Egy második világháborús bombát találtak a Párizstól nyugatra lévő Boulogne-Billancourt-ban, ezért több mint hatezer embert ki kellett telepíteni vasárnap. A féltonnás bombát, amit a szövetséges légierő dobott le annak idején, a Renault egyik régi üzemének építési területén fedezték fel munkások a múlt hétvégén.
Romániában Szociál-Liberális Szövetség néven megalakult az a politikai koalíció, amelyet az ellenzéki szociáldemokraták, a liberálisok és a konzervatívok alkotnak.
Franciaország uniós ügyi államtitkára szerint több évet is csúszhat Bulgária és Románia eredetileg márciusra tervezett csatlakozása a schengeni övezethez. Laurent Wauquiez úgy vélte: Románia sok erőfeszítést tett, de a két országnak egyszerre kell csatlakoznia az övezethez.
Az egyiptomi kormány szóvivőjének vasárnapi bejelentése szerint megegyezett tárgyalásukon a rezsim és az ellenzék, hogy létrehoznak egy bizottságot az alkotmány reformjának kidolgozására. Az tárgyalásokon résztvevő ellenzék tagja az eddig betiltott, iszlamista Muzulmán Testvériség nevű mozgalom.
Az iráni állami tévé alelnökét idézve közölte vasárnap az Aftabnews nevű iráni hírportál, hogy a médiafelügyeleti hatóság megtiltotta a médiának a külföldi konyhákat népszerűsítő főzőcske műsorok sugárzását. Az alelnök bejelentése szerint"mostantól nem szabad tanítani a nem iráni ételek elkészítését".
Titkos katonai dokumentumok illegális birtoklása és azok átadása miatt bűnösnek talált egy tel-avivi bíróság egy 23 éves nőt - jelentette vasárnap az izraeli média. A Haaretz nevű lap weboldala azt közölte, hogy a fiatal nő ellen ugyanakkor ejtették a kémkedés vádját, miután alkut kötött az ügyészséggel.
Megkezdte a kairói Egyiptomi Múzeum azoknak a történelmi kincseknek a restaurálását, amelyek a Hoszni Mubarak elnök lemondását követelő tüntetések kezdeti időszakában rongálódtak meg.
Egy magyar hegymászó meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült, amikor elsodorta őket egy lavina a Magas-Tátrában vasárnap délután. A hegymászók a Lomnici-csúcsról jöttek visszafelé, amikor elszabadult alattuk a hógörgeteg. A csapat negyedik tagja könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet, ő a saját lábán jutott el a Kőpataki-tóhoz, ahol a mentők ellátták.
Egy magyar hegymászó meghalt, kettő pedig súlyos sérüléseket szenvedett vasárnap délután a Magas-Tátrában - közölte a magas-tátrai hegyi mentőszolgálat.
A mostanáig betiltott, iszlamista Muzulmán Testvériség mozgalom vezetője szerint elégtelen a Mubarak-rezsim ajánlata, amelyet az ellenzéki csoportokkal tartott vasárnapi tárgyalásokon fogalmazott meg. E szerint létrehoznak egy bizottságot az alkotmány és a törvénykezés reformja érdekében.
15 évre csökkentette egy jordániai fellebbviteli bíróság egy 64 éves férfi életfogytiglani börtönbüntetését - közölték vasárnap az ammani hatóságok. A vádlott tavaly megölte feleségét és két lányát, mert szerinte helytelenül viselkedtek.
Ezer ember egy hónapi élelmezéséhez elegendő alapélelmiszert, valamint kétszáz, tanfelszereléssel teli iskolatáskát adott át Indonéziában Kövér László a Merapi vulkán kitörése miatt kitelepített embereknek; az Országgyűlés elnöke ötnapos hivatalos látogatáson tartózkodik az országban.
Írország megkapta az euróövezeti mentőalapból odaítélt hitelcsomag első, 3,6 milliárdos részletét - tudta meg a dpa és a Reuters hírügynökség vasárnap, közelebbről meg nem nevezett brüsszeli forrásokból.
Lövöldözés tört ki vasárnap hajnalban egy ohiói diákklubban rendezett vidám összejövetelen. Egy végzős hallgató meghalt, további 11 ember pedig megsebesült, közöttük egy életveszélyesen.
Életbe lépett az új START szerződés, miután Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov, az orosz külügyek irányítója a Münchenben, a biztonságpolitikai konferencia helyszínén kicserélték a ratifikációs okmányokat.
Az indiai utcaképet meghatározó gépkocsik között még nem dominál a 2009-es év helyi szenzációja, a Nano elnevezésű kisautó, de az eredetileg tervezett gyártás - évi 200 ezer darab - 350 ezerre történő kibővítése előbb-utóbb érezteti majd hatását.
Az arab világ forrongása és különösen a tunéziai és egyiptomi események azt bizonyítják, hogy a demokrácia és a szabadság eszményei a világ e tájain sem idegenek. Megküzdeni értük azonban az arab népeknek saját maguknak kell - hiszen sem importálni nem lehet őket, sem külső erővel érvényt szerezni nekik.
A lassan két hete tartó egyiptomi válság alaposan kihat a turizmusra, amely az észak-afrikai állam húzóágazatának számít. Ha rövid időn belül nem sikerül stabilizálni a helyzetet az utcákon, Egyiptom gazdasága megállíthatatlanul fog süllyedni, ami további összecsapásokba torkollhat.
