A globális gazdaság növekedése idén 2,4 százalékra lassul a tavalyi 2,7 százalékra becsült szintről, ezzel tovább távolodik a Covid-járvány előtti 3 százaléktól. Az elhúzódó szigorúbb hitelfeltételek és a magasabb hitelfelvételi költségek "erős ellenszél" az eladósodott világgazdaság számára, különösen a szegényebb fejlődő országok esetében, és bef
Új év, újabb Jim Cramer féle megmondások: a CNBC megmondóembere szerint az idei évet (legalábbis az elejét) nem a 2023-as sztárpapírok fogják uralni, azaz nem a Csodálatos Hetes néven közismertté vált részvénycsoport teljesítménye lesz a meghatározó.
Bár az új autók piaca zsugorodott hazánkban tavaly, az elektromos autók eladása erőteljesen nőtt Magyarországon - írja cikkében a HVG. Kiemelik ugyanakkor azt is, hogy a környezetbarát járművek értékesítése relatíve alacsony szinten mozgott.
Hiába van róla jogszabály, maguk az érintettek, vagyis a pedagógusok sem tudják az egymásnak ellentmondó kommunikáció miatt, hogy mennyit is keresnek januártól. Arra számítanak, hogy legkésőbb január 22-ére kiderül a béremelés mértéke. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mindenesetre kiszámolta, hogy ha a tanárok megkapják a magasabb béremelé
Sok ápoló és szakdolgozó hagyja ott az egészségügyi területet. Trafikosnak mennek vagy a szociális ágazatban keresnek munkát, csakhogy ne kényszerüljenek rosszul fizető szolgálati jogviszonyba – írja a nepszava.hu az RTL Híradó tudósítása nyomán.
Az egy évvel korábbiakhoz képest jelentősen, 6,6 százalékkal csökkentek novemberben az ipari termelői árak. Az előző hónaphoz képest ez 0,8 százalékos visszaesést jelent.
2023 novemberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 1,9, az exportértékesítéséi 8,9 százalékkal csökkentek.
Számos ponton fejlődött a raktározástechnológia az elmúlt évtizedekben, mígnem eljutottunk oda, hogy a profi intralogisztikai folyamatok holisztikus szemléletével termékre szabott rendszerek alakíthatók ki. De honnan hova jutott ez a terület?
Új gyógynövénykomposztálási technológia a lényege annak a Széchenyi István Egyetemen megszületett szabadalomnak, amit az intézmény nemrégiben sikeresen bejegyeztetett. A fejlesztés a hulladékfelhasználás csökkentéséhez járul hozzá.
Tavaly novemberben az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Gazdasági adatok tekintetében ma a decemberi maginflációs adatok érkeznek az eurózónából, elsősorban erre reagálhatnak a befektetők, de a tengerentúlon az amerikai munkanélküliségi ráta és a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának alakulása is érdekes lehet a piacok számára. A befektetők a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak számának 170 00
Tavaly novemberben 18 ezer fővel, 4 millió 736 ezer főre nőtt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Németországban a kiskereskedelmi forgalom novemberben jelentősen visszaesett, ami meghaladta az előzetes várakozásokat. A január 5-én közzétett adatok 2,5%-os csökkenést jeleztek az előző hónaphoz képest - írja a Reuters.
A mai adatok alapján a magyar munkaerőpiacot továbbra is magas foglalkoztatás jellemzi: novemberben 4 millió 736 ezer fő dolgozott - kommentálta a friss adatokat Regős Gábor vezető közgazdász.
Trump nyílt megvetése az európai szövetségesek iránt és Putyin iránti csodálata sok európai vezetőt aggaszt. Nem véletlen, hogy Berlinben egyre erősödnek a hangok, hogy az EU-t atomfegyverekkel kell megerősíteni. Káncz Csaba jegyzete.
A Belügyminisztérium (BM) megerősítette, hogy a pedagógusok új teljesítményértékelési rendszere 2025 szeptemberétől lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy csökkentsék az alacsony teljesítményt nyújtó pedagógusok bérét. - közölte a Népszava.
Érdemes lesz elgondolkozni a hitelkiváltáson mindenkinek, aki most még kamatstopban van, csökkentek ugyanis azok a mutatók, melyek meghatározzák Magyarországon a banki hitelek kamatát. Ha folytatódik ez a folyamat, megérné a hitelkiváltás azoknak, aki most még kamatstopban vannak, vagy a magas kamatok idején, 2022 végén, 2023-ban vettek fel kölcsön
Tatár Csilla a Media1 podcast- és rádióműsorában beszélt arról, miért és hogyan állt át a YouTube-ra történő műsorgyártásra a tévés műsorvezetés helyett. A váltás akkoriban nagy kockázat volt még.
A 2024. január 4-én megjelent információs füzetben az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapvető szabályait ismerteti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is bizonytalan, így csökkenéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 153,19 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 60 838,30 ponton zárt csütörtökön.
A Citigroup azt tervezi, hogy az év végéig befektetési banki egységet indít Kínában, miközben a riválisai egyre óvatosabbak az országban való működéssel kapcsolatban - tudósított a Financial Times.
A Volvo rekordszintű globális autóeladást ér el 2023-ban, amelyben fontos szerepe volt az elektromos autók töretlen népszerűségének - számolt be a vállalat saját oldalán.
Sikertörténet lett Horvátországban az euró bevezetése. A Magyarországon lassan évtizedek óta halogatott intézkedés elnapolását gyakran indokolták egy nagy áremelkedés rémével.
A Tron (TRX) és a Pepe (Pepe) egyaránt jelentősen emelkedett 2023-ban, ami piaci kapitalizációjuk emelkedésével is együtt járt. Azonban a mostanában látott teljesítményük stagnálásba fordult. Ennek közvetlen eredményeként sokan most diverzifikálják kriptotartalékaikat.
Az év első három kereskedési napján határozottan erősödött a forint, és ezzel háromhetes csúcsra ért az euróval szemben. Délelőtt fel is szúrt a hazai deviza, amellyel több mint egy hónapos csúcsot döntött meg. Közben a dollár erősödik az euróval és a forinttal szemben is.
Arra számítok, hogy a fintechcégek elkezdik racionalizálni a működésüket, akár létszámcsökkentés árán is, és igyekezni fognak az álomgyártásból a profittermelés irányába elmozdulni – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Ángyán Balázs. A Számlázz.hu ügyvezető igazgatója a lapnak adott interjúban beszélt arról is, hogyan sikerült összecsiszolódni
A kormány és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) együttműködésének köszönhetően az elmúlt hét évben megduplázódott a horgászok száma; az ország legnagyobb civil szervezetének több mint 800 ezer tagja van - mondta a miniszterelnök főtanácsadója pénteken a Facebook-oldalán megjelent videóban.
A múlt évben 105 662 import használt személyautó kapott hazai rendszámot a DataHouse adatai szerint. Ez a szám 16,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi értéktől. Hosszú idő óta 2023-ban fordult elő először, hogy – bár ezen a piacon is történt kisebb visszaesés – több új autót (107 720 járművet) helyeztek forgalomba, mint használtat
Új sorozatok érkeznek a TV2 Csoport csatornáira januárban. Az amerikai, török és spanyol szériák a TV2-n és az Izaura csatornán láthatók majd. Lesz köztük dráma, romantikus történet és thriller is. Országos tévépremierrel indult a január a TV2-n: másodikán kezdődött A három nővér című török dráma, a főszerepben a Kegyetlen városból ismert Berker Gü