Az étrendkiegészítőket, speciális élelmiszereket és sportruházatot gyártó és forgalmazó BioTechUSA a szokásos évindító óriásplakát kampány mellett “Legyen ez a legfittebb éved” szlogennel 3 x 21 napos kihívásra buzdítja követőit. Teszi ezt azért, hogy a sokak számára újévi fogadalomként tett életmódváltáshoz segítséget adjon, miközben végig szakért
Csakúgy mint néhány hónapja a Kreatív online vezető szerkesztője, most Molnár Zoltán is a Telexhez igazol a Kreatívtól, ahol tizenegy hónapot töltött szerkesztőként.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács üdvözli, hogy az Agrárminisztérium (AM) újabb három évre kiterjesztette a tejpiaci szereplőkre Közösségi Marketing Alapjának fenntartási kötelezettségét – közölte szerdán az MTI-vel a szakmai szervezet.
Négy százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés, miután a recesszióból való kilábalás tavaly megkezdődött - mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Demokratában szerdán megjelent interjúban.
Az éves török infláció decemberben elérte a 64,8%-ot, ami kissé meghaladta az előző hónapit, de éppen csak elmaradt a közgazdászok előrejelzéseitől. A pálya megegyezik mind a központi bank, mind a kormány előrejelzéseivel, ami eltér a Törökországban szokásos túlzottan optimista prognózisoktól. A közelmúltbeli 50%-os minimálbér-emelés kockázatot jel
A török jegybank minden igyekezete ellenére továbbra sem sikerült enyhülésre bírni a pénzromlást Törökországban, a maginfláció történelmi csúcsra kúszott.
A vállalkozásoknak minden évben fel kell mérnie a vagyontárgyait és készleteit, ami nemcsak törvényi kötelezettség, a mérleg elkészítéséhez szükséges folyamat, hanem üzleti érdek is fűződik hozzá. Sok helyen még mindig papíralapon vagy kevésbé hatékony megoldásokkal végzik ezt a műveletet, holott ma már elérhető a gyors és pontos leltárazáshoz olya
A bérek ugyan még nem, de a benzinár már abszolút elérte a nyugati színvonalat. A január elsejei adóemelés után a Mol is emel egyet az üzemanyagárakon, ne számítsunk tehát sok jóra a kutakon. Ha valaki Ukrajnába, Romániába, Bosznia-Hercegovinába, Bulgáriába indul, akkor mindenképpen érdemes viszonylag üres tankkal érkezni a határhoz. Szlovákia, Szl
Az újév második munkanapján, azaz már szerdán elindított egy új dollárkötvény kibocsátást a magyar Államadósság Kezelő Központ, a papír futamideje szokatlanul hosszú, 12 éves, hiszen 2036 március 26-án jár majd le – tudta meg a Reuters IFR News. Frissítés! A kötvénypiaci hírszolgáltató információi szerint benchmark méretű lesz a papír kibocsátása,
Alig volt kereslet a szerdai 6 hónapos diszkontkincstárjegy aukción, hiszen az Államadósság Kezelő Központ által meghirdetett 30 milliárd forintnyi papírra mindössze 23 milliárd forintos vételi érdeklődés érkezett, és ezt látva az adósságkezelő csak 17 milliárd forint ajánlatot fogadott el.
Garancsi István bizalmasa lett az ügyvezetője annak az arab beruházó által már tavaly februárban megalapított cégnek, mely gigaberuházásra készül Rákosrendezőn – fedezte fel az mfor.hu A rákosrendezői pályaudvar környékére tervezett beruházást, melyben akár 885 négyzetméteres sejk-lakások is helyet kaphatnak, egy hónapja jelentette be Lázár János é
Sok opció van, de valamelyikre rá kell indulni Horváth Zsófia, az MBH öngondoskodási szakértője szerint. A Klasszis beszélgetésében a nyugdíj és az egészségirányú megtakarításokról is beszélgettünk a pénzintézet szakértőjével, ahogy piaci kitörés lehetőségeiről is. Egészségügyi bajok kezeléséről, gyerekvállalási megfontolási célokról is faggattuk p
Nehéz lesz a 27 európai uniós tagállamnak 2030-ig teljesíteni az Európai Unió környezetvédelmi célkitűzéseit, különösen az energiafogyasztás és a biogazdálkodás tekintetében - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) hétfőn közzétett jelentéséből.
