A Nature Medicine újságban publikált tanulmány szerint a 20 év alatti emberek fele annyira hajlamosak a koronavírus elkapására, mint a 20 évesek vagy annál idősebbek – számol be a hírről a CNN.
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve keretében meghirdetett új támogatási lehetőség rendkívül vonzónak bizonyult, a konstrukció sikerét az előzetes várakozásokat jelenősen felülmúló érdeklődés igazolja. A pályázatok
Már szerda éjfélkor véget vetne a rendkívüli jogrendnek a kormány - mondta Gulyás Gergely. Az augusztus 20-i rendezvényről és az időseknek fenntartott bevásárlási idősávról is volt szó.
Az 5G előfizetések száma az előrejelzések szerint 2020 végére eléri a 190 milliót, 2025 végéig pedig 2,8 milliárd előfizetés várható - derült ki az Ericsson mobilitási jelentéséből.
A Wizz Air diszkont légitársaság újabb légi bázist nyit ősztől Románia keleti részén, Bákóban (Bacau), amely a vállalat hetedik romániai telephelye lesz - közölte kedden a légi társaság.
Tízmillió eurós befektetői megállapodást írtak alá két európai tőkealappal, a cégcsoportba a luxemburgi Value4Capital és a német Ananda Impact Ventures fektetett be.
Jelentős az érdeklődés a válság hatásainak kivédésére átdolgozott, európai uniós forrású Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram (GINOP-8.3.5-18) iránt, amely már igényelhető az MFB Pontokon.
Romániában a koronavírus-járvány miatt május közepén meghirdetett, kedden éjfélkor lejáró veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbításáról fogadott el határozatot a kormány keddi ülésén.
Az elmúlt évek során egyre nagyobb üzletággá nőtte ki magát a lakáskiadás Magyarországon. Különösen Budapest belvárosa vált a befektetők kedvelt célterületévé, ami a lakáspiac számokat is átalakította. Az utóbbi időben viszont
A távoli munkavégzés és a növekvő, vállalatok által kezelt adatmennyiség jelentősen emelte a kibertámadások kockázatát világszerte – derül ki a Dell legfrissebb kutatásából. A hackertámadások olykor több százezer, több millió dolláros veszteségeket okozhatnak a cégeknek, ezért nem árt megfelelően felkészülni a védekezésre.
Két fronton indított versenyjogi vizsgálatot az EU az Apple-lel szemben, az egyik az App Store-t, a másik az Apple Pay-t érinti, mindkét esetben a cég riválisokkal szembeni versenyellenes magatartása a vizsgálat tárgya.
A koronavírus-járvány után lejtőre kerülő OTP-részvényeket maga a bank és annak vezetője, Csányi Sándor is aktívan vette. A bank most ismét jelentős mennyiséget gyűjtött pár nap alatt.
A Szentkirályi Magyarország Kft. elnök-tulajdonosa a Pénzcentrumnak elmondta, hogy a társaság a magyar kormánnyal arról egyeztet, hogy hazánkban betétdíjasok legyenek a PET-palackok. A vállalat több európai országban is segédkezett egy, a palackok betétdíjassá tételére irányuló törvényjavaslat elkészítésében, és ezeket már el is fogadták.
Olaszországból ellopott ókori szobrokat, ritka könyveket, Raffaello és Van Gogh festményeit kutatja az olasz csendőrség művédelmi egysége (Tpc), amely június első hetében a graffitiművész Banskynak a párizsi Bataclanból ellopott művét találta meg egy olasz faluban Roberto Riccardi csendőrtábornok beszámolója szerint, amelyet a nemzetközi sajtó képv
Megszűnik a Malév GH Zrt., a kormány a társaság gazdasági, pénzügyi, likviditási helyzetére tekintettel döntött a vállalat jogutód nélküli megszüntetése érdekében a felszámolási eljárás megindításáról - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kedden az MTI-vel.
Megszűnik a Malév GH Zrt., a kormány a társaság gazdasági, pénzügyi, likviditási helyzetére tekintettel döntött a vállalat jogutód nélküli megszüntetése érdekében a felszámolási eljárás megindításáról - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kedden.
Nyilvánvaló, hogy a koronavírus jelentősen hat a Magyarországon működő vállalatok fizetőképességére. Ennek mértékéről azonban számottevő véleménykülönbségek alakultak ki a gazdasági elemzők között. Az Opten adatai szerint országos
Londoni makrogazdasági elemzők várakozása szerint Magyarország azon európai feltörekvő gazdaságok között lesz, amelyekben a hazai össztermék (GDP) értéke már a jövő év végére újból eléri az új koronavírus okozta Covid-19-járvány előtti szintet.
