2024. január 13. szombat

jan. 13
0:09
Több év késéssel, NAV- és OLAF-vizsgálat után, de elkészült a badacsonytomaji Tátika felújítása (Telex)
2018-ban 2,4 milliárdot kapott rá az önkormányzat, 2020-ra kellett volna készen lenniük, de 2022-ben is csak a bontásnál tartottak. Több önkormányzati dolgozónak milliókat fizettek, aztán kicsavarták a kezükből az egész projektet.
jan. 13
0:10
Itt a NAV elérhetősége, ha kérdése merül fel az eÁfa használata során (Adózóna)
2024-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindította az elektronikus áfarendszert (eÁfa). A szolgáltatáscsomag célja, hogy az adóhatóságnál rendelkezésre álló adatok felhasználásával egyszerűsítse az áfabevallást. Ha kérdése van a rendszer használatával kapcsolatban, keresse a NAV-ot, segítenek – írja honlapján az adóhivatal.
jan. 13
0:14
Sztrájk – a kgfb drágulása és az üzemanyag jövedéki adójának növekedése ellen tiltakoznak harmadik napja Romániában (Adózóna)
Romániában munkagépekkel és nehéz járművekkel felvonuló gazdák, illetve fuvarozók előre nem bejelentett tüntetései okoztak fennakadásokat a közlekedésben Bukarest körgyűrűjén és más nagyvárosok környékén pénteken – közölte az MTI.
jan. 13
0:15
Új Renault Twingo: Minden, amit tudunk az elektromos formában visszatérő kisautóról (NRGreport)
A Renault a megfizethető európai elektromosautó-szegmenst célozza meg a Twingo közelgő negyedik generációjával, amely az eredeti modell szellemét viszi át a modern korba, és 20 000 euró (kb. 7.5 millió forint) alatti induló árat ígér.
jan. 13
0:18
NAV: megújult webes felülettel indul az idei eSZJA-szezon (Adózóna)
A 2023-ra vonatkozó személyijövedelemadó-bevallások tervezetét idén is elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), de akik maguk készítik el a dokumentumot, már hozzáférhetnek a korábbinál logikusabb és a kitöltést segítő új funkciókkal kibővített webes kitöltő programhoz – hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteki közleményében, közölte az MTI
jan. 13
0:22
NMHH-kutatás: jelentősen változott a nyomtatott lapok olvasóközönsége (Adózóna)
A nyomtatott lapok jelentősége a tájékozódás piacán évről évre csökken – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása, amelynek részleteit pénteken közölték az MTI-vel.
jan. 13
0:26
A Duna House idén 110-130 ezer adásvételt vár az ingatlanpiacon (Adózóna)
A Duna House idén 110-130 ezer adásvételt vár az ingatlanpiacon, ahol tavaly éves szinten a tranzakciók száma a 90-110 ezres sávot érte el – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
jan. 13
0:30
A vártnál nagyobb ütemben nőtt a brit gazdaság teljesítménye novemberben (Adózóna)
Havi összevetésben számolva 0,3 százalékkal nőtt Nagy-Britannia – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság – hazai összterméke (GDP) tavaly novemberben a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteki beszámolója szerint – közölte az MTI.
jan. 13
0:33
Az RTL nemrég leváltott egyik fontos igazgatójával készítteti a Fidesz-kedvenc vállalkozó a Puskás Öcsiről szóló sorozatot (Media1)
Herman Péter (Pierre) néhány hónapja még az RTL-nél volt a drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgató, most viszont ő felel a Sarka Kata férjeként és a kormánykedvenc Valton vezetőjeként is ismert Bessenyei István tavaly alapított produkciós cégénél a Puskás Ferencről állami támogatásból készülő sorozatért.
jan. 13
1:12
Kicsi a bors, de erős - 5 kripto érme, melyeket érdemes bevenni a portfóliódba (ProfitLine)
Az egészen kis kapitalizációval rendelkező kriptók ugyan kockázatosabbak, mint a nagyobb tőkeértékű társaik, de nem ezért szeretjük őket. A kriptopiacokon ugyanis a legjobb hozamokat az előértékesítési fázisban lévő, azaz a piacra még nem került, illetve a frissen listázott érmék hozzák, ezek képesek a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtani.
