A gyenge magyar gazdasági adottságok miatt egyre inkább sérülékeny a forint a gyengülésre egy esetleges külpiaci korrekcióban, de az nem valószínű, hogy az euróval szembeni kurzus a 310 feletti...
A kínai ingatlanpiaci szigorítás, az eurótagságról szóló népszavazás olasz és francia felvetése, valamint a hétvégi több tízezres portugál tüntetések után ma mérsékelten borongós hangulatban indult a...
Az Erste Bank Hungary 6,1 milliárd forint adózás utáni veszteséggel zárta az elmúlt évet, ez azonban jelentős javulást mutat az előző évhez képest - mondta Jelasity Radován elnök-vezérigazgató a bank hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor nem volt elég akciós áruja – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért 25 millió forintra bírságolta - közölte hétfőn a GVH az MTI-vel.
A gazdaságpolitika irányában nem, az eszközeiben viszont lehet változás az új miniszter szerint - az Aldi megtévesztette a vásárlókat, keményen megbüntette a Versenyhivatal - Lettország bejelentkezett az euróért - egész nap gyengül a forint - Nézze meg itt >>
Kizárná a közfoglalkoztatásból a kormány azokat, akik nem járatják rendszeresen iskolába gyermeküket, vagy nem tartják rendben a lakókörnyezetüket - írja a hvg.hu.
A gyenge magyar gazdasági adottságok miatt egyre inkább sérülékeny a forint a gyengülésre egy esetleges külpiaci korrekcióban, de az nem valószínű, hogy az euróval szembeni kurzus a 310 feletti...
Engedéllyel lehet csak kivinni az országból az 50 évesnél régebbi tárgyakat - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatón a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az adóhatóság Bevetési Főigazgatósága büntetőeeljárást indított két bolgár férfi ellen, akik megközelítőleg tízezer darab műtárgyat, köztük római kori pénzérméket, valamint egyéb régiségeket próbáltak meg engedély nélkül kivinni az országból, mintegy…
Nem dolgozhatnának a közmunkaprogramban azok, akiknek a gyereke nem jár iskolába. A Belügyminisztérium azokat is ugyanígy büntetné, akik nem tartják rendben a kertjüket. A munkaügyi kirendeltség döntene a kizárásról.
2013. március 4-én megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Biztosítók Szövetsége. A szervezet új elnökséget, elnököt és elnökhelyettest választott.
Az IMF-tárgyalásokról és magyar makrogazdasági adatokról közölt elemző írást a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap. A Handelsblatt című német lap pedig arról értekezik, hogy most már nem független az MNB.
Az artprice.com 2013-ban megjelent tanulmánya alapján a műtárgy.com összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat kezdő műgyűjtők számára. A dokumentum többek között arra vonatkozóan ad hasznos...
Ötletpályázatot írt ki a fővárosi önkormányzat az üres budapesti kirakatok hasznosítására, a mintaprojekt helyszíne az V. kerületi Kossuth Lajos utca egy szakasza lesz, írja az MTI. Ughy Attila, a...
A kínai ingatlanpiaci szigorítás, az eurótagságról szóló népszavazás olasz és francia felvetése, valamint a hétvégi több tízezres portugál tüntetések után ma mérsékelten borongós hangulatban indult a...
A jelentés hatására 16%-os pluszban a Clovis Oncology részvényei. A Clovis Oncology egy amerikai bio gyógyszerkutató vállalat. Profilja különböző rákellenes gyógymódok és gyógyszerek felkutatása. A vállalat február 28-án tőzsdezárás után jelentett.
Pandurics Anettet, a Magyar Posta Biztosító és a Magyar Posta Életbiztosító elnök-vezérigazgatóját választották meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnökének, helyettese Erdős Mihály, a Generali-Providencia Biztosító vezérigazgatója - közölte a szövetség az MTI-vel.
A magyar kormány folytatja azt a politikáját, hogy segítse a devizában eladósodott családokat - mondta hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor a Reuters tudósítása szerint. A miniszterelnök szerint "a...
