Rendőrök és a múzeum őrei dúlták fel és fosztották ki Kairóban az Egyiptomi Múzeumot - állította egy német újságnak nyilatkozva az ókori művészet egyedülálló gyűjteményének korábbi igazgatója.
Az Egyiptomi Múzeum korábbi igazgatója szerint rendőrök és a múzeum őrei dúlták fel és fosztották ki Kairóban az ókori művészet egyedülálló gyűjteményét.
Addisz Abebában megnyílt vasárnap az Afrikai Unió 16. csúcsértekezlete, amelynek a két legfontosabb napirendi pontja az elefántcsontparti kormányzati válság megvitatása és a dél-szudáni függetlenségi népszavazás döntésének elismerése.
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, akinek távozását tüntetők ezrei követelik az országban, vasárnap felkereste a hadsereg jelenleg műveleti központként működő főhadiszállását, hogy figyelemmel kísérje a biztonsági helyzet alakulását - közölte az országos televízió.
Egyiptomban tartózkodó magyarok eddig nem jelezték, hogy problémájuk lenne a hazajutással - mondta a Független Hírügynökségnek a Külügyminisztérium kommunikációs főosztályának vezetője vasárnap kora délután.
Szemtanúk és sajtóértesülések szerint Londonban vannak Hoszni Mubarak egyiptomi elnök legközelebbi családtagjai, köztük fia és brit állampolgársággal is bíró felesége.
Szemtanúk és sajtóértesülések szerint Londonban vannak Hoszni Mubarak egyiptomi elnök legközelebbi családtagjai, köztük fia és brit állampolgársággal is bíró felesége.
Több európai utazási iroda is leállította egyiptomi kiutazásait és elkezdte az afrikai országban tartózkodó nyaralóinak hazautaztatását. A legnagyobb német irodák, köztük a TUI és a Neckermann, nem indítanak újabb csoportokat Kairóba.
Az egyiptomi Muzulmán Testvériség és más ellenzéki mozgalmak támogatják Mohammed el-Baradeit, hogy tárgyaljon Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kormányzatával - mondta vasárnap Eszám al-Erján, az iszlamista Muzulmán Testvériség egyik vezetője az al-Dzsazíra hírtelevíziónak.
Tizenöten haltak meg a hét végén Nigériában keresztények és muzulmánok közötti összecsapásokban. A nigériai muzulmán közösség egyik képviselője szerint az összecsapások az ország középső részén lévő Jos város körzetében voltak, amely a határán van a muzulmán, illetve keresztény többségű országrészeknek.
Olaszország egyre öregszik és az olaszok egyre tovább élnek: ez derült ki az Istat statisztikai hivatal legfrissebb adataiból. Az utóbbi tíz év alatt háromszorosára ugrott a száz év feletti olaszok száma.
Anarchiától és a fosztogatóktól retteg Kairó békés lakossága vasárnap. Az egyiptomi főváros több kerülete is teljesen védelem nélkül maradt, miután a rendőrség többé nem lát el közbiztonsági teendőket.
Az utazásra nem javasolt térségek közé sorolt a Külügyminisztérium négy egyiptomi várost, Kairót, Alexandriát, Luxort és Szuezt a biztonsági helyzet súlyos romlása miatt - közölte vasárnap a szaktárca. Pataki Eszter, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarok közkedvelt egyiptomi nyaralóhelyeire, így például Sharm El Sheikh-re illetve Hurghadára…
Tegnap volt a hatodik napja az egyiptomi kormányellenes tüntetéseknek. A halottak száma már 150 felett van és rohamosan nő, több ezren sérültek meg a hétvégi összecsapásokban. A tiltakozók jelezték: a halottakkal a vállukon folytatják hétfőn a demonstrációt, ha addig nem mond le az elnök.
Orbán Viktor pénteki pozsonyi látogatásának fokozott figyelmet tulajdonít a szlovákiai média. A Sme című liberális napilap szombati számában Meghátrálhat-e Orbán címmel közölt elemző írást a magyar-szlovák kettős állampolgárságról.
A kelet-szibériai Jakutföldön, az örök fagy birodalmában szeretnék felépíteni azt a burokba zárt ökovárost, amely zöldellő kertjeivel százezer embernek adna otthont. Dél-Kínában már le is rakták az alapkövét egy ilyen településnek.
Az egyiptomi válságról egyeztetett több térségbeli és nyugati szövetségesével az amerikai elnök. Barack Obama a hétvégén Recep Tayyip Erdogan török és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, II. Abdulláh jordániai királlyal, és David Cameron brit miniszterelnökkel egyeztette álláspontját.
KGB-ügynökök költöztek be Uladzimir Neklaev fehérorosz ellenzéki politikus minszki lakásába, miután szombaton kiengedték a börtönből és házi őrizetbe helyezték a volt elnökjelöltet.
Orosz jégtörőknek vasárnap sikerült kiszabadítaniuk a jég fogságából a Szodruzsesztvo nevű orosz halfeldolgozó hajót az Ohotszki-tengeren. A jég egy hónappal ezelőtt tette mozgásképtelenné a hajót, amelyen több száz tengerész várta a mentést.
Az iráni média vasárnapi közlése szerint legalább ezer embert vettek őrizetbe Teheránban azzal a váddal, hogy részt vettek egy piramisjátékban. Az állami tévé honlapja azt közölte, hogy egy cég irányította az illegális gazdasági tevékenységet.
