2020. augusztus 17. hétfő

aug. 17
9:21
Felfüggesztették a 4iG kereskedését - bejelentés érkezik (Menedzsment Fórum)
Felfüggesztette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója a 4iG-törzsrészvények, illetve a meghatározott származtatott eszközök tőzsdei kereskedését hétfőre, a kereskedési idő kezdetétől, a kibocsátó kérésére.
aug. 17
9:27
Felfelé kapaszkodnak az európai tőzsdék (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdék vegyesen zárták a pénteki kereskedést. Az ázsiai tőzsdéken sem volt határozott az irány, a japán tőzsde lejjebb került, miután rekordnagyságú visszaesést szenvedett el az ország gazdasága a második negyedévben. Az európai tőzsdéken mérsékelt emelkedéssel indult a hétfői kereskedés.
aug. 17
9:36
Így indították a hetet a részvénypiacok (ProfitLine)
Vegyesen nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn, de pillanatok alatt emelkedésre váltott minden irányadó mutató.
aug. 17
9:39
Hongkongi miniszter: Amerikának és Kínának nem egymással, hanem a koronavírussal kell foglalkoznia (Portfolio)
Az amerikai és kínai romló kapcsolatok roszs hatással vannak Hongkongra - mondta a városállam kereskedelmi minisztere. Edward You szerint a feleknek inkább a koronavírusra, nem pedig egymásra kell fókuszálnia.
aug. 17
9:41
Jön a hosszú hétvége, változik a vonatok menetrendje (Portfolio)
A vonatközlekedés is igazodik az augusztus 20-i ünnephez és az azt követő hosszú hétvégéhez. Augusztus 19-én a pénteki, 20-án a szombati, 21-én és 22-én az ünnepnapi, 23-án a szokásos vasárnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok. A munkanap-áthelyezés miatt 28-án a munkanapi, 29-én a pénteki menetrend lesz érvényes, áll a MÁV közleményében.
aug. 17
9:43
Forradalmi megoldás az építőiparban - Átalakul a jól ismert építőanyag (Portfolio)
A környezeti szempontok az építőiparban is egyre nagyobb figyelmet kapnak. Egyre több betongyártó vállalat dolgozik az építőanyag megújításán annak érdekében, hogy csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását - írja a G7.hu. A hagyományos beton homok, kavics, víz és cement keverékéből készül, az utóbbi alapanyag előállítása azonban meglehetősen
aug. 17
9:45
Egyre optimistább a Wall Street, folytatódhat a rali az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Már a Goldman Sachs is egyre optimistábban az amerikai tőzsde idei kilátásaival kapcsolatban, a cég stratégája pedig 20 százalékkal megemelte az S&P 500-ra szóló éves előrejelzését, viszont hozzátette azt is, hogy több jelentős kockázati faktor is van a becsélésre nézve.
aug. 17
9:57
Több tízezer utast érint: Vitézy két újabb agglomerációs vasútfejlesztést jelentett be (Portfolio)
Két olyan vasútfejlesztési tervezetről számolt be Vitézy Dávid, amelyek több tízezer vonattal közlekedő mindennapjait tehetik könnyebbé, plusz a kisebb autósforgalom miatt is még jó néhányan örülhetnek. Mutatjuk, hogy mit terveznek a Budapest - Lajosmizse és a Budapest - Veresegyház - Vác vasúti vonalakon.
aug. 17
9:59
Használatbavételi engedélyt kapott a Duna House egyik cége (Portfolio)
Használatbavételi engedélyt kapott a Duna House egyik cége.
aug. 17
10:03
Megint elindult a lejtőn a forint (Portfolio)
Kismértékű erősödéssel kezdte a forint a hetet az euróval szemben, vagyis alig volt hatása a péntek késő esti két hitelminősítői elemzésnek. Délelőttre aztán megint a gyengülés felé mozdult a magyar deviza.
aug. 17
10:05
Iránymutatásra várnak a befektetők (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdéken nem volt határozott az irány, a japán tőzsde lejjebb került, miután rekordnagyságú visszaesést szenvedett el az ország gazdasága a második negyedévben. Az európai tőzsdék is felemásan teljesítenek a hétfői kereskedésben.
aug. 17
10:06
Zsupppsz! Rekordzuhanás a japán gazdaságban (ProfitLine)
Az előző negyedévhez viszonyítva a japán GDP évesítve 27,8%-ot esett a második negyedév során.
