Operatív igazgatót szerződtetett a Quadron Kibervédelmi Kft.: az Indiában született, de már 16 éve Magyarországon élő Nandhini Duraisamy június elsejétől tölti be a vállalat új pozícióját. A több mint 20 éves IT és kiberbiztonsági tapasztalattal rendelkező szakember fő feladata a vállalati hatékonyság és jövedelmezőség maximalizálása lesz, ám fonto
Az Allianz Hungária tizenhatodik Superbrands díját kapta kimagasló szaktudásáért, ügyfél-orientált működéséért és a klienseinek nyújtott kiemelkedő ügyfélélményért.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elvárja a kormánytól, hogy teremtse meg a fedezetet a bérek megfelelő rendezéséhez a jövő évi költségvetésben. Szabó Zsuzsa, az érdekvédelmi szervezet vezetője a hétfői online tanévzáró sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetben a pedagógusok aktív közreműködésének
A 2019. évre ajánlott, ITM rendeletben megjelent rezsióradíj – általános forgalmi adó nélküli – legkisebb összege 3696 forintról 4165 forintra emelkedhet, ami 12,7 százalékos növekedésnek felel meg - írja a Magyar Közlöny, melynek kapcsán az ÉVOSZ részletesen is megvizsgálta a változásokat.
Miközben támogatniuk kell a koronavírus utáni gazdasági kilábalást, önmaguk újragondolására és üzleti egészségük megőrzésére is nagyon oda kell figyelniük a közeljövőben a retail bankoknak – hívja fel a figyelmet friss tanulmányában a McKinsey. A bankok bevételi szintje az előző válsághoz hasonló mértékben csökkenhet globálisan, ennek elkerülésére
A kertészkedés szerelmeseinek most jó hírünk van. Hasznos szakértői tippekkel bővíthetik tudásukat, akár autóban ülnek, sütnek-főznek, vagy éppen kertet rendeznek, ugyanis a Stihl kertápolási Podcast csatornát indít. A kéthetente új témákkal jelentkező KertÉrtők műsorban kivesézik a hobbi kertészek számára leghasznosabb kertápolási témákat.
Érezhetően megnőtt az étvágya a magán és intézményi befektetőknek a hazai ingatlanpiacon. Többen a koronavírus járvány miatt gyengélkedő cégeket és projekteket keresnek, de jó állapotban lévő vállalatok jó adottságú félkész ingatlanait és telkeit is kiszemelték – derül ki a VLK Cresa ingatlantanácsadó 2020 első öt hónapjára vonatkozó közleményéből.
Az idei tavasz mindannyiunk számára tartogatott megpróbáltatásokat, a járványhelyzet nehézségei mellett az aszály is nagymértékben sújtotta a mezőgazdaságot. Ebben a helyzetben még nagyobb szükség van az időjárás okozta anomáliák kezelésére. A Kite Zrt. ehhez nyújtott a termelőknek segítséget egy nem mindennapi formában.
Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt.
A HB Reavis beruházása, az Agora Budapest mérföldkőhöz érkezett, az első fázisban felépült 34 000 négyzetméteres Agora Tower megkapta a használatbavételi engedélyt. Ez volt az előfeltétele annak, hogy az első nagy mágnesbérlő, a Raiffeisen Bank megkezdje beköltözését az új irodaházba. Az új városközpont így hamarosan megtelik élettel, a Raiffeisen
Az Áfa törvény 163. §-a értelmében: A számlát a termékértékesítés vagy a szolgáltatás teljesítését követően, az Áfa-törvény szerinti teljesítéséig (előleg esetén annak kézhezvételéig, jóváírásáig) de legfeljebb az attól számított meghatározott időn belül ki kell állítani. A számla kiállítási idő eddig 15 nap volt, ami most július 1-től 8 napra
Bár az élet több területén is bizonytalanságot hozott az idei tavasz, az OTP Business Társasházi Pályázatának eredményei alapján a kijárási korlátozás több lakóközösség figyelmét is ráirányította a közösségi terek és a lakók mindegyike által használt berendezések fejlesztésére, vagy felújítására. A tavalyihoz képest több mint 10 százalékkal emelked
Még márciusban, a koronavírus hazai megjelenése előtt zárták azt a tranzakciót, melynek keretében 10 millió eurós befektetéshez jutott a Doktor24 Csoport Európa legnagyobb impakt befektetési csoportjától, az Ananda Impact Ventures-től és a luxemburgi székhelyű, régiós befektetésre fókuszáló V4C tőkebefektetési alaptól. A friss befektetésnek köszönh
A 2020. évi egységes kérelem kapcsán a Magyar Államkincstár megkezdte az előzetes ellenőrzésről szóló végzések ügyfélkapura történő kiküldését. Az előzetes ellenőrzés keretében az egységes támogatási kérelmek beadási határideje után a Kincstár ügyfélkapura kiküldött végzésben értesíti a gazdálkodókat, ha a kérelmek előzetes ellenőrzésekor komolyabb
Az Agritechnica 2017 kiállításon ezüstérmes Claas Axion Terra Trac félgumihevederes traktor nagy közönségsikert aratott az Agritechnica 2019 kiállításon ahol bejelentették a sorozatgyártás indítását. Az Axion 960 Terra Trac és a 930 Terra Trac modellek első gyakorlati bemutatóját az angliai Grassland&Muck napok alkalmából ígérték, de a koronavírus
Májusban 1,1 százalékkal, azaz 68 milliárd forinttal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként, a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 6120 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban – közölte a szervezet az MTI-vel kedden. A tőkeáramlá
Mintegy 81 kilogrammnyi lejárt, ám megfelelőre átcímkézett minőségmegőrzési idejű, illetve nyomon követhetetlen élelmiszert vont ki a forgalomból a Nébih egy fővárosi, többek között élelmiszert is árusító boltban.
