2020. március 6. péntek

márc. 6
10:30
Egyre nagyobb a feszültség: Brazília visszahívta diplomatáit Venezuelából (ATV)
Brazília csütörtökön visszahívta diplomatáit Venezuelából, egyben értesítette a caracasi kormányt, hogy az ő diplomáciai képviselőiknek is el kell hagyniuk Brazíliát - vált ismertté kormányzati forrásból.
márc. 6
10:30
Robbanás és lövöldözés egy kabuli politikai gyűlésen (USAracing)
A gyűlésen több afgán vezető is részt vett, közöttük Abdulla Abdulla korábbi elnökjelölt, miniszterelnök – közölte az afgán belügyminisztérium szóvivője.
márc. 6
10:36
Megugrott a fertőzöttek száma Szlovéniában (USAracing)
Egy nap alatt hatra nőtt Szlovéniában a fertőzöttek száma: az első beteg két útitársa, egy pár, valamint egy fiatal férfi esetében is megerősítették a fertőzöttséget – közölte a helyi média pénteken.
márc. 6
10:36
Die Presse: Orbán Viktornak igaza volt (Bank360 blog)
Az osztrák lap szerint a magyar kormányfő megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle
márc. 6
10:48
Bakondi: Görögország döntött, megvédik a határokat (Ripost)
Görögország a 2015-ös migrációs politikájától eltérően elhatározta, hogy megvédi a határát az erőszakos, agresszív, felfegyverkezve elkövetett támadásokkal szemben – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
márc. 6
10:54
Arab nyelvű klipben hívják az országba a migránsokat a svéd feministák (Képmás)
Szerintük a 2015-ös befogadás megismétlésére van szükség.
márc. 6
11:12
Erdő Péter: reális esély van Ferenc pápa budapesti látogatására (ATV)
Reális esély van arra, hogy Ferenc pápa elfogadja a meghívást a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
márc. 6
11:12
Megint Orbánnal riogat a New York Times (Képmás)
A vezető amerikai lap szerint Trump az orbáni út elején jár.
márc. 6
11:24
Koronavírus - Elhagyhatta valaki a magyarországi karantént - percről percre (Infostart)
Legalábbis a kormányzati információs portálon 40-ről 39-re csökkent a karanténban lévőkre vonatkozó szám. Egy nap alatt hatra nőtt Szlovéniában a fertőzöttek száma, vannak új fertőzöttek Romániában, és regisztráltak egyet a Vatikánvárosban is. Németországban már a belföldi fertőzések dominálnak. Négyre nőtt a magyarországi fertőzések száma. Tanárok
márc. 6
11:30
Kiderítették, ki volt a koronavírus első európai fertőzöttje (USAracing)
A New England Journal of Medicine orvosi szaklap tájékoztatása szerint a német férfi nemcsak elkapta, de valószínűleg tovább is adta a Covid-19-et.
márc. 6
11:42
Szerbiában is megjelent a járvány (USAracing)
Szerbiában az egészségügyi miniszter jelentette be, hogy egy Magyarországról hazatért szabadkai férfinál mutatták ki a vírus jelenlétét.
márc. 6
11:48
Koronavírus - Budapesten is járt az első szerb fertőzött (Infostart)
Bejelentették az első szerb fertőzöttet, a férfi már a szabadkai kórházban van. A férfi Budapesten is járt a közelmúltban a húgánál.
márc. 6
11:48
Budapesten keresztül Szerbiát is elérte a koronavírus (Képmás)
Az egészségügyi miniszter szerint nincs ok pánikra.
márc. 6
11:51
Kutyák harapdáltak össze egy kisfiút, mentőhelikopter érkezett (Ripost)
Brutális támadás áldozata lett a kisfiú a szlovák Garamszentkeresztnél.
márc. 6
12:00
Elnökválasztási verseny – Akárki nyer, nehéz dolga lesz (Kripto Akadémia)
A „szuper kedd” eredményei alapján a Demokrata Párt továbbra is megosztott abban, hogy ki legyen az elnökjelöltje, de feljött Joe Biden volt alelnök és most ő a valószínűbb győztes – válaszolta a Népszava kérdésére Simon Gilhooley, aki a New York államban lévő Bard College amerikai tanulmányok tanszékén tanít politológiát. Két prominens mérsékelt j
márc. 6
12:00
Die Presse: Orbán Viktornak igaza volt (ATV)
Orbán Viktornak igaza volt, és megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle - írta Christian Ortner, a Die Presse újságírója.
