2020. március 29. vasárnap

márc. 29
16:56
Koronavírusos Franciaország egyik legnépszerűbb énekese (ATV)
A Le Parisien információi szerint koronavírus miatt vasárnap kórházba vitték, majd az intenzív osztályra szállították az egyik legnépszerűbb francia énekest, a 75 éves Christophe-ot – írja az Origo.
márc. 29
17:06
"Ők elfutottak a halál elől, de halált hozhatnak hozzánk" - kemény szavak az egészségügyi minisztertől Romániában (Infostart)
Eddig 200 ezer román tért haza külföldről, és húsvétig ugyanennyi érkezésével számolnak. Romániában közel megduplázódott egy nap alatt az újonnan igazolt fertőzöttek száma: szombaton még csak 160-nal, vasárnapra 308-cal több új esetet tartottak nyilván.
márc. 29
17:09
Járvány – Romániában rosszabb a helyzet, mint nálunk (888.hu)
Romániában először ugrott 300 fölé az egy nap alatt ismertté vált új koronavírusos fertőzések száma. A stratégiai kommunikációs törzs vasárnap délben közölt összesítése szerint az elmúlt 24 órában 308 új esetet diagnosztizáltak, és kilenc ember halt meg a fertőzés következtében.
márc. 29
17:15
Lakása erkélyén futotta le a maratont egy Dubajban élő házaspár (ATV)
Lakása erkélyén futotta le a maratont egy Dubajban élő dél-afrikai házaspár, amely mozgalommá akarja szélesíteni a balkonfutást a bezártság okozta depresszió ellenszereként.
márc. 29
17:18
Svédországban jobb ellátást kaphatnak a migránsok, mint a helyiek! (Ripost)
Ha a svéd egészségügyi ellátórendszert ne adj' isten túlterhelné a sok koronavírussal fertőzött beteg, akkor az illegális migránsok is a legjobb szolgáltatást kell kapják.
márc. 29
17:27
Életről és halálról döntenek (USAracing)
A globális koronavírus-járvány Olaszországban és Spanyolországban szedte az áldozatainak több mint a felét, mintegy 18 ezer főt.
márc. 29
17:27
Belehalt a koronavírusba az amerikai lelkész, aki úgy gondolta, csak felfújják a járvány súlyosságát (SzMo)
Kétoldali tüdőgyulladása lett, pár nap alatt belehalt a betegségbe.
márc. 29
17:30
Beszállnak a vírus elleni harcba a szeszfőzdék (Infostart)
A Covid-19 járvány masszív hiányt okozott világszerte a kézfertőtlenítőből, de a korábban gint előállító szeszgyárak és sörfőzdék is engedélyt kaptak, hogy átálljanak a gyártására.
márc. 29
17:51
Elhunyt Patrick Devedjian volt francia miniszter (Képmás)
A 75 éves politikus a járvány első áldozata a francia politikai életben.
márc. 29
17:57
Ausztráliában és Ázsiában is tovább terjed a kór (USAracing)
.
márc. 29
18:21
Leslie Mandoki a spekulánsok ellen (USAracing)
A világhírű zenész felhívta a figyelmet arra: a magukat befektetési bankároknak nevezők a koronavírus járvány idején is milliárdokat keresnek a tőzsdei árfolyamok csökkenésére spekulálva.
márc. 29
18:27
Meghalt a volt Kijev megyei kormányzóhelyettes (ATV)
Belehalt vasárnap az új koronavírus által okozott betegségbe (COVID-19) Oleh Miscsenko, volt Kijev megyei kormányzóhelyettes, aki 2016 decemberétől 1017 augusztusáig töltötte be a tisztséget - közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál. Ukrajnában eddig 9 ember életét vitte el a járvány.
márc. 29
18:27
Tömegesen tesztelnek a németek (USAracing)
Szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a vírussal bizonyítottan fertőzöttek átlagéletkora Németországban 47 év, ami jóval alacsonyabb az olaszországi 63-nál.
márc. 29
18:39
Jól jöhetnek ki a kórból (USAracing)
Elemzők most arról vitatkoznak, hogy a koronavírus-járvány kinek a javára mozdítja el a világgazdaság jövőjét meghatározó, megrekedt konfliktust.
márc. 29
18:45
Grönland fővárosában alkoholtilalmat vezetnek be a családon belüli erőszak csökkentése érdekében (444.hu)
Rendhagyó intézkedés a karantén idején várhatóan növekvő bántalmazások ellen.
márc. 29
19:00
Hollandia több százezer hibás kínai maszkot hívott vissza (Kripto Akadémia)
Két vizsgálat is bebizonyította, hogy a védőeszközök nem felelnek meg az előírásoknak.
márc. 29
19:02
80 euróból raktak össze lélegeztetőgépet szlovák egyetemisták (Kripto Akadémia)
Szimulációban már használhatónak bizonyult.
márc. 29
19:12
Koronavíruskötvény-kibocsátást Ausztria elutasítja (USAracing)
.
márc. 29
19:24
EU: Meg kell szüntetni az ellenségeskedést a járvány terjedésének megállítása érdekében (ATV)
Az ellenségeskedés befejezése önmagában is fontos Szíriában, de alapvető előfeltétele annak, hogy a koronavírus okozta járvány terjedése megálljon, valamint a régóta szenvedő lakosság védelmet kapjon annak pusztító következményeitől - hangsúlyozta az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) vasárnap kiadott nyilatkozatában.