Románia új, ötmilliárd eurós elővigyázatossági hitelmegállapodást köt az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal - jelentette be az államfő. Traian Basescu elmondta: a megállapodás két évre szól, és Bukarest csak szükség esetén hív le a hitelkeretből.
A magyar kormány továbbra is határozottan fellép minden antiszemita megnyilvánulás ellen - közölte izraeli látogatásán a honvédelmi miniszter. Hende Csaba egy biztonságpolitikai konferencián arról is beszélt, hogy a magyar zsidóság rendkívül sok értékkel járult hozzá Magyarország történelméhez és kultúrájához.
Tunéziában felfüggesztették a volt kormánypárt működését - jelentette be a belügyminisztérium. A tárca az ország magasabb rendű érdekeinek védelmére hivatkozva döntött így.
Rómában négy gyermek halt meg, amikor tűz pusztított egy romatelepen. Az ANSA olasz hírügynökség szerint négy embert eltűntként tartanak nyilván. A lángok egyelőre ismeretlen okból lobbantak fel.
Dél-koreai felségvizekre tévedt egy észak-koreai hajó 31 emberrel a fedélzetén, de egyelőre nem világos, hogy a bárka utasai Dél-Koreába akarnak-e menekülni, jelentette hétfőn a szöuli média.
Az izraeli államfő szerint a tunéziai és az egyiptomi tüntetések miatt instabillá vált a közel-keleti helyzet, ezért a zsidó államnak és a palesztinoknak minél hamarabb békét kell kötniük.
Hat polgári lakos, köztük egy négyéves gyerek vesztette életét egymással rivalizáló muzulmán szakadár fegyveres csoportok kereszttüzében a Fülöp-szigeten déli részén.
A tűzszüneti megállapodás ellenére negyedik napja folytatódnak szórványosan a harcok a thaiföldi és a kambodzsai katonák között a két ország vitatott határvonalánál.
Megbocsáthatatlan sértésnek nevezte Kan Naoto japán kormányfő Dmitrij Medvegyev orosz elnök tavalyi novemberi látogatását a Kuril-szigetek vitatott hovatartozású déli szigetein.
Két férfit őrizetbe vett az ohiói rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy lövöldöztek a Youngstown State University egyik diákszövetségi buliján vasárnap. A rendezvényen egy ember életét vesztette, 11-en pedig megsebesültek.
Az amerikai külügyminiszter elismerte, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek talán hosszabb ideig kellene a hatalomban maradnia, mint azt az ellenzék szeretné. Hillary Clinton erről azután beszélt újságíróknak, hogy visszatért Washingtonba a müncheni nemzetközi biztonsági értekezletről.
Hollandia konzultációra visszarendeli teheráni nagykövetét amiatt, hogy Iránban kivégeztek egy holland állampolgársággal is rendelkező iráni nőt - közölte hétfőn a külügyminisztérium.
Megkezdődött hétfőn Londonban Julian Assange-nak, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tízezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítójának várhatóan többnapos kiadatási meghallgatása.
Megkezdődött hétfőn Londonban Julian Assange-nak, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tízezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítójának várhatóan többnapos kiadatási meghallgatása.
Legkevesebb 41 lakóházat tettek a földdel egyenlővé az Ausztrália nyugati részén pusztító erdőtüzek - közölték hétfőn a helyi hatóságok, hozzátéve, hogy a helyzet rosszabbodhat, ugyanis a tűzoltók egyelőre nem tudták ellenőrzésük alá vonni a lángokat. Az országban néhány hét alatt ez a harmadik katasztrófa: pár napja a Yasi ciklon vonult át Ausztrálián, míg előtte évtizedek óta nem látott árvizek…
A WikiLeaks portál alapítóját akár a terrorizmussal gyanúsított foglyok guantánamói börtöntáborában is kiköthet, sőt halálbüntetést is kiszabhatnak rá, ha Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak.
Magyarország mindent megtesz az Európai Unió és Oroszország stratégiai kapcsolatainak fejlesztéséért. Erről a magyar külügyminiszter beszélt Moszkvában, amikor orosz kollégájával tárgyalt.
Feszültségekkel terhes hónapok után első alkalommal találkoznak kedden a két Korea katonai vezetői a két országot elválasztó demilitarizált övezetben fekvő Panmindzson határfaluban.
Az Európai Bizottság és a magyar hatóságok hétfőn tartják az első szakértői szintű egyeztetést Brüsszelben a magyar médiatörvény kapcsán - erősítette meg a Független Hírügynökségnek Jonathan Todd, a Bizottság médiaügyekért felelős tagjának szóvivője.
Több ezer ember töltötte a téren az éjszakát, s a jelenlévők megmotozták a térre frissen érkezőket, nehogy bajkeverők vegyülhessenek közéjük. A demonstrálók a jelek szerint hosszabb időre akarnak berendezkedni a téren, ahol megjelentek az élelmiszerárusok, utcai zenészek és versfelolvasók.
Az olasz, a francia és a svájci rendőrség negyedik napja gőzerővel keres egy 6 éves ikerpárt, de a két kislány lehetséges tartózkodási helyéről továbbra sincs fogalma a nyomozóknak.