2024. január 30. kedd

jan. 30
9:18
Elon Musk már emberbe is ültethet chipeket (Forbes)
Elon Musk bejelentette, hogy vasárnap műtéti úton kapott Neuralink-et az első ember, aki a milliárdos elmondása szerint azóta szépen gyógyul, adta hírül a Reuters
jan. 30
9:18
Vénül az építőipar korfája, sürgős cselekvésre van szükség! (Digital Hungary)
Az építőiparban évente körülbelül 25 ezer szakember vonul nyugdíjba, szemben az öt-hatezer fiatal szakemberrel, akik bekapcsolódnak a szakképzésbe, és közülük is csak mintegy fele helyezkedik el az ágazatban. Markovich Béla, a Mapei Kft ügyvezetője szerint sürgős és azonnali cselekvésre van szükség, amelyben a piaci szereplőknek is aktív részt kell
jan. 30
9:20
Vitézy 16 százalékon, szinte biztos az indulás (Forbes)
A Válasz Online írta meg birtokukba jutott közvélemény kutatások alapján, hogy a volt BKK-vezér és fideszes miniszter üstökösként jön fel a főpolgármesteri harcban, mint az LMP lehetséges jelöltje. Azért csak lehetséges, mert még hivatalosan nem jelentették be Vitézy indulását, hiába működik már "kampány-módban" jónéhány hete.
jan. 30
9:21
Stagnál a francia gazdaság (Portfolio)
Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változott Franciaország GDP-je a tavalyi negyedik negyedévben az előző három hónaphoz képest az INSEE nemzeti statisztikai intézet kedden ismertetett előzetes adatai szerint.
jan. 30
9:24
2,5 százalékkal nőtt 2023-ban a vendégéjszakák száma (Üzletem)
2023. decemberben 13 százalékkal, az év egészében 2,5 százalékkal nőtt éves összevetésben a turisztikai szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
jan. 30
9:30
Több külföldi, kevesebb belföldi - érdekes az év végi magyar utazási mérleg (Infostart)
2023 decemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,1 millió vendég 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 16, a vendégéjszakáké 13 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 30
9:30
A külföldiek tartották életben tavaly a magyar turizmust, de a Balatont ők se tudták megmenteni (444.hu)
A tizenkét turisztikai régióból hétben alacsonyabb volt a vendégéjszakák száma tavaly, mint egy évvel korábban.
jan. 30
9:33
Kevesebb belföldi, több külföldi a szálláshelyeken (Piac és Profit)
2023 decemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,1 millió vendég 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 16, a vendégéjszakáké 13 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
jan. 30
9:33
500 millió eurót fizet ki a részvényeseknek a Generali (Portfolio)
A Generali 500 millió eurós részvény-visszavásárlást jelentett be - írta meg a Bloomberg.
jan. 30
9:36
Pedagógus-béremelés: eddig a legtöbben nem azt kapták, amire számítottak (HR Portál)
A PDSZ felmérésben eddig csak a válaszadók 12%-a nyilatkozott úgy, hogy akkora illetményt kapott, mint amire számított.
jan. 30
9:39
Hátára vette a magyar tőzsdét a Richter (Portfolio)
A nyitást követően a Richter teljesít legjobban a hazai nagypapírok közül.
jan. 30
9:41
Megszólalt Vitézy Dávid a Budapest-bérlet megállapodásról: tízmilliárdok fognak hiányozni a közösségi közlekedésből (Portfolio)
8950 forint lesz a Budapest-bérlet – jelentette be a BKK ma reggel, reagálva az építési és közlekedési miniszter és a főpolgármester tegnapi megállapodására. Vitézy Dávid mai posztjában rávilágít, hogy ez mintegy 20 milliárd forintos tartós éves bevételkiesést jelent, aminek a közösségi közlekedés minősége láthatja kárát.
