2024. január 7. vasárnap

jan. 7
12:57
Politikai össztűz az Ikeára, kiakadtak a lengyel konzervatívok (Privátbankár)
Politikai támadás célpontja lett a lengyel Ikea egy egyszerű - egyébként sokak számára érthető - hirdetési döntés miatt.
jan. 7
13:12
Így alakult a héten a BUX (ProfitLine)
Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 61 454,62 ponton zárt pénteken, 834,61 ponttal, 1,38 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
jan. 7
13:18
Falusi CSOK 2024: nagy változások, településlista, feltételek és tudnivalók egy helyen (Portfolio)
Tavaly júliusban és decemberben is nagy változásokról döntött a kormány a falusi CSOK esetében. A legfontosabb változás az, hogy jelentősen nőtt a támogatás összege, így ma már 1 milliós, 4 milliós, illetve 15 milliós vissza nem térítendő támogatás is elérhető a 2630 preferált kistelepülésen előre vállalt és meglévő gyerekek után egyaránt. A falusi
jan. 7
13:18
Hivatalos, ezeknek az autóknak befellegzett Magyarországon: sokan búcsúzhatnak kedvencüktől (Pénzcentrum)
Rengeteg népszerű autó gyártását állították le 2023-ban: hogy mást ne mondjunk, csak a Ford három ikonikus modellt kaszált el az elektromosítás jegyében. De az Audi és a Volkswagen is búcsúzott korábban népszerű termékeitől, ahogy a Dodge is felhagyott a vérbeli izomautók gyártásával. Mutatjuk, milyen autók búcsúztak el a szalonoktól az elmúlt évbe
jan. 7
13:24
Mediterrán ciklon tart Magyarország felé, a hét közepén jön a fagy (Portfolio)
Az előttünk álló héten a hőmérséklet-, és csapadék-anomália térképeket látva az átlagnál kissé alacsonyabb középhőmérsékletre, ugyanakkor szárazabb időre számíthatunk - közölte a Hungaromet a hivatalos Facebook-oldalán.
jan. 7
13:24
Gyógyítani segít Herkules, a rekordméretű pók (Magyar Mezőgazdaság)
A világ leghalálosabb mérgű pókja a tölcsérhálós pók, mely képes átszúrni még az emberi körmöt is. Ennek az állatnak egy rekordméretű hím példányát fogták be Ausztráliában. Egy hüllőpark fogadta be, ahol kivonják a mérgét, és így az életeket menthet.
jan. 7
13:30
Alapít-e pártot Tóth Bettina? Miből gondolja, hogy csalás történt Orbán Viktor TikTokján? Interjú a Fidelitas egykori tagjával (Media1)
A Media1 műsorában vendégeskedett Tóth Bettina jobboldali véleményvezér, a Fidelitas volt tagja, a PSTV egykori állandó vendége, közösségimédia-szakértő, aki szeptemberben csalásgyanús dologra hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök TikTokjával kapcsolatban.
jan. 7
13:48
Szabadul a Coinbase részvényeitől az ARK Invest (BitcoinBázis)
A kereskedési stratégia részeként az Ark Invest felszabadította Coinbase részvényeinek egy részét, és több mint 29 millió dollár értékű COIN
jan. 7
13:51
Megvan a legnépszerűbb koktélok rangsora (Piac és Profit)
Érdemes ismerni a legnépszerűbb koktélokat, hiszen a modern vendégvárás egyik alapvető terméke.
jan. 7
13:54
Tanulja meg a termésadatok elemzését – programozási ismeretek nélkül (Agrofórum)
Az üvegházi kertészettel foglalkozó vállalatok a szenzorok használatával egyre több adathoz férnek hozzá, például a betegségek tekintetében. De hogyan lehet ezeket az adatokat hasznos információkká alakítani?
jan. 7
14:06
Kiemelten fontos a fogyasztók számára otthonaik energiahatékonyságának növelése (Digital Hungary)
A múlt télen a háztartások háromnegyede csökkentette energiafelhasználását a Schneider Electric friss, nemzetközi felmérése szerint, a legtöbben az energiaszámlák csökkentése érdekében cselekedtek így. A megkérdezettek 86 százaléka kiemelten fontosnak tartja otthona energiahatékonyságának növelését. A Schneider Electric korábbi, magyarországi onlin
jan. 7
14:12
Államháztartási, ipari és kiskereskedelmi adatok is érkeznek a jövő héten (ProfitLine)
Az államháztartás 2023. évi alakulásáról szóló gyorstájékoztató, a tavaly novemberi ipari termelésről és a kiskereskedelemről, valamint a tavaly decemberi fogyasztói árakról szóló statisztika is megjelenik a jövő héten.