A magyar kormány folytatja azt a politikáját, hogy segítse a devizában eladósodott családokat - mondta hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor a Reuters tudósítása szerint. A miniszterelnök szerint "a kormány első helyen a deviza jelzáloghitelekkel" fog foglalkozni, és tovább tárgyal a bankokkal, hogy megnézzék, miként lehet megmenteni azokat, akiket eddig nem mentettek meg. A JP Morgan mai…
A zálogházak választhatnak, hogy a pénzügyi vállalkozásokra, vagy pedig a hitelintézetekre szabottak szerint fizetik meg a különadót - legalábbis ilyen értelmű jogszabály tervezetet nyújtottak be a Parlamentnek.
A szaktárcával, a helyi önkormányzattal és az adóhatósággal kezdenek tárgyalásokat a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. beszállítói az adókötelezettségeinek teljesítéséről, esetleges csökkentéséről, vagy átütemezéséről.
Az orosz és a kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos lesz Szijjártó Péter. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárát Orbán Viktor nevezte ki. Eddig Matolcsy György látta el ezeket a tisztségeket.
Már 480 S&P 500 komponens tette közzé gyorsjelentését, a szezon a végéhez közelít, a friss előrejelzések alapján 6 százalékos lehet az összesített profitbővülés, a szezon elején még csak 2 százalékos növekedéssel számolt a konszenzus.
Annak ellenére, hogy 2004 nyarától a kis- és közepes vállalkozások szabadon választhatnak áramszolgáltatót, eddig csupán alig negyedük élt a szabad piac adta lehetőségekkel. Igaz, 2012-ben volt némi mozgolódás, de a többség a tájékozatlanság, az időhiány, a hitetlenség, vagy éppen a szakértelem hiánya miatt még mindig nem tájékozódott a lehetőségek felől. Pedig az a vállalkozás, amely…
Bizonyos érdekeltek az új Mt.-t próbálják munkavállaló-ellenesként beállítani, ennek egész egyszerűen az ellenkezője igaz: elsősorban a munkavállalói oldal kapott garanciákat az elmúlt időszakban - nyilatkozta dr. Varga Péter, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) alelnöke HR & Munkajog legfrissebb számának adott interjújában.
Matolcsyt árgus szemekkel figyelik a befektetők, miközben az olaszok tovább borzolják a piaci szereplők idegeit. Az EKB kamatdöntő ülése is hozhat még újabb izgalmakat, a forint 297 felett, az EUR/USD árfolyama 1,30 körül stabilizálódott.
Kevés pénzügyi tudást szednek fel a gyerekek otthon, főleg a tehetős családokban, ahol nem mindennapos gond a pénz. Az iskolában is alig tanítanak erről, így kevés diák van képben a pénz értékéről, pedig ezen több módon is lehetne változtatni, akár órán kívüli oktatással, de gyakorlatban is, például az osztálypénz kezelésével lehet fejleszteni a diákokat.
Két hullámban gyengült látványosan a forint, elõbb délelõtt, aztán kora este. Az euróval szemben bõ egyhavi, a dollárral szemben féléves mélypontra esett a forint. A hazai...
Az elmúlt négy évben a lakásértékesítések és az új lakás építések negyedévről-negyedévre történelmi mélypontokat döntögetnek, a legtehetősebbek azonban még mindig számtalan, a hazai lakáspiaci körülmények között valóban luxusnak számító projekt kínálatából válogathatnak. A legtöbb, négyzetméterenként akár egymillió forinttól hirdetett új lakást jelenleg kisebb budai projektekben találhatjuk, de…
Matolcsyt árgus szemekkel figyelik a befektetők, miközben az olaszok tovább borzolják a piaci szereplők idegeit. Az EKB kamatdöntő ülése is hozhat még újabb izgalmakat, a forint 297 felett, az EUR/USD árfolyama 1,30 körül stabilizálódott.
