2024. január 28. vasárnap

jan. 28
10:24
Vasárnap új világ köszöntött be a magyarországi fuvarozásban (Menedzsment Fórum)
Életbe lépett a versenyképességi csomag, amivel megvédenék a magyarországi fuvarozókat a külföldiek térnyerésétől.
jan. 28
10:24
A Wagoneer S lesz az első teljesen elektromos Jeep (Agrofórum)
Az Avengerrel a Jeep már elektromos modellt is kínál, de az elektromos változat csak Európában érhető el a benzines és hibrid modellek mellett. A Stellantis bemutatta az első teljesen elektromos Jeep-modellt, amely szintén világszerte elérhető lesz.
jan. 28
10:24
Az iPhone alkalmazások az értesítéseken keresztül titokban gyűjtik a felhasználók adatait (BitcoinBázis)
Számos iPhone alkalmazásról derült ki, hogy azok az értesítéseken keresztül titokban a felhasználók adatait gyűjtik. A Mysk mobilkutató cég által
jan. 28
10:24
Az agrár-élelmiszeriparnak hosszú távú perspektívára van szüksége (Magyar Mezőgazdaság)
Ursula von der Leyen hangsúlyozta, az EU-nak új utakat, közös és tartós megoldásokat kell találnia a mezőgazdaságot érintő egyre sokasodó kihívásokra és problémákra, ezért a brüsszeli testület párbeszédre hívja a szektor szereplőit.
jan. 28
10:27
Sebesen tűnnek el a kocsmák a magyar vidékről (Portfolio)
Egymás után zárnak be a falusi kocsmák. Részben a társadalmi szokások átalakulása, az alkoholfogyasztás visszaszorítására tett kísérletek is magyarázzák a folyamatot, de sok helynek a koronavírus-járvány miatti bezárások tehettek be.
jan. 28
10:36
A jegybankokra érdemes figyelni a héten (Növekedés)
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari termelői árakról és a külkereskedelemről közöl adatokat. Az amerikai jegybank is kamatdöntő ülést tart 30-31-én.
jan. 28
10:38
Találkozott az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és a kínai külügyminiszter - fontos témákról tárgyaltak (Növekedés)
Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokról, és a nézeteltérésekről is tárgyalt Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Wang Yi, kínai külügyminiszter, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója szombaton Bangkokban.
jan. 28
10:39
Hirtelen kiábrándult a piaci tőke a klímavédelemből (Portfolio)
A Morningstar előzetes adatai szerint az elmúlt két év során 75%-kal zuhant az éghajlatváltozásra összpontosító befektetési alapok forgalma. A magas kamatlábak miatt eleve kevésbé voltak vonzók a rosszabbul teljesítő eszközök, de ellenkampányt is kaptak a klímavédelmi eszközök.
jan. 28
10:42
A férfiak leggyakoribb hibái a párkapcsolatokban (ProfitLine)
Minden párkapcsolat bonyolult és kihívásokkal teli terület, különösen a férfiak számára. Bár a szándékok jók lehetnek, néha előfordulhatnak nem szándékos hibák, amelyek befolyásolhatják dinamikáját. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a férfiak leggyakoribb hibáit a kapcsolatokban, azzal a céllal, hogy világos betekintést és gyakorlati megoldásokat nyújt
jan. 28
10:42
Rengeteg ember próbál Amerikába jutni - hol jönnek át a legtöbben? (Növekedés)
Rekordszámú ember próbált meg bejutni az Egyesült Államokba Mexikó felöl 2023 decemberében - derül ki a szövetségi határőrizet szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos adataiból.
jan. 28
10:48
Áttekintést ad az MME az eddigi 50 évről (Alternatív Energia)
Megjelent a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) első 50 évét bemutató könyv - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
jan. 28
10:48
Hogyan lett mindenki számára elérhető az arisztokrácia luxuscikkének számító csokoládé? (Agroinform)
A csokoládé kezdetben csupán a királyi udvarokban volt jelen mint egzotikus ínyencség.
jan. 28
10:48
GVH: nemzetközi figyelmet kapott a versenyhatóság zöld marketingüzeneteket vizsgáló elemzése (Tiszta Jövő)
Széles körben hasznosulhat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzése, amelyben a zöld állítások elterjedtségét és a fogyasztók döntéseire gyakorolt hatását vizsgálták - közölte a versenyhatóság az MTI-vel csütörtökön, a témában folytatott szerdai nemzetközi megbeszélés alapján.
jan. 28
10:48
A Kúria döntésének értelmében nem kell 300 milliós bírságot fizetnie a Ryanairnek (Telex)
A fogyasztóvédelem még 2022-ben szabott ki bírságot a légitársaságra, amiért az az utasokra terhelte az extraadót.
