2024-ben módosulnak a nyugdíjelőlegre, a nyugdíjmegállapítási határidőre és a nyugdíj szüneteltetésére vonatkozó szabályok. Három új rendelkezés jelent meg a nyugdíjtörvényben – a Reggeliben Farkas András nyugdíjszakértő beszélt a részletekről. Azt is kiszámolta: ha a gazdasági növekedés a várt szinten emelkedik, idén kétezer forint lehet a nyugd
Együttműködési megállapodást írt alá a Széchenyi István Egyetem és a Készenléti Rendőrség (KR) ünnepélyes keretek között január 25-én a győri campuson. Ennek középpontjában a szakmai tapasztalatok kölcsönös megosztása áll, melynek részeként a KR Költségvetési Igazgatósága és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gyakorlati tudásával gazdagítja az oktatást,
Az AgromashExpo előadásainak sorához immáron második éve a Kukorica Kör Egyesület is csatlakozott, idei évben is tartalmas színpadi programmal várták az érdeklődőket.
A világ több mint 70 országában jelenlévő Heineken sörgyártó a Siemenset választotta partnerének a globális nettó zéró kibocsátási ütemterve megvalósításához, melynek célja, hogy 2030-ra nettó nullára redukálják a közvetlen és a vásárolt energiából származó kibocsátásukat az összes gyártóüzemükben. A két vállalat így egy hosszú távú
Február 5-én éjfélig lehet nevezni a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatra, amelynek keretében idén már összesen kilenc innovációs díj kerül átadásra különböző kategóriákban.
Figyelmeztetésben részesítette a Médiatanács a budaörsinaplo.hu internetes újságot amiatt, hogy konkrét, reklám értékű információkat közölt egy tavaly júniusban megjelent cikkében. A „Farm VIP „ egyik epizódját is vizsgálták, de nem találták jogsértőnek, a Gyöngyös 101,7 frekvencián sugárzó Rádió1 viszont büntetést kapott. A budaörsinaplo.hu intern
Hamarosan indul az RTL-en Az ugrás című produkció, a Gundel Takács Gábor vezette kvízműsorban egy 5 méter magas hídon, futamonként 5 versenyzőt 5 millió forintért „ugrat” a népszerű műsorvezető. A vadonatúj kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták, gyártója a Scripted Productions és a Talpa Studios, producere Hámori Barbara, kreatív producere
A hét utolsó kereskedési napján újra elgyengült a hazai fizetőeszköz, az euróval szembeni jegyzések a 387-es szint felett is jártak. A forintbefektetők hangulatát ezekben a napokban egyértelműen a hazai fejlemények befolyásolták, így lehet ez a jövő héten is, amikor érkezik az MNB kamatdöntése kedden, ahol akár gyorsíthat is a jegybank az eddigi te
A Visa meghosszabbította hivatalos FIFA-partnerségét. A megújított, 2026-ig szóló megállapodás lehetővé teszi, hogy a Visa és a FIFA elősegítse a labdarúgás fejlődését, valamint támogassa a sportolókat, szurkolókat és ügyfeleket az ifjúsági, strandfoci- és FIFAe-rendezvények izgalmas programján keresztül. Az együttműködés csúcspontja a FIFA történe
Magas foglalkoztatottság mellett kicsit emelkedett a munkanélküliség is, ami azt mutatja, egy kevés tartalék van még a munkaerőpiacon. Kérdés, a bérnövekedést mikor lehet annyira visszafogni, hogy elérhető legyen az inflációs cél.
Magyarország Európán belül a leginkább kitett területe az ónos esővel sújtott időszakoknak (novembertől márciusig, de leginkább decemberben és januárban), mivel hazánkban gyakoriak a hideg légpárnás helyzetek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) háttérintézményénél, az ÉMI Nonprofit Kft.-nél a kormány fenntartható gazdaság- és iparfejlesztési céljaival összhangban elindult az építési termékek egyszerűsített környezeti értékelése és az ehhez kapcsolódó információs rendszer - jelentette be szerdai közleményében a minisztérium.
