Érezhetően gyengült pénteken a forint miután a reggel megjelent adatok szerint a vártnál lényegesen nagyobbat esett a magyar gazdaság a második negyedévben. Este pedig jönnek a hitelminősítők, akik még hozhatnak mozgást a magyar deviza piacára.
Összességében kevéssé változott, de a várt romlás helyett kissé javult augusztusban a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban a Michigan Egyetem havi rendszeres felmérésének előzetes adatai alapján.
Tavalyhoz képest több mint három héttel későbbre, augusztus 22-ére esik idén a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a dátum, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó egyéves erőforrásait - olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) közleményében, amely szerint az emberiség ökológiai lábnyomának zsugorodása a koronavírus-járvány miatti korlát
Az utóbbi hetekben már megszokhattuk, hogy a világ országai versenyt futnak a még ki sem fejlesztett koronavírus-vakcinákért. A CNBC számításai szerint az USA kormánya már több mint 10 milliárd dollár értékben kötött üzleteket a gyógyszergyártókkal, miközben még nem is létezik a hatásos ellenszer.
Látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendelt el bentlakásos idősotthonában a debreceni önkormányzat a Hajdú-Bihar megyei koronavírus-fertőzések miatt péntektől.
Az üzleti levelezéshez hozzáférő, azt manipuláló kiberbűnözők jelentik mostanság a legkomolyabb fenyegetést a vállalkozások számára. A BEC (Business Email Compromise) típusú kibertámadás során profi bűnözői csoportok általában e-mailes kommunikáción keresztül, olyan pénzügyi tranzakcióra veszik rá az áldozatokat, amelyek során az eredeti partner he
Megjelentek a dél-korai főváros utcáin az okosbuszmegállók, amelyek nemcsak a nyári hőségtől, az esőtől védik az embereket, hanem a koronavírus-fertőzéstől is.
Tizenhét fővárosi kórház felújítási programjára, egyes esetekben külső felújítására adna 60 milliárd forintot a kormány – derül ki a pénteki Magyar Közlönyből. Egyelőre az emberi erőforrások minisztere vizsgálja a forrás biztosításának lehetőségét.
A bajor tulajdonú Sano – Modern Takarmányozás Kft. megvásárolja a komáromi Solum Mezőgazdasági Zrt.-t és 12 milliárd forintos beruházással a világ egyik legkorszerűbb sertés- és szarvasmarhatelepét alakítja ki – jelentette be pénteken György László Komáromban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős
Amerikában bizonytalan, Európában eléggé rossz volt ma a tőzsdék hangulata, ez alól a budapesti BUX-index sem tudta kivonni magát. Európában elsősorban az újra romló járványügyi hírek, Amerikában pedig a rossz fogyasztói hangulat lehetett az oka az esésnek. Érezhetően gyengült a forint.
Van-e esély a V alakú kilábalásra és milyen menetrend várható - erről is beszélt az InfoRádiónak Madár István, a Portfolio elemzője a pénteki GDP-adatok után.
Miközben a világ a koronavírus-védőoltásra vár, a koronavírus második hulláma mellett egy másik veszély is fenyeget: az influenza-szezon beköszönte – erre figyelmeztetnek az Egyesült Államokban.
Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában: egy nap alatt 282 ember tesztje lett pozitív - jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken.
Miközben Trump „maximális nyomású” szankciókat tervez bevezetni a Hezbollah és szövetségesei ellen, aközben Macron visszahozná a hatalomba a múlt ősszel lemondott libanoni kormányfőt. Az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel messze túlmutat önmagán, befolyásolja a teljes eurázsiai térség geopolitikai játszmáját
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei pénteken abban állapodtak meg, hogy szankciókat készítenek elő a fehéroroszországi választásokat követő tiltakozáson részt vevők elleni erőszak elkövetői és a választási eredmények meghamisításáért felelősök ellen - közölte az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken.
Az üzleti levelezéshez hozzáférő, azt manipuláló kiberbűnözők jelentik mostanság a legkomolyabb fenyegetést a vállalkozások számára. A BEC (Business Email Compromise) típusú kibertámadás során profi bűnözői csoportok általában e-mailes kommunikáción keresztül, olyan pénzügyi tranzakcióra veszik rá az áldozatokat, amelyek során az eredeti partner he
Romániában augusztus 16-tól kezdődően újabb 30 napra meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt május közepén elrendelt, azóta kétszer meghosszabbított veszélyhelyzetet.
Utazási figyelmeztetést adott ki szinte egész Spanyolországra a német külügyminisztérium pénteken a koronavírusos fertőzöttek számának ottani emelkedése miatt.
A hazai gazdák továbbra is kiemelkedően fontosnak tartják a beruházásokat, sőt, 22%-uk a tavalyinál nagyobb mértékben tervez fejleszteni – derült ki a Budapest Bank legfrissebb Agrárgazdasági Indexéből*. A beruházások 31% -át banki hitel vagy pénzügyi lízing segítségével finanszírozzák, amely az elmúlt évek legmagasabb értéke. A koronavírus hatásán
Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje országosan is tartja előnyét az újraválasztására készülő elnökkel, Donald Trumppal szemben, bár Trump növelte támogatottságát - közölte legújabb felmérésére hivatkozva a republikánusokhoz közel álló Fox televízió pénteken.
A diffúz hajhullás valójában hajritkulás, hiszen a szálak egyenletesen hullanak ki, így csökken a haj tömege. Ez általában a hajszálak elvékonyodásához vezet, és bár sok szál kihullik, teljes kopaszságról nem beszélhetünk.
Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje országosan is tartja előnyét az újraválasztására készülő elnökkel, Donald Trumppal szemben, bár Trump növelte támogatottságát - közölte legújabb felmérésére hivatkozva a republikánusokhoz közel álló Fox televízió pénteken.
Az eddigi BBB szinten hagyta Magyarország adósbesorolását a Fitch Ratings és a Standard & Poor’s is, és a kilátásunk is maradt stabil mindkét cégnél – jelentették be péntek este. Elemzésében mindkét cég azt emelte ki, hogy komoly, 5-6%-os gazdasági visszaesés jöhet idén Magyarországon, ami miatt az adósságunk is jelentősen megugrik majd, de ennek e
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,99 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 36 591,83 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a vártnál is rosszabbak lettek
A Dunaferr Vasas Szakszerveztei Szövetsége pénteken jelezte: a Dunaferr-társaságcsoport felbontja a határozatlan idejű kollektív szerződéseket, illetve azok mellékleteit is.