Mianmarban több mint 20 év után ismét összeült a parlament. A tavaly novemberi választásokat követően a törvényhozás két háza ma reggel kezdte meg a munkát, és ugyancsak ülésezik a 14 tartományi parlament is.
New York városi tanácsa jogszabályjavaslatot készített a dohányzás közterületi tilalmáról, amiről legkésőbb tavasszal dönteni fognak - közölte vasárnap az amerikai média. New Yorkban már régóta tilos dohányozni a közintézményekben, és több más nyilvános épületben.
Kofi Annan szerint ha azt szeretnénk, hogy a jobb és biztonságosabb világgal kapcsolatos reményünk ne maradjon puszta vágyálom, nagyobb szükségünk lesz az önkéntesek közreműködésére, mint valaha.
Hivatalos washingtoni bejelentés szerint a kormány felkészült arra, hogy több ezer amerikait kimenekítsen Egyiptomból. Az amerikai külügyminisztérium vasárnapi közlése szerint az akció hétfőn kezdődne a kormány által bérelt charter-gépekkel.
A Palesztin Nemzeti Hatóság tervei szerint augusztusban válik Palesztina önálló állammá. Szalám Fajjád miniszterelnök az ENSZ-től kéri az állam elismerésé. A Világbank egykori közgazdásza békés, virágzó hellyé tette a déli partvidéket.
Három és fél év börtönbüntetésre ítélte hétfőn egy indonéz bíróság a délkelet-ázsiai ország egyik legnépszerűbb rockénekesét. Nazril Arielt azért ítélték el, mert szexvideókat tett közzé az interneten.
Anarchisták összehangolt akciókkal készülnek Vilmos herceg és menyasszonya, Kate április 29-i esküvőjére - közölte hétfőni számában a Sun. A legnagyobb példányszámú brit bulvárlap szerint"az összeesküvés része, hogy a nász napján füstbombákat akarnak dobálni".
Valami nem volt rendben a heggyel. Közelebbről megnézve sziklahomlokzata árulta el, amelyet fakuló, a II. világháború óta érintetlen álcázó festék fedett. Az őr is furán hatott, ahogy ott állt egy csöndes tisztáson Gstaad, a síelni érkező milliárdos vendégeiről ismert svájci üdülőhely közelében. Ez azonban csak a kezdet volt. Az őr megnyomott egy gombot, és a hegy oldalában kinyílt egy viharvert…
Legkevesebb négy halottja és legalább egy tucat sebesültje van a Pakisztán északnyugati részén lévő Pesavarban elkövetett öngyilkos robbantásnak, amelynek tettese egy fiatal fiú- közölték hétfőn a pakisztáni hatóságok. A bejelentés szerint a tizenéves merénylő gyalog közelített meg egy rendőrségi furgont, majd mellette felrobbantotta magát.
Egymilliós tüntetést és meghatározatlan idejű általános sztrájkot hirdettek keddre a rezsim elleni kairói tüntetők hétfőn. A tiltakozások szervezői a minden eddiginél nagyobb megmozdulással az államfő lemondását akarják kikényszeríteni.
Általános sztrájkot, majd keddre egymilliós tiltakozó menetet szerveznek Egyiptomban a harminc éve uralkodó Hoszni Mubarak elnök lemondását követelő tüntetők.
A soros EU-elnökségi teendőkről és az elmúlt egy hónap tapasztalatairól is egyeztetett hétfő reggel Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke - közölte Szijjártó Péter.
A Haaretz nevű izraeli napilap hétfői száma szerint a jeruzsálemi kormány utasította diplomatáit, hogy az egyiptomi elnök támogatására biztassák fogadó országukat. Az újság szerint az izraeli külügyminisztérium azt üzente nagykövetségeiknek: azzal érveljenek, hogy "a Mubarak-rezsim stabilitásának megőrzése a Nyugat és a Közel-Kelet alapvető érdekében áll".
Házkutatást tartott hétfőn kora reggel a szerb rendőrség Ratko Mladics háborús bűncselekményekkel vádolt volt boszniai szerb katonai parancsnok fiának, Darkónak a belgrádi lakásán - jelentette a B92 belgrádi rádió.
Már körülbelül három tucat elefánt használta a Kenya-hegy lejtőit a lentebb elterülő erdőségekkel és alföldekkel összekötő "elefánt-aluljárót", amely Afrika első ilyen építményének számít.
A belgrádi rendőrség nyomozói átkutatták hétfőn a háborús bűnökkel vádolt egykori boszniai szerb parancsnok, Ratko Mladics fiának házát. A razziát elrendelő ügyészség szóvivője azt mondta:"olyan nyomokat kerestek Darko Mladics otthonában, amelyek elvezethetnek bujkáló apjához".
Egyre nyugtalanabbak a piacok az egyiptomi válság miatt, veszélybe kerülhet ugyanis a globális olajszállítások egyik fő útvonala, a Szuezi-csatorna. Ezt jelzi, hogy a világ nagy árutőzsdéin 100 dollárhoz közelített hétfőn az olaj hordónkénti ára.
Az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy belső vitáiban szembeállítsák a versenyképességet és a szolidaritást, mert akkor az utóbbi veszíteni fog - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Bizottságnak az unió felzárkóztatási (kohéziós) politikájáról rendezett konferenciáján.
Hétfőtől általános sztrájkot, keddre pedig egymilliós tiltakozó menetet szerveznek Egyiptomban a harminc éve uralkodó Hoszni Mubarak elnök lemondását követelő tüntetők.