2020. március 2. hétfő

márc. 2
0:23
A török hadsereg lebombázott egy szíriai katonai repülőteret (Blikk)
A török hadsereg lebombázta és használhatatlanná tette az észak-szíriai Aleppó város közelében levő, a szíriai kormányerők által ellenőrzött en-Nájreb nevű katonai repülőteret - közölte vasárnap az Anadolu török hírügynökség.
márc. 2
0:27
„Az egyház nem fél a történelemtől” – Elképesztő dolgot engedélyezett Ferenc pápa kutatóknak (Blikk)
Felszállhat a köd a történelem egyik legkérésesebb időszakáról.
márc. 2
0:31
Ezt mondta Donald Trump a koronavírus kapcsán (Blikk)
A koronavírus-szűrés bővítését jelentette be vasárnap Donald Trump amerikai elnök a Twitteren.
márc. 2
0:35
Koronavírus pánik: a következő óvintézkedéseket vezette be Olaszország (Blikk)
Országos szintű kormányrendelet váltja fel az eddigi helyi óvintézkedéseket az olasz kormány vasárnap esti bejelentése szerint, ennek alapján három zónára osztották fel Olaszországot a koronavírus-fertőzés elterjedésétől függően.
márc. 2
0:39
Európára szabadította a menekülteket Erdogan (Blikk)
Szíriai menekültek százezreivel fenyegeti Európát Recep Tayyip Erdogan (66) török elnök, aki megnyitotta a nyugati határokat a menekültek előtt, mivel nem képesek kezelni az újabb menekülthullámot.
márc. 2
5:03
Megelégelték a száguldozást a szomszédban (Infostart)
Véget ért Ausztriában a tesztidőszak, amely alatt akár 140 kilométeres óránkénti sebességgel is lehetett haladni egyes autópálya-szakaszokon.
márc. 2
6:18
A turisztikai iparág egészére negatívan hat a koronavírus (ATV)
Jogilag vis major helyzet alakulhat ki a koronavírus-járvány miatt. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalónak nem kell a munkahelyére bemenni, és a munkáját elvégezni, a munkáltatónak pedig nem kell fizetést adnia az otthon maradó munkavállalóknak. De nem csak ilyen következménye van a fertőzésnek. Már a tegnapi napon több futballmeccs elmaradt, és ah
márc. 2
6:24
Aranykorát éli az idegenfogalom, csak nem a fővárosban (Infostart)
Rekordot döntött Szlovákia látogatottsága 2019-ben. A legújabb statisztikai adatok szerint tavaly közel 6,5 millióan látogattak el északi szomszédunkhoz, ami 2018-hoz képest 15 százalékos növekedést jelent. Mind a hazai, mind a külföldi turisták száma egyre növekszik. A magyarországi látogatók száma is jelentősen megnövekedett, 2019-ben 11,2 százal
márc. 2
6:24
Szöul szerint Észak-Korea megint kilőtt valamit (ATV)
Észak-Korea hétfőn kilőtt két, egyelőre azonosítatlan típusú lövedéket, amelyek a Japán-tengerbe csapódtak - közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága.
márc. 2
6:24
Koronavírus: egy hónapja nem volt ilyen alacsony a napi új fertőzöttek száma Kínában (SzMo)
Már több mint 44 ezren gyógyultak meg a világszerte terjedő fertőzésből Kínában, ahol az ENSZ szerint már tetőzött a járvány.
márc. 2
6:30
Gyász: megölték a Dragon Ball főhősének szinkronhangját (Blikk)
Mexikó – Meggyilkolták Luis Alfonso Mendoza spanyol szinkronszínészt, aki olyan ikonikus karaktereknek kölcsönözte a hangját, mint Tapsi Hapsi, Dodó kacsa, vagy épp a Dragon Ball Z Gohanja.
márc. 2
6:32
Koronavírus: jelentősen mérséklődött a napi új fertőzöttek száma (Blikk)
Egy hónapja nem látott szintre mérséklődött az új típusú koronavírus napi új fertőzöttjeinek száma Kínában a hétfőn jelentett, hivatalos adatok alapján.
márc. 2
6:36
Koronavírus: egy hónapja nem látott szintre mérséklődött a napi új fertőzöttek száma Kínában (ATV)
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfőn közölt adatai szerint vasárnap éjfélig 202 új beteget diagnosztizáltak Kína szárazföldi részén, ahol az összes eddig jelentett fertőzött száma ezzel meghaladta a 80 ezret. Közülük immár több mint 44 ezren gyógyultak meg, és közel 33 ezren állnak még mindig kezelés alatt.