jan. 13
1:42
Hová utazott a legtöbb magyar ember Karácsonykor? (ProfitLine)
Az óév utolsó napjaiban erőteljeset hajrázott a turizmus, így az előzetes várakozásokhoz képest is magasabb szinten alakult a szálláshelyek forgalma. Karácsonykor 21%-kal, és szilveszterkor is 20%-kal múlták felül az előző év végi vendégéjszaka-számokat a szálláshelyek. Az utolsó pillanatokban is többen, főként külföldről döntöttek úgy, hogy Magyar
jan. 13
2:12
Hivatalos! Ezeknek az autó modelleknek befellegzett Magyarországon (ProfitLine)
Számos olyan mindenki által kedvelt autómodell van, amelyet 2024-től nem fogunk többet látni a hazai újautó-kereskedésekben. A helyzet az, hogy ezek a népszerű márkák vagy végleg leállítják a gyártást, vagy fokozatosan kivonják autóikat a piacról - derült ki a Pénzcetrum.hu összefoglalójából, melyet a Daily Mail listája alapján készített el. Mely a
jan. 13
2:21
Kik a legboldogabbak Európában az Eurostat szerint? (Szakmát Szerzek)
Az EU statisztikai hivatalának friss adatai szerint az Ausztriában élők a legboldogabbak a 27 tagállam közül, szemben a bolgárokkal, akik a legelégedetlenebbek. Magyarország a 22. helyen szerepel az Eurostat felmérése alapján. Bulgária kivételével minden országban 6 fölött volt az átlagos elégedettségi szint Az Eurostat tagállamokban végzett felmér
jan. 13
3:12
Változik a Nők 40 nyugdíj és mutatjuk még a nyugdíjjal kapcsolatos egyéb változásokat (ProfitLine)
A nyugdíjakat érintő legfontosabb változásokról beszélt az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő. Nézzük mik változnak és mire érdemes figyelni 2024-ben!
jan. 13
3:15
Emésztési gondok, puffadás? Ez a 7 konyhai alapanyag segít legyőzni őket (Magyar Mezőgazdaság)
Konyhánk a természetes gyógymódok tárháza, igazi kincseskamra. Szinte biztos, hogy megtaláljuk otthonunk polcain ezt a 7 fűszert, melyek segítségünkre lehetnek, ha emésztési gondokkal küzdünk.
jan. 13
4:12
A magyar nyugdíjak megőrizték a reálértéküket 2023-ban (ProfitLine)
A péntek reggel megjelent adatok szerint 2023 decemberben 5,5% volt az éves infláció, míg a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számított infláció 5,3%-ot mutatott. Ez alapján a 2023-as éves átlagos infláció 17,6% lett, a nyugdíjas infláció pedig valamivel magasabb, 18,3%. Jó hír azonban, hogy a tavaly alkalmazott nyugdíjemelés elérte a 18,5%-ot, te
jan. 13
4:21
A kínai hódítás vége. A franciák visszaveszik a bordeaux-i szőlőültetvényeket (Magyar Mezőgazdaság)
Több mint egy évtizede, hogy a kínaiak több híres szőlőültetvényt vásároltak fel a franciaországi Bordeaux régióban. Most viszont a kínai cégek kivonulnak ezekből a beruházásokból, a francia termelők pedig átveszik az ültetvényeket.
jan. 13
4:21
Kvíz: Felismered ezeket az állatokat? 3. (Szakmát Szerzek)
Újabb állatos kvízzel készültünk nektek, amiben felmérhetitek, hogy mennyire ismertek fel képről az állatokat. Tedd próbára tudásod a kvíz feladványaival! A Földön nagyon sok állatfaj létezik, így vannak olyanok is, amiket egyes helyeken kevésbé ismernek. Emellett pedig sokukat könnyen össze lehet keverni egymással. Most egy újabb kvízzel készültün
jan. 13
4:33
Új területen terjeszkedik a Revolut (FinTechRadar)
A Revolut a napokban adta hírül, hogy bővíti az emberi erőforrások kezelésére szolgáló platformját, a Revolut People-t, amelyet már több mint 300 cég fizetett elő.
