Egyiptomban kevésbé ismerik, inkább a nemzetközi diplomáciában szerzett hírnevet Omár Szulejmán, aki Hoszni Mubarak elnök bizalmasának számít, és január 29-e óta Egyiptom alelnöke. Ha az államfő mégis lemond a szeptemberben esedékes elnökválasztás előtt, a 75 éves kémvezér lehet a befutó - de ki is ő valójában?
Az Egyiptomban tartózkodó magyarok nagy része, tekintettel az itteni feszült helyzetre, távozott az országból, itt bajba jutott magyar állampolgár nincs - közölte péntek délelőtt a kairói magyar nagykövet.
Kilenc év börtönbüntetésre ítélte a dániai Aarhus bírósága Mohamed Geele-t gyilkosság és terrorizmus miatt. A szomáliai férfi baltával és késsel támadt a Mohamed-karikatúrát készítő Kurt Wertergaardra.
Az észak-kaukázusi Ingusföldről származott az a fiatalember, aki a múlt héten felrobbantotta magát a moszkvai Domogyedovó repülőtéren. A támadó 36 embert ölt meg, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.
A hétvégén hozzák haza Egyiptomból a még kint lévő magyar turistákat - mondta az InfoRádiónak az utazásszervezők és utazásközvetítők szövetségének szóvivője. Molnár Judit hangsúlyozta: a turistáknak egyetlen nagyvároson sem kell keresztül utazniuk.
Nem mindennapi vita kezdődik az afrikai Malawi parlamentjében a jövő héten. A honatyák azt a törvénymódosítást vitatják meg, amely szerint büntetnék a nyilvános szellentést, "a demokrácia következményét".
Szánkóbalesetet szenvedett és meghalt egy ötvenes éveiben lévő magyar férfi szerda éjszaka Svájcban, Vaud kanton Diablerets nevű térségében - számoltak be svájci hírportálok pénteken a helyi rendőrségre hivatkozva.
Hiába tartja a szeretet egyik legszebb megnyilvánulási formájának a szervadományozást XVI. Benedek pápa, ő maga már soha nem lehet szervdonor - közölte a Vatikán.
A pénteki imák után egyre többen gyülekeznek a kairói Tahrír téren, az egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak távozást követelve: egyes jelentések szerint soha nem látott tömeg gyűlt össze az egyiptomi főváros központjában, több tízezren lehetnek.
Az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek csúcsértekezletén közösen tartott sajtótájékoztatójukon Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök közölte: vázolni kívánják a többi résztvevőnek azokat az elképzeléseiket, amelyek értelmében a közös pénzzel fizető országoknak - ezek száma jelenleg 17 - az eddiginél szorosabban kellene összehangolniuk…
Tízezrek imádkoztak, majd tüntettek békésen pénteken, a heti ima napján a kairói Tahrír téren Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondását követelve. Az elmúlt két nap megmozdulásait meghazudtoló nyugalomban és derűvel gyülekeztek az emberek a téren, ahonnan ezúttal távolmaradtak az államfő hívei. Megtámadták az al-Dzsazíra tv irodáját Kairóban.
A moszkvai Domogyedovo repülőtéren elkövetett januári terrorakció tettese feltehetőleg Magomed Jevlojev ingusföldi születésű, 20 éves fiatalember volt: a szülőfalujában élő rokonaitól már DNS-mintát vettek, és most várják az azonosítás eredményét.
A moszkvai Domogyedovo repülőtéren elkövetett januári terrorakció tettese feltehetőleg Magomed Jevlojev ingusföldi születésű, 20 éves fiatalember volt: a szülőfalujában élő rokonaitól már DNS-mintát vettek, és most várják az azonosítás eredményét.
Az euróövezet versenyképességét javító paktum megkötésére tett javaslatot pénteken Brüsszelben Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök.
