2024. január 2. kedd

jan. 2
9:12
Az újévben ezrek jöttek át Magyarországra keletről (Növekedés)
Több mint hatezren érkeztek Ukrajnából hétfőn. Az ukrán-magyar határszakaszon 2178-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3907-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
jan. 2
9:18
Apró javulást mutat a BMI (Menedzsment Fórum)
Emelkedő pályán van a Beszerzési Menedzser Index, de van még tér a javulásra.
jan. 2
9:18
Megtelt a Balaton, hízik a Velencei-tó (Portfolio)
December 27-e óta van nyitva a zsilip Siófoknál, a Balaton vízszintje ugyanakkor nem csökkent érdemben azóta. Közben az elmúlt két évben alacsony vízállással küszködő Velencei-tó vízszintje már 112 centiméter, azaz több mint 40 centivel magasabb a vízállás, mint egy évvel ezelőtt.
jan. 2
9:18
Megérkezett Európába az Usa legsikeresebb húsmarhafajtája (Agroinform)
A Beefmaster fajta széles körben elterjedt az USA-ban és egy portugál tenyésztő erőfeszítéseinek köszönhetően most megvetette a lábát Európában is.
jan. 2
9:24
Elmondta Hernádi Zsolt, hogy mi befolyásolhatja idén a benzinárat (Portfolio)
Nemrég interjút adott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az Indexnek, ahol számos fontos témát érintett a cégvezér, elősorban a 2024-es kilátások voltak terítéken - szó volt többek között az üzemanyagárak várható alakulásáról és a vállalat meg a kormány kapcsolatáról, de a háborús környezetről is beszélt Hernádi.
jan. 2
9:24
Irán is hadihajót küldött a Vörös-tengerre (vg.hu)
A kulcsfontosságú kereskedelmi útvonalon egyre forróbb a helyzet.
jan. 2
9:24
Hatalmas energiával tért vissza a kínai traktorgyártó Európába (Agrofórum)
Az olasz Arbos traktormárka megsínylette a koronavírus-járványt, ám a kínai Weichai részben feltámasztotta az újonnan bemutatott Lovol erőgépek formájában.
jan. 2
9:24
Több mint 30 milliárd forint értékű ingatlant árvereztek el 2023-ban Magyarországon (Forbes)
Mintegy 7500 ingatlant próbáltak meg kényszerértékesíteni, ebből négyezer eljárás zárult érvényes vételárajánlattal tavaly – még a kilakoltatási moratórium kezdete előtt.
jan. 2
9:24
A téli éléskamra éke, a zeller (Magyar Mezőgazdaság)
A gyökérzöldségek királynője a gumós zeller, amelyet rendkívül változatos módon illeszthetünk be az étrendünkbe. A különleges ízvilággal rendelkező zöldségféle előnyeit egyre többen ismerik fel.
jan. 2
9:24
Bővülnek a GVH jogkörei (Agrotrend)
Több területen is bővülnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogkörei idén – közölte a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében. Azt írták: január 1-jétől a nemzeti versenyhatóság látja el az Európai Bizottsággal való kapcsolattartásért felelős hatóságként a külföldi támogatásokról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti felada
jan. 2
9:24
Több mint 30 milliárd forint értékű ingatlant próbáltak elárverezni néhány hónap alatt (Telex)
A 7500 ingatlanból valamivel több mint 4000-et értékesítettek.
jan. 2
9:30
Emelkedéssel nyit a BUX (Portfolio)
Emelkedésekkel indul az év az irányadó európai tőzsdéken, és ez alól a magyar piac se kivétel.
jan. 2
9:30
Elindult "…a szomszéd tehene" (Márkamonitor)
Elindult az Rtl legújabb napi telenovellája, …a szomszéd tehene. Az abszurd élethelyzetekből adódó humorra építő sorozatban bonyolódnak a szálak, Laci komoly tartozása váratlan fordulatok előszele. A történet minden hétköznap a Fókusz után folytatódik.   Lacit saját otthonában fenyegeti meg egy maffiózó: az ujjába kerülhet a tartozása? Laci gyanútl
jan. 2
9:30
Háború: pokoli állapotok Kijevben - bombaesőt szabadítottak a fővárosra az oroszok (Növekedés)
.
