2022. február 23. szerda

febr. 23
4:54
A madarak hatékonyabb beporzók a méheknél? (Magyar Mezőgazdaság)
Egyes növények evolúciós fejlődésük során egyik beporzó állatcsoportról egy másikra tértek át. Egy nemzetközi kutatócsoport arra kereste a választ, hogy mi lehet ennek az oka. Három testvérfaj-párt tanulmányoztak, ahol a párok egyik tagja rovarmegporzású, a másikat pedig kolibrik látogatják.
febr. 23
5:06
Mivel tud Ukrajna visszalőni, ha az oroszok elindulnak Kijev ellen? (Forbes)
Közel sem olyan védtelen Ukrajna, mint ahogy azt először gondolnánk. Főleg, ha a nyugati segítséget is figyelembe vesszük.
febr. 23
5:18
8 millió kilogramm mentett élelmiszert juttatott tavaly az Élelmiszerbank a nélkülözőknek (ProfitLine)
A szervezet már 406 áruházból és 132 élelmiszerforgalmazótól gyűjti össze az élelmiszerfeleslegeket. 2021-ben 250 ezer rászorulónak tudtak segíteni és az élelmiszerpazarlás okozta környezetterhelés visszaszorításában is jelentős szerepet vállaltak.
febr. 23
5:18
Meglepő címlappal jelent meg az olasz Vanity Fair (Márkamonitor)
A borítón egy videójáték-karakter, a Horizon Forbidden West hősnője kapott helyet.   Mint azt a 24.hu is írja, a kapcsolódó cikkben a magazin bemutatja, Aloy hogyan vált nagyon gyorsan közönségkedvencé, többek között annak köszönhetően, hogy a megalkotása során a Guerrilla Games fejlesztői figyeltek arra, hogy ne egy tipikus, a realitásoktól megleh
febr. 23
5:30
Ezekre az adatokra várunk szerdán (vg.hu)
Az Eurostat közzéteszi az euróövezet 2022. januári inflációs rátájának alakulását, Az elemzők az előzetes adatokhoz képest most nem várnak változást. A legnagyobb áremelkedés továbbra is az energiapiacon volt tapasztalható.
febr. 23
5:30
Az MVM Csoport e-autós lakossági tartósbérleti szolgáltatást indít (okosipar.hu)
Az MVM Csoport elkötelezett a fenntartható elektromobilitás további fejlesztése iránt, ezért indította el MVM GO nevű e-autós lakossági tartósbérleti szolgáltatását – mondta az MVM Csoport kereskedelmi és ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettese kedden Zsámbékon. Tomaj Balázs, a Drivingcamp autós és motoros tanpályán tartott sajtótájékoztatón hang
febr. 23
5:30
A kínai hibiszkuszon szívogatnak (Magyar Mezőgazdaság)
A kínai hibiszkusz népszerű, termetes szobanövény, sok család lakásában gyönyörködhetünk hatalmas, élénk színekben pompázó virágaiban. Ahogy a neve is mutatja, Kínából származik. Annak ellenére, hogy gondozása meglehetősen egyszerű, időről időre megbetegedhet, levelei sárgulhatnak, kártevők jelenhetnek meg rajta. Nemcsak öntözni, táplálni szükséges
febr. 23
5:42
Putyin nyolc éve gyúrogatja a tésztáját, itt az idő, hogy kisüsse (Menedzsment Fórum)
Az ungvári zenetanár áthozza a feleségét Magyarországra, ha elmérgesedik a helyzet.
febr. 23
5:48
Magyarországon drágultak legnagyobb mértékben az új autók (Infostart)
Hiába nőnek dinamikusan a magyar bérek, a forint gyengülése európai összevetésben is példátlan drágulást hozott a hazai gépjárművek piacán.
febr. 23
5:48
Tovább ér a takaró az illetékmentességgel (vg.hu)
.
febr. 23
5:54
Mutatjuk meddig pályázhat a napelemes pályázaton (Alternatív Energia)
A napelemes rendszer telepítésére is fordítható otthonfelújítási támogatás év végig elérhető.
febr. 23
5:54
Időjárás: Kitalálod, miért van 10 megyében riasztás?! (Agroinform)
Változatlanul változékony az időjárás.
febr. 23
5:54
Félmillió felett keresnek a szakmunkások (vg.hu)
Akár 500-600 ezer forintot is megkereshet ma Magyarországon egy jó szakmunkás – állították egybehangzóan a VG által megszólaltatott építőipari vállalkozók. A bérrobbanás Budapesten kívül is érződik, sőt a Balaton és a Velencei-tó környékén ma már többet is el lehet kérni, mint a fővárosban.
