Az ÁSZ ezért elemzést készített arról, hogy 2016-2020. között a magyar beruházások mennyiségét és szerkezetét milyen tényezők befolyásolták mind az állami, mind a versenyszférában, és milyen változások tapasztalhatók e téren, különös tekintettel a fenntarthatósági célok érvényesülésére. A szakértők azt is elemezték, hogy a közszféra beruházásai mil
Megállás nélkül, napról napra csökken a január 31-ei csúcs óta az új koronavírus-fertőzések heti esetszáma Magyarországon. A napi átlagban 5500 új fertőzött már csak az egyharmada a tetőzéskor látottnak, és a trend folytatódása esetén március 15-e környékén napi 1000 esetszám alá mehetünk. Megnéztük, mi a helyzet az egyes megyékben, és azt találtuk
Az elmúlt évek állandó témája, hogy Budapest lakossága folyamatosan csökken. A fővárosból 2015 óta folyamatosan vándorolnak az agglomeráció irányába az emberek, és ez a tendencia a pandémia beköszöntével tovább erősödött. Értelemszerűen ez magával hozta azt is, hogy a legtöbb régióban alaposan megugrottak az ingatlanárak, felpörgött az agglomeráció
Idén 13%-kal nőhetnek a keresetek a TakarékBank előrejelzése szerint a jelentős minimálbér-emelés és a munkaerőhiány miatt. A jelentős béremelés pedig tovább erősítheti a vállalatok áremelési szándékát, amit könnyen meg is tehetnek a kiugróan erős fogyasztói kereslet mellett.
Sokszor felmerül a kérdés, mi a legjobb módszer, ami segítheti a lovat a regenerálódásban egy megterhelő edzés vagy verseny után. Természetesen vannak ilyen módszerek, de talán az első és legfontosabb a következetes edzés, a felkészülés a versenyre, illetve a megfelelő bemelegítés, levezetés.
Kevés ország tud olyan átfogó példával szolgálni a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról, mint Magyarország, mely hat különféle terméket használ – írják friss tanulmányukban magyar szakértők. A vakcinák hatékonyságát illetően arra jutottak, hogy a legnagyobb mértékben a Sinopharm, a Szputnyik V és az AstraZeneca védelme esett vissza.
A pattanásig feszült orosz-ukrán helyzetben Ukrajna nem hagyta válasz nélkül az orosz katonai csapatok bevonulását – szerdán több fontos döntést is elfogadott az ukrán parlament, írja a Reuters.
A tavalyi hibrid rendezés után idén ismét személyes jelenléttel tartották a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új székházában a tőkepiac kiemelkedő teljesítményeit díjazó gáláját, a BÉT Legeket. Táblázatban böngészheti a különböző díjazottakat.
Az orosz gázszállítások teljes kiesése több európai országban is hiányhoz vezetne, ugyanakkor rövidtávon – például Németországban és szomszédjainál – nem okozna komolyabb ellátási problémát. A kieső mennyiséget részben Norvégiából, Észak-Afrikából és Azerbajdzsánból, valamint LNG-szállítmányokból lehetne pótolni. A hosszútávú megoldást ugyanakkor a
A svéd központi bank a második körös kísérletek befejezését követően további egy évvel meghosszabbította szerződését a CBDC-projektjének beszállítójával az Accenture-rel.
A magyar tojástermelő és tojáscsomagoló vállalkozások kérik a hazai piacon érdekelt forgalmazókat és kereskedőket, hogy vállaljanak szerepet a magyar tojástermelés fenntartásában. Az állattartóknak az M-es méretű dobozolt étkezési tojásokért ma legalább 40 forint körüli darabonkénti árat kellene kapniuk ahhoz, hogy jelentősen megnövekedett költsége
Az élelmiszernövényeink bizonyos részei, melyet egyébként a szemétbe dobnánk, képesek a megújulásra. Ha megtartjuk és megfelelően gondozzuk ezeket a „konyhai hulladékokat”, akkor házilag is termeszthetünk néhány fűszer- és zöldségfélét, akár a konyhaablakban is.
