a kormányzat közötti vitába, ugyanakkor megfogalmazza a magyar gazdaság szereplőinek elvárásait a munkaerőpiac oldaláról" - mondta dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Az MKIK Felsőoktatási Szakkollégiuma a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) és a nagyvállalatok képviselőivel egyeztetett január 22-én a…
jan. 24
8:47
Az Apple jelentésére beborult az ég a piacok felett (Portfolio)
Az amerikai indexek még a pozitív tartományban tudtak zárni, mely részben a költségvetési plafonnal kapcsolatos sikerrel záródó tárgyalásoknak tulajdonítható. A zárást követően azonban elromlott a...
jan. 24
8:49
Állásbörzét tartanak februárban az Óbudai Egyetemen (HR Portál)
Állásbörzét tartanak az Óbudai Egyetemen február 19-én és 20-án a Magyar Mérnökhallgatók Egyesületének szervezésében. A budapesti rendezvényen számos kiállító jelenik meg az egyetem képzési profiljához igazodó állásajánlatokkal.
jan. 24
8:49
Pénztárak: ötmilliárd forint nyomában a Kehi (Portfolio)
A Kehi már közel egy évvel ezelőtt lezárta a magánnyugdíjpénztárak átvizsgálását, három pénztár esetében találtak is visszaéléseket. A rendőrség viszonylag gyorsan lépett az ügyben, 2012 májusában...
jan. 24
8:51
Korlátozzák a bírák visszahelyezését (HR Portál)
A Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének elnöksége azt javasolja, hogy maradjon ki a bírósági vezetői tisztségbe való visszahelyezés tilalma az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó korhatárral kapcsolatos törvénymódosítás tervezetéből.
jan. 24
8:53
Eltörlik a nők harctéri bevetésére vonatkozó tilalmat (HR Portál)
Leon Panetta amerikai védelmi miniszter úgy határozott, hogy eltörölteti az Egyesült Államok haderejében a nők közvetlen harctevékenységére vonatkozó tilalmat - közölte szerdán a Pentagon több, névtelenül nyilatkozó illetékese.
jan. 24
8:55
Leépítések ellen tüntettek a német közszolgálati televízió dolgozói (HR Portál)
Tüntetést tartottak szerdán Mainzban a ZDF német közszolgálati televíziónál tervezett leépítések ellen.
jan. 24
8:57
Tilosban cigizés: közterületen és buliban csinálják a legtöbben (Privátbankár)
Egy éve tilos a nyilvános zárt helyeken a dohányzás, április óta büntetik is, ha valaki megszegi az új szabályt. Összesen 12 milliós bírságot szedtek be ez idő alatt.
jan. 24
8:57
Nyolcezer új alkalmazottat vett fel világszerte tavaly az IKEA (HR Portál)
Az IKEA svéd lakberendezési áruházlánc a 2011/2012-es pénzügyi évben növelte értékesítési árbevételét és nyereségét - közölte szerdán az MTI-vel a vállalat. Az IKEA jelenleg világszerte 139 ezer főt foglalkoztat. A vezetők körében a nők részaránya 47 százalék.
jan. 24
9:03
295 felé araszol az euró (Portfolio)
Csekély mozgásokat mutatott a forint a keddi és a szerdai kereskedésben is, de összességében minimálisan gyengült, így ma reggel a 295-ös szint közelében járnak az euró jegyzései. Bár az Apple...
jan. 24
9:05
Itt a kiköltekezés eredménye - Rég volt ilyen az állami szerveknél (Portfolio)
A szokásoknak megfelelően - az év végi kormányzati költekezés eredményeképp - decemberben csökkent a költségvetési szervek tartozásállománya. Ezzel egy kilenc hónapos emelkedő folyamat tört meg. A...
jan. 24
9:07
Tarthatják magukat a blue chipek (Portfolio)
Bár nagy várakozás övezte az Apple jelentését, ami végül az amerikai befektetők nemtetszését váltotta ki, a hazai piacra nem valószínű, hogy számottevő hatással lesz majd. A budapesti börze a nyitást...