A világ legnagyobb kriptotőzsdéje és a Cristiano Ronaldo közötti együttműködés részeként néhány CR7 NFT tulajdonos együtt edzhetett a futball-legendával. Ahogy
A magyarországi villamosenergia-rendszer terhelése új csúcsra, 7441 megawattra emelkedett hétfőn délután - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MAVIR Zrt.) a Facebook-oldalán kedden.
Kína számos vállalat számára hagyta jóvá Gmo-kukorica és -szójabab vetőmag előállítását. Az ázsiai ország 26 belföldi vetőmaggyártó vállalatnak adott ki engedélyt géntechnológiával módosított kukorica és szójabab vetőmagok előállítására, forgalmazására és értékesítésére bizonyos tartományokban, megnyitva ezzel az utat a Gmo-termékek kereskedelmi cé
A legjobb fenntarthatósági jelentésért járó 2023-as Zöld Béka Díjat a Lidl Magyarország nyerte, míg az első legjobb jelentésnek járó különdíjat a Graphisoft Parknak ítélték oda - tette közzé honlapján a díjat meghirdető Deloitte Magyarország.
Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke 2024. február 1-től Tass Enikőt nevezte ki víziközmű-szolgáltatásért és hulladékgazdálkodásért felelős elnökhelyettesnek. Szalóki Szilvia leköszönő elnökhelyettes közös megegyezéssel távozik a Hivataltól.
Az utóbbi időben több médiamanipulációval, legutóbb pár napja is súlyos hamisításon tetten ért Index hírportálon jelent meg tegnap, csütörtökön egy anyag a Jobbikhoz közeli Alfahír tavaly tavasszal távozó főszerkesztőjétől, Sarkadi-Illyés Csabától, aki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel beszélgetett. A HM vezetője bejelentette, ho
A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) nem ejtette az Izrael elleni népirtási pert, és azonnali hatállyal felszólította a zsidó államot, hogy tegyen meg mindent a népirtás elkerülésére, a gázai humanitárius helyzet javítására és a népirtásra felbújtás büntetésére. Arról ugyanakkor csak évek múlva hoz ítéletet, hogy a zsidó állam népirtást követ-e el. A p
A Bitcoin Magazine-nak január 24-én adott interjúban Luke Dashjr, a Bitcoin Core fejlesztője kifejtette, hogy miért aggódik a bitcoinbányászat növekvő központosítása miatt. Dashjr úgy véli, hogy néhány nagy bányászati társulás dominanciája komoly fenyegetést jelent a bitcoin és magára a hálózat decentralizált természetére, ami potenciálisan cenzúrá
Kijött a KSH friss listája a legnagyobb példányszámban kiadott könyvekről. Tavaly év végén Bödőcs Tibor, Kepes András és Náray Tamás végeztek az élen, de meglepő befutóként a top5-ben végzett Karikó Katalin életrajzi könyve is. Frissítette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szokásos, negyedévenként kiadott statisztikáit a legnagyobb példányszá
A FIFA örömmel jelenti be, hogy a digitális fizetések terén világelső Visa (NYSE: V) meghosszabbította hivatalos FIFA-partnerségét. A megújított, 2026-ig szóló megállapodás lehetővé teszi, hogy a Visa és a FIFA elősegítse a labdarúgás fejlődését, valamint támogassa a sportolókat, szurkolókat és ügyfeleket az ifjúsági, strandfoci- és FIFAe-rendezvén
Korábbi cikkünkben már jeleztük, ma pedig meg is jelent a Babakötvény egy újabb sorozatának, a 2043/S-nek a nyilvános ajánlattétele, amely szerint a papír februártól 20,6%-os kamattal ketyeg.