jan. 13
4:45
Összefog a Siemens az AWS-szel és a SONY-val (newtechnology.hu)
Közös fejlesztések mellett döntött a mesterséges intelligencia, valamint a metaverzum és a virtuális valóság (VR) technológiák ipari felhasználásának területén a Siemens, az Amazon Web Services-zel és a SONY-val együttműködve. A két kezdeményezést a CES-en, a Las Vegas-ban tartott legnagyobb konzumertechnológiai kiállításon és konferencián jelentet
jan. 13
4:51
Elő lehet valahogy segíteni a bromélia virágzását? (Agrofórum)
A képen látható szobanövény évek óta nem virágzik. Elő lehet valahogy segíteni virágzását? Minden évben új sarjakat fejleszt, melyeket rendszerint át is ültetek.
jan. 13
5:18
Lassan érkezik az enyhülés. Nagyon lassan! (Agroinform)
Vasárnap napközben már +7 fok is lehet.
jan. 13
5:21
Fontos szabályok a cinkék etetéskor (Magyar Mezőgazdaság)
Miközben a tél fagyos ölelésbe borítja a tájat, tollas barátaink, köztük a széncinege, az eurázsiai kékcinege, a fenyvescinege és rokonaik számára a hideg időszak túlélése megfelelő táplálékforrás híján óriási kihívást jelent.
jan. 13
5:21
Ha a kormány jóváhagyja akkor, akár 350 ezres napelemes rendszert is telepíthetünk (Öko-drive)
Hamarosan, akár 350 ezer forintos napelemes rendszert is telepíthetünk.
jan. 13
5:39
Földrengésszerű átalakulások a magyar sajtópiacon (Piac és Profit)
A nyomtatott lapok jelentősége a tájékozódás piacán évről évre csökken – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. A jelentés szerint a printhetilapok vesztették el legnagyobb mértékben az olvasóikat, mivel ezen a területen a fogyasztás 25,2 százalékos visszaesését regisztrálták. A havonta vagy időszakosan megjelenő perio
jan. 13
5:45
Minden rendetlenség mögött új lehetőség rejlik – ez a fő üzenete az Ikea legújabb kampányának (Márkamonitor)
A legfrissebb magyarországi "Élet otthon" jelentésből kiderült, a válaszadók fele érzi úgy, hogy otthoni konfliktusaik hátterében a rendetlenség áll. Az Ikea célja, hogy ezt a problémát elérhető és egyszerű megoldásokkal segítsen kezelni, megmutatva a vásárlóknak, hogy a kaotikus otthon okozta felesleges stressz akár pár apró lépéssel megszüntethet
jan. 13
5:45
1900 autónyi károsanyag-kibocsátást csökkent a TransLink (newtechnology.hu)
A kanadai TransLink közlekedés vállalat a zöld forradalom egyik úttörőjévé vált azzal, hogy még az újév beköszönte előtt megújuló dízelüzemanyagra állítja át teljes buszflottáját. Ez komoly lépést jelent a fenntarthatóbb jövő felé, és az üvegházhatású gázok kibocsátásának 80 százalékos csökkentését eredményezi – közölte az intelligenttransport.com.
jan. 13
5:45
A lehordó hevederes pótkocsik előnyei (Agrárágazat)
A lehordó hevederes pótkocsik több előnyös tulajdonsággal bírnak, és nem nehéz megjósolni, hogy térhódításuk a következő években fokozódik.
jan. 13
5:45
A felhagyott, lezáratlan kutak veszélyei (Mezőhír)
Vízbázisaink aktív védelme elengedhetetlen feladat.
jan. 13
5:45
A Kia innovációja már 2025-ben jár (Transpack)
A Kia leleplezte a 2025-ös elektromos kisteherautó modelljeit, amelyek új korszakot nyithatnak a városi áruszállításban.
jan. 13
5:48
A madárinfluenzában elhullott több ezer daru teteme óriási veszélyt jelent +Videó (Agroinform)
Ott fekszenek az iszapban, a víz alatt, a nádasban és a gyepen, és fertőzik a vízi madarakat és a ragadozókat.