Jelentős előrelépés tapasztalható a hazai mid-cap vállalatok transzparenciájában - derül ki a Portfolio idén már 21. alkalommal elkészített transzparencia-felméréséből, amelynek szakmai partnere a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) volt. A felmérésben résztvevők hazai alapkeze
Marad kormányon Orbán Viktor, vagy nyer az ellenzék? S mi lesz az eredmény az április 3-ai országgyűlési választásokon Hódmezővásárhelyen, ahol Lázár János többek között Márki-Zay Péterrel, az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltjével mérkőzik meg? Csak néhány kérdés, amelyekre Klasszis Klubunk következő, február 24-ei adásáb
A pattanásig feszült orosz-ukrán helyzetben Ukrajna nem hagyta válasz nélkül az orosz katonai csapatok bevonulását – szerdán több fontos döntést is elfogadott az ukrán parlament - írja a Reuters.
Választási csalás gyanúja merült fel Békés megyében, ám a Választási Bizottság visszautasította az ellenzék beadványát arra hivatkozva, hogy a csatolt és közösségi médiában megjelent fotó nem beazonosítható.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) új pályázati portált hozott létre a magyar részvétel elősegítésére a 95,5 milliárd euró keretösszegű Horizont Európa programban – közölte az NKFIH.
Idén három kategóriában is sikert aratott 2021-es teljesítménye alapján az Alteo a Budapesti Értéktőzsde rendezvényén, a BÉT Legek díjátadón. Az újgenerációs energetikai szolgáltató- és kereskedő társaság megosztva lett Az év legnagyobb árfolyam-emelkedését elérő papír kibocsátója prémium kategóriában, emellett pedig kiérdemelte a Felelősségvállalá
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal új pályázói portált hozott létre a 95,5 milliárd euró keretösszegű Horizont Európa programban való magyar részvétel elősegítésére.
A magyar háztartások maximális élelmiszer-ellátottságának biztosítása és a hazai gazdaság versenyképességének támogatása érdekében az elmúlt egy év során országszerte több mint 1200 új munkahelyet teremett a Lidl Magyarország. A vállalat emellett nagy hangsúlyt fektet a munkáltatói márkaépítésre, melynek részeként évről-évre egyedülálló ütemben és
Bemutatta a BFK a Városliget környezetének és benne a Szegedi úti új közúti-villamos felüljáró, illetve a kapcsolódó új Rákosrendező állomás közlekedésfejlesztési tanulmányterveit. A Városliget környékén szükséges közlekedési fejlesztések fontos feltételei annak, hogy a park autómentes legyen, vagyis, hogy a Kós Károly sétányt le lehessen zárni a f
A legtöbb vállalkozás életében a január-február az előző esztendő kiértékelésével, tanulságok levonásával telik. Az év első hónapjaiban rendszerint a tervezés is helyet kap: kirajzolódnak olyan utak, amelyeken elindulva a cég tovább növekedhet a következő hónapokban, években. Míg egyes vállalatoknál ez földrajzi terjeszkedést jelent, addig az újévi
Egy műalkotás, egy művész és egy enteriőr: az Art Advisory Budapest cikksorozatának válogatása kortárs műtárgyakat mutat be és szemlélteti, hogyan mutatnak jól a mindennapokban.
Ismét az AutoWallisnak ítélte a Budapesti Értéktőzsde szakmai zsűrije „Az év alaptőke-emelése” díjat a BÉT Legek 2021 díjátadón, miután a magyar tőzsde autós vállalata tavaly minden előzetes várakozást felülmúlva zárta nyilvános részvénykibocsátását.