jan. 28
10:48
Az előző hónaphoz képest 2,6%-kal csökkent az építőipari termelés volumene (Öko-drive)
2023 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,8%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
jan. 28
10:54
Te sem gondolnád, hogy milyen szokatlan helyre telepítenek szőlőültetvényt (Agroinform)
Firenzében, a reptér tetejére terveznek szőlőtőkéket ültetni.
jan. 28
10:54
Egy innováció, ami forradalmasíthatja a Hr területét (Digital Hungary)
Létezik egy olyan forradalmi eszköz, amely azon túl, hogy szórakoztat és csapatépítőként is működik, ennél sokkal több: fejleszti a hatékony együttműködésre való képességet és kommunikációt és létrehozza a vállalati kultúrát. A holland mintát követő speciális módszert Vályi-Nagy Péter honosította meg Magyarországon és az elmúlt tíz évben rengeteg v
jan. 28
11:12
Lassan minden alapítványi tulajdonban lesz Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Most éppen a hazai csirkefeldolgozás legnagyobb szereplőjének NER-es bekötésű tulajdonosa bízta tekintélyes vagyonát egy családi alapítványra.
jan. 28
11:12
A Hennlich Kft. 900 millió forintból fejlesztett Ballószögön (ProfitLine)
Európai uniós támogatással, mintegy 900 millió forintból fejlesztést hajtott végre a Hennlich Ipartechnika Kft. a Bács-Kiskun vármegyei Ballószögön - közölte a cég ügyvezető igazgatója, egyben társtulajdonosa az MTI-vel.
jan. 28
11:15
Hatályossá vált a kormány intézkedéscsomagja a közutakon, változás jön a fuvarozási szabályokban (Portfolio)
Vasárnap hatályba lép az első intézkedéscsomag, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) készített elő és amelyet a kormány 2023 végén hirdetett meg a közúti fuvarozás és a hazai logisztikai ágazat megerősítése érdekében - közölte a szaktárca az MTI-vel vasárnap.
jan. 28
11:17
Svájc meglepő teljesítménye hosszú távon (Portfolio)
A befektetési termékek kiválasztásakor a befektetők elsősorban két tényezőre összpontosítanak: az értéknövekedésre és a kockázatra. A Sharpe-mutató egy olyan arányszám, amely éppen ezt a két tényezőt veszi figyelembe. Tanulmányomban azokat a befektetési alapokat tömörítő csoportokat nevezem meg, amelyek a legjobb többlethozam/volatilitás aránnyal (
jan. 28
11:21
Fordulat az ingatlanpiacon (Piac és Profit)
Lassult a fővárosi ingatlanpiacon a drágulás üteme, az előző évben mindhárom szegmensben tíz százalék alatti áremelkedést mért az Otthon Centrum (OC), ami trendfordulót jelez. Kosztolánczy György vezérigazgató szerint idén is egy számjegyű áremelkedés várható.
jan. 28
11:24
Növényi táplálkozást folytatsz? Ezekből az alapanyagokból mindig legyen otthon. (Agroinform)
Ezeket az élelmiszereket nem csak a vegánoknak érdemes fogyasztaniuk.
jan. 28
11:24
Mit csináljunk, ha hibernálódott sünt találunk a kertben? (Agrofórum)
A kertem végében, a sekély lombban találtam egy mozdulatlan, ledermedt sünt. Először azt gondoltam, hogy elpusztult, de úgy látom, szerencsére még él. Mit tegyek vele? Egyelőre otthagytam, ahol találtam. Szeretném, ha túlélné a telet.
jan. 28
11:24
Új kihívója akadt Putyinnak, a nevétől is odavannak az oroszok (Növekedés)
Váratlanul új jelölt tűnt fel az orosz elnökválasztáson: a fagyban sorbanállnak az oroszok, hogy aláírhassák jelölését. Nem tudni, tényleg leválthatja-e Putyint, de még nevében is elhozza népének a reményt.
jan. 28
11:30
A Solana, Cardano és Tron befektetői most az új DeeStream (DST) első szakaszának előértékesítésében vásárolnak be (BitcoinBázis)
Nagy divatja van ismét az előértékesítési lehetőségeknek, mivel a közelgő bikafutam reménye sokakat befektetésre ösztönöz. Az előértékesítések ugyanis lehetőséget adnak
jan. 28
11:36
Interjú Temesvári Bencével, Junior Prima-díjas gordonkaművésszel (Digital Hungary)
Temesvári Bence gordonkaművész jelenleg a bécsi MDW-n végzi egyetemi tanulmányait. Több alkalommal ösztöndíjasa volt az USA-beli Interlochen Arts Camp-nek, a japán Pacific Music Festival-nak és az EUYO zenekarainak. 2021-ben elnyerte a Bécsi Filharmonikus Zenekar kétéves ösztöndíját. 2022 óta a Bécsi Szimfonikusok szólócsellistája.