jan. 13
5:51
Csermely Ákos: „A mai fiatalok 147 karakteren szocializálódnak” (Digital Hungary)
A közösségi médiafelületek a teljes piacot átrendezték, és nem biztos, hogy ebben bárki nyertes rajtuk kívül. De mennyire erős a felhasználói kontroll napjainkban? Valóban mi irányítanánk? És hogyan hat mindez a fiatalokra? Csermely Ákos, a Digital Hungary ügyvezetője a régi idők tanújaként maga is részese volt az analógból indult átalakulásnak, íg
jan. 13
5:54
Szegény magyar autósokra most rájár majd a rúd (Menedzsment Fórum)
Nem sok jóra számíthatnak a magyar autósok a következő napokban, a nemzetközi piacokon is kedvezőtlen irányú ármozgás látható, ráadásul a januári második adóemelés miatt is drágulás jön a benzinkutakon, derül ki az Mfor Üzemanyagár-figyelő sorozatának újabb írásából.
jan. 13
5:54
5 milliós napelemes ingyen pénzre pályázhat hétfőtől (Alternatív Energia)
Hétfőn 10 órakor indul a napelemes pályázatra az előregisztráció.
jan. 13
6:18
NAV: megújult webes felülettel indul az idei eSZJA-szezon (HR Portál)
A 2023-ra vonatkozó személyijövedelemadó-bevallások tervezetét idén is elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), de akik maguk készítik el a dokumentumot, már hozzáférhetnek a korábbinál logikusabb és a kitöltést segítő új funkciókkal kibővített webes kitöltő programhoz - hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteki közleményében.
jan. 13
6:21
Új választási műsorral jelentkezik január 15-től az ATV (Márkamonitor)
Az Egyenes Beszéd – Voks 2024 Szöllősi Györgyi és Rónai Egon műsorvezetőkkel minden hétköznap 17.55-től az idén júniusban esedékes európai parlamenti és önkormányzati választásokra, a voksoláson induló pártok és jelöltjeik programjára fókuszál.   Az Atv a hagyományaihoz híven idén is önálló választási műsort sugároz, mert százezrek által nézett hír
jan. 13
6:21
Így csökkentsd az újévi szorongásod azonnal! (Forbes)
Sokan érzik úgy, hogy picit minden sötétebb januárban, és nemcsak az ünnepi időszakhoz képest. Az év eleje könnyen felerősítheti a jövővel kapcsolatos félelmeket, vagy a jelen megoldatlan problémáit, az előttünk tornyosuló kihívások okozta stresszt. Mutatunk néhány konkrét szorongásoldó tippet az új évre.
jan. 13
6:21
Mémüstökös jelent meg a kriptoszektor egén – Kispadra kerülhet a dogwifhat? (BitcoinBázis)
A Solana hálózat támogatói minden bizonnyal már hetek óta a fellegekben járnak, hála a SOL elképesztő népszerűségének. A hálózaton nem
jan. 13
6:21
2024-Es Munkaerőpiaci Trendek (Karrier Trend)
A 2024-es munkaerőpiaci trendek komoly feladat elé állítják idén is a szereplőket. Ebben az évben is elmondható lesz, hogy a külföldi munkavállalók, új technológiák és különböző „taktikák” fogják formálni és
jan. 13
6:24
Wise: belföldi pénzforgalmi számla vagy sem? (Adózóna)
Pénzforgalmi számlának minősül-e a Wise számlája, elfogadható-e pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó bankszámlájának? Olvasói kérdésre dr. Juhász Péter jogász-adószakértő, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. munkatársa válaszolt.
jan. 13
6:27
Miért folyik ki a pénz a kezeim közül, és mit tehetek ellene? (Bank360 blog)
Sokan vannak, akik nem jönnek ki a havi fizetésükből, pedig nem keresnek rosszul. A családon belül is sok vita forrása, hogy ki mire szórta el a pénzt, és mennyivel járult hozzá a közös kiadásokhoz. A Pénzkérdés szakértői most abban segítenek, hogyan lehet nyomon követni a költségeket, és igazságosan fizetni a közös számlákat.
