Az ország északkeleti részén romlott a levegő minősége a magas szállópor-koncentráció miatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap az MTI-t.
Az újraegyesítés óta nem látott magasságba, 83 millió főre emelkedett Németország népessége, amit legfőképp a bevándorlásnak köszönhet, a születések száma ugyanis évtizedek óta elmarad a halálozásokétól. Azonban ez sem állítja...
A biológiai növényvédelem létjogosultságáról hajtatásban már nem kell meggyőzni a kertészeket, az eredmények önmagukért beszélnek. A Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara, Kísérleti Üzem és Tangazdaság egyik fűtetlen fóliasátrában már hosszú évek óta sikeresen védekeznek a hajtatott paprika károsítóival szemben biológiai növényvédő készítmén
Mint minden kultúrnövény, így a repce esetében is igaz, hogy azok a gyomok okozzák a legnagyobb terméskiesést, melyek együtt kelnek vele. Mindig akkor járunk el helyesen, ha az első adandó alkalommal végrehajtjuk a gyomirtást. Ha a repce gyomirtását tavaszra halasztjuk, a gyomkonkurencia miatt a repce felnyurgul, mivel elsősorban a fényért való ver
Jégzajlás miatt nem jár a tiszacsegei komp, emiatt a környéken 40, de akár 70 kilométert is kerülni kell - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti híradójában.
Északnyugat felől egyre több helyen várható csapadék: a Tiszántúlon és az északkeleti megyékben hó, másutt a havazást nyugat felől egyre inkább havas eső, fagyott eső, eső váltja fel, sőt, este, éjszaka elsősorban a Dunántúlon nagyobb területen fordulhat elő gyenge ónos eső.
Kedvezően hat a családi vállalkozások fejlődésére a jelenlegi üzleti ökoszisztéma, a vállalkozások kiemelt figyelmet fordítanak az innovációra és pozitívan értékelik a digitalizációt – derült ki a Deloitte Private családi vállalati tulajdonosokkal, vállalatvezetőkkel készített felméréséből.
Még várják a jelentkezőket a jövő héten induló gyermekvasutas-tanfolyamra, hangzott el a Gyermekvasút nyílt napján. Érdekes diákmunka, első jövedelem, sikerélmény.
A gyorsan változó munkaerő-piaci viszonyok manapság több nyitottságra ösztönöznek: új szakmák, új lehetőségek kínálkoznak, amik arra késztetik a munkavállalót, hogy újragondolja, milyen pályán képzeli el folytatni karrierje építését....
Emelkedő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 944,82 ponton zárt pénteken, 559,09 ponttal, 1,35 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.
Az elektronikus kereskedelem szabályozásának javításáról indulnak tárgyalások tavasszal az Európai Unió és további közel ötven ország között a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) égisze alat.
A probiotikumokat úgy tartják számon, mint számos betegség kiváló gyógymódjai: egyes feltételezések szerint a túlsúlytól kezdve a mentális problémákig szinte mindenre jó. Ám bizonyíték mindenre egyelőre még kevés van, és egy friss...
Idén májusban a Daimlernél fejezi be karrierjét Dieter Zetsche. A Bild úgy tudja, hogy az autóipari menedzser rekordnyugdíjat kap majd, akkora összeget fizetnek ki neki, amekkorát soha nem kapott még német tőzsdei vállalat első embere. ...
Új műtéti módszerrel gyorsítják a síbaleset utáni rehabilitációt - mondta el Gáspár Szabolcs traumatológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Sokan keresik a tőzsdei Szent Grált, és szeretnének gyorsan hatalmas vagyonra szert tenni a hullámok meglovaglása által. A titkot a stratégiába kívánják megtalálni, pedig a legkézenfekvőbb megoldás az idő és a kitartás. Ami a Szent...
Horvátország legnagyobb magánvállalatában tavaly szerzett csaknem 40 százalékos tulajdonrészt hitelezője, a Sberbank, most azonban túladna rajta. Az Agrokor korábban csak egy vitatott törvénnyel menekült meg a csődtől, a botrányba a horvát gazdasági miniszter is belebukott. A horvát cég több mint 60 ezer dolgozót foglalkoztat, árbevétele a GDP 15 s
Átalakulóban az öngondoskodás intézményrendszere Magyarországon, elég csak a lakás-takarékpénztári támogatások megszüntetésére vagy a készülő új öngondoskodási termékre, a nyugdíjkötvényre gondolni. A Portfolio közelgő Biztosítás...
Steven Spielberg Schindler listája című többszörös Oscar-díjas filmjének digitálisan felújított változatát mutatták be a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Budapesten.
Ennek túlnyomó részét az olcsóbb, vörös kaviár adja, melynek termelése 70 százalékkal ugrott meg 2018-ban. A drágább feketr kaviáré is nőtt, az 7 százalékkal.
Izgalmasan telt az elmúlt néhány nap a magyar tőzsdén, de az előttünk álló héten sem fogunk unatkozni, a hazai blue chipek grafikonjait áttekintve megnéztük, hogy mire érdemes majd figyelni az előttünk álló néhány nap folyamán. ...
Este, éjjel keleten átmenetileg csökken a felhőzet, miközben délnyugat felől fokozatosan beborul az ég, és az éjszaka második felében a Dunántúlon, hétfőn már másutt is sokfelé várható csapadék: a keleti, délkeleti megyékben esőre, másutt kezdetben vegyes halmazállapotú csapadékra, majd egyre inkább havazásra kell számítani.
Visszautasította Nicolas Maduro venezuelai elnök vasárnap azt a nyolcnapos határidőt, amelyet európai országok szabtak meg számára új választások kiírására.
Reggeli a teraszon, ebéd a kertben, vacsora helyett futás a tetőn. Ez nemcsak a jövő, hanem már a jelen is. Nem Londonban, nem Dubajban. Budapesten. Egyes kutatások szerint az Y-generáció számára a munka-magánélet integrációja, a fizetés...
Huszonnégy nemzet csapatainak részvételével rendezik meg a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or világdöntőjét január 29-30-án Lyonban; Magyarországot Pohner Ádám képviseli.
Többfelé ónos esővel kezdődik a hét: több megyére és a fővárosra másodfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre. A hét további részében is többször lehet csapadék, a hétvégén melegedés várható, akár 10 Celsius-fok körüli maximumokra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap j