2011. április 10. vasárnap

ápr. 10
10:47
Búcsú- és fenyegető leveleket hagyott maga után a hollandiai gyilkos ámokfutó (Infostart)
Búcsúlevelet hagyott hátra az édesanyjánál az a holland férfi, aki szombati ámokfutása során hat embert megölt, 15-öt pedig megsebesített egy Amszterdamhoz közeli, kisvárosi bevásárlóközpontban - jelentette a holland sajtó
ápr. 10
12:15
Irán kiutasított három kuvaiti diplomatát (Infostart)
Irán kiutasított három kuvaiti diplomatát válaszul arra, hogy az öböl menti emírség korábban kémkedés vádjával három iráni diplomatát szólított fel az ország elhagyására - közölte vasárnap egy kuvaiti külügyi vezető.
ápr. 10
12:17
Az izlandiak az adósságtörlesztés ellen szavaztak (Infostart)
Izlandon a második népszavazás is elutasította, hogy az ország 5 milliárd dollárt fizessen Nagy-Britanniának és Hollandiának egy izlandi bank összeomlása okozta károkat megtérítendő.
ápr. 10
12:19
Kína kereskedelmi hiánnyal végezte az első negyedévet (Infostart)
Kína külkereskedelme márciusban visszatért a többlethez, de ez szokatlanul csekély, mindössze 140 millió dolláros volt, és ezzel együtt az első negyedévben a kereskedelmi mérleg összesen 1,02 milliárd dolláros hiányt mutatott Kína oldalán.
ápr. 10
13:09
Több száz kígyó a távolsági buszon (Kripto Akadémia)
Váratlan meglepetésben volt részük egy argentin busz utasainak: a rendőrség több mint 600 kígyót és más hüllőt talált a jármű csomagtartójában. A hatóság emberei egy füles alapján állították és vizsgálták meg a Santiago del Estero városból Buenos Airesbe tartó buszt.
ápr. 10
13:27
Tündérmese-effektus juttathatja trónra Vilmos herceget? (Kripto Akadémia)
A britek többsége szerint Vilmos hercegnek kellene követnie a trónon II. Erzsébet királynőt és az ország minden harmadik lakója jónak látná, ha a királynő két éven belül lemondana a hatalomról az unokája javára - derült ki a Daily Mirror honlapján vasárnap nyilvánosságra hozott felmérésből. Ennek okát szakértők a "tündérmese-effektusban" látják.
ápr. 10
13:45
Szaúd-Arábia minden mennyiségben kész olajat exportálni (Infostart)
Szaúd-Arábia kész több olajat exportálni, mert példátlanul nagy kitermelési kapacitása lehetővé teszi a kereslet bármekkora növekedését vagy más források bármekkora csökkenésének pótlását - ezt közölte a hét végén Szaúd-Arábia hivatalos hírügynöksége (SPA) Ali Al-Naimi olajipari minisztert idézve.
ápr. 10
13:45
Ukrajna 12 milliárd dollárt költött eddig Csernobilra (Kripto Akadémia)
Az ukrán állam a Szovjetunió szétesése óta összesen több mint 12 milliárd dollárt költött a csernobili katasztrófa következményeinek a felszámolására - idézi az ukrán elnököt a Kitekintő. Viktor Janukovics a Nemzeti Biztonsági- és Védelmi Tanács szombati ülésén szólalt fel, ahol kiemelte azt is: az ország nem határolja el magát attól a felelősségtől, amellyel kivette a részét a katasztrófában.
ápr. 10
14:03
Bahrein: meghalt két bebörtönzött tüntető (Infostart)
Két bahreini tüntető halt meg börtönben, s egyiküknek a halálát a hatóságokkal szembeni ellenállás közben szerzett sebesülése okozta - közölte vasárnap az arab ország belügyminisztériuma.
ápr. 10
15:51
Délnyugat-Franciaországban elfogtak két feltételezett ETA-tagot (Infostart)
Délnyugat-Franciaországban elfogtak két feltételezett ETA-tagot
ápr. 10
16:27
Pornóbotrány az indonéz parlamentben (Kripto Akadémia)
Etikai vizsgálatot indított az indonéz parlament egy iszlamista képviselő ellen, aki pornófelvételeket nézett számítógépén egy parlamenti ülés alatt - közölte vasárnap egy indonéz tisztségviselő. A szigorú pornográfellenes törvényekért kampányoló iszlamista párt képviselője azzal védekezett, hogy csak véletlenül nyitott meg egy e-mailben kapott linket. Az őt lefényképező fotós elmondása szerint…
ápr. 10
17:21
Az elnöki gép tragédiájára emlékszik Lengyelország (Kripto Akadémia)
A lengyel elnöki gép egy éve történt oroszországi tragédiájára emlékeztek vasárnap Lengyelországban. A 2010. április tizedikén történt balesetet senki sem élte túl a fedélzeten lévő 96 ember közül, akik között ott volt az akkori lengyel elnök, Lech Kaczynski és több magas rangú lengyel polgári és katonai vezető. Az ellenzék Kaczynski ikertestvérével az élen bojkottálta a hivatalos…
ápr. 10
17:39
A Kadhafi-erők 25 harckocsiját lőtte ki a NATO (Infostart)
Moammer Kadhafi líbiai vezető hadseregének 25 harckocsiját lőtték ki vasárnap a NATO harci gépei: 11-et a keleti Adzsdábíja felé vezető úton, előzőleg, reggel pedig 14-et a nyugati Miszráta külterületén - közölte a szövetség líbiai légi hadműveletének parancsnoka.
ápr. 10
18:51
Mubarak kikelt a korrupciós vádak ellen (Kripto Akadémia)
Először szólalt meg a hatalomból történt távozása óta Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök. A vasárnap az Al-Arabija nevű arab hírtelevízióban nyilvánosságra hozott üzenetben közölte, hogy "nagy fájdalmat" okoztak neki az ellene szóló "igazságtalan" és "hamis" korrupciós vádak, de kész együttműködni az ügyészséggel.
ápr. 10
20:03
Elválhat a guatemalai first lady, indulhat az elnökségért (Infostart)
Elutasította egy guatemalai bíró az Alvaro Colom és neje válását megakadályozó beadványt, így külön válhatnak az ország elnökének és first ladyjének útjai, hogy az asszony ringbe szállhasson az elnöki székért.
ápr. 10
20:05
Folytatódnak a zavargások Szíriában (Infostart)
Szíria északnyugati részén a szemtanúk szerint hárman meghaltak, és többen megsebesültek, amikor a biztonsági erők tüzet nyitottak a Bánjász városában tüntető tömegre.
ápr. 10
20:07
Jórám Kohen az izraeli belbiztonsági szolgálat új főnöke (Infostart)
Izraelben egyhangúlag jóváhagyta a kormány Jórám Kohen kinevezését a belbiztonsági szolgálat élére.
ápr. 10
20:09
Igazságtalan kampány áldozatának tartja magát Hoszni Mubarak (Infostart)
Igazságtalan kampány áldozatának tartja magát Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi elnök. Az észak-afrikai országot több mint 30 évig irányító volt államfő az al-Arabíja arab hírtelevízióban közzétett hangos üzenetében azt hangsúlyozta: sem neki, sem feleségének nincsenek javai vagy számlái külföldön.
ápr. 10
20:57
Eloltották a Zala megyei erdőtüzet (Kripto Akadémia)
Sikerült megfékezni a Zala megyei Gyenesdiás határában pusztító erdőtüzet, a tűzoltók már az úgynevezett parázsfészkeket oltják. Az 50 kilométer/órás szélben a tűz könnyen fellángolhat még. Az oltás közben megsérült tűzoltót kórházba vitték, füstmérgezést kapott.
ápr. 10
21:15
Sátrában fogadta az Afrikai Unió küldöttségét Moammer Kadhafi (Infostart)
Tripoli rezidenciáján felállított sátrában fogadta az Afrikai Unió küldöttségét Moammer Kadhafi líbiai vezető.