márc. 6
12:00
Die Presse: Orbán Viktornak igaza volt, és megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle (Képmás)
Orbán Viktor volt az egyedüli, aki azt tette, ami a kötelessége: minden erővel megvédte a határokat – írta a cikk szerzője.
márc. 6
12:02
Koronavírus: Magyarországról hazatért szabadkai férfi az első szerb fertőzött (Kripto Akadémia)
Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter szerint a 43 éves férfi Budapesten a nővérénél járt, akinek már voltak vírusos tünetei, hazatérte után pedig saját magán is tapasztalta a fertőzés jeleit.
márc. 6
12:06
A határ török oldaláról könnygázt lőttek át a görög határőrök irányába (Képmás)
A könnygáz bevetése minden esetben válasz a könnygáz használatára a határ túloldalán – jelentette ki a török belügyminiszter.
márc. 6
12:12
Szlovákiában is felütötte a fejét a vírus (USAracing)
Szlovákiában is megjelent az új típusú koronavírus, a fertőzést egy pozsonyi kórházban lévő 52 éves férfinál mutatták ki – jelentette be pénteki pozsonyi sajtótájékoztatóján Peter Pellegrini ügyvezető miniszterelnök.
márc. 6
12:12
Koronavírus: Iránban edzőtáboroztak a magyar birkózók, hazajöhettek és karanténba se kerültek (SzMo)
A válogatott tagjai a fertőzés egyik gócpontjának számító ázsiai országban készült egy hazai versenyre. A szövetség szerint ellenőrzik őket, eddig egyikük sem mutatott tüneteket.
márc. 6
12:18
Többször is Budapesten járt az első szerb koronavírus-fertőzött (444.hu)
A szabadkai kórházban ápolják, jól érzi magát. A férfi a húgát látogatta meg Magyarországon, a nő nem érezte jól magát, lázas volt.
márc. 6
12:24
Ukrajna is a rosszfiúk padjára kerülhet (Képmás)
Ep-képviselők és civil szervezetek is kifejezték aggodalmukat az ország helyzete iránt.
márc. 6
12:30
Fokozódik a feszültség a török-görög határon (USAracing)
A Reuters helyszíni jelentése szerint a török oldalról többször könnygázt lőttek át a határ túloldalán lévő görög határőrök irányába.
márc. 6
12:32
Igazolt fertőzött személyt regisztráltak a Vatikán területén is (USAracing)
.
márc. 6
12:36
Reális esély van Ferenc pápa budapesti látogatására (Infostart)
Reális esély van arra, hogy Ferenc pápa elfogadja a meghívást a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
márc. 6
12:36
A Vatikánban is megjelent a koronavírus (ATV)
Igazolt fertőzött személyt regisztráltak a Vatikán területén, ezért felfüggesztették a vatikáni ambuláns orvosi szolgáltatásokat Matteo Bruni szentszéki szóvivő pénteki bejelentése szerint.
márc. 6
12:42
Lezárhatják Szerbia déli határát (USAracing)
Vucic felhatalmazta a szerb-észak-macedón határon szolgálatot teljesítő rendőröket és katonákat, hogy ha nagymértékű migránshullám indulna meg Szerbia felé, akkor teljesen zárják le az országhatárt.
márc. 6
12:42
Szerbia is lezárhatja déli határát (Képmás)
Ha a migránshullám megindulna a szerb határ felé, jöhet a határzár.
márc. 6
12:45
Gyorsan terjed a járvány Európában (HírTV)
Szerbia mellett a Vatikánban is megjelent a koronavírus. Közben lemondta az Ep-elnök a jövő heti strasbourgi ülést.
márc. 6
12:48
Tízre emelkedett a fertőzött román állampolgárok száma (USAracing)
.
márc. 6
12:54
Lezárhatják Szerbia déli határát (USAracing)
Először beszélt Szerbia déli határának „hermetikus” lezárásáról Aleksandar Vucic szerb elnök, aki kijelentette, felhatalmazta a szerb-észak-macedón határon szolgálatot teljesítő rendőröket és katonákat, valamint a biztonsági szolgálatokat arra, hogy ha nagymértékű migránshullám indulna meg Szerbia felé, akkor teljesen lezárják az országhatárt.
márc. 6
12:54
Erről álmodoznak a török-görög határt ostromló migránsok (Ripost)
A Bild című német napilap munkatársai ellátogattak a török-görög szárazföldi határhoz, ahol migránsokat kérdeztek arról, hogy mi a céljuk. Szinte kivétel nélkül azt válaszolták, hogy egy jobb életre vágynak Németországban.
