Az ENSZ főtitkára bízik abban, hogy 2012-2013-ban Magyarország a világszervezet Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja lesz. Ban Ki Mun annak alkalmából beszélt erről New Yorkban, hogy vasárnap Budapestre érkezik, hogy egyeztessen az unió soros elnöki tisztét ellátó Magyarország több vezető politikusával.
Több százezer zarándokra számít a Vatikán május elsején, II. János Pál pápa boldoggá avatási szertartásának napján. A római városvezetés egy nagyságrenddel több, milliókban mérhető vendégtömeggel kalkulál. A Szentszék keddi tájékoztatása szerint a Szent Péter bazilikában tartandó ceremóniát óriási kivetítőkön követhetik majd figyelemmel az érdeklődők Róma több pontján.
Rálőttek az Európai Unió afganisztáni különmegbízottjának kabuli irodájára - közölte Vygaudas Usackas hivatala kedden. A jelenleg uniós különmegbízottként dolgozó volt litván külügyminiszter irodájának tájékoztatása szerint kézifegyverrel lőttek rá az épület egyik ablakára, ám senkit sem találtak el. Mint közölték, egyelőre nem tudni, hogy szándékos támadás történt-e vagy véletlenül érte a találat…
A japán hatóságok a legmagasabb, hetes fokozatúra emelték a fukusimai atomerőműben történt baleset minősítését. A nukleáris baleseteket rangsoroló INES-skálán eddig csak a csernobili katasztrófát sorolták a hetes kategóriába, de a japán atombiztonsági hatóság szerint a két eset jelentősen különbözik. Az ázsiai tőzsdék mínuszban zártak, ma pedig újabb hatos erősségű földrengés rázta meg a fukusimai…
Az ecuadori kormány persona non gratának nyilvánította Heather Hodges amerikai nagykövetet és felszólította, hogy mihamarabb hagyja el az országot - számolt be a CNN-re hivatkozva a Kitekintő. Az esetet ismét egy a WikiLeaks birtokában lévő sürgöny váltotta ki.
Július kilencedikén függetlenné válhat Dél-Szudán. A 2005 óta autonóm tartomány lakossága ugyanis így döntött a januári népszavazáson. Mia Farrow amerikai színésznő márciusban az UNICEF jószolgálati nagyköveteként járt Dél-Szudánban. Az InfoRádiónak adott interjújában elmondta: ha létrejön, Dél-Szudán lesz a világ legszegényebb országa.
Kórházba került kedden Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök a Vörös-tengernél fekvő Sarm el-Seikben - közölte a biztonsági szolgálat illetékeseire hivatkozva az AFP. Az értesülést a városban található nemzetközi kórház nem erősítette meg, ám azt közölte, hogy az egészségügyi miniszter hamarosan sajtótájékoztatót tart.
A romániai diákok 38 százalékának jó véleménye van a kommunizmusról annak ellenére, hogy nincs közvetlen élettapasztalatuk a szóban forgó korszakból - állapította meg egy helyi felmérés.
Több mint 150 roma személy érkezett meg kedden Temesvárra, miután "hazatérési támogatást" kaptak a francia hatóságoktól - közölte az AFP helyi tudósítója a romániai város repülőterének hatóságára hivatkozva.
Elefántcsontpart legnagyobb városában, Abidjanban tegnap is örömünnepet tartottak egy nappal azután, hogy a francia csapatok elfogták és átadták az ENSZ csapatainak a tizenegy éve hatalmon lévő elnököt, Laurent Gbagbót. Az ENSZ elszórt harcokról számolt be, de az országban túlnyomórészt elhallgattak a fegyverek. Az ország új elnökére, Alassane Ouattarára nehéz napok várnak.
Fokozódik Tőkés László EP-képviselő és az RMDSZ közti vita, azt követően, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke elszámolásra szólította fel a Szövetség vezetését.
Több személyt is letartóztattak a hétfői minszki metrórobbantással kapcsolatban, amelyet a fehéroroszországi ügyészség terrorcselekménynek minősített. A belügyminisztérium ugyanakkor azt közölte, két személy került a nyomozók látókörébe, akik személyazonosságát ismerik. Andrej Svad főügyész arról nem adott tájékoztatást, mi lehetett a merénylet motívuma.
Tizenkilenc palesztin életét vesztette, mintegy hetven megsebesült azokban a csapásokban és ellencsapásokban melyeket Izrael és a gázai palesztinok a múlt hét második felében mértek egymásra. Az egyelőre tűzszünettel végződött legújabb erőszakhullámot - melynek jócskán voltak mind korábbi, mind pedig közvetlen előzményei - egy izraeli iskolabuszt ért csütörtöki rakétatámadás indította el.