ápr. 10
21:17
Németországnak nem tetszik az olasz vízumpolitika (Infostart)
Németország hivatalosan is tiltakozni kíván az afrikai menekültekkel kapcsolatos olasz vízumpolitika miatt. A berlini belügyminisztérium államtitkára azt mondta: az erről szóló állásfoglalást Hans-Peter Friedrich tárcavezető terjeszti elő az uniós tagállamok bel- és igazságügyi minisztereinek holnapi luxemburgi tanácskozásán.
ápr. 10
21:33
Az Egyesült Államokban tornádók söpörtek végig Iowa államon (Infostart)
Az Egyesült Államokban tornádók söpörtek végig Iowa államon. A forgószél lerombolta, illetve súlyosan megrongálta az 1200-as lakosú Mapleton épületeinek több mint felét.

2011. április 11. hétfő

ápr. 11
5:57
Sok tízmillió jen a romok között (Kripto Akadémia)
Kan Naoto japán kormányfő vasárnap a cunami sujtotta területekre látogatott. Mijagi prefektura egyik legnagyobb veszteségeket szenvedett városában, Isinomakiban azzal biztatta az embereket, hogy a kormány mindent megtesz, hogy segítse az otthon nélkül maradt embereket. Kamejama Hirosi polgármestere közölte, 17 ezer lakosnak lenne szüksége új otthonra. A 173 ezer lakosú tengerparti településen 25…
ápr. 11
5:59
Fél évszázada űrutazunk (Kripto Akadémia)
Holnap lesz ötven éve, hogy a hírügynökségek világgá kürtölték, hogy április 12-én Jurij Gagarin őrnagy, szovjet űrhajós a Vosztok űrhajó fedélzetén sikeresen megkerülte egyszer a Földet. Az 1961 óta eltelt fél évszázadban számos legenda ővezte Gagarin útját. Oroszországban a Belügyminisztérium és a katona-orvosi kutatóintézet most feloldotta 247 dokumentum titkosságát, így feltehetően újabb…
ápr. 11
6:01
Líbiában közvetít az Afrikai Unió (Kripto Akadémia)
Tripoliba utazott vasárnap Jacob Zuma dél-afrikai elnök, valamint Kongó, Mali, Mauritánia és Uganda államfője. Az Afrikai Unió delegációja közvetítő misszióra indult Tripoliba, a tervek szerint találkoznak Moamer Kadhafi líbiai elnökkel, majd Bengáziban a líbiai ellenzék képviselőivel is tárgyalnak. Zuma úgy nyilatkozott, a négy évtizede hatalmon lévő líbiai elnök számára biztosítani kell a…
ápr. 11
6:03
Szmolenszki évforduló viharokkal (Kripto Akadémia)
Lengyelország templomaiban megkondultak a harangok vasárnap, reggel 8 óra 41 perckor, pontosan akkor, amikor egy évvel ezelőtt Lech Kaczynsk lengyel államfő és az általa vezetett 95 tagú küldöttség életét veszítette az oroszországi Szmolenszk közelében.
ápr. 11
6:05
Slota referenduma alkotmányellenes (Kripto Akadémia)
Peter Kresák elismert szlovákiai jogász, a Páneurópai Főiskola Jogtudományi Karának oktatója alkotmányellenesnek tartja azt a referendumot, melyet a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt kezdeményez a hivatali nyelv használatáról.
ápr. 11
6:07
Hét magyar átszeli az Atlanti-óceánt (Kripto Akadémia)
New Yorkon keresztül a Bermuda-szigetekre utazik ma egy hétfős magyar vitorláscsapat, hogy - a Femme Fatale nevű hajóval - átszelje az Atlanti-óceánt - tudta meg az (origo).
ápr. 11
6:09
Asszadnál tiltakozott Ban Ki Mun (Kripto Akadémia)
Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára telefonon tiltakozott Bassar al-Asszad szíriai elnöknél amiatt, hogy a szír biztonsági erők éles fegyverrel támadtak a békés tüntetőkre. Barack Obama amerikai elnök is tiltakozott.
ápr. 11
6:11
Elutasítja a vádakat Hoszni Mubarak (Kripto Akadémia)
Rádióüzenetben kérte ki magának a családja elleni korrupciós vádakat a volt egyiptomi elnök.
ápr. 11
6:13
Kétmillióval csökkent az orosz lakosság (Kripto Akadémia)
A múlt év októberében végzett népszámlálás közzétett előzetes eredményeiből kiderül, hogy Oroszország lakossága 2002 és 2010 között 2,2 millióval csökkent. Az ebben az időben bekövetkezett változásokról nagyjából olyan kép alakult ki a felmérés után, mint amire számítottak.
ápr. 11
6:51
Lemondásra szólították fel a jemeni elnököt a Perzsa-öböl menti arab országok (Infostart)
Lemondásra szólították fel a jemeni elnököt a Perzsa-öböl menti arab országok. Az Öböl menti Együttműködési Tanács az ország politikai válságának megoldása érdekében azt kéri a 32 éve hatalmon lévő Ali Abdalláh Szálehtől, hogy adja át a hatalmat egyik alelnökének.
ápr. 11
6:53
Az IMF is rész vesz a portugál gazdaság átvilágításában (Infostart)
Az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója elmondta: a valutalap illetékesei holnap csatlakoznak az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank szakértőihez, hogy felmérjék a portugál gazdaság állapotát. Caroline Atkinson emlékeztetett arra, hogy az ellenőrzés lesz az alapja az ügyben április 18-án tervezett megbeszéléseknek.
ápr. 11
6:55
Szerbiában lezuhant egy sétarepülésekre használt egymotoros kisrepülő (Infostart)
Szerbiában lezuhant egy sétarepülésekre használt egymotoros kisrepülő, négyen meghaltak.
ápr. 11
6:57
Bolíviában ma állítják bíróság elé a terrorizmussal vádolt Tóásó Elődöt (Infostart)
Bolíviában ma állítják bíróság elé a terrorizmussal vádolt Tóásó Elődöt. A magyar állampolgárságú férfit 2009 áprilisában Santa Cruz-i Las Americas szállodában a bolíviai-horvát Mario Tadiccsal együtt túlélte a rendőrség különleges akciócsoportjának állítólagos rajtaütését.
ápr. 11
8:03
Elfogadta Moammer Kadhafi az Afrikai Unió rendezési tervét (Infostart)
Elfogadta Moammer Kadhafi líbiai vezető az Afrikai Unió rendezési tervét, amely előirányozza a felkelőkkel kötendő tűzszüneti megállapodást is. Ezt Jacob Zuma dél-afrikai elnök jelentette be, miután a pánafrikai szervezet küldöttsége a líbiai vezetéssel tárgyalt Tripoliban.
ápr. 11
8:03
Kivégzés volt, nem tűzharc (Kripto Akadémia)
Nem tűzharcban halt meg 2009. április 16-án a bolíviai Santa Cruzban Rózsa Flores Eduardó, Magyarosi Árpád és Michael Dwyer, hanem kivégezték őket - írja a Népszabadság. Ráadásul nem abban a hotelben, ahol azt Evo Morales elnök ügyészsége állítja, hanem vélhetően a repülőtéren, közvetlenül életben hagyott társaik elszállítása előtt.
ápr. 11
8:05
Japánban jelentősen csökkentették a kockázatot (Infostart)
Japánban a kormányszóvivő szerint jelentősen csökkentették egy újabb, nagyobb mértékű radioaktív szivárgás kockázatát a márciusi pusztító erejű földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőműben.
ápr. 11
8:21
Gyászszertartás a holland ámokfutó áldozatai tiszteletére (Kripto Akadémia)
Több ezer ember vett részt vasárnap este azon a gyászszertartáson, amelyet a szombati lövöldözés áldozatainak tiszteletére rendeztek a hollandiai Alphen aan de Rijnben. A ceremónián a családtagok és a város lakói mellett megjelent Mark Rutte holland miniszterelnök is.