jan. 2
9:30
A klímaváltozás hatása az építőiparra (Digital Hungary)
A klímaváltozás egyre nyilvánvalóbb hatást gyakorol az építőiparra. A szélsőséges időjárás, az egyre melegebb nyarak, valamint a fenntarthatóságra vonatkozó szigorúbb szabályozások és társadalmi elvárások új kihívásokat jelentenek az építőipari vállalatok számára.
jan. 2
9:33
Javult a helyzet a magyar cégeknél (Piac és Profit)
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított decemberi értéke 52,8 pont volt, a válaszadók az előző hónaphoz képest lassuló növekedésről és stagnáláshoz hasonló folyamatokról számoltak be - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
jan. 2
9:36
Újabb lépéssel folytatódhat a Balaton "privatizálása" (Menedzsment Fórum)
Az ismeretlen tulajdonosok kezében lévő magántőkealapok birtokába került zánkai MÁV-üdülő helyén villaszerű ingatlanok épülhetnek, miközben csökkenhet a zöld terület.
jan. 2
9:36
NAV: elindult az elektronikus áfarendszer (Agrotrend)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az év első napján élesítette az elektronikus áfarendszert (eÁFA) – közölte a hivatal az MTI-vel. Az eÁFA-ban először február 1-jétől nyújtható be áfabevallás, de már most kipróbálhatók a rendszer bizonyos funkciói – írták, hozzátéve: az elektronikus áfarendszer támogatja az adókötelezettség elektronikus és ponto
jan. 2
9:42
Felemás mozgás az ázsiai tőzsdéken, Tokióban nem volt kereskedés (ProfitLine)
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék kedden. A tokiói börze zárva volt és szerdán sem nyit ki.
jan. 2
9:42
Megjelent a magyarországi ESG törvény (Portfolio)
December végén a Magyar Közlönyben is megjelent az Országgyűlés által december 12-én elfogadott fenntartható finanszírozás és az egységes vállalati felelősségvállalás ösztönzését szolgáló környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő, vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól szóló törvény, azaz a magyarország
jan. 2
9:42
Fából készült a világrekord szélturbina (Gyártástrend)
A világ legmagasabb szélturbináját Svédországban helyezték üzembe.
jan. 2
9:44
Kína gazdasági mélyütést visz be az oroszoknak (Portfolio)
Kína az év elejétől visszaállította a szénre kivetett importvámokat, és ez a politikai váltás veszélyt jelenthet az orosz exportőrökre, akik a második legnagyobb szénszállítóvá váltak a világ legnagyobb tüzelőanyag-piacán. De a 20 százalékos plusz tételre kedvezményt kapnak.
jan. 2
9:45
Európa áldozattá válhat az új évben (Privátbankár)
A hidegháború éveinek nemzetközi rendje kimúlt, és új formáció nincs a láthatáron az egyre inkább széttöredezett és kaotikus világban. A nemzetközi együttműködés csatornái - a multinacionális intézmények, a hagyományos szövetségek és a globális ellátási láncok - egyre kevésbé képesek elviselni a sokkhatásokat. Káncz Csaba jegyzete.
jan. 2
9:48
Megvan, hogy mikor utalják idén a családi pótlékot (vg.hu)
Postai kifizetés esetén az ügyfelek várhatóan a jelzett időpontokat követő kettő-négy munkanap múlva kapják meg az ellátást.
jan. 2
9:54
A Polygon (Matic) 1 dollár felett forog, a Binance (BNB) közel 50%-os növekedésben egy hónap alatt – a Pullix (PLX) előértékesítése 2 millió dollár fölé… (ProfitLine)
A kriptopiac továbbra is erősen emelkedik, számos kriptovaluta hatalmas nyereséget könyvelhetett el minden befektetési spektrumban. Különösen figyelemreméltó a Polygon és a Binance lenyűgöző teljesítménye, a BNB közel 50%-os árnövekedésnél tart, ami a közelmúltbeli összeomlástól való lehetséges felépülését jelezheti.
jan. 2
9:54
Folyamatos a kereslet a zellerre. Te belevágnál a termesztésébe? (Agroinform)
Folyamatos a kereslet a gyökérzöldség iránt.
