2019. február 13. szerda

febr. 13
10:36
Lehullt a lepel, nem hívja vissza kötvényét a Banco Santander (ProfitLine)
Napok, sőt hetek óta az tartotta izgalomban a befektetőket, hogy a Banco Santander visszahívja-e hibrid instrumentumát, az úgynevezett CoCo kötvényt - olvashatjuk az ERSTE elemzésében.
febr. 13
10:36
Várható időjárás az ország területén szerda estig (Biztosító Magazin)
Estig felhőátvonulások várhatók, majd éjszaka jelentősen csökken a felhőzet, így gyengén felhős vagy derült lesz az ég. Szerdán az északi vidékeken és a Dunántúlon erősen, másutt változóan felhős idő várható, délkeleten számíthatunk a legtöbb napsütésre.
febr. 13
10:42
Március végén jelentheti be az Apple az újabb nagy dobását, amit már most utál a fél média (Menedzsment Fórum)
A techvállalat elindítja a saját hírgyűjtő platformját - csakhogy annyira kedvezőtlen feltételekkel osztanák el a bevételeket a hírszolgáltató partnerek között, hogy a kiadók egy emberként akadtak ki.
febr. 13
10:48
Megmentenék a szarvasi kávéfőzőt (Infostart)
Állami támogatással keresnének új befektetőt a termelését befejező Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. vagyontárgyaihoz.
febr. 13
11:00
Összeomlott a Waberer’s, ma is erőtől duzzad a forint (Privátbankár)
Míg sok értéktelen cég papírja száguld, a Waberer’s szomorú történet lett a pesti tőzsdén: újabb mélypontra került, bevezetési árának 63 százalékát vesztette el. Esik az OTP és a Richter, emelkedik viszont a Telekom. A forint ma is lendületet vett, bízunk az erősödés folytatásában.
febr. 13
11:06
Trump megkegyelmezhet Kínának (ProfitLine)
Trump bejelentette, hogy rugalmasan fogja kezeli a március elejei határidőt és amennyiben úgy látja, hogy közeleg a kereskedelmi megállapodás Kínával, akkor nem fogja megemelni a vámokat.
febr. 13
11:06
Növelte eladásait januárban a BMW (Portfolio)
Globálisan növelte eladásait januárban a BMW, a német autógyártó 0,8 százalékkal több, 149 ezer darab BMW-t értékesített januárban, a növekedést leginkább a kínai piacon elért bővülés támogatta. A BMW konszern januárban 149 ezer...
febr. 13
11:06
Felpörgetheti az exportot a befektető (vg.hu)
A várhatóan áprilisban lezáruló tranzakció a beszerzés és az értékesítés összehangolását, egyúttal a Poli-Farbe kiszámítható fejlődését is magával hozhatja.
febr. 13
11:08
Európai Bíróság: Magyarország uniós jogot sért munkaügyben (vg.hu)
A munkaközvetítési és munkaerő-kölcsönzési szolgáltatásoknál a fordított adózást idő előtt előíró magyarországi szabályozás ellentétes az EU-s joggal.
febr. 13
11:12
A több évtizedes rekord után tudott még nagyot robbantani a magyar gazdaság? (Portfolio)
A Portfolio által megkérdezett elemzők konszenzusa alapján holnap 4,5%-os (kiigazítatlan, nyers) GDP-adatot közölhet a Központi Statisztikai Hivatal, ami 0,4 százalékpontos lassulást jelentene a harmadik negyedéves, több évtizedes rekordot...
febr. 13
11:12
Kihagyhatatlan ajánlat: ezzel a módszerrel milliókat spórolhatsz a lakáshiteleden (Pénzcentrum)
Óriási lehetőséget jelent a hitelfelvételen gondolkodó fiatal házasoknak a kormány által bejelentett 10 millió forintos kamatmentes hitel. Nem csak azoknak lehet bomba megoldás viszont, akik hitelt szeretnének felvenni, milliókat spórolhat...
febr. 13
11:18
Emlékek és levelek (Agrofórum)
Régen jelentkeztem a múltbavesző írásaimmal, aminek több oka is volt. Januárban egyfolytában „boldog új évet…” idézni, kissé nevetséges lett volna. Február elején meg némi időzavarba kerültem, de most visszatérek a régi kerékvágásba, vagyis 2009 februárjához.
