A munkabalesetek száma 9,2 százalékkal nőtt tavaly, míg 2015-ben 21 088 dolgozó vált három napnál hosszabb időre munkaképtelenné munkabaleset következtében, 2016-ban a számuk már meghaladta a 23 ezret – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának a munka.hu honlapon pénteken közzétett jelentésében.
Több mint 49 milliárd forintos vagyonbővüléssel kezdték az idei évet a hazai befektetési alapok, a januári vagyonnövekedés nagyobb része a friss tőkebeáramlásnak köszönhető. Kiugró keresletet...
Átszervezések kezdődtek az amerikai külügyminisztériumban az Európában tárgyaló Rex Tillerson miniszter távollétében. Pénteken sokakkal közölték, hogy már nem tartanak igényt a munkájukra.
Komoly változás történt a munkaerőpiacon tavaly, a munkaerőhiány felborított minden eddig ismert piaci mozgást. Lassan már nem a munkavállalók versengenek az állásokért, sokkal inkább a munkaadók játszanak székfoglalóst a munkavállalóért. Itt vannak a 2017-es év legfontosabb munkaerő-piaci trendjei, amelyek választ adhatnak arra a kérdésre is, hogy valójában mennyire erősödik a munkavállalók…
A Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetése szerint az olimpiaellenes aláírásgyűjtés hatására jelentősen csökkentek Magyarország esélyei arra, hogy ötkarikás játékokat rendezhessen.
Nemcsak Magyarországon divat a gazdaság készpénzmentesítése, már a gazdasági-politikai válság sújtotta Ukrajnában is rájöttek, hogy a készpénz visszaszorításával sok pénzt terelhetnek a központi...
A Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetése szerint az olimpiaellenes aláírásgyűjtés hatására jelentősen csökkentek Magyarország esélyei arra, hogy ötkarikás játékokat rendezhessen. "Az elmúlt...
Egy kft. ügyvezetői részt vettek egy tevékenységükkel összefüggő konferencián, melyről számlát kaptak. A számlán szerepel a rendezvény részvételi díja és a továbbszámlázott étel, ital áfásan. Ez a kft. számára teljes mértékben költségként elszámolható-e, az áfa visszaigényelhető-e? Illetve van-e valamilyen adóvonzata a kft. vagy akár az ügyvezetők tekintetében? Olvasói kérdésre Pölöskei Pálné…
A Demokratikus Koalíció (DK) tagjai túlnyomó többséggel Gyurcsány Ferencet választották újra a DK elnökének - közölte az ellenzéki párt szombaton az MTI-vel.
Meghaladta a százezret a Műcsarnok látogatóinak száma 2016-ban - mondta Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.
Sokféle téma, számos ismert előadó és márka képviselteti magát az idei Evolution konferencián. Előad többek között a Vodafone, az OTP, a Microsoft, a Heineken és a Google képviselője, de olyan neves szakértők is megosztják a véleményüket, mint Sas István reklámpszichológus, Mérő László matematikus–pszichológus és Bánhegyi Zsófia a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója. A ismert személyiségek…
Mezőgazdaság és élelmiszeripar nélkül nincs ütőképes magyar gazdaság - húzta alá a nemzetgazdasági miniszter, egy a fiatal agrárszakemberek számára rendezett fórumon pénteken Budapesten.
Utolsó pillanatban üzemzavar lépett fel a SpaceX amerikai magánvállalat Falcon 9 típusú hordozórakétájánál, amiért el kellett halasztani a szombati indítást a floridai Kennedy Űrközpontból. A...
Az amerikai élelmiszeripari cég, a Kraft Heinz ajánlatot tett a brit szektortársára, az Unileverre, az ajánlat 143 milliárd dollárra értékeli az Unilevert, ha létrejönne a deal, az minden idők...
Kevesebb szőlő lesz idén a tartós fagy miatt - mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szombat este az M1 aktuális csatornán.
Az Egyesült Államok minden eddiginél erősebb lesz Donald Trump elnök vezetésével, ki fog tartani a NATO-beli és európai szövetségesei mellett, de elvárja tőlük a védelmi kiadások növelését - jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök szombaton az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
Az országgyűlési választások közeledtével megkezdődött a verseny az ellenzéki pártok között - mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatornán szombaton.
A Deutsche Bank árfolyama a 2007-es csúcshoz képest tavaly nyárra az értékének több mint 90 százalékát elveszítette, ennek megfelelően a bank részvényeinek az árazása is igencsak alacsony lett, ami...