ápr. 11
9:33
Csekély mértékben nőtt a fegyverkezések költsége (Infostart)
Egy elemzés szerint tavaly a fegyverkezésre költött kiadások növekedése a legalacsonyabb volt az előző évekhez képest.
ápr. 11
9:33
Lesz csók a Buckingham erkélyén, vagy sem? (Kripto Akadémia)
Vilmos herceg és Kate Middleton 18 nap múlva tartandó esküvőjével kapcsolatban az a kérdés foglalkoztatja legjobban az érdeklődőket, hogy elcsattan-e majd az első nyilvános hitvesi csók a Buckingham palota erkélyén, vagy sem.
ápr. 11
9:35
Súlyos hibának tartja az izraeli külügyminiszter a tűzszünetet (Infostart)
Súlyos hibának tartja az izraeli külügyminiszter, hogy országa tűzszünetre törekszik a Hamásszal. Avigdor Lieberman szerint ehelyett meg kell dönteni az iszlamista palesztin szervezet uralmát a Gázai övezetben.
ápr. 11
9:51
A NATO főtitkára a líbiai helyzetről (Infostart)
A NATO főtitkára szerint nem lehet katonai eszközökkel megoldani a líbiai konfliktust.
ápr. 11
9:51
Vádat emeltek a tengeralattjárón lövöldöző matróz ellen (Kripto Akadémia)
Vádat emeltek a brit királyi haditengerészet egyik tisztje ellen, aki múlt héten lövöldözni kezdett egy tengeralattjárón, megölve egyik katonatársát - erősítette meg a brit ügyészség hétfőn. Ryan Donovant gyilkossággal és három rendbeli gyilkossági kísérlettel vádolják.
ápr. 11
10:45
Újabb földrengés Fukusima körzetében (Infostart)
Heves, 7,1-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn Japán északkeleti részét, amelynek következtében a hatóságok szökőárriadót rendeltek el.
ápr. 11
10:47
A felkelők szerint nincs tűzszünet Kadhafi erőinek visszavonulása nélkül (Infostart)
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető vonja vissza csapatait az utcákról, és tartsa tiszteletben a szabad véleménynyilvánítás jogát - követelték a líbiai felkelők hétfőn, az Afrikai Unió (AU) küldöttségével való találkozás előtt.
ápr. 11
11:03
Éeltbe lépett a kendőtörvény (Kripto Akadémia)
Nikábban indult el hétfő reggel egy fiatal francia nő Avignonból Párizsba, hogy így tiltakozzon a Franciaországban ezen a napon életbe lépett jogszabály ellen, amely megtiltja a teljes arcot takaró kendő viselését.
ápr. 11
11:05
Megköszönte a "Kizunát" a miniszterelnök (Kripto Akadémia)
Napilapokban közölt hirdetésben köszönte meg a támogatást a világnak a japán miniszterelnök. Kan Naoto "Köszönet a Kizunáért (baráti szövetségért)" címmel írt üzenetet egy hónappal a március 11-i földrengés és szökőár után a világ vezető napilapjaiban, közte a Financial Times-ban, a Wall Street Journalban és az International Herald Tribune-ben.
ápr. 11
11:39
Újabb hatalmas földrengés és szökőárriadó Japánban (Kripto Akadémia)
Szökőárriadót rendeltek el hétfőn Japánban, miután egy hónappal a március 11-i pusztító földmozgás után ismét erős földrengés rázta meg az ország keleti és északkeleti részét - közölte az NHK közszolgálati televízió.
ápr. 11
11:57
Pintér: Egyenként kell dönteni a Máltára menekült afrikaiak sorsáról (Infostart)
Pintér Sándor, aki ma Luxembourgban az uniós országok belügyminisztereinek tanácskozásán elnököl, azt mondta: múlt héten személyesen tájékozódott Máltán az ottani menekülthelyzetről.

Keresés