Türelemre intette a német kancellár az egyiptomiakat, és a német újraegyesítésre emlékeztetve azt mondta, hogy egy rezsimváltást alaposan meg kell szervezni. "Változás lesz Egyiptomban, és ennek a változásnak békésen és józanul kell végbemennie" - fogalmazott Angela Merkel a szombati müncheni biztonságpolitikai konferencián mondott beszédében.
Szerb nacionalisták tízezrei tüntettek Belgrád központjában szombaton a Nyugat-barát kormány ellen: az évek óta legnagyobb kormányellenes megmozdulás célja az ellenzék erejének megmutatása volt a jövőre esedékes választások előtt.
Kábítószer hatása alatt megpróbálta megenni újszülött gyermekét egy férfi Pápua-Új-Guinea egyik településén - közölte szombaton az ausztrál AAP hírügynökség, hozzátéve, hogy a férfi egy mágikus szertartás keretében akarta megölni a gyereket.
Az ukrán törvényhozás határozatban rendelte el Kárpátalja Ukrajnához történt csatolása 65. évfordulójának méltó megünneplését - jelentette az UNIAN hírügynökség. Az egykor Felvidék keleti szegletét képező magyar területet 1945. november 22-én engedte át hivatalosan Csehszlovákia az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságnak.
Szombaton lemondott a Nemzeti Demokrata Párt (NDP) vezetősége Egyiptomban. A távozók közt van Hoszni Mubarak államfő fia is, minderről az állami tévé számolt be. Korábban az Al-Arabiya hírcsatorna azt jelentette, hogy Hoszni Mubarak államfő lemondott a pártelnökségről. Az AFP azonban az állami tévére hivatkozva azt jelentette, hogy a 82 éves politikus maradt államfő és pártelnök is. A BBC is azt…
Kormányellenes tüntetést tartottak szombaton a szerb fővárosban. A belgrádi képviselőházhoz a becslések szerint 70 ezer tüntető vonult ki. A rendőrség ennél kisebb tömegről számolt be. Szerinte legfeljebb 55 ezren lehettek a demonstrálók. Nagy volt a rendőri készültség, mert a hatóság attól tartott, hogy szélsőséges futballhuligánok összecsapásokat provokálnak majd. A tüntetést több ellenzéki erő,…
Egy olasz pár azt hitte, megtalálták a tökéletes fegyvert ahhoz, hogy megszabaduljanak az asszony kellemetlenkedő volt férjétől. A szombati jelentések szerint egy darab vajban találták meg a nyom-nélkülinek hitt gyilkos szerszámot. Úgy okoskodtak, hogy a vajjal megfojtják a férfit, majd a gyilkoláshoz használt darab szépen elolvad a férfi szájában.
A konzervatív többségű iráni parlamentben új öltözködési szabályok bevezetését tervezik a törvényhozásból tudósító újságírónőknek. A szombati jelentések szerint az egyik keményvonalas képviselő, aki ráadásul asszony is, azzal indokolta a kezdeményezést, hogy "egyes női riporterek nem a parlament szellemének megfelelően öltöznek fel." Fatemeh Rahbar hozzátette: a jövőben csak az iszlám előírásoknak…
Az orosz szövetségi turizmusért felelős szervezet szombaton felhívást intézett a mintegy 28 ezer orosz állampolgárhoz, aki Egyiptomban üdül, hogy térjen haza. "Mivel romlik az egyiptomi belpolitikai helyzet, amelyet erőszak is kísér a városokban, felhívjuk az orosz turisták figyelmét arra, hogy haza kell térniük"- olvasható a Roszturizm honlapján.
Hivatalosan is életbe lépett az új START-szerződés, miután Hillary Clinton amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Münchenben, a nemzetközi biztonsági fórumom kicserélte a ratifikációs okmányokat.
Új világrekordot állított fel egy belga futó szombaton. Stefaan Engels egy év alatt 365-ször teljesítette a maratoni távot. A sportoló tavaly határozta el, hogy egy év minden egyes napján lefut egy maratont. Akkor éppen Barcelonában állt rajtvonalhoz, 365 nap és 365 futás után az utolsó 42 ezer 195 métert is a spanyol városban teljesítette.
A brit kormányfő szombaton, egy müncheni biztonságpolitikai konferencián bírálta az állami multikulturalizmust. David Cameron szerint ez a gyakorlat "elbukott". A konzervatív politikus szerint az Egyesült Királyságnak sokkal erősebb nemzeti öntudatra van szüksége, hogy megakadályozza az emberek csatlakozását szélsőséges csoportokhoz.