jan. 24
9:09
Csökkenés várható az európai piacokon (ProfitLine)
Mérsékelt csökkenéssel nyithatnak a vezető nyugat-európai részvénypiacok, miután az Apple csalódást keltő eredménye és az észak-koreai fenyegetés ellensúlyozhatja a kínai feldolgozóipari szektor felől érkező kedvező híreket.
jan. 24
9:11
3 hét a járóbeteg-szakellátás államosításáig (ProfitLine)
Zajlanak az előkészületek az önkormányzati járóbeteg-szakellátás állami átvételére. Az önkormányzatoknak már csak bő három hetük van arra, hogy eldöntsék, május elseje után is vállalják-e a járóbeteg-szakellátás működtetését
jan. 24
9:15
Apple: zuhant a részvényárfolyam (Infostart)
Tíz százalékkal zuhant a legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalat, az Apple részvényárfolyama, miután egymást követő harmadik negyedévben is a várakozásoknál alacsonyabb árbevételt jelentett a társaság.
jan. 24
9:21
Döntött az EU: megkaphatja a szénfillért a Vértesi Erőmű (Portfolio)
Jóváhagyta szerdán az Európai Bizottság, hogy a magyar állam 42,247 milliárd forinttal járuljon hozzá a versenyképtelennek ítélt márkushegyi szénbánya bezárásának költségeihez - számol be az MTI. ...
jan. 24
9:21
Ötmilliárd forintnyi nyugdíjpénzt keresnek (Pénzcentrum)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) már közel egy évvel ezelőtt lezárta a magánnyugdíjpénztárak átvizsgálását, három pénztár esetében találtak is visszaéléseket. A rendőrség viszonylag gyorsan lépett az ügyben, 2012 májusában vizsgálat indult az Aegon ellen, ötmilliárd forint értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt. Tavaly év végén az események felgyorsítása miatt a Kehi azt akarta…
jan. 24
9:23
Korlátozzák az Erste, a Raiffeisen és az UniCredit dolgozóinak bónuszait (Portfolio)
Az idei évtől korlátozásokat vezet be a 30 ezer eurót és a fix munkabér negyedét meghaladó banki bónuszokra Ausztria. Ezeket a régiós, EU-n belüli leánybankoknál is alkalmazni kell - számolt be a...
jan. 24
9:25
Osztrák és német bank is megérett a vételre (Portfolio)
Az európai indexek a fáradás jeleit mutatják, nem festenek másként a banki szektor szereplői sem. Ez a mozgás azonban kiváló alkalmat kínál a kedvező hozam/kockázat arányú belépési pontok keresésére....
jan. 24
9:27
Tovább fogytunk (Portfolio)
Tavaly novemberben kevesebben haltak meg és kevesebben születtek, mint egy évvel korábban, a népességfogyás üteme pedig kissé elmaradt a 2011 végi adattól - jelentette a KSH. A házasságkötések száma...
jan. 24
9:29
Csalódást okozott a francia feldolgozóipari adat (Portfolio)
Tovább romlottak a feldolgozóipari kilátások Franciaországban - derül ki a Markit előzetes, januári felmérésének eredményeiből. A főindex értéke 44,6 pontról 42,9 pontra csökkent, míg a konszenzus 45...
jan. 24
9:31
Elkészült az E-Star reorganizációs terve - Ugrik az árfolyam (Portfolio)
Közzétette az E-Star tegnap este a február 4-én esedékes csődegyezségi tárgyalásra vonatkozóan az összeállított reorganizációs tervet, mely a cég szerint biztosíthatja a hosszú távú fennmaradást. Az...
jan. 24
9:33
Kína gazdasága túllendült a növekedési válságon? (Privátbankár)
Kétéves csúcsra, 51,9 pontra szökött a feldolgozóipari szektor bővülését jelző kínai beszerzési menedzser index értéke januárban - közölte előzetes adatait csütörtökön a felmérést végző HSBC.
jan. 24
9:35
A bevándorlók javítják az egyenleget - 9,935 millióan vagyunk (Privátbankár)
Az előzetes adatok szerint 2012 első tizenegy hónapjában 82 834 gyermek született, 2,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 117 516 volt, ami mindössze 48-cal több a 2011. január-novemberi időszakhoz képest. A természetes fogyás 34 682 fő volt, 2179-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.
