Kihallgatja a New York-i ügyészség az Amazon alkalmazottait, akik arra panaszkodtak, hogy megtorlást kezdett el velük szemben alkalmazni a munkaadójuk, miután nyilvánosan reklamálni kezdtek a vállalat potenciálisan kártékony üzleti gyakorlata miatt – írja a CNBC.
Az osztrákok 49 százaléka tart attól, hogy a koronavírus okozta válság hosszú távon is hátrányosan érinti majd anyagi helyzetét - derül ki a Gallup Intézet péntek délután nyilvánosságra hozott felméréséből.
Olaszországban nem sikerült még jelentősen visszaszorítani az új napi fertőzések számát, több mint hetven százalékukat továbbra is a gócpont Lombardiában mérték a polgári védelmi hatóság péntek esti adatai szerint. Ötvenhat beteg halt meg az az elmúlt egy napban, és ismét megközelítette a négyszázat az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.
A Magyar Telekom Nyrt. részvény-visszavásárlási aukciót indít, amelynek során legfeljebb 5,2 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a társaság részvényeseitől a részvényesek javadalmazása céljából - közölte a vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Bank of England készen áll újabb gazdaságélénkítő intézkedésekre - mondta pénteken a brit jegybank kormányzója. Andrew Bailey nyilatkozatának előzményeként a brit statisztikai hivatal (ONS) közölte, hogy áprilisban az előző havi szinthez mérve példátlan ütemben, 20,4 százalékkal - az eddig mért legnagyobb egyhavi visszaesés tízszeresével - zuhant
100 milliós bírságot kapott a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft-t a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól egy adatvédelmi incidens miatt – szúrták ki a GDPR Specialisták.
Az Allianz Hungária tizenhatodik Superbrands díját kapta kimagasló szaktudásáért, ügyfél-orientált működéséért és a klienseinek nyújtott kiemelkedő ügyfélélményért. A Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága 2004 óta minden évben az ország legkiválóbb márkái közé választotta az Allianzot, míg a Business Superbrands-díjat a vállalat tizenharmad
A koronavírus elleni küzdelem olyan, mintha vaksötétben repülnénk. Még mindig nem tudjuk, valójában mekkora veszély áll előttünk, de ha túlságosan lassítunk, lezuhanunk. Mennyiben reagálta túl a világ a járványt? Tényleg megbukott a svéd modell? Mekkorák a pszichés károk? Visszakapjuk-e valaha a megszokott életünket? És mit szól mindehhez Murakami
Szlovénia szombattól újranyitja a Friuli-Venezia Giulia olasz tartománnyal közös határát, hétfőtől pedig az összes közös határátkelőhelyet - közölte a kormány pénteken.
Törökországban két hét után pénteken ismét 1200-hoz közeli értékkel, 1195-tel nőtt az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján közzétett táblázatból, amely szerint eddig 175 218 esetet regisztráltak.
Az American Airlines várakozása szerint a második negyedévben 90%-kal eshetnek bevételei a tavalyi évhez képest, kapacitásai pedig 75%-kal maradhatnak el a tavalyi szinttől.