márc. 2
6:36
Koronavírus: egy hónapja nem volt ilyen kevés új fertőzött Kínában (SzMo)
Már több mint 44 ezren gyógyultak meg a világszerte terjedő fertőzésből Kínában, ahol az ENSZ szerint már tetőzött a járvány.
márc. 2
6:42
Pete Buttigieg kiszállt a demokrata előválasztási versenyből (444.hu)
Senki sem számított rá, hogy ilyen jól szerepelhet az első nyíltan meleg amerikai elnökjelölt-jelölt.
márc. 2
6:48
Gyorsított eljárásban ítéltek börtönre Görögországban határsértő migránsokat (HírTV)
A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.
márc. 2
6:54
Macron: Franciaország kész segítséget nyújtani Görögországnak és Bulgáriának (HírTV)
A görög bevándorlási és menekültügyi miniszter vasárnap arról számolt be, hogy a rendőrség és hadsereg 9600 illegális határátlépést akadályozott meg.
márc. 2
6:54
Szabad szemmel: Szlovákia az európai úton marad, nem követi Magyarország és Lengyelország példáját (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. március 2.
márc. 2
7:00
Koronavírus - Jó hírek jöttek Kínából (Infostart)
Egy hónapja nem látott szintre mérséklődött az új típusú koronavírus napi új fertőzöttjeinek száma Kínában a hétfőn jelentett hivatalos adatok alapján.
márc. 2
7:00
Elkezdődnek a tárgyalások Nagy-Britannia és az Eu jövőbeni kapcsolatrendszeréről (HírTV)
London célja egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodás aláírása az Eu-val.
márc. 2
7:06
Koronavírus-pánik árnyékában választ Izrael (HírTV)
A vesztegzár alá rendelt, de tünetmentes választók számára különleges szavazóhelyiséget állítottak fel az ország több pontján.
márc. 2
7:27
Újabb demokrata párti politikus száll ki az elnökjelöltségért folyó küzdelemből (Kripto Akadémia)
Joe Biden volt alelnök helyzetét erősítheti, hogy Pete Buttigieg az úgynevezett szuperkedd előtt jelentette be visszalépését.
márc. 2
7:29
Moszkva: Oroszország nem tudja többé szavatolni a török harci repülőgépek biztonságát a szíriai légtérben (Kripto Akadémia)
A damaszkuszi vezetés bejelentette, hogy lezárja a légteret az északnyugati Idlíb tartomány felett.
márc. 2
7:30
Koronavírus - Újabb fertőzések a briteknél, betiltott tömegrendezvények több országban (Infostart)
Nagy-Britanniában vasárnap további 13 koronavírus esetről számoltak be a hatóságok. A britek, másokhoz hasonlóan a tömegrendezvények betiltására készülnek. Az Egyesült Államokban közben immár áldozatot követelt a vírus – az egyik fertőzött meghalt.
márc. 2
7:31
Javuló járványhelyzet: drasztikusan visszaesett a fertőzöttek száma Kínában (Kripto Akadémia)
Vasárnap éjfélig 202 új megbetegedést észleltek, utoljára január 23-án mértek ilyen alacsony számokat.
márc. 2
7:36
Egy hónapja nem látott szintre mérséklődött a napi új fertőzöttek száma Kínában (HírTV)
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfőn közölt adatai szerint vasárnap éjfélig 202 új beteget diagnosztizáltak.
márc. 2
7:42
Észak-Korea újabb lövedéket indított a levegőbe (HírTV)
A lövedékek a Japán-tengerbe csapódtak.
márc. 2
7:48
Pete Buttigieg is kiszáll az elnökjelöltségért folyó versengésből (HírTV)
Elemzők szerint mindez Joe Biden volt alelnök helyzetét erősítheti.
márc. 2
7:48
Amerikai elnökválasztás: az egyik demokrata jelölt kiszáll a versengésből (ATV)
Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere vasárnap este a kampánykörúton őt kísérő újságírókkal közölte: kiszáll a Demokrata Párt amerikai elnökjelöltségéért folytatott versengésből.
márc. 2
7:50
A Frontex a görög-török határra nehezedő nyomás erősödésével számol (HírTV)
Az utóbbi napokban a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek.
márc. 2
8:00
Eddig ismeretlen rakétákat lőtt ki Észak-Korea (Blikk)
Eddig azonosítatlan típusú lövedékeket lőtt ki Észak-Korea hétfőn, amelyek a Japán-tengerbe csapódtak.