jan. 2
9:54
A szél országszerte elfújta a rossz levegőt (vg.hu)
Sokat javult a levegő minősége szerte az országban.
jan. 2
10:00
Kiderült, hány ingatlant árvereztek el Magyarországon, és mi van a bedőlt hitelekkel (Portfolio)
4037 sikeres eljárás keretében 32 milliárd forint értékű ingatlant árvereztek el tavaly április 30-tól november 15-éig, vagyis a kilakoltatási moratóriumon kívüli időszakban. A késedelmes lakossági hitelek aránya az MNB friss adatai szerint nem emelkedett szeptember végéig: 1,5%-on stagnált a 90 napon túl lejárt tartozások aránya.
jan. 2
10:00
Durván kilőtt, csaknem kétéves csúcson a bitcoin 2024 elején (Forbes)
A világ legnagyobb kriptovalutája, a Bitcoin árfolyamát felhajtotta, hogy idén nőhet a területeknek a száma, ahol hivatalosan használhatják.
jan. 2
10:03
A bitcoin jegyzése 21 hónapos csúcsra emelkedett (TőzsdeFórum)
Lendületesen indította az új évet a világ legnagyobb kriptovalutája, a bitcoin azokra a várakozásokra, hogy idén nő azoknak a területeknek a száma, ahol hivatalosan is használhatják. A bitcoin kedden kora reggel 21 hónapos csúcson, 45 ezer 488 dolláros is állt. Hét óra körül 2,6 százalékos drágulással, 45 ezer 220 dolláron jegyezték, még mindig mes
jan. 2
10:05
Elindult az elektronikus áfarendszer (TőzsdeFórum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az év első napján élesítette az elektronikus áfarendszert (eÁFA). Közölte a hivatal az MTI-vel. Az eÁFA-ban először február 1-jétől nyújtható be áfabevallás. De már most kipróbálhatók a rendszer bizonyos funkciói. Az elektronikus áfarendszer támogatja az adókötelezettség elektronikus és pontos teljesítését, csökke
jan. 2
10:09
Kacsalábon forgó bölcsőde épült Magyarország legszegényebb megyéjében (Piac és Profit)
Valószínűleg több világrekordot megdönt a magyar bölcsőde. Például minden egyes férőhely árából egy 80 négyzetméteres új lakást kaphattak volna a gyerekek.
jan. 2
10:12
Az utóbbi évek sztárját is sokkolta a drágulás (Menedzsment Fórum)
Vége a 20-40 százalékos növekedéseknek. Mínuszba került az online kiskereskedelem is, ami nem csoda. A fellendülés pedig nem jön egyik napról a másikra.
jan. 2
10:12
Vadásztársaságok sora csődölhet be, olyan fizetési kötelezettséget kaptak a vadkárok miatt (Portfolio)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) új intézkedése szerint behajtókat küld a vadásztársaságokra, amelyek felelősek a vadak által okozott mezőgazdasági károkért. A Népszava szerint a vadásztársaságok jó része ellehetetlenülhet a fizetési kötelezettség miatt. A NAK azonban hangsúlyozza, hogy nem kívánja ellehetetleníteni a vadásztársaságokat, csak
jan. 2
10:12
Iszonyú fontos levél érkezik a bankodtól januárban: ki ne dobd, rengeteg pénzről van szó (Pénzcentrum)
Pár héten belül minden magyar számlatulajdonos fontos levelet kap a bankjától. Ebben kaphatjuk kézhez azt az összesítő kimutatást, amelyből kiderül, pontosan milyen költségei is voltak a számlavezetésnek az előző évben. A Bankmonitor szakértőjétől megtudtuk, a bankok legfeljebb az infláció mértékével emelhetik ezeket a költségeket, amik így várható
jan. 2
10:12
Az ingatlanalapok visszaváltási idejével kapcsolatos új felügyeleti ajánlások (vg.hu)
Cikkünk az ingatlanalapok befektetési jegyeire vonatkozó konkrét pénzügyi felügyeleti elvárásokat mutatja be.