Január 26-tól módosul a hazai gyógyszergyártókat terhelő extraprofitadókról szóló rendelet. A változtatás a Richtert is érinti. A magyar gyártótól az InfoRádió azt tudakolta, miképpen, s miben áll a változás.
Tapasztalatainkból rengeteget tanulunk. Az élet, mint tanítómester a pofonjaival együtt értékes leckéket ad. A kérdés csupán az, hogy viselkedésünkkel hogyan igazodunk mindehhez. A Scotwork partnerének írása a HR Blogon.
Már végigolvasni sem egyszerű a listát, amelyet egy új tanulmány alapján az energiaitalok a testi és szellemi egészségre gyakorolt hatásairól lehet összeállítani. Valóban jó döntés lenne megtiltani az energiaitalok vásárlását és fogyasztását a kiskorúak számára?
Ez év elejétől kilenc külföldi országban díjmentesen vehetnek fel készpénzt az OTP Bank ügyfelei a bankcsoport készpénzautomatáiból. Az akció Albániára, Bulgáriára, Horvátországra, Moldovára, Montenegróra, Romániára, Szerbiára, Szlovéniára és Ukrajnára terjed ki - közölte a bank.
Év elejétől kilenc külföldi országban díjmentesen vehetnek fel készpénzt az OTP Bank ügyfelei a bankcsoport több mint 2700 készpénzautomatájából – közölte az OTP Bank.
Az ünnepeket követően sem fogyott ki a Direct One a meglepetésekből. A horror és a vígjátékok kedvelői lebilincselő új sorozatokkal, a magyar filmrajongók klasszikus filmekkel találkozhatnak, de olyan népszerű tartalmakat is nézhetünk a Direct Now appban, mint a Django vagy A brigád epizódjai. Az appban már elérhető a Love Nature videótár számos, a
Az online számlaadatok tartalma mellett a számlák kiállításának időpontja is beszédes adat. A nem életszerű egyezések nyomán akár esetenként egy-egy komplett számlázási láncolat is kirajzolódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elemzői előtt
A kriptovaluták világában merész projektek küzdenek az elsőségért. Újabb és újabb versenytársak bukkannak fel, akik azt ígérik, hogy forradalmi technológiákkal
"Az európai és magyarországi gáztárolók még mindig magas töltöttségének köszönhetően erre a télre ellátásbiztonsági kockázat nem látható" – emelte ki az Energiaügyi Minisztérium Facebook-oldala annak kapcsán, hogy pénteken idén először ült össze az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs.
Magas inflációs környezetben nem meglepő, hogy a befektetők a kockázatosabb, legalábbis magasabb hozamígéretű eszközök felé irányítják a figyelmüket. Magyarországon ezt tovább tetézte az alacsonyan ragadó betéti kamatszint, ami ahhoz vezetett, hogy a háztartások és a vállalatok egy év alatt 2000 milliárd forintot vontak ki a bankbetétekből. Ugyaneb
Világszerte egyre kiszámíthatatlanabbá válnak a transzferárazási feltételek a globális adóreformok és az infláció miatt - derül ki az EY több mint 40 országban, köztük Magyarországon, 1000 nagyvállalati vezető körében készült felméréséből. A hazai cégeknek az amerikai-magyar adóegyezmény megszűnésével és számos hazai jogszabályváltozás hatásával is
Az olcsóbbá vált iPhone-ja piacvezetővé tette az Apple-t, a Samsung új csúcsmobilja extra támogatási ciklust kap, világszerte pedig már az eladások csaknem negyedét teszik ki prémium készülékek - ezek a friss mobilpiaci trendek mind a felújított készülékek piacát erősítik a Rejoy.hu szerint, így 2024-ben is jó üzlet lesz új helyett bevizsgált, gara
Békés mozgalmat indítottak a mozgósítás során besorozott férfiak feleségei és mamái férjeik, fiaik hazahozatala érdekében. Nem a putyini rezsim ellenségei és nem mindegyikük utasítja el a háborút.