Finnország kormánya egészen május 13-ig meg akarja hosszabbítani a koronavírus-járvány terjedése elleni intézkedéseket – jelentette be sajtótájékoztatón hétfőn este Helsinkiben Sanna Marin kormányfő.
Az állam kormányzója szerint a külföldi turisták „kimerítenék azokat az értékes forrásokat, amelyekkel Florida az új típusú koronavírus járványa ellen küzd”.
Több híresség is elkapta a koronavírust. Az Egyesült Királyságban Károly wales-i herceg már elhagyhatta a karantént, míg Boris Johnson továbbra is karanténban van. Albert monacói herceg is megfertőződött, azonban már az otthonában gyógyul. Szintén házi karanténban van Tom Hanks és felesége, akik korábban fertőződtek meg.
Eddig több mint egymillió amerikain végeztek vírustesztet – közölte Donald Trump amerikai elnök szokásos napi sajtókonferencián hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében.
„Fehér foltokba” ütközik az Egyesült Államok hírszerzése, miközben a koronavírus-világjárvány feltérképezéséhez és természetrajzának felvázolásához gyűjt adatokat: Kínában, Oroszországban, Észak-Koreában komoly akadályokba ütközik, de Iránban sincs könnyű dolga – áll a Reuters hírügynökség hétfő éjjeli jelentésében.
Donald Trump amerikai elnök kormányzata "alapvető fontosságúnak" ítélte a fegyverboltok nyitva tartását, az élelmiszerboltokéhoz, gyógyszertárakéhoz és kórházakéhoz hasonlóan szükségesnek.
Eddig több mint egymillió emberen végeztek vírustesztet az Egyesült Államokban – közölte az amerikai elnök szokásos napi sajtókonferencián hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében.
Egyelőre nem engedélyezik annak a holland üdülőhajónak a kikötését Floridában, amelyen halottak és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 fertőzésben szenvedő betegek is vannak – jelentette be Ron DeSantis, floridai kormányzó hétfőn este.
A válságban szükség van rendkívüli intézkedésekre, de közben tiszteletben kell tartani a jogállamot – üzente Angela Merkel. Az FPÖ parlamenti csoportjának megbízottja úgy fogalmazott: Orbán szégyentelenül kihasználja a válságot, hogy valóra váltsa régi tervét.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma mintegy 64 ezerrel 786 228-ra nőtt kedd reggelre a világban. A Covid-19 betegségben eddig 37 820-an vesztették életüket, az utóbbi egy napban mintegy négyezren. A meggyógyultak száma 165 889, körülbelül 14 ezerrel több, mint hétfőn reggel – olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem honlapján.
A brazil kormány 14,2 millió maszkot, 24 millió kesztyűt, 60 ezer védőszemüveget osztott szét országszerte a koronavírus-járvány megfékezése végett – adta hírül hétfőn a brazil egészségügyi minisztérium.
Vesztegzár alá vonták a bukovinai Szucsáva várost és a vonzáskörzetébe tartozó nyolc községet a román nemzeti hírügynökség, az Agerpres tájékoztatása szerint.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma mintegy 64 ezerrel 786 228-ra nőtt kedd reggelre a világban. A Covid-19 betegségben eddig 37 820-an vesztették életüket, az utóbbi egy napban mintegy négyezren. A meggyógyultak száma 165 889, körülbelül 14 ezerrel több, mint hétfőn reggel - olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem honlapján.
Luxemburgban egy nap alatt 38 új fertőzést regisztráltak, amely két hét óta a legalacsonyabb szám. Az azonosított fertőzések száma azonban aránylag magas.
A kedden közzétett csehországi adatok a járvány lassulására utalnak, Szlovénia pedig a járvány elleni küzdelem jegyében azt kérte külföldön élő és dolgozó állampolgáraitól, hogy ne utazzanak haza a húsvéti ünnepekre.
A kedd éjfélkor hatályba lépő, legalább két hétig érvényes szabályok szerint a 13 éven aluli gyerekekkel sétáló szülők kivételével a családtagokat is kétméteres távolságtartásra kötelezik az utcán.
A spanyol egészségügyi miniszter kedd déli közlése szerint az elmúlt 24 órában 849 ember halt meg a koronavírus miatt. Ezzel az elhunytak száma 8189-re emelkedett.