A Csendes-óceánba zuhan 2030 után a Nemzetközi Űrállomás (ISS) a többi leselejtezett műhold és űrszemét mellé - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A kamatemelés eddig jórészt elkerülte a személyi kölcsönöket, februárban azonban bepótolták a bankok az elmaradást. 8 banknál is drágábban lehet elérni a személyi hiteleket februártól, a kamatemelés mértéke átlagosan 2,35%, de akadt olyan bank is, amelynél 4,99 százalékkal emelkedtek a költségek egy hónap alatt – hívta fel a figyelmet a Bankmonitor
A kamatemelés eddig jórészt elkerülte a személyi kölcsönöket, februárban azonban bepótolták a bankok az elmaradást. 8 banknál is drágábban lehet elérni a személyi hiteleket februártól, a kamatemelés mértéke átlagosan 2,35%, de akadt olyan bank is, amelynél 4,99 százalékkal emelkedtek a költségek egy hónap alatt.
Átadták a HelloParks Maglód első, 46 000 négyzetméteres raktárcsarnokát: a 6 hónap alatt felépített létesítmény a csatlakozó út- és közműrendszerrel együtt mintegy 50 millió euró értékű beruházás révén valósult meg. Az első ütem több mint 80%-os kiadottsággal működik és megkezdődött a következő ütem 45 000 négyzetméteres csarnokának (MG3) előkészít
Már csak rövid távra terveznek a fogyasztási cikkeket előállító vállalatok, hogy követni tudják a vevők hirtelen és kiszámíthatatlanul változó igényeit - mutat rá az EY és az MIT közös, 370 iparági vezető bevonásával készült nemzetközi kutatása.
CSOK, falusi CSOK, babaváró hitel és támogatás, hitelelengedés, illetékmentesség, áfa-visszaigénylés, otthonfelújítási támogatás, autóvásárlási támogatás, zöldhitel, CSOK-hitel: ismerősen csengenek ezek a fogalmak a gyermekesek számára, de vajon milyen szabályokkal igényelhetők a milliós nagyságrendű, akár vissza nem térítendő támogatások 2022-ben?
Az elemzők többségének pozitív meglepetést hozott a kiskereskedelem tavaly év végi élénkülése, és az idei évben még nagyobb növekedésre számítanak, a jövedelmek rendkívüli emelkedése és a tavaly év eleji alacsony bázis miatt.
A Csendes-óceánba zuhan 2030 után a Nemzetközi Űrállomás (ISS) a többi leselejtezett műhold és űrszemét mellé - közölte az amerikai űrkutatási hivatal.
Váratlan politikai döntések, vagy régiós (például fegyveres) konfliktusok szinte mindig hatással vannak a devizák árfolyamaira. Azok a vállalatok, akik külföldről szerzik be áruikat, vagy külföldi devizában számláznak, ilyenkor nagyobb kockázattal szembesülnek, érdemes tehát ezen kiugró események hatása ellen védekezniük. Az árfolyamkockázat minima
A honi szakszövetség elnöksége utasította az ellenőrző bizottságot, hogy vizsgálja meg, a szövetséggel kapcsolatban álló versenyzők és sportszakemberek tesztelése során történhetett-e bármilyen visszaélés.
Az iparágat átalakító trendek együttes hatására a járvány felgyorsította a bankszektor fejlődését. A Covid-19 járvány proaktívabbá tette a bankokat, fokozta alkalmazkodásukat és felgyorsította az innovációt. Az Accenture új jelentésében 10 olyan trendet azonosított, amely 2022-ben a legnagyobb hatással lesz a bankszektor átalakulására, és amely kép
A borjú, bárány és juh vágásával, valamint feldolgozásával foglalkozó Kapos Ternero Kft. 1992-ben alakult egy kis vágóhíd üzemeltetőjeként. Éves kibocsátása jelenleg 650 tonna, árbevétele 1,4 milliárd forint.
A magyarok 65 százaléka változtatott valamilyen mértékben - ezen belül 13 százalék jelentősen - otthonán annak érdekében, hogy el tudja végezni azokat a tevékenységeket, amelyekre a járvány időszaka alatt csak itt volt lehetősége - derül ki az Ikea felméréséből.
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (Dh-Tb) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2022 januárjában, országosan 10 815 ingatlan-adásvétel bonyolódott, valamint 100 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Itt van a megoldás a dióburok-fúrólégy ellen; termessz otthon chilipaprikát; miért fontos a téli metszés, és mely növényeink számára hasznos? Az Agroinform.hu januári szakcikkeinek összefoglalója.
MENTOR című rádióműsorával segíti stratégiai terveik újrahangolásában a kis- és középvállalkozásokat a Trend FM. A magyar rádiózás történetében egyedülálló formátumú gazdasági reality 2022. április 5-én már a kilencedik évaddal jelentkezik. Még a stabil háttérrel rendelkező cégeket is váratlan kihívások elé állították az elmúlt évek. Most különösen
A magyarok 73 százaléka a nagy boltláncokban, 42 százaléka zöldségesnél, 34 százaléka piacokon vagy vásárcsarnokokban, 17 százaléka termelői piacokon szerzi be a zöldséget és gyümölcsöt.
A Budapesti Értéktőzsde jövő pénteken törli a terméklistájáról a Kartonpack Dobozipari Nyrt. törzsrészvényeit, a részvényekkel hétfőn kereskednek utoljára - olvasható a BÉT honlapján.
A korábbi ütemesen felívelő növekedési tendenciával ellentétben a különböző korlátozások miatt tömegek próbálták a vállalkozásaikat az online térben is sikeressé tenni. Ugyan a folyamat kezdetben kényszercselekvés és az adott krízisre való reakcióként volt jelent, az utóbbi két évben rengeteg hozzáállásbeli változást is hozott magával.
Az euró bevezetéséről, az adórendszerről, az inflációról, a munkahelyekről és a költségvetésről alkotott elképzeléseiket ismertették az ellenzéki pártok a Civitas Intézet „Ellenzéki Kerekasztal 2022 – Gazdaságfejlesztés” című csütörtöki rendezvényén.
Az avokádó igazán sokoldalú, hiszen fogyaszthatjuk zöldségként, gyümölcsként, és még gyógynövényként is tekinthetünk rá, mivel fogyasztása rengeteg jótékony hatással jár az egészségünk számára.
A közösségi média és az online kommunikáció egyre nagyobb térnyerésével egyetemben felbukkant az igény az online beszélgetőpartnerek, baráti és romantikus kapcsolatok keresése iránt is. Mindig találhatunk olyan oldalakat, ahol regisztráció és a személyi azonosság megadása nélkül elegyedhetünk beszédbe másokkal – ilyen oldal többek között az AnoTalk
A pénteken kezdődő téli olimpián induló magyar gyorskorcsolyázók felkészítésében nagy szerepet játszott a labordiagnosztika. A jövő versenyeit azok nyerik, akiket a legújabb innovációk segítenek, ezért az adatalapú döntéshozatalt célozza a SYNLAB Akadémia képzése is.
Átadták a HelloParks Maglód első ütemét, az 50 millió euróból elkészült 46 ezer négyzetméteres raktárcsarnokot, aminek több mint 80 százalékát már bérbe adták. A Futureal-csoport ipari ingatlanfejlesztője, a HelloParks máris megkezdte a második ütem, egy 45 ezer négyzetméteres csarnok előkészítését, aminek átadását 2022 utolsó negyedévére tervezik.