Irene Shashar, a varsói gettó egyik túlélője a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott plenáris ülésen tartott beszédet az Ep-képviselők előtt Brüsszelben. "Ma tisztelgünk a holokauszt áldozatai előtt, és megerősítjük rendíthetetlen elkötelezettségünket az antiszemitizmus, a rasszizmus és a gyűlölet más formái ellen. Európa emlékezik" –
Jó hír, hogy a tavalyi év pénzforgalmi egyenlegének deficitje kisebb volt, mint a 2022-es, van egy egyensúlyi javulás, de az infláció még nincs olyan szinten, ami ne jelenthetne problémát a következő hónapokban - mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter az Inforádió Aréna című műsorában. A pénzügyminiszter elmondta, hogy nagyjából 6% körüli hiánnyal
Mikrobiális talajoltó anyagokkal növelhető a hozam a mezőgazdaságban és számos kedvezőtlen talajtulajdonság is javítható, hangsúlyozták a Terragro Kft. szervezésében folytatott kerekasztal-beszélgetés résztvevői az AgromashExpo kiállításon.
Évi tízmilliárdokat bukik a lakosság azzal, hogy hagyja parlagon heverni a pénzét befektetés helyett – nem mindegy azonban, hogy mibe rakjuk a pénzünket. Karagich István a Blochamps Capital tulajdonos ügyvezetője a Forbes Money Masters Workshop sorozat első előadójaként átfogó áttekintést nyújtott a pénzpiacok és a vagyonosok világáról, és arra a k
A hidegtárcákat gyártó Trezor megerősítette, hogy külsős e-mail szolgáltatójánál felmerült visszaélés áll a felhasználóknak az elmúlt 24 órában küldött rosszindulatú
Az idei évtől alapvető változások léptek életbe a fenntarthatósággal, vagyis ESG-vel kapcsolatos vállalati kötelezettségek területén, ami valamilyen módon minden hazai társaságot érinteni fog. Míg a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség a nagyvállalatok jelentős része számára ismert, a beszállítóikra vonatkozó fenntarthatósági átvilágítás s
Kifosztás bűntette, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, közokirattal visszaélés, valamint lopás vétsége és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt mint többszörös visszaesőt hat év fegyházbüntetésre ítélt egy hatvanéves férfit a Debreceni Járásbíróság - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője c
A következő években 300 milliárd forint európai uniós forrás érkezik Budapest fejlesztésére - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Nem egyszerű dolog megszervezni egy csoportos vagy családi kirándulást. Meg kell találni azt a helyszínt, ahová mindenki szívesen ellátogat, programot kell összerakni és a pénzügyi részét sem felejthetjük el a szervezésnek. Sok-sok kompromisszumot követel meg egy utazás, akár egy napig, akár több napig tart. De mivel tudjuk csökkenteni a kiadásokat
"Megérett az idő arra, hogy a mezőgazdasági termelők, a vidéki közösségek és az uniós agrár-élelmiszeripari lánc minden más szereplője között új konszenzus alakuljon ki."
A Toyota mára stabilan a magyar autóvásárlók kedvenc autómárkájának számít: a 2015-ban a magyarországi személy- és kisteherautópiacon még csupán a hetedik legkedveltebb márkának számított, viszont az elmúlt években stabilan lépegetett előre. 2020-ban először a magyarországi forgalomban maradó autókról valós piaci képet mutató kivonásokkal tisztítot
Széles körben hasznosulhat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzése, amelyben a zöld állítások elterjedtségét és a fogyasztók döntéseire gyakorolt hatását vizsgálták - közölte a versenyhatóság az MTI-vel csütörtökön, a témában folytatott szerdai nemzetközi megbeszélés alapján.
Folytatódnak az országos gazdatüntetések Németországban. Továbbra is megőrzik decentralizált jellegüket, vagyis országszerte vonulnak majd a traktorok, de január 26-án újra terveznek egy nagyobb berlini akciót is.
2024. január 31-én éjfélkor lejárnak az előző évre vásárolt országos éves és vármegyei e-matricák. Pénzcentrum ezért összeszedte, mennyibe kerül idén a heti-, a havi-, és az éves országos autópálya matrica, illetve mennyit kérnek a vármegyei matricákért.
15 százalékkal tudta növelni az eladásait, így utcahosszal előzte meg a Toyota a többi autómárkát a hazai piacon, annak ellenére, hogy - Európában egyedül - Magyarországon csökkentek az autóeladások. A gyártó mind a személyautó, mind a kishaszonjármű szegmensben megszerezte az első helyet, és a céges vásárlók körében is a legnépszerűbbnek bizonyult
Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírta csütörtökön Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációs okmányát, majd a jogszabályt közzétették a hivatalos közlönyben, és ezzel befejeződött a törökországi ratifikáció.