febr. 23
5:54
Szenvedéllyel az Amazone-ért – 90 éves Prof. h.c. Heinz Dreyer (Agrofórum)
Prof. h.c. Heinz Dreyer, az Amazonen-Werke hosszú évekig aktív ügyvezető igazgatója február 19-én ünnepelte 90. születésnapját. A Dreyer család harmadik generációjában részt vett a vállalat felépítésében, és kulcsszerepet játszott abban, hogy az globális szinten a modern növénytermesztés mezőgazdasági technikai specialistájává váljon.
febr. 23
5:54
Szabó Péter a Dachser magyarországi új vezetője (New Technology)
Szabó Péter vezeti idéntől a Liegl&Dachser Kft. Road Logistics üzletágának hazai kirendeltségeit. A pozíciót korábban betöltő Roman Stoličný-t a Dachser délkelet-európai régióért felelős vezetőjévé nevezték ki, ami magába foglalja a logisztikai szolgáltató Szlovákia, Románia és Magyarország üzleti részlegeinek irányítását. A magyar szakember négy é
febr. 23
5:54
Tovább kell lépni a biogazdálkodásban (Agrárágazat)
Fenntartható mezőgazdaság követelménye és a vevők igénye a bio irányába mutat.
febr. 23
5:54
Azért az ehető csomagolás még odébb van… (Transpack)
Tartósabb áru, kevesebb műanyag-felhasználás – jönnek az ehető csomagolások.
febr. 23
5:54
Már biztos: a búza is magába építi a mikroműanyagot (Mezőhír)
A mezőgazdasági területeken biztosan ott van a mikroműanyag és a növényeinkben is. Vajon melyikben mennyi?
febr. 23
5:54
A Dlg elismerte a talajvédelemért elhivatott fejlesztéseket (GépMax)
Ezüstéremmel ismerte el a Dlg, a talajvédelemért és a talajtömörödés csökkentése érdekében tett fejlesztéseket.
febr. 23
6:18
A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez (ProfitLine)
Beruházásaikkal a svéd vállalatok a jövő technológiáit hozzák Magyarországra, ezáltal hozzájárulva a gazdaság hosszú távú növekedési pályájának fenntartásához - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Stockholmban.
febr. 23
6:18
Az Orbán-birtok szomszédjában vett 53 hektárt másfélmilliárd forintért Mészáros Lőrinc ipari parkos cége (444.hu)
A felcsúti vállalkozó egyedüli licitáló volt az állami árverésen.
febr. 23
6:18
Hamarosan kiderül, ki lesz a 2022-es év fotósa (Márkamonitor)
A World Photography Organisation örömmel mutatja be a 2022-es Sony World Photography Awards professzionális versenyének döntőseit és shortlistes versenyzőit. Az immáron tizenötödik éve megrendezett professzionális versenyen a technikai tudást és a kortárs témák egyedi megközelítését ötvöző kiemelkedő munkákat díjazzák.   A 2022-es év fotósa díj nye
febr. 23
6:18
A régiónkat nem érintette a száraz időjárás (Agrofórum)
A Földközi-tenger térségében a tartós csapadékhiány aszályokhoz vezetett, ami károsítja a leendő termést és az olyan növényeket, mint például a búzát és az árpát, míg a száraz időjárás csak korlátozott hatással volt Közép- és Nyugat-Európára – közölte a Mars európai termésfigyelő szolgálat.
febr. 23
6:18
Harmincmilliárd dolláros növekedés várható a hullámkartoniparban (okosipar.hu)
Előrejelzések szerint a következő években tovább növekedik a jelenleg is prosperáló hullámkartonipar. Az elemzők a folyamatok hátterében a gazdasági növekedést, az e-kereskedelem és az ételházhozszállítások térhódítását, az ipari technológiák fejlődését, valamint a vállalati és fogyasztói oldalon egyaránt erősödő fenntarthatósági szemléletet jelöli
febr. 23
6:18
GeoStimulus: biostimulátorral a jobb termésért! (Agrárágazat)
Innovatív mezőgazdaság: a GeoStimulus növénykivonatos biostimulátora erősíti a növényt, optimalizálhatja termést
febr. 23
6:30
Ma este mindent megtudhatsz a kriptovaluták adózásáról (Kripto Akadémia)
Ha szeretnél többet is megtudni a kriptovaluták adózásával kapcsolatos hazai jogszabályokról, a ma esti BlockChange Live-ban egy szakértőnek is felteheted a kérdéseidet. A BlockChange online beszélgetős sorozatának következő részére ma, 19:00-kor fog sor kerülni. Az ingyenes esemény vendége az Andersen Magyarország adószakértője, Arányi Attila lesz
febr. 23
6:30
Kiválóságok a négyzeten a Guandong új Mmxxx2 kollekciójában (signanddisplay.hu)
“Isten hozott 2022, a kiválóság éve a négyzeten” Ezekkel a szavakkal mutatja be a Guandong az új, 2022-es kollekcióját.  Egy szerfölött igéző című gyűjtemény, amely az idei évszám római számokkal írva Mmxx2, Excellence squared’. “A kiválóság számunkra azt jelenti, hogy mindig a legjobb eszközöket nyújtjuk ahhoz, hogy ügyfeleink vállalkozását növeln
febr. 23
6:36
Elege lett, felszámolta a Dobos Műveket tulajdonosa (Piac és Profit)
Hová tűnt a Dobos féle falétra a magyarországi üzletekből, a hatalmas barkácsáruházakból? A legendás faipari minőségű háztartási eszköz már nem kapható sehol. Erről is beszélgettünk Dobos Józseffel, egykori nagyvállalkozóval.
