Meghalt Jill Clayburgh amerikai színésznő, akit kétszer is jelöltek Oscar-díjra korábban. A színésznő leukémiában szenvedett, és Lakeville-i otthonában hunyt el 66 évesen - tájékoztatta pénteken az amerikai sajtót férje, David Rabe drámaíró.
Már hat halottja van a Tomas nevű hurrikánnak, amely pénteken érte el Haitit. Leállították a nemzetközi repülőtér forgalmát is.A Tomas nevű hurrikán nagy része már elhagyta Hispaniola szigetét, és Kuba felé vette az irányt, de mindig komoly esőket okoz Haitiban.
Nagyon durván összeverték Oleg Kasint, a Kommerszant című tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilap munkatársát Moszkva belvárosában szombatra virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után.
Ismeretlenek brutálisan összeverték a Kommerszant orosz napilap egyik újságíróját Moszkvában - jelentette az újság szombaton. Oleg Kasin ellenzéki tüntetésekről, vitatott autópálya építésről tudósított, most mesterséges kómában tartják az orvosok.
Hozzávetőleg száz embert sérült meg egy 4,9-es erejű földrengés következtében Irán nyugati részén szombaton - jelentette az iszlám köztársaság állami televíziója.
Kiszabadult a szomáliai kalózok fogságából egy szingapúri terehajó, amit még júniusban kerítettek hatalmukba a fegyveresek. A kalózok szombaton jelentették be, hogy megkapták a váltságdíjat.
Erős földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket, ahol később még egy vulkán is kitört szombaton. Áldozatokról és károkról nem érkezett jelentés. Közben az indonéziai Jáván 85-re emelkedett a Merapi péntek hajnali kitörésében meghaltak száma.
Továbbra is dolgoznak pénztárosnők a szaúd-arábiai Dzsidda szupermarketeiben, noha a vallási vezetők fatvával, azaz rendelettel akarják ezt megakadályozni. Az alkalmazóik szerint csak a munkaügyi minisztériumnak engedelmeskednek, de még nem kaptak hivatalos levelet.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség azt várja koalíciós partnerétől, hogy a jövő hét folyamán találjon megoldást az oktatási törvény mielőbbi elfogadására és a jelenlegi politikai helyzet tisztázására, mert a szövetség csak e feltételek mellett tudja vállalni tovább a kormányzati szerepet - mondta Marosvásárhelyen Markó Béla.
A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák államfő egyetért abban, hogy a visegrádi csoport (V4) eddigi együttműködése hasznos, eredményes, és szükség van arra, hogy a jövőben is fennmaradjon.
A kettős állampolgárságról, a kedvezménytörvényről és az oktatási támogatásról volt szó a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) hat év után tegnap először megtartott ülésén, illetve arról, hogyan segítheti a jövő évi magyar uniós elnökség a határon túliak ügyét. Az ülést - néhány politikusi beszédtől eltekintve - zárt ajtók mögött, a sajtó távollétében tartották.
Megérkezett szombaton a spanyolországi Santiago de Compostela zarándokhelyre XVI. Benedek pápa. A kétnapos spanyolországi látogatáson lévő római katolikus egyházfő vasárnap Barcelonába utazik, ahol felszenteli a Sagrada Familia bazilikát.
Több tucatnyi nemzetközi repülőjáratot töröltek szombaton az indonéziai Dzsakartában, a Merapi-vulkánból felszálló hamu miatt - közölte a repülőtér szóvivője. A járattörlések legalább 11 légitársaság 36 járatát érintik.
Az utolsó pillanatban végzett titkos útvonal-változtatásokkal sikerült elkerülnie a tüntetőket az atomhulladékot szállító vonatnak, és szombaton átlépte a francia-német határt. A Franciaországból egy német telephelyre tartó atomvonat több tízezer demonstrálót vonzott, akik a szerelvény megállítását tervezik.
Bizonyossá vált, hogy az ukrajnai városban rendezett népszavazás eredményeképpen az egykori Bereg vármegye székhelyének vissza kell kapnia történelmi nevét.