Tárgyalásokba kezd az egyiptomi kormánnyal a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Muszlim Testvériség - közölte vasárnap a szervezet az AFP francia hírügynökséggel. Közben Joe Biden amerikai alelnök "azonnal lépéseket" szorgalmazott a demokratikus reformok megindítására, a tüntetések hatására kinevezett egyiptomi alelnökkel folytatott telefonbeszélgetésben.
Egy ausztrál férfinak sikerült leráznia magáról egy két és fél méteres krokodilt, miután többször is pofán ütötte a ráharapó állatot - jelentette vasárnap az ausztrál sajtó. Az eset az ország északkeleti csücskében történt, Queensland államban. A férfit kórházba szállították, és nincsen életveszélyben.
Kínai cégek nyithatnak bányákat Észak-Koreában, erről ír alá megegyezést a két ország Pekingben- jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Szöul becslése szerint Észak-Korea több mint hatezer milliárd dolláros megcsapolatlan ásványkincs-készlettel rendelkezik.
Vasárnap kezdődik Iránban a kémkedéssel és illegális határátlépéssel vádolt három amerikai fiatal elleni per. Az amerikaiakat 2009 nyarán vették őrizetbe az iraki-iráni határon. Egyiküket tavaly szeptemberben óvadék ellenében szabadon engedték az iráni hatóságok, ellene távollétében ítélkeznek. Az amerikai kormány többször felszólította Teheránt, hogy engedje szabadon mindegyiküket. A kémkedésért…
Az orosz hatóságok vasárnap kiürítettek három moszkvai pályaudvart egy bombafenyegetés miatt, és átvizsgálják az orosz főváros összes pályaudvarát - közölte az orosz közlekedési rendőrség szóvivője. A rendőrséget egy névtelen telefonáló értesítette, hogy bombákat helyeztek el három, meg nem nevezett vasútállomáson, amelyek "hamarosan robbannak".
Moszkvában vasárnap délelőtt átkutatták a főváros mind a kilenc pályaudvarát, mivel reggel egy ismeretlen telefonon közölte a rendőrséggel, hogy három pályaudvaron robbanószerkezetet helyeztek el. A hatóságok három pályaudvart kiürítettek.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint már legalább 14 ember halt meg a Srí Lankán pusztító áradásokban - közölték vasárnap helyi tisztségviselők. A monszunesők okozta áradások miatt már több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.
Az indiai haditengerészet egységei elfogtak egy nagy kalózhajót vasárnap India délnyugati partjainál, és több mint ötven embert vettek őrizetbe - közölte az indiai védelmi minisztérium. A hajó fedélzetén talált emberek között túszok is vannak, de pontos számot egyelőre nem lehet tudni. Az állítólagos kalózokat Mumbai városába szállítják.
Iránban a nyilvánosság teljes kizárásával kezdődött meg a kémkedéssel vádolt, másfél éve letartóztatott három amerikai állampolgár bírósági eljárása. A zárt tárgyalást a teheráni forradalmi bíróság rendelte el, és azon nem lehet jelen a svájci nagykövet sem, aki az Egyesült Államok érdekeit képviseli Iránban.
Izraelben beismerte bűnösségét a bíróság előtt az a fiatal izraeli nő, aki évekkel ezelőtt sorkatonaként titkos katonai dokumentumokat szolgáltatott ki egy újságírónak.
Bár Kairó főterét továbbra is több ezer kormányellenes tüntető foglalta el vasárnap, lassan kezd visszatérni az élet a megszokott kerékvágásba az egyiptomi fővárosban - jelentette az AFP francia hírügynökség. A város utcáin újra megjelentek a rendőrök, kinyitott több bank és közlekedési dugók alakultak ki.
Szakértők szerint évekbe telhet míg az Ausztrália északkeleti partja előtt húzódó Nagy-korallzátony kiheveri az elmúlt hetek viharkárait. A területre a múlt hónapban hatalmas esőzések zúdultak, majd a héten a Yasi névre keresztelt hurrikán söpört végig rajta.
Egyiptomban tárgyalások kezdődtek a hatalommegosztásról a politikai élet főszereplői között. A nemzeti dialógusnak nevezett párbeszédre az ország újonnan kinevezett alelnöke, Omar Szuleimán tett javaslatot. A politikus találkozott a hivatalosan betiltott, de működő és nagy erőt képviselő iszlám szervezet, a Muzulmán Testvériség képviselőivel is.
Újra összecsaptak egymással a thaiföldi és a kambodzsai katonák a két ország vitatott határvonalánál, egy nappal az után, hogy létrejött a tűzszüneti megállapodás. Pénteken kétórás tüzérségi párbajt vívott egymással a két hadsereg a mindkét ország által magáénak követelt hindu templom közelében.