febr. 13
11:24
Négy tonna feletti hektáronkénti napraforgótermés? Nem elérhetetlen! (Agrofórum)
A napraforgó vetőmagpiac vezető agrárvállalatának szakértői szerint a jelenlegi kedvezőbb felvásárlási ár miatt idén emelkedni fog a magasolajsavas napraforgó aránya.
febr. 13
11:26
Kipróbált megoldások a kukorica gyomirtására (Agrofórum)
A kukorica gyomirtásának szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány, gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.
febr. 13
11:30
Év végére visszavett az építőipar (Portfolio)
Decemberben kissé alábbhagyott az építőipar lendülete: a termelési volumen 2,4%-kal elmaradt a megelőző havi szinttől. 2018 így is az ágazat egyik legnagyobb sikeréve, 22,3%-os volt az éves átlagos bővülés. Érdekesség, hogy év végére...
febr. 13
11:36
Rekord értékű magyarországi fejlesztést mutatnak be a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en, Cannes-ban (ProfitLine)
Budapest és több nagy vidéki város jövőbeni, 20-30 évvel későbbi arculatát meghatározó, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő beruházásokat mutat be a magyar stand a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en Cannes-ban, 2019. március 12-15. között. A magyarországi régiók közül egyre több nagyváros képes akár nemzetközi szinten is me
febr. 13
11:36
Az elmúlt fél évben az infláció 3 százalék körüli volt (GazdaságPortál)
Az elmúlt fél évben az infláció 3 százalék körül ingadozott, ilyen hosszú időszakon keresztül erre a jegybank inflációs céljának 2007-es bevezetése óta nem volt példa – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője szerdán az M1 aktuális csatornán. Várhegyi Judit azt mondta, januárban a fogyasztói árak átlagosan az egy évvel ezelőtti idősza
febr. 13
11:36
Óriási napelemes beruházásokat tervez az Elmű-ÉMÁSZ (NRGreport)
Mintegy 30 százalékos piaci részesedés elérését tűzte ki célul az Elmű-ÉMÁSZ csoport új tagja, az Elmű-ÉMÁSZ Solutions Kft. a napelem parkok és az e-töltők hazai piacán. A társaság négy napelemes projektről tárgyal a Fővárosi Vízművekkel, emellett több befektetővel is zajlanak egyeztetések további, összesen több száz megawattos napelem park beruház
febr. 13
11:39
Néhány év alatt duplájára hízott a Bundesliga (vg.hu)
A német elsőosztályú labdarúgó bajnokság költségvetése a 2010-11-es idény óta kétszeresére nőtt.
febr. 13
11:41
Lehalt Belgium, mindenki sztrájkol (vg.hu)
Minden szektorra kiterjedő, általános sztrájk bénítja szerdán Belgiumot, amely már reggel nagy fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.
febr. 13
11:42
Magyar technológiával épül szennyvíztisztító-telep és épülhetnek készházak Ghánában (NRGreport)
Magyar technológiával épül szennyvíztisztító-telep és épülhetnek készházak Ghánában. Erről Joó István, a külgazdasági és külügyminisztérium helyettes államtitkára számolt be kedden telefonon a ghánai fővárosból az MTI-nek.
febr. 13
11:48
Zöld utat ad az Északi Áramlat 2-nek az EU (Portfolio)
Megállapodtak a közösségi gázirányelv tervezett módosításáról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei - a kompromisszumos megoldás bonyolultabbá teszi, de nem lehetetleníti el az Északi Áramlat 2 földgázvezeték megépítését....
febr. 13
11:48
Pánikra nincs ok, azonban lassuló gazdasági növekedést jósol 2019-re az Euler Hermes (GazdaságPortál)
Sokkhatások nélküli lassulás várható mind a világgazdaságban, mind Magyarországon – állapítja meg az Euler Hermes Hitelbiztosító legfrissebb előrejelzése. A vállalat szakértői az amerikai-kínai kereskedelmi háború hatásait, az amerikai költségvetési hiányt, a vállalati hitellufi alakulását, és az egyes kormányok fiskális politikájának kiszámíthatat
febr. 13
11:48
Óriási aranybánya lapul a szigeten, amely a világ legújabb országa lehet (G7)
58 milliárd dollárt ér a bougainville-i bányában lévő arany és réz, de a függetlenségre készülő sziget nem akarja, hogy a korábbi üzemeltető visszatérjen.