A koronavírus-járvány után lejtőre kerülő OTP-részvényeket maga a bank és annak vezetője, Csányi Sándor is aktívan vette. A bank most ismét jelentős mennyiséget gyűjtött pár nap alatt.
A spanyol kormány 16 milliárd euró értékű, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek enyhítését célzó pénzügyi alap létrehozásáról döntött a tartományok részére - jelentette be María Jesús Montero kormányszóvivő, a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
A koronavírus-járvány komoly problémákat okoz a futballban is, leginkább az alacsonyabb osztályú klubok fenntartása vált nehézzé, de a legmagasabb szinten is fennakadásokat okoz a COVID-19 és az általa okozott válság. A Timo Werner átigazolása körüli meglepő fordulat pedig alkalmat ad a futball eddig kevésbé ismert üzleti sajátosságának bemutatásár
Az első négy hónapban 26,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene a nyers adatok, illetve a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint egyaránt, a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
A globális erőegyensúly eltolódásával párosuló magas amerikai költségvetési deficit miatt lényegében elkerülhetetlen a dollár összeomlása – véli Stephen Roach, a Morgan Stanley volt ázsiai vezetője, aki a CNBC-nek nyilatkozott.
A Mol kedden tájékoztatást tett közzé az MUFG Securities EMEA plc-vel kötött opciós szerződés elszámolásáról és új opciós szerződés kötéséről a Commerzbankkal.
20 indiai katona meghalt, miután kínai katonákkal csaptak össze egy vitatott himalájai határterületen – értesült a Wall Street Journal indiai kormányforrásokon keresztül.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedden: a dollárhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg az euróval szemben erősödött.
A koronavírus-járvány terjedése még mindig gyorsul az amerikai kontinensen, a regisztrált fertőzöttek száma rohamléptekkel közelít a négymillió felé - közölte kedden Carissa Etienne, a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO) igazgatója Washingtonban.
Rekord károkra és kimagaslóan magas kártérítési összegre készül az egymásba érő extrém viharok miatt a hazai biztosítási szakma. Jó tudni: ha több napon keresztül sorozatban újabb és újabb pusztító zivatar csap le ugyanarra az ingatlanra, akkor azt minden egyes alkalommal külön be kell jelenteni a biztosítónál, mert csak így lehet teljes a kártérít
Még márciusban, a koronavírus hazai megjelenése előtt zárták azt a tranzakciót, melynek keretében 10 millió eurós befektetéshez jutott a Doktor24 Csoport Európa legnagyobb impakt befektetési csoportjától, az Ananda Impact Ventures-től
Egyre inkább szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, több helyen várható csapadék, a Dunántúlon eső, zápor, míg keletebbre zivatar is kialakulhat, amit felhőszakadás kísérhet. Éjszaka erősen felhős vagy borult lesz az ég, továbbra is nagy lesz a csapadékhajlam.
Megkezdte kedden munkáját a francia nemzetgyűlésben a koronavírus-járvány kormányzati kezelése hiányosságainak feltárására alakult különbizottság, amely egyebek mellett olyan kérdésekre keresi a választ, hogy miért volt maszkhiány, meg lehetett-e volna menteni több életet az idősotthonokban vagy nem túl későn rendelte-e el a kormány az általános k
Jelentős emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, miután a történelmi monetáris és fiskális ösztönző intézkedések kilátásai újraélesztették a gazdaság gyors talpra állásába vetett reményeket.
A Royalty Pharma részvényeivel kedden kezdődött meg a kereskedés a Nasdaq-on, a társaság az IPO-ja során 2,2 milliárd dollárt vont be, a cég papírjai 59,6 százalékkal kerültek ma feljebb.
Nem hozott szerencsét a stadionépítésekben jártas cégnek a veszélyhelyzet és a koronavírus-járvány. Az élet és a gazdaság leállása ellenére is - extrém rövid határidővel - lefolytattak egy nettó 300 milliós közbeszerzést Mezőkövesden, erre azonban nem sikerült nyertes ajánlatot összeállítani.
Az Országgyűlés a mai napon elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséhez szükséges törvényeket, így a kormány várhatóan néhány napon belül dönt a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járvánnyal szembeni védekezés további új jogi eszközeiről. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a jogi
Törökországban az előző két naphoz viszonyítva kedden némileg mérséklődött az új koronavírus-járvány terjedése, 1467-tel 181 298-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.