jan. 28
11:45
Beütöttek a szankciók Oroszországnak, kezd ellehetetlenülni az olajkereskedelem (Portfolio)
Több mint egy tucat, összesen 1,3 millió tonna, 10 millió hordónyi orosz Sokol nyersolajjal megrakott tartályhajó rekedt Dél-Korea partjainál, mivel a nemzetközi szankciók miatt India nem tudja átvenni őket Oroszországtól. A különböző fizetési korlátozások miatt kezd ellehetetlenülni a két ország közötti tengeri olajkereskedelem – jelentette a Reut
jan. 28
11:48
Elkezdődött az SZTE Petőfi sugárúti épületének energetikai korszerűsítése (Tiszta Jövő)
Elkezdődött a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Petőfi sugárúti oktatási épületének energetikai korszerűsítése - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
jan. 28
11:54
Versenyképességi csomag lép hatályba vasárnap (Infostart)
Hatályba lép vasárnap az a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által előkészített és a kormány által 2023 végén kihirdetett első intézkedéscsomag, amely a közúti fuvarozás, a hazai logisztikai ágazat megerősítését szolgálja - ismerteti a szaktárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
jan. 28
11:57
Annyi az engedély nélküli fuvarozóknak! (Piac és Profit)
Hatályba lép vasárnap az a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által előkészített és a kormány által 2023 végén kihirdetett első intézkedéscsomag, amely a közúti fuvarozás, a hazai logisztikai ágazat megerősítését szolgálja - ismerteti a szaktárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
jan. 28
11:57
Varga Mihály: jövő héten dönt a hitelkamatok sorsáról a kormány (Portfolio)
Nincs hitvita a kormányban a növekedésösztönzésről, de fontos, hogy a bővülés mellett az államháztartási hiány leszorítása is prioritás maradjon. Asztalon van a BUBOR, így a hitelkamatok rendszerének esetleges átdolgozása, erről jövő héten dönthet a kormány – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az Indexnek adott interjújában.
jan. 28
12:00
Kipukkan az MI lufi? Embernek maradni a digitális világban (HR Portál)
A mesterséges intelligencia (MI) térhódítása számos területen forradalmi változásokat hozott, de fontos feltenni a kérdést: vajon mindenre megoldás-e a mesterséges intelligencia? Az EQ (érzelmi intelligencia) és a vezetői soft skillek fejlesztése kulcsfontosságú lehet annak érdekében, hogy az emberiesség és az emberi kapcsolatok területén megőrizzü
jan. 28
12:15
Figyelni kell a cégeknek, különben akár 200 ezer forintot is fizethetnek (Piac és Profit)
Január elsejével jelentősen bővült a Békéltető Testület eszköztára, amelynek célja a törvényi indoklás szerint a testületek hatékonyságának és elérhetőségének a növelése. Az idei évtől úgynevezett alávetési nyilatkozat nélkül is, 200 ezer forintig kötelezheti a vállalkozásokat a testület a fogyasztói igény kielégítésére – hívja fel a figy
jan. 28
12:18
MAP50 – A szorgalmas madármegfigyelők kihívása (Alternatív Energia)
50 éves az MME, s ennek kapcsán 2024 első MAP kihívása is az 50-es szám jegyében zajlik. A megszerezhető maximum pontszám: 50.
jan. 28
12:18
Mi az összefüggés a lakosság természettel való kapcsolata és a település tájökológiája és biodiverzitása között (Tiszta Jövő)
A 2000-es évek végének egyik nagyon fontos eseménye volt, hogy a városlakók és vidéklakók aránya megfordult a városlakók javára, és ma már hazánkban is a lakosság 70%-a városi környezetben él. Bár a városi élet számos előnnyel jár, természetkapcsolatunkat erősen korlátozza.
jan. 28
12:21
Készülhet a komoly gázalku az oroszokkal: hogy fog ebből kijönni Magyarország? (Pénzcentrum)
Év végén lejár az ukrán gáztranzit-szerződés, ennek vennék elejét egy nagy volumenű gázalkuval: az európai gázvásárlók összefoghatnak, hogy egy konzorcium segítségével orosz gázt vásároljanak az orosz-ukrán határon. A tranzitdíjat ők fizetnék Ukrajnának, nem a Gazprom, ami jelenleg vagy fizet vagy nem.
jan. 28
12:24
Az ország, amely citrus túltermeléssel küzd (Agroinform)
Nehéz helyzetben a török export.
