Az amerikai puszták egyik legveszélyeztetettebb faja a feketelábú görény. Olyan kevés példány maradt fenn belőle, hogy félő, a beltenyésztés miatt kihalásra vannak ítélve. A tudósoknak azonban sikerült egy új, genetikailag értékes példányt „visszahozni a halálból”.
Ma dönt az Európai Unió Bírósága az uniós pénzek kifizetését jogállamisági feltételekhez kötő mechanizmusról. Jóváhagyás esetén Brüsszel heteken belül bevetheti ezt a fegyvert Magyarországgal szemben, az áprilisi választásokig ugyanakkor nem tud megvonni pénzt. Igaz, egy pénzcsapot már elzárt: az uniós Helyreállítási Alap forrásait több mint fél év
A befektetési alapok történetében egyszer volt hasonló nagyságú vagyon csökkenés, a járvány kitörését követően. Akkor ez magyarázható volt a pandémiával, most azonban az okok jóval összetettebbek.
Az alapítványi működés előnyeit a felvételizők is visszaigazolták: 2020-hoz képest 30%-kal emelkedett 2021-ben a Corvinus valamely alapszakját első helyen választó jelentkezők aránya. Megújult az Egyetem képzési portfóliójának nagy része, nőtt az angol nyelvű szakok száma. 2021-re összesen 38%-os átlagos összjövedelem-emelkedésben részesültek az Eg
A tojástermelés során a padlóra tojt tojások költséges problémát jelenthetnek, írja a wattpoultry.com. A megfelelő világítással azonban ezek a gondok csökkenthetők.
Sztrájkbizottságot alakítanak a Mol Nyrt.-nél működő szakszervezetek, mert a munkáltató egyoldalú bérfejlesztést hajt végre, amit a dolgozók nem fogadnak el; a szakszervezetek demonstráció szervezését is megkezdték - közölték az olajipari vállalatnál működő munkavállalói érdekképviseletek.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) új rendeleteket adott ki a kiberbiztonsági tanúsítás eljárásrendjéről; a tanúsítási tevékenység célja, hogy az Európai Uniós elvárásoknak megfelelően a digitális eszközök és szolgáltatások esetében garantálni lehessen a kiberbiztonsági védelmet - közölte a hatóság az MTI-vel kedden.
Az omikron variáns esetén jóval kevésbé véd a korábbi fertőzésen való átesés az újrafertőződéstől, mint a többi variánsnál – foglal össze egy, a New England Journal of Medicine-ben megjelent tanulmányt a Reuters.
Másfél milliárd forint értékű élelmiszeripari beruházás valósul meg Bács-Kiskun megyében: indulhat a prémium minőségű pezsgő gyártása és a gyümölcslé-palackozó robotizálása.
Megjelent a miniszteri rendelet, amelynek alapján kifizethetővé válik az 1,9 milliárd forint összegű baromfi állatjóléti támogatás a víziszárnyas-ágazat számára.
A BUX végül 0,1 százalékos pluszban zárta a mai napot. A hazai blue chipek közül az OTP 0,3 százalékos mínuszban zárt, a Mol részvénye érdemben nem mozdult el, a Richter papírja azonban 0,7 százalékos pluszban zárta a napot, a Magyar Telekom pedig fél százalékkal feljebb került.
Immár harmadik alkalommal nyerhetnek több tízmillió forintos támogatást pályázati úton az 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos tájékoztatási feladataik ellátásához civil szervezetek - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár kedden az MTI-vel.
A Budapest Airport az elmúlt három évben több mint 70 milliárd forintot fordított a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére, a beruházások a következő években is folytatódnak az 1. Terminál újranyitásával és az új 3. Terminál építésével - közölte a repülőteret üzemeltető társaság.
Mikor fogunk tényleg drónokkal permetezni, és milyen feltételeknek kell megfelelni azoknak, akik belevágnak a modern mezőgazdaság egyik legfrissebb kihívásába? Interjú!
Az idén végre visszatért a vállalatvezetők beruházási kedve – derül ki az EY több mint 2000 vezérigazgató bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A döntéshozók elsősorban a már meglévő vállalkozásaikba, a digitális átalakulásba és a fenntarthatóságot elősegítő megoldásokba fektetnének be, az egyre emelkedő nyersanyagárak azonban óvatosságra in
Az állami beruházások csökkenése ellenére a lakásépítés és a versenyszféra megrendelései idén is jelentős növekedési lehetőséget nyitnak az építőipar előtt - kommentálták a legfrissebb statisztikai adatokat a szakértők.