márc. 6
12:54
Szerbiában is regisztrálták az első koronavírus-fertőzöttet (Bank360 blog)
Egy Budapestről hazautazó szabadkai férfi betegedett meg - Fertőzöttet jelentettek Vatikánvárosból is
márc. 6
13:06
Tízre emelkedett a koronavírus-fertőzött román állampolgárok száma, Vatikánvárosban is megjelent a betegség (Kripto Akadémia)
Bhután kéthetes beutazási tilalmat rendelt el az első eset megjelentését követően.
márc. 6
13:06
Koronavírus - Aggasztó körülmények az első szigetországi halálozás körül (Infostart)
Nem lesznek üres polcok a koronavírus miatt az üzletekben – ezt állította a brit egészségügyi miniszter. A szigetországban meghalt a fertőzés első áldozta, miközben a kormány akcióterve értelmében a fertőzés elszigetelése helyett immár a tetőzés késleltetése a fő cél.
márc. 6
13:08
Öngyilkos merénylő robbantott az Egyesült Államok tunéziai nagykövetségénél (Kripto Akadémia)
Öt rendőr megsebesült. Egyelőre nem tudni, hogy az elkövetőn kívül meghalt-e valaki.
márc. 6
13:12
Terrortámadás érte a tuniszi amerikai nagykövetséget (USAracing)
Médiaértesülések szerint az öngyilkos merényletben öt rendőr megsebesült, azt egyelőre nem tudni, hogy az elkövetőn kívül meghalt-e valaki.
márc. 6
13:18
Magyarországról vitte be a koronavírust az első szerbiai fertőzött (SzMo)
A férfi Budapesten járt a nővérénél, akinek már voltak vírusos tünetei. Hazatérte után pedig saját magán is tapasztalta a fertőzés jeleit.
márc. 6
13:24
Szlovákia is csatlakozott a koronavírusos országokhoz (Képmás)
Egy 52 éves szlovák férfinél mutatták ki a fertőzést Pozsonyban.
márc. 6
13:30
Öngyilkos merénylet történt az amerikai nagykövetség előtt Tunéziában (444.hu)
Az első hírek szerint csak a támadók haltak meg.
márc. 6
13:33
Nem engedik vissza a migránsokat a törökök (HírTV)
Az Eu Ankarát hibáztatja, és a külső határok megerősítését sürgeti.
márc. 6
13:39
10-ből 9 embernek vannak előítéletei a nőkkel szemben (Kripto Akadémia)
Az ENSZ felméréséből kiderült, az emberek 28 százaléka szerint rendben van, ha egy férfi veri a feleségét.
márc. 6
13:54
Koronavírus – Szlovákiában is felbukkant a fertőzés, pániktól tartanak (Infostart)
Eddig tudta magát tartani Szlovákia – pénteken délben Peter Pellegrini miniszterelnök jelentette be, hogy a pozsonyi Egyetemi Kórházban fekszik az első koronavírusos szlovákiai beteg.
márc. 6
14:00
A németek többsége nem aggódik a koronavírus miatt (ATV)
A németek több mint háromnegyede nem aggódik a koronavírus-járvány miatt, és bő kétharmaduk megfelelőnek tartja a védekezést - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés. Ugyancsak pénteki adatok szerint a fertőzöttek száma meghaladta az 500-at.
márc. 6
14:00
Ankara nem engedi vissza a migránsokat (USAracing)
A török vezetés múlt csütörtök éjjel rendelte el az ország nyugati határainak megnyitását az Európába vágyó menekültek és migránsok előtt.
márc. 6
14:06
Betartják a tűzszünetet Szíriában (USAracing)
Ezzel egybehangzóan a török Anadolu és a szíriai Sana hírügynökség is azt jelentette, hogy az idlíbi fegyvernyugvást egyelőre nem sértették meg.
márc. 6
14:12
Tízre emelkedett a koronavírus-fertőzött román állampolgárok száma, Szlovákiában és Vatikánvárosban is megjelent a betegség (Kripto Akadémia)
Bhután kéthetes beutazási tilalmat rendelt el az első eset megjelentését követően.
márc. 6
14:12
A halottak és a fertőzöttek száma is jelentősen nőtt Iránban (USAracing)
.
márc. 6
14:24
Alternatív büntetést kap a hamis útlevele miatt Ronaldinho (Infostart)
A paraguayi hatóságok nem indítanak eljárást Ronaldinho ellen, ugyanakkor a hamis útlevél használata miatt előállított aranylabdás brazil futballista büntetést kap.

Keresés