Fel kellene mondania a békeszerződést Izraellel a Hoszni Mubarak esetleges távozása után megalakuló ideiglenes kormánynak - ezt nyilatkozta pénteken az NHTV nevű japán televíziónak a Muzulmán Testvériség vezetője, Rasad Al Bajumi. Korábban a Testvériség a békeszerződés fenntartását ígérte.
Két fegyveres férfi kirabolta pénteken az Európai Parlament brüsszeli postáját, miközben a kerületben az EU-csúcstalálkozó miatt szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben.
Két fegyveres férfi kirabolta pénteken az Európai Parlament brüsszeli postáját, miközben a kerületben az EU-csúcstalálkozó miatt szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben. Nem az volt az első támadás a posta ellen. Fiona Hall, liberális képviselő szerint "ha egy fegyveres támadás ismételten megtörténhet az Európai Parlament környékén, akkor a biztonsági rendszer egy nagy vicc".
Ahmed Safík egyiptomi kormányfő kizártnak tartja, hogy Hoszni Mubarak elnök átadja a hatalmát az alelnöknek - derül ki egy pénteki interjújából, amelyet a dubaji székhelyű al-Arabíja televíziónak adott.
Két fegyveres férfi kirabolta pénteken az Európai Parlament brüsszeli postáját, miközben a kerületben az EU-csúcstalálkozó miatt szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben. Az elkövetőknek sikerült elmenekülniük az elrabolt 8 ezer euróval. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Az általános gazdasági kilátások javulnak, de a kihívások még mindig jelen vannak - állapították meg az EU-országok állam-, illetve kormányfői pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon.
Az orosz Interfax hírügynökség értesülései szerint Magomed Jevlojev, egy Ingusföldről származó fiatalember robbantotta fel magát a moszkvai Domogyedovó repülőtéren.
Eugen Jurzyca szlovák oktatásügyi miniszter a Plus 7 dní társadalompolitikai hetilapnak adott interjújában egyebek mellett kifejtette, támogatná Szlovákia magyar tanítási nyelvű iskoláiban, hogy idegen nyelvként oktassák a szlovák államnyelvet.
Majdnem háromórás késéssel kezdődött a február negyedikei, brüsszeli Európai Tanács ülése utáni, eredetileg fél hatra tervezett sajtótájékoztató. Egyes információk szerint a napirendre hirtelen felkerült egyiptomi helyzet miatt húzódott el az ülés, de ezt a sajtótájékoztatón elhangzottak nem igazolták.
Bár a világ leggazdagabb személyiségei között nem szokott feltűnni Hoszni Mubarak és családjának neve, s sok egyiptomi is úgy tudja, az államfő aszketikus életet él, egyes értesülések szerint az egyiptomi elnök nemcsak az arab világ legtehetősebbike, a világon sem tudnának sokan versenyre kelni vagyonával. Ennek összértéke becslések szerint akár a 70 milliárd dollárt is elérheti.
Thein Sein volt tábornokot, korábbi kormányfőt nevezte ki államfőnek a parlament Mianmarban. 50 év katonai kormányzás után ő az első civil elnök az ázsiai országban.
Mérsékelt erejű földrengés rázta meg szombaton Tokiót és Japán keleti városait. Az amerikai földtani intézet mérései szerint 5,3-es erejű volt a földmozgás, amelynek epicentruma a japán fővárostól 107 kilométerre délkeletre, a Csendes-óceán feneke alatt 35,6 kilométeres mélységben helyezkedett el.
Belehalt a tüntetések során szerzett sérülésébe egy egyiptomi újságíró pénteken. A 36 éves Ahmed Mohammed Mahmúdot január 29-én lőtte le egy orvlövész.
Egy amerikai kiadó egy olyan képregényt dob piacra, amely az április 29-én egybekelő Vilmos herceg és Kate Middleton románcáról szól - számolt be róla az amerikai média pénteken.