jan. 13
6:27
Mikor volt utoljára fogorvosnál a lovad? (Magyar Mezőgazdaság)
Nemcsak lóvásárlás vagy ajándékozás előtt, de minden lovasnak ajánlott rendszeresen ellenőriztetni állatuk fogazatát. A lovak szájüregi vizsgálata során ugyanis várt és váratlan "meglepetések" is érhetnek bennünket!
jan. 13
6:45
A Publicis Groupe személyes köszöntőfilmet készített minden munkavállalója számára (Márkamonitor)
Egy olyan év után, ahol a Publicis több területen is elsőséget ért el mint minden alkalommal, most is kollégáit teszi első helyre, akiknek egytől-egyig köszöni az #1 hely megszerzéséhez nyújtott 2023-as segítségét – írják.   2024-et ezért nem csak egy, hanem egyből százezer újévi “jókívánság-videóval" indították be: minden munkatárs kapott egy önál
jan. 13
6:45
A Gebrüder Weiss a Mars-misszió nélkülözhetetlen partnere lett (newtechnology.hu)
A nemzetközi logisztikai vállalat már második alkalommal támogatja az Osztrák Űrfórum (OeWF) Mars Analog küldetésének (Amadee-24) munkáit, így hivatalos partnere lett az érzékeny űrkutatási berendezések biztonságos szállításának. A rakományt Innsbruckból viszik a tavasszal induló küldetés helyszínére, Örményországba. A Mars majdani kolonizációját e
jan. 13
6:48
Nem ültetted el ősszel a virághagymákat? Eláruljuk, mit tehetsz! (Agroinform)
Te tudod, hogy a lasagne nem csak egy finom étel, és hogy mi köze van a virághagymákhoz? Eláruljuk!
jan. 13
7:09
Nesze neked 12 200 forint családi pótlék: ennyit kapnak a szülők Ausztriában, románoknál (Pénzcentrum)
Hazánkban a családi pótlék összege 2008 óta nem változott, egy gyerek után 12 200 forint, körbenéztünk, a környező országokban mi a helyzet, mennyi pénzt kapnak ezen a címen a szülők. Az látszik, hogy egyre több közép-európai országban jövedelemhez kötik, tehát inkább az alacsony keresetűeket támogatják, itthon azonban nagyon más a helyzet.
jan. 13
7:09
IFKA: 2024-ben új feladatok, kibővülő szerepkör, teljes modellváltás (vg.hu)
Idén Magyarország tölti majd be az Európai Unió soros elnöki tisztségét, így – többek között – az IFKA is részt vesz a Budapesten megrendezésre kerülő KKV Közgyűlés lebonyolításában. 2024-ben az IFKA szerepköre is jelentősen kibővül – mondta Szabados Richárd, az IFKA ügyvezetője a Világgazdaságnak adott interjújában.
jan. 13
7:15
A hétszeres gázár is lehúzta a magyar inflációt - Mutatjuk, hogyan (Portfolio)
Bár másfél éve változatlanok a lakossági rezsicsökkentési rendszerben a gáz- és áramárak, mégis érdemi árcsökkenést mutatott ki a KSH az átlagárak terén, és a Portfolio kalkulációi szerint ez is érdemben, 0,7%-ponttal, hozzájárult ahhoz, hogy decemberre már 5,5%-ra esett az éves infláció Magyarországon.
jan. 13
7:15
Akio Toyoda nyitotta meg a Toyota Gazoo Racing és a Lexus standját a Tokiói Autószalonon (Márkamonitor)
Tokióban évente két alkalommal kerül megrendezésre nagy érdeklődésre számot tartó autós esemény, az egyik a jellemzően év elején megtartott Tokio Auto Salon, amely inkább a helyi piacnak szól némi nemzetközi kitekintéssel, míg a másik a jellemzően ősszel megrendezett Tokio Motor Show, amely egy igazi nemzetközi esemény, és a japán autógyártók által
jan. 13
7:18
Egy fantasztikus Zetor-gyűjtemény és gyönyörű veterán traktorok (Agroinform)
Az Agroinform.hu heti gépészeti híreinek összefoglalója.

Keresés