jan. 7
14:18
Miért vesznek a befektetők Pushd-t (Pushd) a Polygon vagy Shiba Inu helyett? (BitcoinBázis)
A befektetők folyamatosan keresik azokat a projekteket, amelyek valamiképp kitűnnek a többi közül. Annak ellenére, hogy az olyan bevált lehetőségek,
jan. 7
14:24
Megtaláltuk a legjobb helyet a használt ruháknak (Menedzsment Fórum)
Nem a kuka mellett van, az biztos.
jan. 7
14:24
Itt a friss pályázat: így juthat most rengeteg magyar kedvezményesen elektromos autóhoz (Pénzcentrum)
A hazai gazdasági társaságok a ma közzétett kiírás szerint tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást. A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el. A zöldene
jan. 7
14:24
Itt egy elemzés három 1 dollár alatti érméről, amelyek berobbantják a kriptovilágot 2024-ben (BitcoinBázis)
Íme három 1 dollár alatti token, amelyek készen állnak arra, hogy 2024-ben újradefiniálják a kriptopiacot: ADA (Cardano), RETIK (Retik Finance)
jan. 7
14:24
Egyensúly Intézet: idén 5,7 százalékra csökkenhet az infláció (Üzletem)
Jelentősen lassuló inflációra, a tavalyi 0,6 százalékos GDP-csökkenés után idén újrainduló növekedésre és fokozatosan leértékelődő forint-euró árfolyamra számít az Egyensúly Intézet 2023. téli elemzésében.
jan. 7
14:30
5 kripto, amivel növelheted a portóliódat (BitcoinBázis)
2024 januárjában a kriptopiac jelentős token feloldásokra számít. Érintett az Aptos (APT), az Injective (INJ), az Optimism (OP), a SUI
jan. 7
14:30
Több mint kriptovaluta – a blockchain hatása a pénzügyekre (Fintech)
A blockchain technológia alapjait már a XX. század második felében elkezdték kidolgozni, az igazi áttörést azonban a Bitcoin 2009-es születése hozta el. A technológiát egy rejtélyes személy vagy csoport, Satoshi Nakamoto alkotta meg, válaszként a 2008-as válság következtében a pénzügyi rendszerrel szemben kialakult bizalmatlanságra. A blockchain lé
jan. 7
14:42
Nagy bejelentést tettek a britek, ennek nem fognak örülni az oroszok (Portfolio)
A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy 300 millió font (348 millió euró) értékű beruházással programot indít az atomreaktorok következő generációjához szükséges üzemanyag előállítására.
jan. 7
14:48
Így vette el a Tesla koronáját a Magyarországra készülő kínai gigacég (Portfolio)
A Magyarországra készülő BYD a tavalyi év végén megelőzte Teslát, mint a világ legnagyobb elektromos-autógyártója a teljesen elektromos autók tekintetében (plug-in hibridekkel együtt már eddig is első volt). Ez kisebb pofon Elon Musknak, aki egy korábbi interjúban gyakorlatilag kinevette a céget és arról beszélt, hogy a BYD Kínában a túlélésért küz
jan. 7
14:48
Az áremelésért cserébe több hal került a tavakba (Agroinform)
Az idei évben is lesznek haltelepítések.
jan. 7
14:54
Időjárás: fagypont alatt marad a hőmérséklet (Agroinform)
Pár napig még biztosan marad a télies időjárás.
jan. 7
14:57
Olaszország szerint Európának saját hadsereg kell (Privátbankár)
Az ország miniszterelnöke szerint Európának önerőből is képesnek kell lennie megvédeni magát.