A testsúlycsökkentő gyógyszereket gyártó cégek kezdik háttérbe szorítani az elektromos autógyártókat. Ezt támasztja alá, hogy a mai kereskedésben az Eli Lilly piaci kapitalizációja meghaladta a Tesláét – írja a Bloomberg.
Sztrájkot hirdetett a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt.-nél működő egyik szakszervezet január 28-ra és 29-re – tájékoztatta a busztársaság csütörtökön az MTI-t.
Az olasz rendőrség 1,7 milliárd eurós adócsalást leplezett le. Az akció keretében 85 gyanúsítottat állítottak elő a kínai árnyékbankokon keresztüli adócsalás ügyében, vagyontárgyakat foglaltak le és több száz számlát zároltak - közölte a Reuters.
Az szja személyi kedvezményére való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást a magánszemélyeknek nem kell beküldeniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), de meg kell őrizniük az elévülési idő végéig - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az adóhatóság.
A meghirdetett mennyiségnél 11 milliárd forinttal nagyobb összegben, 47 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Tavaly 6,2 millió turista látogatott Szlovéniába és 16,1 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 5,5 százalékkal, a vendégéjszakáké 3,5 százalékkal volt több az előző évinél, ami új rekordot jelent - közölte csütörtökön az ország statisztikai hivatala, hozzátéve, hogy az eddigi legjobb évhez, 2019-hez képest 4 százalékkal nőtt a belföl
A 2,7 százalékos piaci konszenzus fölött bővülhet az MBH Bank szerint a magyar gazdaság, ez masszívan javuló trendet jelent a 2023-as, várhatóan mínusz fél százalékos csökkenés után.
Komplex fejlesztési modellprogram mentén valósulhat meg az országos átlagtól gazdasági fejlettségben jelentősebb elmaradást mutató dél-dunántúli nagytérség fejlesztése - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Pécsen.
Egyre több csaló pályázik megható szöveggel, képekkel a jószándékú emberek pénzére. Sokan szívesen segítenek másokon, de ha azt szeretnék, hogy tényleg jó helyre kerüljön a támogatásunk, érdemes betartani néhány szabályt. A Pénzkérdés szakértői most elmondják, mire kell figyelni az adományozás előtt.
Nemzetközi elismerésben részesültek a hazai sajtkülönlegességek. A múlt évben Norvégiában megrendezett World Cheese Awards-on összesen 11 hazai sajt ért el dobogós helyezést. A sajtkészítők sokat tanultak a Magyar Sajtkészítők Egyesülete és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett hazai és külföldi képzéseken és tanulmányutakon, és az ott m
Lóga Máté arra regált, hogy a jegybank két ügyvezetője tanulmányban ekézte a nemzetgazdasági minisztérium friss terveit a vállalati hitelkamatok csökkentésére.
Ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően.
A KSH friss adatai szerint 2023. I-III. negyedévében 31 százalékkal kevesebb lakást adtak el Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában. Az áremelkedés megállt.
A Generali Biztosító már meg is kezdte a bejelentett kárigények rendezését azon közel 50 gépjármű esetében, amelyek 2024. január 23-án az M1 autópályán egy kamionról leeső fémdarabok miatt defektet kaptak vagy megsérültek.
Érdemes időben elkezdeni gondolkodni, mit kezdünk majd a számlánkra érkező kamatokkal. Akinek van lehetősége újra befektetni a pénzét, annak sem lesz egyszerű a választás, mert 2024 furcsa évnek ígérkezik a tőkepiacokon.
Az EU újabb jelentős lépést tett a közúti közlekedés megtisztítására irányuló erőfeszítéseiben: politikai megállapodást kötött a teherautókra és buszokra vonatkozó CO2-szabványokról, amely 2040-re a dízelüzemű modellek szinte teljes kivonását jelenti.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Nagy István miniszter egy csütörtöki találkozón arról is beszélt, hogy soha nem látott mennyiségű forrással tudják támogatni a hazai élelmiszeripari beruházásokat.
A Magyar Közlöny csütörtök késő este megjelent számában a kormány két különálló rendeletével is módosítja az extraprofitadóról szóló rendeletet. Első ránézésre a gyógyszergyártóknak lehetne ez kellemetlen meglepetés, ugyanis a kormány a gyógyszergyártói különadó mellé bevezeti a gyógyszergyártói extraprofitadó fogalmát, melyeknek a kulcsa dupla akk