A globális chiphiány, valamint a termelési láncokban kialakult problémák még mindig világszerte gátolják az újautópiac fejlődését. Részben emiatt a márkaimportőrök nagyon kevés új autót kapnak, és csak jelentős csúszással tudják kielégíteni a megrendeléseket, ez az állapot pedig várhatóan 2023-ig elhúzódik majd. A helyzetet jól mutatja, hogy a Data
Apró falvacska, a főútról nem látszik, csak a tábla jelzi, ahol a 150 fős közösség éli mindennapi életét. Az egyutcás település „beszorult” a somogyi dombok közé, aki nem ismeri, elmegy mellette. Pedig Somogycsicsót békés, szorgalmas emberek lakják, amiről a tiszta utca, a takaros házak és porták tanúskodnak.
A Solana blokkláncon futó Neon legújabb találmányának köszönhetően New Yorkban már egyszerűen, mindenféle kriptovaluta tudás nélkül, bankkártyával vásárolhatjuk meg gyűjteményünk
A hazai újautó eladások 2021 második fele óta folyamatosan csökkennek, főként a közelmúltban kialakult globális chiphiány miatt. A kialakult helyzet a használtpiacra is közvetlen hatást gyakorol, ráadásul a változó kamatkörnyezet is kihívások elé állítja a lízingcégeket az Euroleasing szakértői szerint. A kialakult helyzetben a szokásosnál is fonto
A BUX végül 0,9 százalékos mínuszban zárta a mai napot. A hazai blue chipek közül az OTP 1,2 százalékos mínuszban zárt, a Mol részvénye 1,6 százalékot esett, a Richter papírja pedig 1 százalékos mínuszban zárta a napot, a Magyar Telekom azonban 2,6 százalékkal feljebb került.
Az Equilor Befektetési Zrt-nek ítélte a Budapesti Értéktőzsde szakmai zsűrije a BÉT Legek 2021 „Az év befektetési szolgáltatója” díjat. A több mint 30 éves hazai befektetési szolgáltató többek között a tőkepiac és a hazai árupiac fejlesztésében nyújtott teljesítményének köszönhetően kapta meg az elismerést, idén immár második alkalommal.
A szenátus gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottsága egyhangúlag jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely a bitcoin mindennapi használatának szabályozására törekszik. A brazil szenátus gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottsága (CAE) kedden jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely szerint szerint elismeri és szabályozza a bitcoin és a kriptopénzek p
Philadelphiában egy szörnyű bűncselekménysorozat kezdődött: először egy megcsonkított péniszű kisfiú holtteste került elő egy elhagyatott épületből, majd a környéken egy valóságos nemi erőszak hullám indult fiatal, otthonaikban tartózkodó hölgyek ellen.
A londoni Heathrow repülőtér utasainak száma a 2021 decemberével zárult pénzügyi évben 50 éve nem látott mélypontra esett vissza. A repülőtér üzemeltetőjének szerdai bejelentése szerint tavaly 19,4 millió utast szolgáltak ki, 12,3 százalékkal kevesebbet a 2020-as 22,1 milliónál. A világjárvány előtt a Heathrow repülőtéren évente átlagosan 80 millió
2022. március 1-től a parazitológiai, valamint a hal- és a méhbetegség-vizsgálatok online megrendelésére is módot nyújt a Nébih LABOR rendszere. Az elektronikus eredményközlés szintén elindul ezen vizsgálatok esetében is, így ismét egy jelentős szakág válik „papírmentessé”.
Nyilatkozatot írt alá szerdán Nicolae Ciuca román és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök a két ország politikai és gazdasági együttműködésének bővítéséről - jelentették be a felek szerdán Bukarestben.
Miközben hetek óta azt hangoztatták a nyugati hatalmak, hogy ha csak kicsit is behatol Ukrajna területére az orosz hadsereg, rögtön nagyon durva szankciókat kap a nyakába Oroszország, aközben az elmúlt 24 órában bejelentett szankciók csak korlátozottak és inkább egy szankciós lépéssorozat első lépésének tekinthetők. A megváltoztatott nyugati straté