jan. 7
15:00
Mit árulnak el irodánk színei ügyfeleink számára a cégünkről? (x) (MMonline)
Az irodák dizájnja és színei nem csupán esztétikai elemek: információt közölnek és érzelmeket váltanak ki mind az ott dolgozókból, mind a betérő ügyfelekből. A színek tehát komoly szerepet játszanak cégünk megítélésében, ezáltal pedig annak eredményes működésében is. A beltéri falfesték választásakor gondoljuk tehát végig, hogy mit is szeretnénk az
jan. 7
15:00
Megvan a legnagyobb adósságot felhalmozó országok listája (Növekedés)
Az IMF előrejelzése szerint 2028-ra a globális államadósság meghaladja majd a GDP 100%-át, és ezzel olyan szintet ér el, amilyet csak a világjárvány idején lehetett látni.
jan. 7
15:18
Ingatlanpiaci legek: a 2023-as év szélsőséges rekordokat hozott (Infostart)
Hétszázszoros árkülönbséggel kelt el 2023 legolcsóbban és legdrágábban eladott lakóingatlana, de a még vevőre váró ingatlanok között is történelmi rekord született tavaly – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
jan. 7
15:24
Magyar Államkincstár családi pótlék utalás 2024: mikor lesz családi pótlék utalás 2024-ben? (Pénzcentrum)
Az újév kezdetekor minden magyar családot lázban tartja a nagy kérdés: mi lesz idén a családi pótlékkal, mit érdemes tudnunk a Magyar Államkincstár családi pótlék utalás 2024 évi dátumairól? Mikor várható a 2024 családi pótlék utalás, mikor lesz családi pótlék utalás januárban, februárban és az év többi hónapjában? Mikor van családi pótlék utalás 2
jan. 7
15:30
Az osztrák sertéstartás kedvező eredménye (Agroinform)
Az egy főre jutó sertéshús a jelenlegi 36-kg-ról mintegy 30 kg-ra csökkenhet.
jan. 7
15:30
Aqua Wallet: az új, mindent is tartalmazó Lightning-tárca (BitcoinBázis)
Január 3-án ünnepelte születésének 15. évfordulóját a Bitcoin genezis blokkja, melynek alkalmából a JAN3 egy új Lightning-tárcát mutatott be Aqua
jan. 7
15:32
Az elektronikus talaj felgyorsítja a növények fejlődését (Agroinform)
Az elektronikus talaj helyettesíti a széles körben táptalajként használt kőzetgyapotot.
jan. 7
15:54
Rejtély: mintha két hold eltűnt volna a Tejútrendszerből (Agrofórum)
Kétségessé vált a Kepler-1625b és a Kepler-1708b jelű exobolygók körül keringő holdak létezése.
jan. 7
15:54
Háború: Ukrán repülők zuhantak le a brutális légicsapásban (Növekedés)
Lelőtte az orosz légvédelem az ukrán légierő egy Szu-25-ös és egy Szu-27-es repülőgépét Dnyepropetrovszk megye légterében, valamint megsemmisítette HIMARS és Uragan sorozatvetők 14 rakétáját, továbbá hat Neptun hajóelhárító rakétát és 38 drónt az elmúlt nap folyamán - közölte az orosz védelmi tárca vasárnapi hadijelentésében.
jan. 7
16:12
Emelkedett egyes családtámogatások összege (ProfitLine)
A kormány 2010 óta azért dolgozik, hogy a magyar gazdaság stabil lábakon álljon, a családok folyamatosan erősödjenek, a családalapítás és a gyermekvállalás ne ütközzön akadályba, valamint nehéz időkben is képes legyen megvédeni az elért eredményeket - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára vasárnap az MTI-v
jan. 7
16:24
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai az 1. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2024/1. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat így a 2. héten 1 milliárd 170 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
jan. 7
16:24
Csökkenéssel zárta az évet a nemzetközi élelmiszerár-index (Magyar Mezőgazdaság)
Az élelmiszer-alapanyagok árának nemzetközi mutatója csökkenéssel fejezte be az évet, köszönhetően főleg a cukornak – olvasható az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közleményében.
jan. 7
16:30
Végleg búcsúzik a Windows egyik népszerű alkalmazása (Portfolio)
A Microsoft kivezeti a WordPad appot, a népszerű alapszintű szövegszerkesztő közel 3 évtizedig volt a Windows egyik automatikusan telepített alkalmazása. A Windows 11 26020-as verziója már nem tartalmazza az alkalmazást, később egy frissítés fogja törölni a rendszerekből, és nem is lesz újratelepíthető az alkalmazás.