A meglévő portfólióhoz és az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó fejlesztések mellett alkalmazásfejlesztési területen is jelentős növekedést tervez a Delta Technologies Nyrt. – áll a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett informatikai vállalat új üzleti stratégiájában. A regionális piacon is meg kíván jelenni a cég, amely a következő három évben dinamikusan növelné á
Májusban 1,1 százalékkal, azaz 68 milliárd forinttal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként, a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 6120 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is brutális csapást mért az új koronavírus-járvány. Az Európai Unióban az egyik legnagyobbat - a jelenleg elérhető adatok szerint -. Mindez azt jelenti, hogy március hónapban, Budapesten 700 000 légi
Májusban 1,1 százalékkal, azaz 68 milliárd forinttal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként, a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 6120 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Több mint 600 ezerrel csökkent a fizetett alkalmazottak száma a brit vállalati szektorban a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások márciusi bevezetése óta, a betölthető állások száma pedig rekordütemben esett - közölte a brit statisztikai hivatal.
Úgy tűnik, a befektetési alapok is kezdik lerázni magukról a koronavírus okozta tőkekiáramlást, ami márciusban és áprilisban több mint 300 milliárdos mínuszt eredményezett. Az értékesítési adatok májusban ismét pluszba fordultak, visszatért tehát a magyar befektetők vásárlási kedve. A friss statisztikák szerint a kötvényalapok voltak a legkelendőbb
A korábban bemutatott Tesla Cybertruck méretei alapján úgy tűnt Európában C kategóriás jogosítványt kell majd szerezni hozzá. Elképzelhető, hogy erre mégsem lesz szükség, ugyanis megemelkedik a B kategóriával vezethető járművek megengedett össztömege - írja a Villanyautósok.hu.
A diákok foglalkoztatásánál is írásban megkötött munkaszerződésre van szükség, amelyben meg kell határozni az alapbért és a munkakört, ezen felül célszerű, de nem kötelező rögzíteni a munkaviszony időtartamát, a munkavégzés helyét és a napi munkaidőt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára ked
A kormány üdvözli az Országgyűlés döntését, amellyel felkérte a kormányt a rendkívüli jogrend megszüntetésére, azt kérik, mielőbb hirdessék ki a törvényt, hogy a kormány is hamar dönthessen, és így szerda éjfélkor véget érhessen a rendkívüli jogrend - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi sajtótájékoztatóján, az Országház
Továbbra sem lassul Ukrajnában a koronavírus-fertőzés terjedése, a betegek száma keddre, napi 666 új esettel, elérte a 32 476-ot - derült ki az egészségügy miniszter szokásos napi tájékoztatójából.
A ’’zombi piacokra’’ figyelmeztetett Mohamed El-Erian, az Allianz vezető gazdasági tanácsadója, aki a jegybanki élénkítő intézkedések piactorzító hatásainak veszélyeire hívta fel a figyelmet. A szakértő a zombi piacokkal kapcsolatban megjegyezte, szerinte még nem tartunk itt, de közeledünk hozzá.
Londoni makrogazdasági elemzők várakozása szerint Magyarország azon európai feltörekvő gazdaságok között lesz, amelyekben a hazai össztermék (GDP) értéke már a jövő év végére újból eléri az új koronavírus okozta Covid-19-járvány előtti szintet.
A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség. Akinek ez még nincs, vagy elvesztette az adókártyáját, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál tudja igényelni a 20T34-es nyomtatványon.
Néhány hét múlva bővítik a NAV adatszolgálatásra kötelezettek körét, és bár sokan csak extra adminisztrációt és a nagytestvér árgus szemeit látják a jogszabályváltozás mögött, valójában a vállalkozások nyerhetnek vele a legtöbbet. A kényszerű digitalizáció miatt gyorsabb és olcsóbb lesz az irodai adminisztráció, ráadásul sokan most fűzik integrált
Elsöprő többségben, szám szerint 98 százalékban vannak azok a befektetők, akik szerint a piacok jelenleg túlárazottak, miután a részvénypiacok rekord mértékben pattantak vissza a márciusi mélypontról – derült ki a Bank of America legfrissebb alapkezelői felmérésből. A felmérésben 212 alapkezelő vett részt, akik összesen 598 milliárd dollárnyi eszkö
A kártyás vásárlási forgalom sokkal gyorsabban nő, mint a kártyás készpénzfelvételek értéke, így már csak egy hajszálra vagyunk a pillanattól, hogy többet költsünk kártyával, mint amennyit felveszünk a plasztikokkal - derül ki az MNB első negyedévre vonatkozó pénzforgalmi adataiból. A COVID-válsággal érintett második negyedévben már elképzelhető, h
Londoni makrogazdasági elemzők várakozása szerint Magyarország azon európai feltörekvő gazdaságok között lesz, amelyekben a hazai össztermék értéke már a jövő év végére újból eléri az új koronavírus okozta Covid-19-járvány előtti szintet.
Adatvédelmi problémák miatt felfüggesztik a koronavírus terjedésének követésére kifejlesztett mobiltelefonos alkalmazás használatát Norvégiában - jelentették be a helyi hatóságok kedden.
Az áprilisi 14,7 százalékos zuhanást követően májusban 17,7%-kal ugrott meg az amerikai kiskereskedelmi forgalom – közölték a tengerentúli hatóságok kedden. Ez újabb jele annak, hogy az amerikai gazdaság jó úton jár a V-alakú kilábalás felé.