aug. 17
10:12
Az mfor.hu munkatársa nyerte a Minőségi Újságírás júliusi díját (Menedzsment Fórum)
A Főszerkesztők Fóruma ismét kiosztotta a Minőségi Újságírás díját, melyet július hónapban kollégánk, Vég Márton kapott. Gratulálunk!
aug. 17
10:27
Az iskolakezdés döntő pillanat járványügyi szempontból Szerbiában (Portfolio)
A koronavírus-járvány kezelése szempontjából Szerbiában döntő pillanat lesz az iskolakezdés - jelentették ki járványügyi szakemberek, akik szerint akkor fog kiderülni, mekkora lehet az átfertőződés a gyerekek között, és ezt követően dönt majd a járvány kezelésével megbízott válságstáb, hogyan folytatódjon a tanév, illetve milyen korlátozó intézkedé
aug. 17
10:33
1,6 milliárd forintos bírságot szabott ki a GVH egy társkereső oldalakat működtető cégre (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a be2.hu és az academicsingles.hu társkereső weboldalak számos módon tisztességtelenül jártak el a fogyasztókkal szemben. A hatóság ezért 1,6 milliárd forint bírságot szabott ki az oldalakat működtető luxemburgi cégre, valamint kötelezte egyes gyakorlatainak megváltoztatására.
aug. 17
10:39
Elindult a nevezés az idei Effie Awards Hungaryre (Kreatív Online)
A pályamunkák beadási határideje október 30., a díjátadó december elején lesz.
aug. 17
10:48
Átverte a felhasználóit, 1,6 milliárdos bírságot kapott a társkeresős cég (Menedzsment Fórum)
A be2.hu és az academicsingles.hu oldalakat működtető társaság számos módon tisztességtelenül járt el a fogyasztókkal szemben, ezért büntetett a Gazdasági Versenyhivatal.
aug. 17
11:00
Szerelmet akartak, átverték őket - értük büntet a Gazdasági Versenyhivatal (Privátbankár)
A be2.hu és az academicsingles.hu oldalakat működtető társaság számos módon tisztességtelenül járt el a fogyasztókkal szemben, ezért 1,6 milliárd forintos bírságot kaptak a GVH-tól.
aug. 17
11:03
Bréking: kész megosztani a hatalmát a fehérorosz elnök! (Portfolio)
Nem hajlandó új választások kiírására a tüntetők nyomása ellenére sem Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, de új elemként azt bejelentette hétfőn, hogy kész megosztani a hatalmát és ennek jegyében hajlandó módosítani az alkotmányt – tudósított a Reuters a fehérorosz állami hírügynökségre hivatkozva.
aug. 17
11:06
Csak látszólagos a bőség a munkaerőpiacon (ProfitLine)
A koronavírus-járvány márciusi kirobbanásának következtében rengetegen vesztették el az állásukat. Szilágyi-Bécsi Tímea, az INT-Solution Üzleti Tanácsadó Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint a felszabadult munkaerő csak egy látszólagos bőséget képez, mert a magasabb kompetenciájú szakembereket megtartották a vállalatok, és főként a fizikai munkát vé
aug. 17
11:15
90 százalékos tulajdonrészt vásárol az állam a sármelléki repülőteret működtető cégben (Portfolio)
A hévízi önkormányzat tulajdonában lévő, a sármelléki repülőteret üzemeltető társaságban vásárol üzletrészt az állam.
aug. 17
11:21
Kiváló minősítést szerzett egy nemzetközi ingatlanfejlesztő 4 magyarországi épülete (Portfolio)
A CTP négy magyarországi épülete szerezte meg a BREEAM In-Use Excellent minősítést a vállalat hat országban, közel 300 épületét érintő minősítési folyamatának eredményeként.
aug. 17
11:23
A belföldi turizmus már jobban dübörög, mint tavaly (Portfolio)
A belföldi vendégek 1,2 milliós száma meghaladta a tavaly júliusi 1,1 milliót, és az előző havit is, az akkori 460 ezernek két és félszeres lett - közölte hétfőn a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
aug. 17
11:24
10 napja elkészült az egészségügyi reformcsomag – mikor teszik közzé? (Menedzsment Fórum)
Információink szerint időben elkészült a Pintér Sándor által felkért Boston Consulting Group átfogó egészségügyi reformcsomagja, amely jelenleg a Belügyminisztériumnál várakozik. Kérdés, mikor osztják meg a nyilvánossággal?