Szívinfarktust kapott a kihallgatás alatt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, akit kórházba kellett szállítani - jelentette kedd este az állami televízió. A MENA hírügynökség szerint a 82 éves politikust jelenleg a Sarm el-Seik-i kórház intenzív osztályán kezelik. A beszámoló szerint a volt elnök reggel tudta meg, hogy a nap folyamán kikérdezi az ügyészség, és azóta nem evett, nem ivott semmit.
Vilmos herceg menyasszonya attól félt, hogy elveszíti eljegyzési gyűrűjét, ezért felkérte a királyi ékszerészeket, hogy csökkentsék a gyűrű méretét. A 32 millió font eszmei értékű ékszer, amellyel a herceg megkérte Kate Middleton kezét, egykor Vilmos édesanyjáé, Diana hercegnőé volt.
Az egyiptomi főügyész szerdai közlése szerint 15 napos előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, akit korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolnak.
Evakuálni kellett egy mexikói olajfúró platformon dolgozó munkásokat, miután víz árasztotta el a létesítményt - közölte a Petroleos Mexicanos (Pemex) mexikói állami olajtársaság. A Mexikói-öbölben lévő Flotel Jupiter fúrótoronyról összesen 713 embert menekítettek ki, mielőtt elsüllyedt volna.
Tizenöt napig őrizetben lesz Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök - közölte szerdán a kairói ügyészség. A februárban lemondott államfő kihallgatását vasárnap rendelte el az egyiptomi főügyész, az elnök távozását követelő tüntetések alatt elkövetett erőszakkal, valamint korrupciós vádakkal kapcsolatban. Sajtóinformációk szerint két hétre őrizetbe vették a volt elnök két fiát is.
"Nagy valószínűséggel" a Szovjetunió hamisította azt a bizonyítékot, amely az ukrajnai születésű John Demjanjuk ellen náci háborús bűnök vádjával folyó eljárás fő eleme - ez derül ki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy 25 éve titkosított jelentéséből.
Két embert vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok, jelentette az ITAR-TASSZ Andrej Sved főügyészhelyettes közlésére hivatkozva. A hétfői minszki metrórobbantás tényleges végrehajtójaként egyiküket jelölték meg. A rendvédelmi szervek korábban azt közölték, megjelentek látókörükben az első gyanúsítottak - írja az Index.
Egy osztrák sétahajó és egy német vontatóhajó ütközött Pozsony alatt a Dunán, Somorjánál. A baleset szerdán hajnalban történt. A vontatót orral kapta el a sétahajó, ám az embereket már kimentették róla - tájékoztatta a Paramétert a dunaszerdahelyi tűzoltóság.
Kivégezték kedden Ohióban azt az elítéltet, akire cellatársa agyonverése miatt szabták ki a halálos ítéletet - közölte a lucasville-i börtön. A tájékoztatás szerint az ítélet végrehajtásakor 49 éves Clarence Carter 1989-ben gyilkolta meg 33 éves rabtársát, miután nem tudtak megegyezni abban, hogy melyik tévécsatornát nézzék a cellában. A gyilkosság idején Carter azért volt börtönben, mert vádat…
Lemondott szerdán minden politikai tisztségéről az osztrák pénzügyminiszter. Josef Pröll egészségügyi okokkal indokolta visszavonulását. "Ez nem politikai döntés, hanem az egészségem és a családom érdekében hozott döntés" - fogalmazott bécsi sajtótájékoztatóján a miniszter.
Tíz embert - köztük 5 gyereket és fiatalt - rántott magával a halálba egy öngyilkos merénylő, aki egy szerdai törzsi összejövetelen felrobbantotta magát a kelet-afganisztáni Kunar tartományban.
Kínában tartja éves csúcstalálkozóját a legnagyobb fejlődő országokat tömörítő BRICS-csoport. Brazília, Oroszország, India, Kína és - a Peking meghívására idén csatlakozott - Dél-Afrika vezetői csütörtökön ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy megvitassák az aktuális világpolitikai és világgazdasági témákat, és egyeztessenek a csoport jövőbeli terveiről.
Vallomást tettek a minszki metrórobbantással kapcsolatban őrizetbe vett gyanúsítottak - jelentette be szerdán fehérorosz elnök. Alekszandr Lukasenko közlése szerint még nem tudják, hogy kik tervelték ki a hétfői merényletet, és azt sem, hogy miért. Ezekre a kérdésekre az ellenzéki politikusok kikérdezésével akar választ kapni az elnök.