febr. 13
11:54
Megmentenék a kávéfőzős Szarvasi-gyárat (Portfolio)
Állami támogatással keresnének új befektetőt a termelését befejező Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. vagyontárgyaihoz - írja az Infostart.hu. A portál beszámolója szerint Babák Mihály, Szarvas polgármestere, valamint Dankó Béla országgyűlési...
febr. 13
12:00
Sztrájk kezdődik egy újabb autóipari gyárnál (Infostart)
A miskolci üzem szakszervezete a Facebookon jelentette be a munkabeszüntetés kezdetének időpontját.
febr. 13
12:12
Nem kérhetnek pénzt a kórházak a gyermeküket kísérő szülőktől (vg.hu)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyetért azzal, hogy a szülők gyermekük melletti tartózkodását a kórházakban nem lehet külön díjfizetéshez kötni.
febr. 13
12:18
Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot (Portfolio)
Budapest és több nagy vidéki város jövőbeni arculatát is meghatározó beruházásokat mutat be a magyar stand a világ legnagyobb ingatlanfejlesztési kiállításán, a MIPIM-en Cannes-ban. A március 12-15. között zajló esemény 30. alkalommal...
febr. 13
12:24
Kellemetlen: egy bárban fecsegte ki a miniszterelnök Brexit-tervét a bennfentes (Portfolio)
El kell hitetni az alsóházi képviselőkkel, hogy ha nem szavazzák meg a módosított Brexit-megállapodást március végéig, akkor nagyon hosszú időre kitolhatjuk a brit kilépést az EU-ból - ezt mondta egy brüsszeli bárban hétfő este egy...
febr. 13
12:42
Drónokkal leltározik az IKEA Magyarországon (Portfolio)
Az Aeriu magyar startuppal közösen újítja meg leltározási folyamatait az IKEA. A dróntechnológiának és a mesterséges intelligenciával rendelkező szoftvernek köszönhetően a termékek összeírása és áttekintése fenntarthatóbb, biztonságosabb...
febr. 13
12:42
Decemberben kilenc éve a legnagyobb csökkenést szenvedte el az euróövezet ipari termelése (GazdaságPortál)
Decemberben a vártnál jobban, éves összehasonlításban kilenc éve a legnagyobb mértékben csökkent az ipari termelés az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett jelentése szerint. Decemberben az előző havihoz képest szezonális kiigazítással 0,9 százalékkal csökkent az euróövezet 19 tagállamában az ipari terme
febr. 13
12:44
Rekordot döntöttek a nyugdíjra gyűjtők - Rengeteg pénzt fizettek be (Portfolio)
Nagyot mentek tavaly az egyéni befizetések az önkéntes pénztáraknál, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) adatai szerint ezek 12%-kal 70 milliárd forintra nőttek. Emellett a tavalyi utolsó negyedévben a munkáltatói...
febr. 13
12:45
Bevételi rekordot ért el a Bundesliga, de ez még csak a kezdet (Menedzsment Fórum)
A német első osztályú focibajnokság célja, hogy pénztermelésben felzárkózzon a Premier League-hez - sőt, akár le is nyomja az angolokat. Több tényező mutat arra, hogy az utóbbi is összejöhet.
febr. 13
12:45
Az élet szkizofréniával, avagy egy hazai felmérés tanulságai (vg.hu)
Sokan úgy érzik, nem kapnak megfelelő tájékoztatást betegségükről, pedig a személyre szabott kezelés, és a szociális védőhálóval mellett ez is növeli esélyüket a teljes életre.
febr. 13
12:47
Megmenekülhet a Szarvasi gyár (vg.hu)
Állami támogatással keresnének új befektetőt a termelését befejező Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. vagyontárgyaihoz.
febr. 13
12:49
Nőtt a cseh infláció (vg.hu)
Januárban 2,5 százalékra emelkedett a decemberi 2,0 százalékról az infláció Csehországban.
febr. 13
12:54
Végleges a döntés: bárki gyárthat Rubik-kockát (Portfolio)
Idén januárban a Fővárosi Ítélőtábla meghozta döntését a Rubik-kocka védjegyének ügyében. Ezek szerint helybenhagyta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának korábbi döntését, vagyis jogerős, hogy a feltaláló Rubik Ernő cégének...