A diákok zsebpénzéhez mérten egy külföldi táborozás vagy a népszerű hírességeket felvonultató fesztiválra szóló belépő jelentős kiadást jelenthet. Van azonban megoldás: első körben a felesleges költéseket kell visszafogni, közben pedig folyamatosan félretenni a zsebpénz egy részét, sőt, akár diákmunkát vállalni vagy a szülőknek besegíteni némi extr
A Fleuroselect minden év elején kiválasztja a nemesítőműhelyek újdonságai közül azt a négy legjobb teljesítőképességű, innovatív fajtát, amelyet aranyéremmel jutalmaz. A nemzetközi szervezet több mint 45 éve teszteli, értékeli az új nemesítésű cserepes és virágágyi növényeket. A díjazott fajták népszerűsítésével hozzájárul a dísznövényágazat egészé
A lengyelek biztonságban érezhetik magukat, kormányuk megfelelő választ ad az ukrajnai fejleményekre, akármilyenek is lesznek ezek - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök Varsóban kedden, a kabinettanács általa összehívott ülése után.
Az ESG-irányelvek előtérbe kerülésével jelentős hangsúlyt kapott az arany társadalmilag és környezetileg felelős bányászata, újrahasznosítása és forgalmazása az elmúlt években. Ebben a folyamatban élen járnak az aranypiac globális ernyőszervezetei, illetve maguk a finomítók is, akik a kibányászott és újrahasznosított aranyat dolgozzák fel ékszerész
A negyedik negyedévben az előző negyedévihez képest jóval gyengébb dinamikával nőtt a bruttó hazai termék az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló keddi jelentése alapján.
Jó jelnek nevezte az ukrán határ közelében állomásozó orosz csapatok egy részének visszavonásáról szóló bejelentést Olaf Scholz német kancellár, miután kedden Moszkvában több mint három órán át tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A COVID és a politika kiszámíthatatlan: míg Magyarországon az első hullámban még erősen rányomta a pártok szerinti megoszlás a bélyegét az emberek magatartására, addig az Egyesült Államokban továbbra is erősen hat a pandémiára. Egy tanulmány viszont azt mutatja, hogy ha COVID-ról van szó, képesek vagyunk a politikát és a pártállásunkat előtérbe hel
A gyorsan emelkedő négyzetméterárak sem riasztották el a vevőket, de azért némiképp változott az értékesítés idő, mutatta ki az Otthon Centrum elemzése. Nem volt szélsőséges kilengés, 2021-ben is a paneltulajdonosok találtak leggyorsabban vevőt, s amíg a téglalakások értékesítési ideje nem változott, addig a családi házak átlagosan két héttel keves
Erre azt kell mondanom, hogy sehogy. Azonban a költségek néhány egyszerű módszerrel jelentősen csökkenthetők. Erről osztok meg most veled néhány gondolatot.
A Publicis Groupe magyar, cseh és lengyel szakértői központjait egyesítő Le Pont kreatív vezetői feladatait 2022 februárjától Jerker Fagerström látja el, aki emellett megtartja kreatív vezetői pozícióját a Publicis Groupe Nordicsnál is.
Budapesten és a vidéki nagyvárosokban is zsúfolásig megteltek a hétvégén a bevásárlóközpontok – számolt be a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára. Neubauer Katalin szerint már hatott a 13. havi nyugdíj és az szja-visszatérítés.
A Revolut arról tájékoztatta magyar ügyfeleit, hogy megszűnik a magyar számlaszámuk. Ha valakinek eddig banki átutalással érkezett forint a számlájára, akkor mostantól LT-vel kezdődő, litván nemzetközi bankszámlaszámra (IBAN) kell kérnie az utalást. A bérek utalásánál ez gondot jelenthet.
Az idén végre visszatért a vállalatvezetők beruházási kedve – derül ki az EY több mint 2000 vezérigazgató bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A döntéshozók elsősorban a már meglévő vállalkozásaikba, a digitális átalakulásba és a fenntarthatóságot elősegítő megoldásokba fektetnének be, az egyre emelkedő nyersanyagárak azonban óvatosságra in