febr. 23
6:36
Szeles, felhős időnk lesz szerdán (Agrofórum)
Szerdán az egymást követő frontok hatására sok lesz a felhő felettünk, legfeljebb rövid napos időszakokra számíthatunk.
febr. 23
6:36
Drasztikus áringadozás a mezőgazdaságban: hogyan kerüljük el a súlyos veszteségeket? (Növekedés)
Felerősödhet a mezőgazdasági termelők érdeklődése a Magyarországon tavaly életbe léptetett krízisbiztosítási rendszer iránt, mivel az elképesztő mértékű ár- és költségváltozások kiszámíthatatlanná tették a gazdálkodást. A jövedelemingadozás olyan mértékű lehet, hogy az agrárpiaci szereplők minden korábbinál jobban rákényszerülhetnek arra, hogy némi
febr. 23
6:48
Szja-visszatérítés: ők is megkaphatják, ha gyorsan intézkednek (Adózóna)
Azoknak is járhat az adó-visszatérítés, akiknek a jogosultsági feltételei visszamenőleg fennállnak – rögzítette a Pénzügyminisztérium február 18-ai közleményében. Ez a lehetőség elsősorban azokat a nem házasságban élő szülőket érinti, akik felváltva nevelik a gyermeküket. Az adó-visszatérítés azoknak a szülőknek is jár, akik felváltva gondozzák a g
febr. 23
6:48
Keddtől üzemanyag-korlátozást vezetnek be tíz Shell-kúton (ProfitLine)
A Shell Hungary 191 töltőállomásból álló hálózatában a nemzetközi teherforgalom által leginkább használt tíz kúton keddtől tranzakciónként maximum bruttó 50 ezer forint értékű, azaz körülbelül 100 liter vásárlása lehetséges bármely típusú üzemanyagból - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
febr. 23
6:48
Nagyon sok lakáshasználó ki fog árazódni az újlakás-piacról (Portfolio)
A covid okozta sokkból az ingatlanpiac is egyre inkább kezd felépülni. A befektetési volumen növekszik, és ha nem is minden ágazatban, de a fejlesztési kedv is erős. Hogy pontosan mi történt a tavalyi évben, mik a mostani befektetési várakozások, mik a legfőbb globális gazdasági kihívások és milyen a hazai gazdasági környezet, arról Takács Ernővel,
febr. 23
6:48
Tartósabbá válhat az árak befagyasztása? (Azenpenzem)
A jegybank alelnöke a tegnapi kamatdöntő ülést követően azt érzékeltette, hogy az állami pénzszórást megfelelően ellensúlyozzák az árstopos lépések. Úgy véli, az árbefagyasztások középtávon is segítséget nyújthatnak az infláció ellen. A drágulás egyébként februárban már közelítheti a 8,5 százalékot.
febr. 23
6:54
Egy újabb lépés a háború felé? Az amerikaiak lemondták a külügyminiszteri találkozót (Privátbankár)
Az amerikai külügyminiszter csütörtökön találkozott volna orosz kollégájával, de lemondták a találkozót.
febr. 23
6:54
Naponta 21 ezer kiló élelmiszeradomány (Márkamonitor)
Az Élelmiszerbank már 406 áruházból és 132 élelmiszerforgalmazótól gyűjti össze az élelmiszerfeleslegeket. 2021-ben 250 ezer rászorulónak tudtak segíteni és az élelmiszerpazarlás okozta környezetterhelés visszaszorításában is jelentős szerepet vállaltak.   Az Élelmiszerbank 2021-ben 8 millió kilogramm élelmiszert mentett meg, ami naponta több mint
febr. 23
6:54
Ivóvizet készítenek napelemek segítségével (Tiszta Jövő)
Rengeteget segíthet egy új technológia azokon a közösségeken, amelyek küzdenek a tiszta vízért: egy passzív napelemes rendszer párologtatás segítségével varázsolna sós vízből akár iható minőségű vizet is.