Egy jemeni bíróság letartóztatási parancsot adott ki szombaton egy amerikai születésű muzulmán hitszónok ellen, terrorizmussal kapcsolatos vádak miatt. Az amerikai kormány szerint Anwar al-Awlaki közvetlenül részt vett az Egyesült Államok elleni támadásokban, és tavasszal engedélyezték megölését.
A stockholmi amerikai nagykövetség titkos megfigyeléseket végzett svéd állampolgárok ellen az elmúlt tíz évben, amiről úgy tűnik, nem tudtak a svéd hatóságok - közölte szombaton a svéd igazságügyi miniszter.
A Visegrádi Csoport mind a négy országa abban érdekelt, hogy az európai hálózatokból minél többet ebbe a térségbe hozzanak, legyen szó vasútról, közútról vagy energetikai hálózatról - mondta szombaton Schmitt Pál köztársasági elnök, miután kétoldalú találkozón vett részt a lengyel, majd a cseh köztársasági elnökkel.
Görögországban regionális és helyhatósági választásokat tartanak. Jeórjiosz Papandreu szocialista kormányfő a választás előestéjén úgy fogalmazott: arra vár választ a polgároktól, hogy az ország haladjon-e tovább a stabilitás és az elkerülhetetlen változások útján, vagy a bizonytalanság felé meneteljen.
Barack Obama elsősorban a kedvezőtlen körülmények miatt bukott nagyot a félidős amerikai választáson - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa. Romsics Gergely szerint a republikánusok nagy lehetőséget kaptak, de ez vissza is üthet a pártra.
2011 Közép-Európa éve lesz, mert egymás után a Visegrádi Csoport két tagállama lesz az Unió elnöke - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Karlovy Varyban, a V4-csúcstalálkozó nemzetközi sajtótájékoztatóján szombaton. Az államfő szerint a magyar és lengyel elnökségnek fogaskerékként kell működnie és vinni egymás kiemelt témáit.
Összeomlott Pompeiben a gladiátorok által egykor használt edzőház, szombaton. A felbecsülhetetlen kár ismét heves vitákat váltott ki a világhírű régészeti hely állapotáról és az olaszországi műemlékek gondozásáról.A Gladiátorok Házának nevezett hely a Pompeihez vezető Bőség nevű főúton állt.
A szombatra virradó éjszaka összevert Oleg Kasin újságíró ügyében vezető orosz újságírók nyílt levélben fordulnak Dmitrij Medvegyev elnökhöz a bűntett, illetve a más újságírók ellen elkövetett merényletek felderítését követelve.
Őrizetbe vettek Floridában egy nőt, aki a hatóságok szerint el akarta adni nyolchetes unokáját - közölte szombaton az AFP. A rendőrség bejelentése szerint a 45 éves Patty Bigbee-t tetten érték, amikor 30 ezer dollárért éppen túl akart adni a csecsemőn Daytona Beach egyik parkolójában.
Táncra perdült az amerikai elnöki pár vasárnap, a Fények Fesztiválján, más néven Diwalin az indiai Mumbaiban. A hivatalos indiai úton tartózkodó Barack Obama és felesége az ország pénzügyi központjának tartott város egyik iskolájában táncolt a gyerekekkel.
Sértetlenül megmenekült a Forma 1-es világbajnok, Jenson Button, akinek autójára gépfegyverrel tüzet nyitottak ismeretlenek, Brazíliában - közölte vasárnap a brit média. A 30 éves Button egy páncélozott járműben utazott apjával, pszichológusával, Mike Collier-rel és menedzserével, Richard Goddarddal a támadáskor.
Elküldte a két héttel ezelőtt Jemenben feladott és az Egyesült Államokba címzett csomagbombák fényképét és leírását az Interpol 188 tagországának, hogy megkönnyítse a hasonló csomagok felismerését.
A voksokat este hét óráig adhatják le a választópolgárok. Az ellenzék már a szavazás előtt csalást emlegetett, és antidemokratikusnak nevezte a választási folyamatot, mert - mint állítják - a hatalom korlátozta a kampányolási lehetőségeiket.