Egyelőre nem állapodtak meg az utazási irodák és a légitársaságok arról, milyen arányban osszák meg a hiányt, amely az észak-afrikai zavargások miatt felfüggesztett charterközlekedésből keletkezett - mondta az InfoRádiónak az utazásszervezők és utazásközvetítők szövetségének szóvivője. Molnár Judit hangsúlyozta: a turisták visszakapják lemondott utazásuk költségeit.
Újabb politikai elítéltet helyeztek szabadlábra Kubában pénteken. Guido Sigler Amaya egyike volt annak a 75 ellenzékinek, akiket 2003 tavaszán ítéltek hosszú börtönbüntetésre.
Több mint tízezer ember töltötte a szombatra virradó éjszakát is a kairói Tahrír téren, ahol az AFP beszámolója szerint "vidám" hangulat uralkodott, és az emberek sátrakat verve készültek az éjszakára. A 11 napja tartó egyiptomi megmozdulások középpontjában álló téren az este folyamán több tízezer ember vonult fel, akik továbbra is Hoszni Mubarak államfő távozását követelték. A tömegben este…
Hat embert szállítottak pénteken kórházba Dallasban, miután a Super Bowl előkészületi munkái során balesetet szenvedtek a Cowboys Stadionban - közölte a Nemzeti Futball Liga (NFL) szóvivője. Michael Signora szerint a munkások akkor sérültek meg, amikor a tetőről leszakadó jégdarabok eltalálták őket. Mint mondta, a hat ember közül ketten súlyos sebesülést szereztek, ám állapotuk stabil.
Omar Szuleimán egyiptomi alelnök környezete azt fontolgatja, hogy az egyre nagyobb tehertételt jelentő Hoszni Mubarak elnököt gyógykezelésre Németországba küldik, lehetővé téve számára a méltó távozást a hatalomból.
"Komédiának" nevezte az ellene folytatott jogi eljárást pénteken Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, aki ismét kijelentette, hogy a korrupciós és prostitúciós ügyekben indított vizsgálatok ellenére sem mond le hivataláról. "Példátlan erővel folynak támadások ellenem, de folytatom" - fogalmazott a kormányfő abban a telefonon keresztül mondott beszédben, amelyet pártja, a Szabadság Párt (PDL)…
Mark Kelly vezeti az Endeavour utolsó űrmisszióját - ezt maga az asztronauta jelentette be pénteken, hozzátéve, hogy jövő héten kezdi a felkészülést a küldetésre. Mark Kelly részvétele a kilövésen azért vált kétségessé, mert felesége, Gabrielle Giffords súlyos fejsérülést szenvedett január elején egy támadásban. A kongresszusi képviselőnőt egy fegyveres férfi lőtte le egy tucsoni politikai…
A Fox News amerikai televízió hétvégi jelentése szerint nem sokkal azután, hogy január 29-én Hoszni Mubarak államfő alelnökké nevezte ki Szuleimánt, megtámadták annak gépkocsikonvoját. Az alelnök két testőre életét vesztette, de magának Szuleimánnak nem esett bántódása.
Szerb nacionalisták tízezrei tüntettek Belgrád központjában szombaton a Nyugat-barát kormány ellen. Az évek óta legnagyobb kormányellenes megmozdulás célja az ellenzék erejének megmutatása a jövőre esedékes választások előtt.
Elpusztult az a szamár, amelyik akkor tett szert világhírnévre, amikor tavaly nyáron egy dél-oroszországi strandon ejtőernyővel repítették a levegőbe. Az Anapka nevű szamár esete hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki, és számos állatvédő követelt jobb sorsot az állatnak. A szamár végül egy Moszkva melletti istállóban talált otthonra, és ott is pusztult el, szívroham miatt. Az őt kezelő…
A Rózsa-ügyben csaknem két éve bolíviai börtönben fogva tartott két vádlott - a magyar állampolgárságú Tóásó Előd és a bolíviai-horvát Mario Tadic - védőügyvédje panaszt emelt védencei alapvető jogainak megsértése és az ügy politikai manipulációja miatt az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) emberjogi bíróságánál.