jan. 30
9:42
Ma reggel vegyes volt a forintmozgás (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
jan. 30
9:42
Új főszerkesztővel folytatja a Kreatív (MMonline)
Horváth Ágnes lett a Kreatív új főszerkesztője, a szakember – aki korábban már dolgozott a lap kiadójánál – Hermann Irént váltja a pozícióban, aki a HVG-nél folytatja karrierjét. (kiemelt fotón: Horváth Ágnes; fotó credit: Gyurkovics Anna) Február 22-től Horváth Ágnes lesz a Kreatív magazin új főszerkesztője – olvasható a lap weboldalán megjelent h
jan. 30
9:42
Az unió legkorruptabb országa idén… (Forbes)
Magyarország. Tavaly óta egy helyezést sem rontottunk. Mi történt? Elkészült a Transparency International korrupcióérzékelési indexe, és az egymást követő második évben is az EU utolsó helyére kerültünk – írta meg a hvg.hu. A 0-tól 100-ig terjedő skálán (ahol a 0 a legkorruptabb, a 100 a tökéletesen tiszta ország) ugyanúgy 42 pontot szerzett Magyar
jan. 30
9:42
Bejelentette az RTL, mikor indul Az ugrás Gundel Takács Gáborral (Media1)
Az ugrás magyar verziója lesz a második, amit a játékhoz tartozó hatalmas stúdióban forgattak. Most elárulták, mikortól lesz látható.
jan. 30
9:43
Továbbra is a Toyota a világ legkelendőbb autómárkája (Portfolio)
A Toyota immáron a negyedik egymást követő évben lett a világ legkelendőbb autógyártója, miután 2023 mintegy 11,2 millió darab, rekordszámú járművet értékesítettek.
jan. 30
9:45
Az irányt keresik a tőzsdék, felpattant a Richter (Portfolio)
Reggel vegyes hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően az európai tőzsdéken az iránykeresés jellemző a reggeli nyitást követően. Ami a gazdasági eseményeket illeti, magyar szempontból ma érkezik a hét a legfontosabb eseménye, a Monetáris Tanács idei első kamatdöntő ülése. Emellett az Eurostat előzetes GDP-adata is érkezik, melyben még
jan. 30
9:48
Volánbusz-sztrájk: új bérajánlatot tesz Lázár János a szakszervezeteknek (HR Portál)
Az ajánlat értelmében az érintettek bére három év alatt 28 százalékkal emelkedne.
jan. 30
9:48
Precíziós fejéstechnológia, különleges sajtok, díjnyertes lekvárok – interjú Breier Lászlóval (Agroinform)
A Breier Farmon folyamatosan keresik a válságálló agrármegoldásokat: alapanyag-termelés helyett komplex gazdasági modellt építettek fel, amelyben a precíziós megoldásoknak is van helyük.
jan. 30
9:48
Schwarzkopf: For Every You (Márkamonitor)
A Schwarzkopf bemutatja a márka átalakult, új arculatát. Ahogyan azt a márka új For Every You szlogenje is sugallja, az új Schwarzkopf mindenkinek szól, új kampányát és szakértelmét pedig különleges nők Kreatív Kollektívája képviseli. "Diane Kruger, Ana Ivanović, Alli Neumann, Collien Ulmen-Fernandes, Mini Anden, Nazan Eckes és Swantje Paulina csat
jan. 30
9:48
Figyelem! Megint hozzányúltak az e-Gazdálkodási Naplóhoz! (Agrárágazat)
A mezőgazdasági adminisztráció egyik legfontosabb felületét folyamatosan javítja a Nébih – most újabb módosítások!
jan. 30
9:51
"Rajtam nem fog múlni" - Lázár János üzent (Piac és Profit)
Folynak a bértárgyalások.
jan. 30
9:54
30 nap haladék a CBAM jelentések benyújtására (Adózóna)
Az Európai Bizottság 2024. január 29-ei közleménye szerint a gazdálkodóknak lehetőségük lesz kérni a CBAM jelentések benyújtási határidejének 30 nappal történő meghosszabbítását – írja hírlevelében a PwC Magyarország.
jan. 30
9:54
Kétéves mélypontra zuhant a szójabab ára (Agrofórum)
Árcsökkenésekkel indult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal került kevesebbe, mint pénteken. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
jan. 30
9:57
Megszólalt a GVH a hitelkamatokról (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pártolja, hogy a bankok – önkéntes vállalások alapján – fokozottabb hitelezési versenybe kezdtek. A GVH üdvözli a hitelezési piacon folyamatosan élénkülő piaci versenyt, azzal ugyanis a hitelfelvevők jobban járnak, valamint a hitelezés bővülése hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához - írja a GVH a köz
jan. 30
10:00
Karácsony Gergely: olcsóbb lesz a Budapest-bérlet (Menedzsment Fórum)
Márciustól 8950 forintot kell fizetni a bérletért.