jan. 2
10:18
Iránykereséssel indulhat az év a BÉT-en (ProfitLine)
Iránykereséssel indulhat az év a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
jan. 2
10:18
A Bitcoin 45 ezer dollár felett kezdte a 2024-et (BitcoinBázis)
A ma zöldben van, miután az árfolyam 45 000 dollár fölé ugrott. A kriptopiac nagy durranással kezdte az új évet.
jan. 2
10:24
Szenved tovább az európai feldolgozóipar (Portfolio)
Olaszország, Franciaország és Németország feldolgozóipara decemberben 50 alatti bmi-értékeket mutatott, ami azt jelenti, hogy az euróövezet legnagyobb gazdaságaiban visszaeshetett a termelés.
jan. 2
10:24
Izraeli háború: már csak egy hajszálon múlik a fegyveres konfliktus kiterjesztése (vg.hu)
Katar és Egyiptom béketárgyalásokat követel, az Irán által támogatott fegyveres csoportok pedig amerikai erőket támadtak meg Szíriában, Irakban és Libanonban is.
jan. 2
10:24
Rendkívüli évet zárt a hazai természetvédelem (Magyar Mezőgazdaság)
Hazánkban az elmúlt 13 évben eddig soha nem látott volumenben valósultak meg természetvédelmi beruházások - jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
jan. 2
10:24
A mesterséges intelligencia szerepe az agráriumban (Agrotrend)
A mesterséges intelligenciát (AI) korunk csodaszereként emlegetik. De hogyan alkalmazható az agrár szférában, kezelhetjük-e a szektor kihívásait ezzel az eszközzel? Az OTP Agrár szakértői cikkükben ezen kérdésekre keresték a választ, és minél mélyebbre ásták magukat a témában, annál több kérdés vetődött fel bennük is. A mesterséges intelligencia
jan. 2
10:27
Így jön idén a nyugdíj (Piac és Profit)
Itt a teljes menetrend.
jan. 2
10:30
Ukrajnában tárolt földgáz mentheti meg Európát az újabb energiaválságtól (Portfolio)
Az európai vállalatok az Ukrajnában tárolt földgázból fedezik a téli keresletet, ezzel segítve egy újabb energiaválság elkerülését - írta meg a Financial Times.
jan. 2
10:30
Sipos József: Szakmai alázat és a termőföld tisztelete, szeretete (Agrotrend)
Nagy meglepetés és öröm volt Sipos József számára, hogy jelölték 2019-ben az Év Növényvédelmi kategória díjra. Azt pedig, hogy megnyerte a címet, sőt a Közönség díjat is ő kapta meg, komoly visszajelzésnek tekinti, hiszen ez mind a szakmai körökből, mind az átlagemberek részéről az addigi munkájának elismerését jelenti. „Nagy erőt adott számomra
jan. 2
10:36
Minden gyermek kincs – ezért maradt 3600 milliárd forinttal több a családoknál (vg.hu)
A családokért felelős államtitkár szerint a kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, ezt szolgálja az immár 13 éves családiadó-rendszer.
jan. 2
10:42
Erősödéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
jan. 2
10:42
Ezen múlik, hogy lesz-e újabb Volán-sztrájk (Portfolio)
Újabb munkabeszüntetésre készülnek a busztársaságnál dolgozó járművezetők, ha a január közepére tervezett bértárgyalások eredménytelenül zárulnak - írja az Infostart. A közlekedési vállalat mielőbb szeretne megegyezni a bérekről.
jan. 2
10:42
Nagy dobással indította az évet a Gránit Bank (vg.hu)
Online kalkulálható és igényelhető a piaci kamatozású lakáshitellel kombinált CSOK Plusz Lakáshitel a Gránit Banknál.
jan. 2
10:42
Álhír söpört végig szinte a teljes magyar médián Ferenc pápáról és Erdő Péterről az év első napján (Media1)
A magyar média jelentős része leközölte hírként, hogy „egy vatikáni szaklap szerint Erdő Péter a legesélyesebb utódja Ferenc pápának”. Bár sosem zárhatjuk ki, hogy ez utóbbi egyszer tényleg így lesz, de ami alapján ez a magyar médiában megjelent, több szempontból is teljes félreértés. Gyakorlatilag egy álhírről, valótlanságról van szó.

Keresés