Megszokták a japánok a földrengéseket, és nem látszik rajtuk, hogy tartanának a fukusimai atomerőmű-baleset következményeitől - mondta az InfoRádiónak egy Tokióban élő magyar programozó. Nyerges Norbert arról is beszámolt, hogy mára teljes helyreállt a lakosság élelmiszerellátása, sőt, például több tejterméket lehet kapni, mint a katasztrófa előtt bármikor.
"Labilis állapotban" van Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök, akit egy szívroham után szállítottak kórházba - jelentette szerdán a MENA egyiptomi hírügynökség. A 82 éves volt államfőt, és két fiát 15 napig tartó vizsgálati fogságba helyezték. Azzal gyanúsítják őket, hogy közük volt a Mubarak távozásához vezető tüntetések alatt történt halálesetekhez.
Először hallhatók új dalok a Budapest Bár május végén megjelenő, Hoppá című negyedik nagylemezéről az együttes szerda esti exkluzív koncertjén az Orfeum Clubban. A zenekar ezt követően a héten még szombaton, a Kőbányai Kulturális Központban is fellép.
Az Egyesült Államok római katolikus egyháza által kiadott éves jelentés szerint az összesen százkilencvenöt amerikai egyházkerület és érsekség közül majdnem mindegyik egyetért azzal az akciótervvel, amelyet a szexuális bántalmazások megelőzése végett dolgoztak ki a 2002-es, világra szóló botrányok kirobbanása után.
Kis késéssel, de teljesíti elvesztett fogadását Richard Branson brit milliárdos-kalandor, és női utaskísérőként fog dolgozni az AirAsia X egyik járatán - közölte szerdán a malajziai légitársaság alapítója. A fogadás tárgya az volt, hogy melyik üzletember csapata fog jobban szerepelni a tavalyi Forma-1-es szezonban.
Németország kiutasított öt líbiai diplomatát, mert "nyomást gyakoroltak" az országban élő líbiaiakra - közölte szerdán a német külügyminisztérium szóvivője. Andreas Peschke azt nem részletezte, hogy pontosan mit is csináltak a kiutasított diplomaták.
Előzetes letartóztatásba helyezték szerdán 15 napra Fathi Szurúrt, az egyiptomi parlament volt elnökét, aki ellen korrupció miatt indítottak vizsgálatot.
Nem történt érdemi előrelépés a bolíviai bíróságon az úgynevezett terrorista csoport magyar vonatkozású ügyében szerdán sem, mert az ügyészség képviselői aznap nem vitték magukkal az éppen szükséges periratokat.
Felújították Vilmos herceg viaszszobrát a londoni Madam Tussauds viaszmúzeumban, a Kate Middletonnal kötendő esküvőjére készülve - közölte szerdán az AFP francia hírügynökség. A herceg szobra mellé az esküvőt követően fogják kiállítani Middleton viaszfiguráját.
Évszázados melegrekordok dőltek meg szerdán Szibéria egyes vidékein - jelentette a Ria Novosztyi. Nyugat-Szibéria és Moszkva között 14 fok volt ezen a napon a különbség. A gyors felmelegedés miatt Barnaul kertvárosi kerületében földcsuszamlások kezdődtek, melyek következtében háztáji telkek semmisültek meg egyetlen éjszaka.
Az iraki hatóságok feltártak egy több mint nyolcszáz holttestet rejtő tömegsírt az ország nyugati részén - közölte szerdán az iraki emberi jogi ügyekkel foglalkozó miniszter. Az áldozatokat, akik közt gyerekek és nők is vannak, Szaddám Huszein iraki diktáror hatalma idején végezték ki.
Az izraeli főügyész vádemelésre készül Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter ellen, korrupció miatt - közölte szerdán az izraeli igazságügyi minisztérium. Az izraeli rendőrség másfél éve vádemelési javaslattal adta át az ügyet az ügyészségnek. Azzal gyanúsítják, hogy több mint félmilliárd forintnak megfelelő összegű kenőpénzt kapott külföldi üzletemberektől, amikor különböző minisztérium élén…
Egy évvel az izlandi vulkán kitörése után 70 légitársaság részvételével tart gyakorlatot a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet a hasonló közlekedési káosz megelőzésére.
Lemondott összes tisztségéről Josef Pröll osztrák alkancellár és pénzügyminiszter, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke. Tegnapi bécsi sajtóértekezletén tett bejelentését a politikus egészségi okokkal indokolta.