jan. 30
10:00
Az utánpótlás a kulcs a jövőhöz – 24 órás logisztikai versenyt támogatott a Dsv Magyarország (Digital Hungary)
Idén már 8. alkalommal hirdetett kétfordulós logisztikai versenyt a kecskeméti Neumann János Egyetem, amelynek idei főszponzora a DSV Magyarország volt. Az esemény különlegessége volt, hogy a második forduló egy 24 órás megmérettetésből állt, amelyet január 26-án déltől másnap délig tartottak, az ország számos pontjából érkező 11-15. osztályos közé
jan. 30
10:03
Több mint 800 millió forintnyi OTP-részvényt vett Csányi Sándor alapítványa (Portfolio)
Több mint 800 millió forint értékben vásárolt tegnap OTP-részvényeket a tőzsdén Csányi Sándor alapítványa - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
jan. 30
10:09
Tovább emelkedhetnek a repülőjegy-árak a Boeing problémái miatt (Portfolio)
A légiközlekedési iparág finanszírozói Dublinban találkoztak, ahol megvitatták a Boeing biztonsági problémáit és a repülőgépek piacán kialakult hiányt. A gépekkel kapcsolatos problémák és a szigorodó ellenőrzés miatt a helyzet súlyosabbra fordulhat, és ez további áremeléseket hozhat a repülőjegyeknél.
jan. 30
10:12
Vegyes mozgással indultak ma az indexek az ázsiai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyesen alakultak az indexek az ázsiai tőzsdéken kedden.
jan. 30
10:12
A home-office-ban dolgozókat nagyobb eséllyel bocsájtják el, mint az irodistákat (Karrier Trend)
Egy új elemzés olyan tulajdonságot tár fel, amely miatt az alkalmazottakat nagyobb valószínűséggel bocsájtják el: az otthonról való munkavégzés. A Live Data Technologies által végzett elemzés szerint a teljesmértkében home-office-ban
jan. 30
10:15
Álmában nem hinné, hogy a magyar gyerekek mennyi időt töltenek az iskolában más országokhoz képest (Piac és Profit)
Meglepő módon ebben az összehasonlításban a magyar gyerekek a sor végén kullognak. Naponta azt halljuk, hogy csemetéink túlterheltek, ehhez képest csak a lengyel és a lett diákok töltenek kevesebb időt az iskolákban.
jan. 30
10:18
A felezés árnyékában | ez történt a bitcoinbányászokkal 2023-ban – 2. rész (Kripto Akadémia)
Nem indult jól a 2023-as év a bányászok számára, de a BTC árfolyama az elmúlt év elején mindenkit meglepett. A bitcoin árfolyama januárban magához tért és a mélypontról közel 150%-ot erősödött év végére. A hashár 2023 során 71%-kal emelkedett, ami talán a legpozitívabb fordulat volt az azt megelőző év 76%-os csökkenése után.  A fellendülés nagyban
jan. 30
10:18
Négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye (HR Portál)
A négy vagy több gyermeket nevelő anyák adókedvezményt érvényesíthetnek az összevont adóalapba tartozó egyes jövedelmekre értékhatártól függetlenül. A NEXON munkatársa segít benne, hogyan.
jan. 30
10:18
A legjobb búvárszivattyú kiválasztásának szempontjai (Agroinform)
A legmegfelelőbb megtalálása sok kutatómunkát és alapos megfontolást igényel.