Már idén is számos helyen valósultak meg korszerűsítések a magyarországi villamos energia hálózaton. Jövőre azonban tömegessé válnak az ellátásbiztonságot új alállomások építésével, a meglévők felújításával, bővítésével, távvezetéki fejlesztésekkel megerősítő beruházások. A hazai és uniós forrásokból támogatott projektek további zöldenergia-termelő
Az kakaó árának növekedése idén valószínűleg még jobban sújtja majd a vásárlókat, mivel a csokoládégyártók kifogynak az olcsóbban vásárolt készleteikből.
Németország elérte a befogadóképessége határát, változtatni kell a migrációs politikán európai és nemzeti szinten is – állítja a német települések és önkormányzatok szövetsége.
A hazai vállalkozások elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalásban (CSR), ugyanakkor távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact közös kutatásából.
A deviza- és olajpiacon a nyugtalanság az úr. Ez látszik abból, hogy a dollár emelkedő pályán van, ugyanakkor az ilyenkor "szokásos" forintesés elmaradt. A zloty viszont gyengült.
Az Ukrajna elleni minapi intenzív orosz légitámadásra reagálni kell, egyebek között nagy hatótávolságú rakétákkal kell ellátni az ukrán hadsereget - jelentette ki Radoslaw Sikorski új lengyel külügyminiszter.
A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 3,7 százalék volt tavaly a III. negyedévben és 5,4 százalékot ért el az első három negyedévben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.
Az egyik hazai biztosítótársasághoz 2023. december közepéig rekordmennyiségű, az 58 ezret meghaladó lakás és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett. A felnőtt hazai lakosság fele (49%) már a klímaváltozást tartja az egyik legnagyobb jövőbeli fenyegetésnek. Csupán a tavaly február 4-én országszerte pusztító szélvihar kártérítési össze
Az Országos Kereskedelmi Szövetség felhívja a figyelmet, hogy csak olyan palack, doboz dobható az automatába, ami után a vásárló már megfizette a visszaváltási díjat, más tárgy kárt okozhat a gépben.
2024. január 1. napja nem csupán az év kezdetét, de számos jogszabálynak vagy jogszabályi módosulásnak a hatályba lépését is jelenti. Ennek okán a cégeknek fokozott figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy az év eleji változásokkal tisztában legyenek. Cikkünkben a 2024. január 1-jétől hatályba lépett apróbb, de fontos cégjogi újdonságokat ismertetjük.
Gyengén indult az év a világ tőzsdéin, tegnap eséssel zártak az amerikai indexek, miután a kötvényhozamok ismét emelkedésnek indultak. Ez elsősorban a technolóigai részvényeket helyezte nyomás alá, így a Nasdaq jelentősebb mínuszban zárt, amiben az is szerepet játszott, hogy az Apple-re érkezett egy leminősítés, amire eséssel reagált a részvény. En
Már kötelező ugyan az új, megjelölt italcsomagolások visszaváltása az üzletekben, de ilyet még nem szállított az ipar. A régi italcsomagolást pedig tilos bedobni az automatákba – hívja fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
A magyar-osztrák határ menti Zsirán magasabb volt az eladott lakások átlagos négyzetméterára, mint Budán, jóval meghaladja az egymillió forintot. A legolcsóbban Nógrád vármegyében vehetünk lakást, itt a fajlagos ár ötöde a fővárosinak.
Tíz középiskolai csapat mérte össze mesterséges intelligenciával kapcsolatos tudását a Telekom Kraft AI Bajnokság döntőjében. A verseny során kiderült, hogy a legújabb technológiákkal történő kísérletezés miként teszi élménytelibbé, gazdagabbá és interaktívabbá a tanulást. A történelmi, kulturális, irodalmi, biológiai és zenei feladatokra a diákokb