febr. 23
6:54
Több milliós segítséget jelentheta Csok-hoz járó illetékmentesség (KKV Magazin)
Egy lakás vásárlásakor sosem csak a vételár jelenti a költséget. Igaz, a járulékos költségek általában ehhez képest elenyészőek, ám a vagyonszerzési illeték összege – a lakás árának függvényében – akár több millió forintra is rúghat. Tavaly év eleje óta azonban a Csok-ot igénylő családok mentesülnek az illetékfizetés alól. Mindez mennyivel növelhet
febr. 23
6:54
Harmincmilliárd dolláros növekedés várható a hullámkartoniparban (New Technology)
Előrejelzések szerint a következő években tovább növekedik a jelenleg is prosperáló hullámkartonipar. Az elemzők a folyamatok hátterében a gazdasági növekedést, az e-kereskedelem és az ételházhozszállítások térhódítását, az ipari technológiák fejlődését, valamint a vállalati és fogyasztói oldalon egyaránt erősödő fenntarthatósági szemléletet jelöli
febr. 23
6:54
A magyar fodros pávagalamb tenyésztésén dolgozik (Magyar Mezőgazdaság)
Új galambfajta kitenyésztésén dolgozik Juráskó István, a V-37-es Debreceni Galamb és Kisállat Tenyésztők Egyesület és a Parókás Galamb Tenyésztők Fajtaklubja elnöke, valamint a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Országos Szövetségénél a Tiszántúl északi részén élő kisállattenyésztők tizenkét egyesületének képviselője.
febr. 23
6:54
Dji Enterprise Gold státuszt kapott a magyar drónforgalmazó (go2fly)
Az európai DJI-drónforgalmazók között a legmagasabb szintre ért fel a magyar alapítású és magyar tulajdonban álló Duplitec Kft., és ez nem csak nekik jó! Az elismerés persze nagy siker a cégnek, de egyben azt is jelenti, hogy a magyar vásárlók ténylegesen európai színvonalú kiszolgálásban részesülhetnek; ez a széles körben elérhető termékválasztékt
febr. 23
7:06
3 dolog, amire érdemes figyelni Európában a jelenlegi energiaárak mellett (okosipar.hu)
A Schneider Electric, az energiamendzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat magyar szakértői gyűjtötték össze azokat a trendeket, amelyekre érdemes most figyelni az energiapiacon Európában. Az árak emelkedése ugyanis nemzetközi szinten megállíthatatlannak tűnik, de a hatást több tényező is mérsékelheti. H
febr. 23
7:12
Putyin felhatalmazást kapott a hadsereg bevetésére - három követelése van (Menedzsment Fórum)
Az orosz parlament felsőháza felhatalmazást adott Putyin elnöknek a fegyveres erők Oroszország határain kívül történő bevetéséhez. Putyin elmondta, mi az a három dolog, ami ahhoz kell, hogy háború nélkül rendeződjön a helyzet.
febr. 23
7:24
Figyelmeztettek: a világ rég nem látott biztonsági válsággal néz szembe (Portfolio)
A világ az elmúlt évek legnagyobb globális biztonsági válságával néz szembe az orosz-ukrán konfliktus miatt - jelentette ki amerikai idő szerint kedden este New Yorkban Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára.
febr. 23
7:24
Bíztató növekedés és saját gyártás (Márkamonitor)
A cseh Bonami éves szinten 25%-kal növekedett. A cég hatalmas összegeket fektetett fejlesztésbe, választékbővítésbe és az alkalmazottak számának növelésébe.   “A tavalyi év a terjeszkedés éve volt, mind földrajzilag, mind termékkínálatunk elérhetőségét tekintve. Idén ünnepeljük a kilencedik születésnapunkat, immáron kilenc országban vagyunk jelen,
febr. 23
7:24
Állami trófeák a biztosítási piacon: Aegon, Union, CIG (Bank360 blog)
Két nap alatt meghatározó pozíciókat szerzett az állam a magyar biztosító szektorban. Az Aegon és az Union állami résztulajdonba került, a CIG Pannónia pedig 20 éves együttműködési megállapodást kötött a szintén állami érdekeltségű Magyar Bankholding tagjaival.
febr. 23
7:30
Lassú csökkenés a globális járványadatokban (vg.hu)
Továbbra is egymillió fölött van az új fertőzöttek száma egy nap alatt.
febr. 23
7:32
Ragyogó napsütés várható a héten (vg.hu)
A melegfrontra érzékenyek szervezetét viszont megterhelheti az időjárás.
febr. 23
7:36
Milyen városfejlesztések emelhetik vagy csökkenthetik ingatlanunk értékét? (ProfitLine)
Általában úgy gondoljuk, hogy ha valamilyen fejlesztés zajlik a közelünkben, akkor az valamilyen hatással van ingatlanunk értékére, reményeink szerint persze emeli azt. Ez sok esetben valóban igaz, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű. De mitől függ az ingatlanárakra gyakorolt hatás?
febr. 23
7:36
Frissen ébredt a forint (vg.hu)
.

Keresés