márc. 29
19:24
Egyre szigorúbb intézkedések Ázsiában és Ausztráliában a járvány miatt (Ripost)
Ázsiában és Ausztráliában is tovább terjed az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegség, Ausztráliában két embernél több nem gyülekezhet, az időseket pedig önkéntes elkülönülésre kéri a kormány.
márc. 29
19:30
756-an haltak meg egy nap alatt Olaszországban (ATV)
Valamelyest csökkent a halálozások száma vasárnap Olaszországban az előző napi adatokhoz képest.
márc. 29
19:30
Fegyver, kocsma, baguette: lehet-e nélkülük élni? (USAracing)
Élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankok és posták – abban szinte az egész világon egyetértés van, hogy olyan szolgáltatások ezek, amelyeknek a kijárási korlátozások idején is működniük kell.
márc. 29
19:30
Holtan találták a németországi Hessen tartomány pénzügyminiszterét (GazdaságPortál)
Holtan találták a németországi Hessen tartomány pénzügyminiszterét, a hatóságok szerint Thomas Schäfer öngyilkos lett. A tartományi kormány miniszterelnökének vasárnapi nyilatkozata szerint a tárcavezetőt a koronavírus-járvány körüli gondok kergették a halálba. Thomas Schäfer “szó szerint éjt nappallá téve dolgozott azért, hogy pénzügyileg és a sze
márc. 29
19:30
Karantén. Milyen karantén? Svédország szokatlan reakciója a vírusválságra (SzMo)
Ez történik a Skandináv-félszigeten, miközben Európa nagyja zárlatokkal találja szembe magát.
márc. 29
19:33
Meghaladta a 700 ezret a koronavírus-fertőzöttek száma a világon (Kripto Akadémia)
Európát tekintve továbbra is drámai a helyzet Olaszországban.
márc. 29
19:39
Deutsch: Nem kap plusz forrást Magyarország a koronavírus elleni harcra (HírTV)
Nem kap plusz támogatást a koronavírus elleni harcra Magyarország - írta Facebook oldalán Deutsch Tamás.
márc. 29
19:57
Az egész USA-t le kéne zárni Bill Gates szerint, hogy megfékezzék a koronavírust (SzMo)
A világ egyik leggazdagabb embere szerint követni kéne Kína példáját.
márc. 29
20:00
Egy nagyon kicsit javulni látszik az olasz helyzet (Infostart)
Olaszországban már a a második egymást kövező napon csökkent a napi halálozások száma, de még így 756-an vesztették életüket az elmúlt 24 órában. Világszerte meghaladja a 700 ezret a koronavírus-fertőzöttek száma.
márc. 29
20:15
Lombardiában csökken a diagnosztizált fertőzőttek és halottak száma (GazdaságPortál)
Olaszországban a koronavírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma a gócpontnak számító Lombardiában fokozatosan csökken, de országosan továbbra is megközelíti a négyezret. Az elmúlt 24 órában több mint hétszázzal emelkedett a járványban elhunytak száma, amely így 10 779-re nőtt – közölte vasárnap esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi
márc. 29
20:36
Karanténba kerültek Moszkva lakói (Infostart)
Az orosz főváros lakosai számára kötelező házi karantén bevezetését rendelte el hétfőtől Szergej Szobjanyin polgármester.
márc. 29
20:42
Kacsák vették birtokba a Lukács fürdő üres medencéit (444.hu)
A leleplező felvételeken látszik, hogy még a másfél méteres távolságot sem tartották be.
márc. 29
21:36
Drámai szigor Moszkvában hétfőtől (888.hu)
Moszkva lakosai számára kötelező házi karantén bevezetését rendelte el hétfőtől Szergej Szobjanyin polgármester.
márc. 29
21:36
Holnaptól kötelező házi karantén lesz Moszkvában (444.hu)
Sokáig halogatták a szigorú intézkedéseket Oroszországban, de tegnap már a határokat is lezárták.
márc. 29
21:45
A német járműiparban sok munkahely szűnhet meg (USAracing)
Drasztikus létszámleépítést vár a német autóiparban a koronavírus-járvány következményei miatt a Car járműipari kutatóintézet igazgatója.
márc. 29
21:51
Anthony Fauci: Több millió esetünk lesz (Képmás)
A professzor szerint mintegy 100-200 ezer halottal is számolni kell az Egyesült Államokban.
márc. 29
22:00
Százezernél is több halálos áldozattól tart Amerikában az elnök tanácsadója (Infostart)
Komoly vita után nem zártak karanténba három államot az USA keleti partján, de nagyon durva forgatókönyvre, 100-200 ezer közötti áldozatra készülnek a tengerentúlon.
márc. 29
22:21
A járványgörbe lefele ível a gócpont Lombardiában (USAracing)
Olaszországban a koronavírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma a gócpontnak számító Lombardiában fokozatosan csökken, de országosan továbbra is megközelíti a négyezret.
márc. 29
22:21
Moszkvában kötelező házi karantént rendeltek el (Képmás)
„Fokozatosan, de folyamatosan fogjuk erősíteni az ebben a helyzetben elkerülhetetlen kontrollt” – ígérte Szergej Szobjanyin polgármester.
márc. 29
22:33
A magyarok összetartását méltatja a New York Times! (Ripost)
A tengeren túlra is eljutott a magyar emberek példamutató magatartásának a híre.
márc. 29
22:57
Fertőzöttek millióira lehet számítani az Egyesült Államokban (USAracing)
.
márc. 29
23:15
Franciaországban 250 beteget szállítottak át a túlterhelt kórházakból (Képmás)
Az országban 24 óra alatt 299-cel, 2606-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak száma.

Keresés