jan. 28
12:24
Sokkoló módon riasztják el a fogyasztókat az édességektől (Agrofórum)
Egy friss tanulmány szerint a figyelmeztetések és mindenekelőtt az édességekkel kapcsolatos megdöbbentő képek befolyásolják a vásárlási magatartást: rávehetik az embereket, hogy kevesebb cukros terméket vásároljanak, vagy akár teljesen kerüljék el azokat.
jan. 28
12:24
Új elnökhelyettes a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál (Öko-drive)
Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke 2024. február 1-től Tass Enikőt nevezte ki víziközmű-szolgáltatásért és hulladékgazdálkodásért felelős elnökhelyettesnek. Szalóki Szilvia leköszönő elnökhelyettes közös megegyezéssel távozik a Hivataltól.
jan. 28
12:24
Tíz százalék alatti áremelkedés a használt ingatlanok piacán (Digital Hungary)
Lassult a fővárosi ingatlanpiacon a drágulás üteme, az előző évben mindhárom szegmensben tíz százalék alatti áremelkedést mért az Otthon Centrum (OC), ami trendfordulót jelez. Kosztolánczy György vezérigazgató szerint idén is egy számjegyű áremelkedés várható.
jan. 28
12:27
Lángolnak az orosz toborzóirodák: elege lett az oroszoknak a háborúból? (Privátbankár)
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint a háborúval szembeni elégedetlenséget jelzik az orosz sorozóirodák elleni támadások. Az oroszok szerint viszont a Nyugat bujtogatja a gyújtogatókat.
jan. 28
12:39
Váratlan bejelentést tett Varga Mihály: tényleg hozzányúlhat a hitelkamatokhoz a kormány (Pénzcentrum)
Jövő héten dönthet a kormány a hitelkamatok sorsáról, és a Nagy Márton által felvetett módosításokról - mondta Varga Mihály. A héten merült fel a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről, hogy lecserélik a BUBOR-t, és helyette egy másik mutatóhoz, a Diszkont Kincstárjegy (DKJ) értékéhez kötnék számos hazai hitel kamatát.
jan. 28
12:48
Az osztrák Raiffeisen kriptovaluta szolgáltatásokat vezetett be (BitcoinBázis)
A 2000-ben alapított Raiffeisenlandesbank Niederösterreich-Wien szervezett szövetkezeti bankok csoportja Bécsben és Alsó-Ausztria tartományban. Tagja a Raiffeisen Bankengruppe csoportnak, és 22,6%-os
jan. 28
12:54
Na, most megy el az ukránok kedve a repcétől! (Mezőhír)
Őszig tovább csökkenhet a repcevetési kedv a világban, de leginkább Ukrajnában.
jan. 28
13:03
Drágulásnak indultak az albérletek (Piac és Profit)
Bérletidíj-csökkenéssel zárta a múlt évet az albérletpiac, országosan 0,2, Budapesten viszont 0,7 százalékkal csökkentek az albérletárak decemberben a KSH-ingatlan.com lakbérindex adatai alapján. A fővárosi albérletpiacon januárban viszont már drágulás látható.
jan. 28
13:12
Derűlátóbb a globális üzleti szektor, de vannak aggodalmak (ProfitLine)
Derűlátóbb módon ítélik meg a világgazdasági növekedés kilátásait a globális vállalati szektor szereplői, mint az elmúlt év végén, továbbra is aggasztónak tartják ugyanakkor a geopolitikai kockázatokat - áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics pénteken ismertetett első negyedévi globális befektetői f
jan. 28
13:15
Óvatosabbak az eddigi kedvencükkel a magyar profik - Mutatjuk, most mibe fektetnek (Portfolio)
Bár rendkívül pozitív hangulatban zárták a tavalyi évet a részvénypiacok, úgy látszik, ez csak részben gyűrűzött át 2024-be. A vegyes teljesítmény sok alapkezelő számára meglepő volt, de azért kiemelték: itt is lehetett találni olyan papírokat, amelyek jól teljesítettek az év első hónapjában is. A piacok optimista jövőképet áraznak, ahol a gazdaság
jan. 28
13:21
Egyre több elektromos autó akkumulátora éri el élettartama végét – De mi lesz az újrahasznosításukkal? (Portfolio)
Az elektromos mobilitás globális növekedésével párhuzamosan az elektromos járművek (EV) akkumulátorai iránti igény is egyre növekszik. Ez a kereslet az akkumulátorgyártás jelentős növekedéséhez vezetett: 2030-ra évente több mint öt terawattóra (TWh) óriásgyári kapacitás várható világszerte. Az elektromos járművek élettartamuk végét elérő akkumuláto
jan. 28
13:24
Komoly gázalku készülőben. Mire számíthat Magyarország? (Agroinform)
A kérdés már csak az, hogyan ér el a gáz Európába.

Keresés