A kamatokat és a pótlékokat nem, csak az eredeti tartozást kell kifizetnie a bajba jutott társasháznak. A lakóknak még így is csaknem 7 millió forint gázszámlát kell rendezniük.
Ötletpályázatot írt ki a fővárosi önkormányzat az üres budapesti kirakatok hasznosítására, a mintaprojekt helyszíne az V. kerületi Kossuth Lajos utca egy szakasza lesz.
Az ázsiai börzék gyenge szereplése rányomta a bélyegét az európai piacok mozgására a kereskedés első felében. A délután folyamán aztán több indexnek is sikerült szépítenie, a vezető európai indexek...
A továbbra is bizonytalan olasz belpolitika, valamint a csütörtöki EKB ülés előtti várakozás, illetve a gyengülő euró megtette hatását és szinte egész napra negatívba tolta a nyugat-európai tőzsdéket, a budapesti börzével együtt.
Történelmi lépésre szánta el magát a Russell Investments indexszolgáltató, a referencia indexeik alapján több mint 4000 milliárd dolláros vagyont megmozgató szolgáltató ugyanis a görögöket...
Összekötötték a piacok a reggeli londoni elemzéseket és Orbán Viktor délutáni parlamenti felszólalását, a forint ezért piaczárás után hirtelen esni kezdett. Nem jó a hangulat Európában és a tengerentúlon sem. Ez történt ma a piacokon.
A kormány a közeljövőben tárgyal az egyházak által felvett devizahitelek tervezett konszolidációjáról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
A zálogházak választhatnak, hogy a pénzügyi vállalkozásokra, vagy pedig a hitelintézetekre szabottak szerint fizetik meg a különadót - az erről szóló törvényjavaslatot Aradszki András (KDNP) képviselő hétfőn terjesztette a parlament elé, és az Országgyűlés honlapján is olvasható.
A magyar-orosz és a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért felelős kormánybiztosnak nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szijjártó Pétert, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárát.
A kínai részvénypiacok zuhanása elrontotta a befektetők hangulatát, és nem csak az európai, de az amerikai tőzsdéket is lefelé húzták az ázsiai országból érkező negatív hírek. A fontosabb amerikai...
Internetes csalót fogtak el a vásárosnaményi rendőrkapitányság nyomozói. A 23 éves nagykanizsai férfit 55 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője....
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és az OTP Bank hétfőn megállapodott arról, hogy együttműködnek a kis- és középvállalkozások gazdasági helyzetének javítása érdekében.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és az OTP Bank hétfőn megállapodott arról, hogy együttműködnek a kis- és középvállalkozások gazdasági helyzetének javítása érdekében. A budapesti kamara...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 226,88 pontos, 1,20 százalékos csökkenéssel, 18 620,06 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.
A kínai részvénypiacok zuhanása elrontotta a befektetők hangulatát, és nem csak az európai, de az amerikai tőzsdéket is lefelé húzták a nyitást követően az ázsiai országból érkező negatív hírek. A...
A Bloomberg információi szerint az Apple még idén piacra dobhatja új termékét, az egyelőre csak iWatch-nak nevezett órát. Már idén jöhet az új okosóra Bennfentes információk alapján az Apple...
Hetvenhárom milliárd dollárra becsült vagyonával már negyedik éve Carlos Slim mexikói üzletember vezeti a világ leggazdagabb embereinek Forbes-listáját. A dollármilliárdosokat számba vevő lista idei kiadása minden korábbinál több, összesen 1426 nevet tartalmaz, 16 százalékkal többet az előző évinél.
Stratégiai megállapodást köt a kormány a Waberers's International Zrt.-vel, a kormány erre vonatkozó határozata a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg. Orbán Viktor miniszterelnök a nemzetgazdasági...
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hétfőn megadta a felhatalmazást az e-útdíj kiépítésének normál közbeszerzési eljárás alóli mentességéhez. Felmentés a normál közbeszerzési...