Alacsony banki kamatok. Szinte nulla közeli hozamok az állampapírokon. Ráadásul kamatadó (15%) levonás a kamatokból. A végén szinte semmi nem marad a befektetőnek. Mi a megoldás? Kockáztatni kell! Irány a tőzsde! - mondják sokan. Igen, de a tőzsdei befektetők sokszor veszteséget szenvednek. Miért? Mi az amire nem figyelnek sokan? A megoldás sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk.
Tavaly november óta először érkezik hitelminősítői vélemény Magyarországról pénteken, amikor ígérete szerint a Standard & Poor's vizsgálja felül besorolását. Az komoly meglepetés lenne, ha a cég...
Debrecenben több mint háromezren dolgoznak a magasabb hozzáadott értéket nyújtó szolgáltatóközpontokban, ezzel az SSC-szektor (Shared Service Center) vált az egyik legnagyobb foglalkoztatóvá a városban - mondta a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere pénteken, a T-Systems Magyarország új telephelyének átadásán.
Hol kell élniük a családi gazdaság tagjainak, hogyan és hová kell iparűzésiadó-bevallást benyújtaniuk, s milyen járulékszabályokkal kell tisztában lenni – tudakolta olvasónk. Sinka Júlia, okleveles adószakértőnk válaszolt.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) szerint február 20-án nem tarthat jogszerűen sztrájkot a szakszervezet, mivel a bíróság elutasította a még elégséges szolgáltatások megállapítása iránti kérelmüket. A vállalat kiemelte, 2010 óta egy évet leszámítva minden évben volt béremelés.
Mintegy kétezer fehérorosz polgár tiltakozott pénteken Minszkben egy nem engedélyezett tüntetésen a nem teljes munkaidőben dolgozókat megadóztató törvény ellen.
Tarlós István azt mondta, a következő hetekben sok minden eldől, hogyan foglal állást a kormány, a Magyar Olimpiai Bizottság és Fővárosi Közgyűlés, és az sem zárható ki, az is egy elméleti lehetőség,...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az amerikai társhatóságtól kapott pénzintézeti számlainformációkat veti össze az adózók bevallási adataival. Most az érintettek mentesülhetnek a szankciók alól, hiszen a...
Az engedély nélküli pénzügyi, befektetési tevékenységet végzők kiszűrésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatos monitoring tevékenységet végez, közösségi oldalakat elemez, aktívan figyeli a hirdetéseket - mondta Szeniczey Gergő, az MNB ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.
Kétezren akadtak fenn az adóhivatal rostáján: az amerikai adóhatóság ugyanis leadta a drótot a magyar kollégáknak arról, hogy a magyar adófizetők mennyi kamat- és osztalékbevételt szereztek 2014-ben a tengerentúlon. Akinek az itthon bevallott és leadózott jövedelme ettől eltérést mutat, azt most felkeresi a NAV - egyelőre szép szóval próbálkoznak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az amerikai társhatóságtól kapott pénzintézeti számlainformációkat veti össze az adózók bevallási adataival. Most az érintettek mentesülhetnek a szankciók alól, hiszen a revizorok támogató eljárás keretében önellenőrzési ajánlattal keresnek meg mintegy másfélezer adózót – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-t.
Donald Trump tartott egy kampánygyűlést, ahol megerősítette választási ígéreteit - pedig már egy hónapja ő az elnök. A legnagyobb port eddig a bevándorlást szigorító rendelete okozta rövid elnöksége alatt, most ugyanebben a témában készül újabb bejelentést tenni. Közben megy a casting a bukott nemzetbiztonsági főtanácsadó posztjára - ketten már visszautasították.
Több mint 7 százalékkal drágult az arany az év elejétől, jelenleg 1230-1240 dollár körül mozog a sárga nemesfém unciája szemben a 2016. végi 1146 dollárral (1 uncia=31,1035 gramm).
Idén tíz éves az iPhone. 2007-ben az Apple készülékével új időszámítás kezdődött a mobilpiacon, a világ első okostelefonjaként tartja mindenki számon az iPhone-t. A rajongók azt remélik, hogy a...
Több tízezer céget érint a március 15-i határidő: eddig kell 3 millió forintra emelniük a törzstőkét a kft-knek. Akár el is halaszthatják, ha vállalják a következményeket.