aug. 17
11:24
Tovább nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (Piac és Profit)
Még 30 fertőzöttet azonosítottak, újabb halálos áldozat viszont nincs.
aug. 17
11:27
Itt a 4iG bejelentése - Kereskedelmi műholdat indítanak (Portfolio)
Közös vállalatot hoz létre a 4iG, az Antenna Hungária és a New Space Industries, a CarpathiaSat létrehozásával a cél, hogy a társaság 2024-ben geostacionárius pályára állítsa és hosszú távon üzemeltesse Magyarország első kereskedelmi, valamint kormányzati és tudományos kutatási feladatokra is alkalmas műholdját.
aug. 17
11:36
Műhold-üzemeltetési leányvállalatot alapított a 4iG (Infostart)
Törzstőkéje 5 millió forint, tőketartaléka ennek a bő hetvenszerese.
aug. 17
11:39
1,6 milliárdra bírságol a GVH egy társkereső oldalakkal foglalkozó céget (Kreatív Online)
A GVH szerint a be2.hu és az academicsingles.hu társkereső oldalak tisztességtelenül jártak el a fogyasztókkal szemben.
aug. 17
11:48
A magyar állammal készül műholdat jutattni az űrbe a 4iG (444.hu)
A CarpathiaSatot 2024-ben tervezik pályára állítani.
aug. 17
11:54
Zavaros szerelem: büntetett a GVH (Piac és Profit)
A be2.hu és az academicsingles.hu oldalakat működtető társaság számos módon tisztességtelenül járt el a fogyasztókkal szemben, ezért büntetett a Gazdasági Versenyhivatal.
aug. 17
11:57
Űrtávközlésbe is belevág Mészáros Lőrinc ex-üzleti partnerének cége (Menedzsment Fórum)
Egészen pontosan abba, hogy az állam és a magánszektor együttműködésével 2024-ben startol az első magyar kereskedelmi műhold. Erre alapította meg a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő és általa igazgatott 4iG Informatikai Nyrt. az Antenna Hungáriával és egy New Space Industries Zrt. nevű céggel közösen a CarpathiaSat Magyar Űrtávközlési Zrt.-
aug. 17
11:59
Nincs több éjszakázás – megint bekeményítenek a spanyolok a vírus miatt (Menedzsment Fórum)
Ismét komoly korlátozó intézkedéseket léptet életbe Spanyolország a regisztrált koronavírus-fertőzések számának növekedése miatt.
aug. 17
12:00
„Biztos” hátteret kapott a sármelléki légibázis (Infostart)
Állami szerepvállalással működik tovább a repülőtér.
aug. 17
12:06
Sikeres hazai kötvénykibocsátást hajtott végre a Daniella Kereskedelmi Kft. (ProfitLine)
A korona vírus okozta nehéz gazdasági helyzetben is léteznek pénzügyi sikerek! Ennek talán egyik legjobb példája lehet a hazai villamossági piacon vezető szerepet betöltő Daniella Kereskedelmi KFT napokban megvalósult sikeres kötvénykibocsátása, amelynek során a közel 30 éves múltra visszatekintő családi vállalkozás mintegy 3,6 milliárd forint érté
aug. 17
12:21
Ütik a turisztikai cégek részvényeit (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdéken nem volt határozott az irány, a japán tőzsde lejjebb került, miután rekordnagyságú visszaesést szenvedett el az ország gazdasága a második negyedévben. Az európai tőzsdék is felemásan teljesítenek a hétfői kereskedésben, a légitársaságok gyengén szerepelnek.
aug. 17
12:23
Szuperállampapír: 42 milliárd fogyott múlt héten (Portfolio)
A friss számok szerint múlt héten 42,2 milliárd forintnyi MÁP+-t jegyeztek a magyarok, csökkent tehát az előző hetekben látott lelkesedés.
aug. 17
12:33
Az állam lenyelte a sármelléki repülőteret (Menedzsment Fórum)
90 százalékos tulajdonrészt vettek a repteret működtető cégben, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja majd.