jan. 30
10:18
RTL: Február 12-én rugaszkodik el Az ugrás (Márkamonitor)
A Hollandiában forgatott vadonatúj kvízműsort Gundel Takács Gábor vezeti. A holland Rtl után Az ugrás először Magyarországon lesz látható, ugyanis az Rtl Magyarország volt az első külföldi stáb, akik a hilversumi stúdióban forgattak. A műsor gyártója a Scripted Productions és a Talpa Studios, producere Hámori Barbara, kreatív producere Bányai Gábor
jan. 30
10:18
Sztrájkoló Volánosok: Lázár új ajánlattal állt elő (Forbes)
Eltérő számokat hallani a Volán és a szakszervezetek részéről a hétfői sztrájkkal kapcsolatban: előbbi 56 százalékos, míg utóbbi 74 százalékos részvételi arányt kommunikál. Bármelyik is legyen a valós szám, a sztrájk sikeresnek tekinthető, bár Lázár János keddi módosított ajánlatát látva sok jóra nem számíthatnak a Volán sofőrök.
jan. 30
10:18
Nagyot emelkedett az olaj ára a közel-keleti feszültségek miatt (BitcoinBázis)
Az olaj ára több mint 10%-kal emelkedett az elmúlt héten, és november óta először érte el a 78 dolláros szintet
jan. 30
10:18
Rengeteg pankráció érkezik a Network4 felületeire (Media1)
A gálák mellett kultikus műsorokat is kapnak a magyar nézők.
jan. 30
10:18
Tovább bővült a 77 Elektronika Csoport (Gyártástrend)
A magyar tulajdonú 77 Elektronika Csoporthoz tartozó 77 Ing Kft. megvásárolta a lemezipari technológiával foglalkozó Metal-Ware Kft.-t. Az akvizíciójával a hazai orvostechnikai vállalat célja, hogy a jövőben is biztosítani tudja a 77 Elektronika által gyártott vizeletvizsgáló automatákhoz szükséges lemezalkatrészek zavartalan szállítását. Az UriSed
jan. 30
10:21
Az évszázad lopását hajtotta végre, 10 évet kapott a bankár (Portfolio)
Viorel Birca moldovai bankárt 10 évre ítélték az 1 milliárd dolláros csalási ügyben játszott szerepe miatt - jelentette a Reuters.
jan. 30
10:24
Emelkedett a Romániában dolgozó vendégmunkások száma (HR Portál)
Nepálból több mint 18 ezer munkavállaló dolgozik Romániában.
jan. 30
10:24
Te ismered az építményadó alóli mentesség feltételeit? (Agroinform)
Célszerű a gazdasági építmények földhivatali bejegyzésének mielőbbi ellenőrzése.
jan. 30
10:24
KRÍZIS: a magyar orvosok 42%-a 10 éven belül nyugdíjas korú (Forbes)
Hiába dolgozták végig az életüket, utánpótlás híján nyugdíjasként is munka várja a magyar orvosokat. Meglepő módon mégsem nálunk a legnagyobb a baj. Mi történt? Egyre öregebb az orvostársadalom Magyarországon – írta meg a g7.hu az OECD statisztikáira hivatkozva. Egész Európában tapasztalható az elöregedő orvostársadalom problémája, a legégetőbb hel
jan. 30
10:24
Hogyan változott a gáz és áramdíj elévülése? (Üzletem)
A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
jan. 30
10:27
Bejelentették: olcsóbb lesz a Budapest-bérlet (Piac és Profit)
Március 1. után is érvényes marad a Budapest-bérlet minden városon belüli közösségi közlekedési szolgáltatóra.
jan. 30
10:27
Forradalmi újítást jelentett be Keszthelyi Erik, az egész biztosítási piacot átformálnák (Portfolio)
Négyéves előkészítő munka után egy "forradalmian új" biztosításközvetítő portál, a biztositasipiac.hu elindítását jelentette be Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az oldalon és a hozzá tartozó applikáción keresztül az ügyfelek minden biztosítása egyszerűen nyomon követhető lesz a megkötéstől a szerződés zár
jan. 30
10:29
Elhúzódó válság Európa legnagyobb gazdaságában: visszaesett a német gazdaság (Portfolio)
A tavalyi negyedik negyedévben kis visszaesést produkált a német gazdaság, amely így immár lassan két éve stagnálás környékén van.
jan. 30
10:30
Megint Magyarország lett az EU legkorruptabb országa a Transparency International listáján (444.hu)
Magyarország egyetlen pontot sem tudott javítani az elmúlt egy évben, de cserébe még a hátrányunk is nagyobb lett.

Keresés