Keresi a módját az amerikai hadvezetés, hogy miként tudná jobban támogatni Jement az al-Kaida növekvő aggodalmat okozó aktivitása miatt. Ezt az amerikai védelmi miniszter mondta újságíróknak repülője fedélzetén, útban Sydney felé.
Tucatjával törölték járataikat a külföldi légitársaságok Indonéziában, a hétvégén a Merapi vulkán kitörése, illetve a repülési magasságokat elérő hamufelhők miatt, aminek következtében több ezer utas rekedt a földön.
Zendülés tört ki Srí Lanka fővárosának fő börtönében, miután drograzziát kezdtek a foglárok rendőrökkel együtt vasárnap. A rabok botokkal és más tárgyakkal támadtak rájuk, és a hatóságok szerint 46 rendőr valamint két börtönőr megsebesült.
Afganisztán keleti részén öt rendőr holttestére bukkantak mára virradóra, közel egy héttel az után, hogy az áldozatok eltűntek egy kormányhivatal elleni támadáskor.
Bejelentette idő előtti visszavonulását az első, nyíltan meleg amerikai anglikán püspök szombaton. Gene Robinson azt mondta, hogy a halálos fenyegetések és a családjára nehezedő terhek miatt döntött így.
A hitleri diktatúra idején a német pénzügyminisztérium talán még a külügyi tárcánál is nagyobb mértékben követett el bűncselekményeket - állítja annak a tudományos bizottságnak a szóvivője, amely tavaly ősz óta kutatja a birodalmi pénzügyminisztérium múltját.
Ámokfutásba kezdett egy rendőrtiszt Kenyában, és a vérengzés következtében tízen meghaltak - közölték vasárnap az afrikai ország hatóságai. A bejelentés szerint a tiszt összeveszett a kollegáival, és ezután kezdett lövöldözni.
Tömegtüntetés tartottak a pápa látogatása ellen meleg és leszbikus párok Barcelonában, vasárnap. Miközben XVI. Benedek a golyóálló üveggel védett, különleges pápai autóban keresztülhajtott a városon, a melegek és leszbikusok tömeges csókolózással tiltakoztak a jelenléte ellen.
Miután az időjárás is kedvezőbbre fordult, sikerült felállítani a világ legmagasabb Krisztus-szobrát Lengyelországban. A szombaton felállított szobor ünnepélyes felavatását november 21-re tervezik a német határtól 70 kilométerre fekvő Swiebodzin nevű kisvárosban. A szobor 36 méteres, és egy 16 méter méter magas dombon áll. Ezzel felülmúlja a világ eddig legmagasabb Krisztus-szobrát, amely Rio de…
Tömegsírt találtak Mexikóban, és a feltárás után kiderült, hogy az elföldelt 18 áldozat a több mint egy hónapja eltűnt turistacsoporthoz tartozott - közölte vasárnap az AFP: A francia hírügynökség jelentése a közkedvelt nyaralóhely, Acapulco halottas házában a rokonok azonosították a holttesteket.
XVI. Benedek pápa vasárnap felszentelt a világhírű barcelonai Sagrada Familia templomot, ami a rítus révén pápai bazilika lett. Antonio Gaudi Szent Család-templomában a pápa által pontifikált szertartást a csaknem kétezer síppal rendelkező orgona hangjai kísérték, miközben három kórusban 800 nő és férfi énekelt.
Gyógyulófélben van Lily Allen - közölte vasárnap a brit média. Az angol popénekesnő vérmérgezéssel került kórházba, nem sokkal azután, hogy spontán abortusza volt.
Moszkvában és több más orosz városban a kommunisták több felvonulással és nagygyűléssel ünnepelték az 1917-es forradalom évfordulóját, míg a kormányzat a Vörös téren 1941-ben tartott, történelmi díszszemlére emlékezett.
Több tucat embert vettek őrizetbe a rendőrök Szentpéterváron, vasárnap az 1917. októberi forradalom tiszteletére rendezett felvonuláson, amelynek vezetője a Kommunista Párt volt.
Az iraki politikai pártok nyélbe ütötték a hatalommegosztási megállapodást, amelynek értelmében Núri al-Máliki marad az ország miniszterelnöke - jelentette be vasárnap az iraki kormányszóvivő.