Az uniós szerződések egyértelműen határoznak arról, hogy az Ep székhelye a német-francia határtérségben található Strasbourg – itt évi tizenkét alkalommal, tehát havonta egyszer tartanak plenáris ülést.
Az Antarktisz kivételével már minden kontinensen jelen van az új koronavírus a hírügynökségek csütörtöki összesítése alapján. Világszerte már csaknem 300 millió gyerek nem járhat iskolába ideiglenesen.
Ugyanakkor Budapest sokszor érzi úgy, hogy a horvát politikai vezetők részéről nem találkozik túl nagy lelkesedéssel, amikor a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről van szó – mondta a miniszter.
Az Antarktisz kivételével már minden kontinensen jelen van az új koronavírus a hírügynökségek csütörtöki összesítése alapján. Világszerte már csaknem 300 millió gyerek nem járhat iskolába ideiglenesen.
Türingia újonnan megválasztott miniszterelnöke is elhatárolódott a pártja hétvégi kongresszusán elhangzott erőszakos forradalmi uszítástól – olvasható a Neokohnon.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázat értelmében a magyarul tanuló gyerekek mindegyikét 22 400 forintos támogatás illeti meg, amelyet a szülők pályázat benyújtásával igényelhetnek.
Törökország a különleges rendőri erők ezer tagját küldi a görög szárazföldi határra, hogy megakadályozza a migránsok visszatoloncolását - nyilatkozta Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtökön Edirnében a sajtónak, miután helikopterről megszemlélte a török-görög szárazföldi határ térségét.
Heiko Maas aláhúzta: fontos az is, hogy ne hagyjuk magára Görögországot, hanem találjunk egységes európai választ a török-görög határon kialakult helyzetre.
Erdoğannal tartott találkozóján az orosz elnök reményét fejezte ki, hogy az idlíbi helyzet nem rombolja le Moszkva és Ankara viszonyát, amelyet mindkét fél fontosnak tart.
A török hatóságok szerint az elmúlt napokban 140 ezer migráns lépett át Törökországból Görögországba, most attól félnek, visszatoloncolják őket. A görögök cáfolják ezt.
A német belügyminiszter szerint „természetesen” szélsőbaloldali veszély is van, és nagy az iszlamista terror veszélye, de az utóbbi hónapok fejleményei alapján a szélsőjobb a legfenyegetőbb.
Az Európába készülő illegális bevándorlók tömegeiről kérdezte a Századvég, hogy a magyar lakosság milyen intézkedéseket vár a kormánytól az élénkülő migrációval kapcsolatban.
Az Európai Parlament egyik szakbizottságában bírálta az uniós klímastratégiát a fiatal svéd klímaaktivista, aki pénteken a brüsszeli klímafelvonuláson is részt vesz. Miközben a képviselők felállva tapsolták a tinédzsert, többen beolvastak neki.
Ciszjordániában, a Palesztin Hatóság területén is megjelent az új koronavírus, a járványveszély miatt bezárták az ottani szállodákat – jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót című izraeli lap online változata, a ynet. Csütörtöktől a Palesztin Hatóság teljes területére tilos belépni külföldi turistáknak.
A párt a bizottsági elnök, Ursula von der Leyen Green Deal javaslatcsomagjának olyan pontjait szavazta le, amelyek érdemi változást sürgettek a klímavédelem érdekében - írja a Mérce.
A Törökországgal folytatott Eu-csatlakozási tárgyalások végérvényes beszüntetését szorgalmazta Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter az oe.24 Tv-nek adott interjújában.