A frissen kinevezett egyiptomi alelnök vasárnap találkozott az ellenzéki csoportokkal, köztük a Muszlim Testvériséggel - közölte a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség. Közben az amerikai külügyminiszter óvatosan, de üdvözölte, hogy a Muszlim Testvériség részt vesz a megbeszéléseken.
Tovább dagadt vasárnap a francia külügyminiszter szilveszteri tunéziai pihenése miatt kirobbant vita: az ellenzék most már a diplomáciai tárca vezetőjének magyarázatai miatt követeli a miniszter lemondását.
Egy ember meghalt és két tűzoltó könnyebben megsérült abban a tűzben, amely a Párizshoz közeli Ivry-sur-Seine romatelepén vasárnap hajnalban pusztított - erősítette meg a rendőrség a Le Parisien című párizsi napilap internetes oldalának az értesülését.
Egy második világháborús bombát találtak a Párizstól nyugatra lévő Boulogne-Billancourt-ban, ezért több mint hatezer embert ki kellett telepíteni vasárnap. A féltonnás bombát, amit a szövetséges légierő dobott le annak idején, a Renault egyik régi üzemének építési területén fedezték fel munkások a múlt hétvégén.
Romániában Szociál-Liberális Szövetség néven megalakult az a politikai koalíció, amelyet az ellenzéki szociáldemokraták, a liberálisok és a konzervatívok alkotnak.
Franciaország uniós ügyi államtitkára szerint több évet is csúszhat Bulgária és Románia eredetileg márciusra tervezett csatlakozása a schengeni övezethez. Laurent Wauquiez úgy vélte: Románia sok erőfeszítést tett, de a két országnak egyszerre kell csatlakoznia az övezethez.
Az egyiptomi kormány szóvivőjének vasárnapi bejelentése szerint megegyezett tárgyalásukon a rezsim és az ellenzék, hogy létrehoznak egy bizottságot az alkotmány reformjának kidolgozására. Az tárgyalásokon résztvevő ellenzék tagja az eddig betiltott, iszlamista Muzulmán Testvériség nevű mozgalom.
Az iráni állami tévé alelnökét idézve közölte vasárnap az Aftabnews nevű iráni hírportál, hogy a médiafelügyeleti hatóság megtiltotta a médiának a külföldi konyhákat népszerűsítő főzőcske műsorok sugárzását. Az alelnök bejelentése szerint"mostantól nem szabad tanítani a nem iráni ételek elkészítését".
Titkos katonai dokumentumok illegális birtoklása és azok átadása miatt bűnösnek talált egy tel-avivi bíróság egy 23 éves nőt - jelentette vasárnap az izraeli média. A Haaretz nevű lap weboldala azt közölte, hogy a fiatal nő ellen ugyanakkor ejtették a kémkedés vádját, miután alkut kötött az ügyészséggel.
Megkezdte a kairói Egyiptomi Múzeum azoknak a történelmi kincseknek a restaurálását, amelyek a Hoszni Mubarak elnök lemondását követelő tüntetések kezdeti időszakában rongálódtak meg.
Egy magyar hegymászó meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült, amikor elsodorta őket egy lavina a Magas-Tátrában vasárnap délután. A hegymászók a Lomnici-csúcsról jöttek visszafelé, amikor elszabadult alattuk a hógörgeteg. A csapat negyedik tagja könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet, ő a saját lábán jutott el a Kőpataki-tóhoz, ahol a mentők ellátták.
A mostanáig betiltott, iszlamista Muzulmán Testvériség mozgalom vezetője szerint elégtelen a Mubarak-rezsim ajánlata, amelyet az ellenzéki csoportokkal tartott vasárnapi tárgyalásokon fogalmazott meg. E szerint létrehoznak egy bizottságot az alkotmány és a törvénykezés reformja érdekében.
15 évre csökkentette egy jordániai fellebbviteli bíróság egy 64 éves férfi életfogytiglani börtönbüntetését - közölték vasárnap az ammani hatóságok. A vádlott tavaly megölte feleségét és két lányát, mert szerinte helytelenül viselkedtek.
Életbe lépett az új START szerződés, miután Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov, az orosz külügyek irányítója a Münchenben, a biztonságpolitikai konferencia helyszínén kicserélték a ratifikációs okmányokat.
Az indiai utcaképet meghatározó gépkocsik között még nem dominál a 2009-es év helyi szenzációja, a Nano elnevezésű kisautó, de az eredetileg tervezett gyártás - évi 200 ezer darab - 350 ezerre történő kibővítése előbb-utóbb érezteti majd hatását.