aug. 17
12:39
Önvezető autózás: Magyarország is fent van a térképen (Portfolio)
Mennyire állunk készen az önvezető autók közforgalomba való tömeges bevezetésére?  A KPMG elemzői 30 országot találtak arra alkalmasnak, hogy érdemben vizsgálják az önvezetési technológia befogadására való felkészültségét. Magyarországnak az összesített ranglistán elért 25. helye azt jelenti, hogy a tempót ugyan nem mi diktáljuk, de fent vagyunk a
aug. 17
12:41
Concorde: továbbra is 315 forint a CIG célárfolyama (Portfolio)
Az Opus által kezdeményezett és a CIG Pannónia pénteki közgyűlésén végrehajtott személycserék ellenére nem változtatott tavaly augusztusban meghatározott 315 forintos célárfolyamán és semleges ajánlásán a Concorde részvényelemzője, mondván, látni kellene a biztosító új stratégiáját.
aug. 17
12:42
A koronavírus második hullámát a befektetők már kész tényként veszik (Privátbankár)
De nemcsak az új koronavírussal megfertőződöttek számának kiugró emelkedése áll a piacok elbizonytalanodása mögött, hanem az amerikai-kínai feszültségek fokozódása. Idehaza az OTP és a Richter gyengüléssel, a Mol erősödéssel indította az augusztus 20-ai hosszú hétvége miatt csonka hetet. Ma még a 4iG bejelentésének fogadtatása hozhat izgalmaka
aug. 17
12:42
Dezső: „Okosba’, buherába’, kimozogva nem lehet jó újságot készíteni” (Kreatív Online)
Az Index volt újságírója a Válasz Online-nak adott interjút.
aug. 17
12:44
A fehérorosz közmédia újságírói csatlakoznak a sztrájkhoz (Kreatív Online)
Az ellenzék általános sztrájkra hívott fel, hogy nyomást gyakoroljanak a választásokat elcsaló Aljakszandr Lukasenkára. A belarusz köztévé kamerái hétfőn üres stúdiókat mutatnak.
aug. 17
12:48
El kell búcsúzni a cigánymártás elnevezéstől (Infostart)
A német gyártó a rasszista termékelnevezések körüli viták miatt döntött így.
aug. 17
12:51
Újabb bejelentés Vitézytől: Budapest legforgalmasabb elővárosi vasúti vonalait is átalakítják (Portfolio)
Úgy tűnik, a mai nap a vasúti fejlesztési tervekről szól: a lajosmizsei és a veresegyházi bejelentés után, most Vitézy Dávid a hatvani és a szolnok-újszászi vasútvonal kapacitásának bővítéséről számolt be közösségi oldalán.
aug. 17
12:54
Önvezető autók: mennyire áll készen Magyarország? (Piac és Profit)
Mennyire állunk készen az önvezető autók közforgalomba való tömeges bevezetésére? A KPMG elemzői 30 országot találtak arra alkalmasnak, hogy érdemben vizsgálják az önvezetési technológia befogadására való felkészültségét. Magyarországnak az összesített ranglistán elért 25. helye azt jelenti, hogy a tempót ugyan nem mi diktáljuk, de fent vagyunk a
aug. 17
12:57
Több mint 11 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket az Opus leányvállalata (Portfolio)
Két projektben is nyertesnek hirdették az Opus leányvállalatának, a Mészáros és Mészáros Kft.-nek ajánlatait.
aug. 17
13:00
Se alkohol, se buli – ismét szigorításokról döntött Spanyolország (Privátbankár)
Újabb korlátozó intézkedéseket léptet életbe Spanyolország a regisztrált koronavírus-fertőzések számának növekedése miatt.
aug. 17
13:06
Legyen 4 napos munkahét - ezt javasolja a szakszervezet (ProfitLine)
Több oldalról, több javaslat is érkezett a német munkahelyek védelme érdekében.
aug. 17
13:09
Napokon belül kezdődik a tömeges oltás az orosz koronavírus-vakcinával (Portfolio)
Az első orosz Covid-19-vakcina klinikai tesztelésének eredményeit hétfőn nyújtják be publikálásra egy tudományos folyóirathoz - mondta Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatója az Interfax hírügynökségnek. 7-10 napon belül megkezdődik Szputnyik V elnevezésű vakci
aug. 17
13:12
Megjött a nagy bejelentés, ami miatt dekkoltak a 4iG-részvények (frissítés) (Privátbankár)
Eszerint az állam és a magánszektor együttműködésével 2024-ben startol az első magyar kereskedelmi műhold. Erre alapította meg a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő és általa igazgatott 4iG Informatikai Nyrt. az Antenna Hungáriával és egy New Space Industries Zrt. nevű céggel közösen a CarpathiaSat Magyar Űrtávközlési Zrt.-t. E

Keresés