jan. 24
9:39
Elkészült az E-Star reorganizációs terve - Megugrott az árfolyam (Portfolio)
Közzétette az E-Star tegnap este a február 4-én esedékes csődegyezségi tárgyalásra vonatkozóan az összeállított reorganizációs tervet, mely a cég szerint biztosíthatja a hosszú távú fennmaradást. Az...
jan. 24
9:41
Újabb stresszteszt és szükségterv vár idén az európai bankokra (Portfolio)
Stressztesztet fog lefolytatni a legnagyobb európai bankoknál még idén az Európai Bankhatóság (EBA), még mielőtt 2014-ben az Európai Központi Bank átvenné a felügyeletüket - derült ki az osztrák...
jan. 24
9:42
Novemberben meredeken visszaesett a házasságkötések száma (ProfitLine)
A KSH által közzétett előzetes adatok szerint 2012 első tizenegy hónapjában 82 834 gyermek született, 2,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 117 516 volt, ami mindössze 48-cal több a 2011. január–novemberi időszakhoz képest. A természetes fogyás 34 682 fő volt, 2179-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.
jan. 24
9:43
Egyhetes mélyponton a forint a francia adat után (Portfolio)
A reggeli 294,5 körüli stabil kezdés után mérsékelt forintgyengülés bontakozott ki a váratlanul gyenge francia gazdasági aktivitási adatokra, ami elég volt ahhoz, hogy az euró jegyzése 295 fölé...
jan. 24
9:45
Júliusra elkészül a földhasználati nyilvántartás (Portfolio)
Július elejére elkészülhet a földhasználati nyilvántartás, amely számon tartja az ország teljes területén használt birtokok méretét és aranykorona-értékét, illetve az azt megművelők kilétét, s a...
jan. 24
9:48
Megbízó, választott tisztségviselő: mennyi tb-t kell fizetni? (Adózóna)
Mikor áll fenn a biztosítási jogviszony, azaz ki tekinthető biztosítottnak? Mikor, mennyi járuléotkell fizetni? Példákon keresztül magyarázzuk a 2013-as szabályokat.
jan. 24
9:51
Szabad vállalkozási zóna: 400 ezer forint minden új munkahely után (HR Portál)
Harminchárom járás tartozik majd az úgynevezett szabad vállalkozási zónákhoz - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón szerdán Vásárosnaményban.
jan. 24
9:57
Optimistább a német feldolgozóipar (Portfolio)
Németországban nem nőtt, hanem csökkent a gazdasági szereplők pesszimizmusa. A Markit feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke 46 pontról 48,8 pontra emelkedett januárban, ami 11 havi...
jan. 24
9:57
Gondban a magyar csúcséttermek (Pénzcentrum)
A csúcsgasztronómiai szegmensbe tartozó éttermek is érzik még a gazdasági válságot. A Michelin-csillagos Costes is veszteséget termel - írja a Világgazdaság....
jan. 24
9:59
Egyhetes mélypontról ugrott a forint (Portfolio)
A reggeli 294,5 körüli stabil kezdés után mérsékelt forintgyengülés bontakozott ki a váratlanul gyenge francia gazdasági aktivitási adatokra, ami elég volt ahhoz, hogy az euró jegyzése 295 fölé...
jan. 24
10:09
Megrángatták az eurót, gyengült a forint (Privátbankár)
A japán pénzügyminiszter miatt esett a jen, az euró hullámvasutazott, a forint gyengült reggel.
jan. 24
10:15
Vegyes mozgások az európai piacokon (ProfitLine)
A várakozásoknak megfelelően csökkenéssel indult a kereskedés az európai börzéken, fél órával nyitás után a német DAX index 0,24 százalékos, a francia CAC-40 index 0,1 százalékos mínuszban tartózkodik, míg FTSE-100 index 0,12 százalékos emelkedést mutat.
jan. 24
10:15
Vegyes hangulatban vannak a hazai blue chipek (Portfolio)
Enyhe mínuszban nyitott a régió tőzsdéinek többsége. A magyar blue chipek jellemzően pluszban tudták indítani a napot, ám ezután kicsit elromlott hangulat. Az OTP már 0,6 százalékot, az MTelekom...