febr. 13
12:54
Egyre inkább több lábon áll a magyar ipar (hirado.hu)
Magyarországon nőtt a legnagyobb ütemben az ipar 2015 és 2018 között Közép-Európában.
febr. 13
13:00
Elképesztő mértékben drágultak a panelek egy év alatt: mi lesz ennek a vége? (Pénzcentrum)
Erős kereslettel indult 2019 ingatlanpiaca. A felfutó érdeklődés jellemző az év eleji piacra, az idei évben lakást vásárolni szándékozók elkezdik keresni leendő otthonaikat, és egyre aktívabban figyelik a kínálat és az árak alakulását. A...
febr. 13
13:00
Légszennyezettség: lesújtó jelentés érkezett (NRGreport)
Több európai ország, így Magyarország sem felel meg a levegőminőségre vonatkozó nemzetközi és európai szabványok követelményeinek. Ráadásul számos kormány nem tett hatékony lépéseket a levegőminőség javítása, és ezáltal polgárai egészségének védelme érdekében. Többek között ezt a két megállapítást eredményezte a 14 európai számvevőszék - köztük az
febr. 13
13:18
Trump szavai támogatják a tőzsdéket (Portfolio)
Emelkedtek az ázsiai tőzsdék szerdán, a befektetők az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos hírfolyamra figyeltek, miután Donald Trump arról beszélt, kész meghosszabbítani a kínai termékeket sújtó vámemelés március...
febr. 13
13:18
Európai összevetésben is jól teljesített a hazai ipar (vg.hu)
Decemberben a vártnál jobban, éves összehasonlításban kilenc éve a legnagyobb mértékben csökkent az ipari termelés az euróövezetben.
febr. 13
13:20
Érdemes Telekom-részvényt tartani (vg.hu)
A harmadik negyedévet alapul véve várhatóan ismét erős negyedéven lehetett túl a vállalat.
febr. 13
13:22
Minden eddigi rekordot megdöntöttek a pénztártagok (vg.hu)
A Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál és az egészségpénztáraknál is csúcsra emelkedett a befizetések összege tavaly.
febr. 13
13:24
Németországba is belépett a HB Reavis (Portfolio)
Berlinben és Drezdában jelentős, összesen 3,5 hektáros fejlesztési területet vásárolt fel a HB Reavis. Ezáltal egyszerre két stratégiai fontosságú helyszínen is képviseli magát a vállalat a német piacon. Németország a hatodik Európai...
febr. 13
13:36
Ettől jönne meg igazán a nők gyerekvállalási kedve (Menedzsment Fórum)
A bejelentett családtámogatási intézkedések kapcsán egy friss elemzés azt nézte meg, hogy milyen bérpolitikai, és munkaerőpiaci problémák nehezítik a gyermekvállalási korban lévő nők helyzetét.
febr. 13
13:36
Befejeződött két óvoda és egyiskola korszerűsítése Kecskeméten (ProfitLine)
Befejeződött két óvoda és egy általános iskola mintegy 526 millió forintos korszerűsítése Kecskeméten, a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretében - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.
febr. 13
13:42
Ettől jönne meg igazán a nők gyerekvállalási kedve (Privátbankár)
A hétvégén bejelentett családtámogatási intézkedések kapcsán egy friss elemzés azt nézte meg, hogy milyen bérpolitikai, és munkaerőpiaci problémák nehezítik a gyermekvállalási korban lévő nők helyzetét.
febr. 13
13:42
Elismerte a minisztérium: az EU helyett magyar adófizetők állták az Elios-projekteket (Portfolio)
Az összes uniós pénzt sikerült lehívnia Magyarországnak az előző ciklus KEOP-keretéből azokra a projektekre, ahol nem volt vita a kormány és az Európai Bizottság között - válaszolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium a hvg.hu...
febr. 13
13:42
A legzöldebb energia, amit meg sem kell termelnünk (NRGreport)
A Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. virtuális erőműve jelenleg a hatodik legnagyobb az országban, 2032-re már a második lehet. Összes programjukkal évente mintegy 350–400 ezer diákhoz jutnak el, és partnereik között tudhatják a legnagyobb hazai ipari szereplőket, mint az Audi, a Főtáv vagy épp a Mol. Itthon sikeres energiahatékonysági

Keresés