jan. 7
16:42
Milyen szempontok szerint válasszunk mobilinternet-csomagot? (Digital Hungary)
Napjainkban már a szolgáltatások kiválasztásakor is a személyre szabottság játssza a főszerepet, nem véletlen ezért, hogy a hazai piac mobilszolgáltatói is egyre több egyedileg összeállítható ajánlattal rukkolnak elő. Ennek köszönhetően végtelen mennyiségű és fajtájú mobilinternet-csomag áll a rendelkezésünkre, és nekünk már csak az a dolgunk, hogy
jan. 7
16:54
7 napos időjárás-előrejelzés: télies idő, sok napsütéssel (Agroinform)
A csúcshőmérséklet jellemzően fagypont körül alakul.
jan. 7
17:15
India és Japán lesz a jövő világgazdaságának mozdonya (Piac és Profit)
Kína jövőbeli fejlődése a régió legnagyobb bizonytalansági tényezője, de messze nem ez az egyetlen gazdaság, amely az ázsiai piacokat a következő évben mozgatni fogja.
jan. 7
17:24
Uccu forint, csak így tovább (Menedzsment Fórum)
A makrogazdasági adatok és az eddigi napok nemzetközi körülményei is erős támaszt adnak idén egyelőre a forintnak.
jan. 7
17:24
Oxigénhiány miatt pusztulnak a halak egy fontos víztározóban (Agroinform)
A tározóból töltik fel a Velencei-tavat.
jan. 7
17:24
Fontos változás élesedik az Államkincstárnál hétfőtől: megszűntetik ezt a szolgáltatást (Pénzcentrum)
Népszerűek a kincstár online szolgáltatásai: a Magyar Államkincstár ügyfelei a tranzakciók 80 százalékát már az online felületeken kezdeményezik, a WebKincstár és a MobilKincstár felhasználóinak száma meghaladta az 490 ezret, és  az azonnali online számlanyitás bevezetése óta már minden második számlát online nyitottak - közölte az intézmény.
jan. 7
17:24
Egyenletesebb működést ígér az új Hilux Hybrid 48V (Agrofórum)
A Toyota Hilux modellhez egy új, fejlett 48V-os hibrid rendszerrel ellátott verzió érkezik, mely nemcsak hatékonyabb teljesítményt, de városi és terepes környezetben egyenletesebb működést is ígér a modern technológia segítségével. Az új hibrid változat bevezetése nem vezet kompromisszumokhoz a Hilux eredeti terhelhetőségében és terepképességeiben.
jan. 7
17:36
Hatodával csökkent tavaly a használtautó-import (Digital Hungary)
2023-ban 105 662 import használt személyautó kapott hazai rendszámot a DataHouse adatai szerint. Ez a szám 16,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi értéktől. A behozott használt autók száma egész évben a havi 9 ezres átlagos szint körül mozgott, ami jelentősen elmarad az előző évek havi 10-11 ezres behozatali átlagától. Az elmúlt hónapban ped
jan. 7
17:39
Drágulás jöhet, amit nehéz lesz kikerülni (Privátbankár)
A Vörös-tengeren át a Szuezi-csatorna felé tartó konténerszállítási útvonal kiesése miatt emelkedő díjak és növekvő hajózási idő kezdi felidézni az elmúlt évek két legnagyobb rémálmát.
jan. 7
17:48
260 dollár volt a Ford T-modellje, mégis többet kellett érte dolgozni (BitcoinBázis)
1924-ben 260 dollárért árulták a Ford T-modelljeit. Ma egy új Nissan Versa (a legolcsóbb autó az amerikai piacon) ezzel szemben
jan. 7
17:54
Ukrajna előkészítés nélküli belépése a feje tetejére állítaná az Eu agrárköltségvetését (Agroinform)
Az ország EU-csatlakozása óriási kavarodást okozna.
jan. 7
17:56
Az éjszakai hőség nagyobb veszélyt jelent a búzára mint a nappali (Agroinform)
A búzatermés akár 8 százalékkal is csökkenhet az éjszakai hőmérséklet emelkedésével.
jan. 7
18:09
Minden a forint mellett szól (Privátbankár)
A makrogazdasági adatok és az eddigi napok nemzetközi körülményei is erős támaszt adnak idén egyelőre a forintnak.

Keresés