jan. 24
10:17
Jó német, gyatra francia BMI adatok érkeztek (ProfitLine)
Az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben nőtt januárban a német feldolgozóipari és szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexek (BMI) - közölte csütörtökön a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
jan. 24
10:17
A németeknek sem jött össze időben, amire Orbán készül (Portfolio)
Orbán Viktor tegnapi nyilatkozata szerint az e-útdíj rendszert az állam saját hatáskörben fogja megvalósítani, a költségvetésbe tervezett összeg pedig be fog folyni. Ez azonban sok szempontból is...
jan. 24
10:19
Magyar cégek ezrei húzhatják le a rolót 2013-ban (Portfolio)
A világgazdaság az év során 2,5 százalékkal bővülhet, azonban a magyar gazdaság számára releváns régió, az eurózóna minimális csökkenéssel zárhatja a 2013-as esztendőt. Mivel a hazai fogyasztás és a...
jan. 24
10:24
Elraboltak egy magyar újságírót Szíriában (HR Portál)
Elrabolták Szíriában Szlankó Bálint újságírót, majd 12 óra múlva - kifosztva - elengedték. A Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője az MTI-nek az érintett nevét nem említve elmondta: az újságíró hazautazását már szervezik.
jan. 24
10:26
Egyre több a munkanélküli Horvátországban (HR Portál)
Horvátországban 21 százalék feletti munkanélküliségi rátát regisztráltak decemberben, amire 2003 márciusa óta nem volt példa - jelentette a helyi média a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva szerdán.
jan. 24
10:27
Kissé gyengült a forint árfolyama délelőtt (Infostart)
Enyhén gyengült a forint csütörtökön délelőtt az előző napi jegyzésekhez képest.
jan. 24
10:28
Kovács Zsolt az MPVI Zrt. új vezérigazgatója (HR Portál)
Kovács Zsolt látja el az MPVI Zrt. vezérigazgatói teendőit 2013. január 24-étől - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán a honlapján.
jan. 24
10:30
Az átlagnál magasabb a munkanélküliség Szlovákia magyarlakta részein (HR Portál)
Aggasztó méreteket öltött az elmúlt években, és folyamatosan emelkedik a munkanélküliek aránya Szlovákia déli, magyarok által is lakott járásaiban - számolt be a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet a munkapiac alakulását taglaló elemzésében.
jan. 24
10:32
Meglepő eredmény: a magyar vezérigazgatók optimistábbak a nemzetközi átlagnál (HR Portál)
A vezérigazgatók világszerte borúlátóak cégük rövid távú növekedési kilátásait illetően, és a gazdasági fellendülésben is csak kis részük bízik, a magyar vállalatvezetők viszont optimistábbak az átlagnál - derül ki a PwC szerdán ismertetett felmérésből.
jan. 24
10:33
Tízhavi csúcson az eurózóna feldolgozóipari BMI-je (Portfolio)
Ismét javultak az eurózóna feldolgozóipari kilátásai. A Markit feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke 46,1 pontról 47,5 pontra emelkedett januárban, míg a konszenzus 46,5 pont volt. A...
jan. 24
10:34
Kilenc nap alatt megváltoztat az Avatar tanfolyam (HR Portál)
Kilenc nap alatt hoz változást a résztvevők egész életfelfogásában, -minőségében az Avatar. Az önreflexió fejlesztését, és a problémás területekre való rálátást segíti ez a módszer. Már idehaza is elérhető az alapozó, kétnapos bevezetés, amely a képzéssel, fejlesztéssel foglalkozók számára fontos. Hegyeket lehet elhordani csupán azzal, ha leromboljuk a meglévő diszciplínákat. Akkor egy tréning…
jan. 24
10:35
Nagy elbocsátásra készül a Commerzbank és az UniCredit (Portfolio)
A költségcsökkentés és a profitcélok teljesítése érdekében 4000-6000 fős elbocsátást tervez a következő négy évben a Commerzbank - értesült a Bloomberg. A Reuters információi szerint az UniCredit...
jan. 24
10:37
Magyarország nem tiltja a neonikotinoid alapú növényvédő szerek használatát (Portfolio)
A vetőmagcsávázás az egyik leghatékonyabb növényvédelmi eljárás és használatával nagymértékben hozzájárulhatunk a fenntartatható mezőgazdasághoz. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) reagálva a...

Keresés