márc. 2
8:00
Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea (Kripto Akadémia)
Idén ez volt az első nagyobb phenjani fegyverteszt. A kommunista diktatúra ismét erődemonstrációt tart, és „megdöbbentő tényleges cselekedetet” ígér.
márc. 2
8:00
Több mint hatvan határsértő migránst ítéletek börtönre Görögországban (Bank360 blog)
A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg - Macron: Franciaország kész segítséget nyújtani Görögországnak és Bulgáriának
márc. 2
8:12
Ismét lövedékeket indított a levegőbe Észak-Korea (Bank360 blog)
Szakértők szerint ballisztikus rakétákról lehet szó
márc. 2
8:18
Ez a pankrátor Michael Jacksonként aprítja az ellenfeleit a ringben – Elképesztő videó (Blikk)
Az elmúlt egy hétben egyszerűen letarolta az internetet az a videó amelyen egy, a legendás Michael Jacksonra félelmetesen hasonlító pankrátor sorra aprítja ellenfeleit a ringben.
márc. 2
8:18
Görögország egy hónapig visszafordít minden illegálisan érkező menekültet (444.hu)
Embercsempészettel vádolják a menekülteket szándékosan megindító törököket és rendkívüli intézkedéseket kérnek az EU-tól.
márc. 2
8:24
Tovább emelkedett a fertőzöttek száma Olaszországban (HírTV)
Az olasz kormány három zónára osztotta az országot.
márc. 2
8:24
Tizenegy hónapon belül már a harmadik parlamenti választást tartják Izraelben (Bank360 blog)
A végleges eredményeket várhatóan szerda este jelentik be
márc. 2
8:36
A Frontex szerint erősödik a migrációs nyomás a török-görög határon (ATV)
Tovább erősödik a migrációs nyomás a következő napokban a görög-török európai uniós (EU-) külső határon a Frontex szerint - írta a Die Welt című német lap hétfőn az EU-s határvédelmi szervezet nem nyilvános jelentése alapján.
márc. 2
8:54
A Fülöp-szigeteken túszokat ejtett egy elbocsátott biztonsági őr (HírTV)
Több mint egy tucat kommandós rendeltek a helyszínre.
márc. 2
9:06
Brexit - Durva alkudozás kezdődik (Infostart)
Nagy-Britannia és az Európai Unió közötti jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerről indul tárgyalássorozat a héten. London célja egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodás aláírása az EU-val, a két fél között azonban máris vita van arról, hogy ez elérhető-e a rendelkezésre álló tizenegy hónap alatt.
márc. 2
9:06
Elbocsátott biztonsági őr ejtett túszul harminc embert egy manilai bevásárlóközpontban (Kripto Akadémia)
A fegyveres egy embert meglőtt. Azt követelte, hogy beszélhessen kollégáival és szólhasson a helyi médiában.
márc. 2
9:18
Harminc embert ejtett túszul egy elbocsájtott biztonsági őr egy manilai plázában (ATV)
A létesítményt a rendőrség bekerítette. Francis Zamora, a főváros előkelő negyedének számító San Juan polgármestere közölte, hogy a fegyveres egy embert meglőtt a V-Mall nevű plázában. Az áldozat állapota stabil, egy helyi kórházban ápolják.
márc. 2
9:48
Kirúgták, ezért harminc embert túszul ejtett egy dühös férfi – Sérült is van (Blikk)
Egy embert megsebesített, több mint harmincat pedig túszul ejtett egy férfi a fülöp-szigeteki Manila elővárosában, San Juanban található bevásárlóközpontban – tájékoztat az AP hírügynökség.
márc. 2
10:12
Ismét kövekkel dobálták meg a rendőröket a migránsok a görög-török határnál (HírTV)
Leszboszon a lakosok is védik a határt és dulakodásba keveredtek a migránsokat segítő aktivistákkal is.
márc. 2
10:12
Macron segítséget ajánlott Görögországnak és Bulgáriának (Kripto Akadémia)
Athén eközben egy hónapra felfüggesztette a menedékkérelmek elfogadását.
márc. 2
10:14
Visszalépett az iraki kormányfőjelölt (Kripto Akadémia)
Mohammed Taufík Allávi közölte: már miniszterelnök lehetne, ha beleegyezik bizonyos engedményekbe.
márc. 2
10:16
Nyolcvan tüntetőt vettek őrizetbe Kazahsztánban (Kripto Akadémia)
Kihallgatásuk után szinte mindenkit elengedtek.
márc. 2
10:18
Egyre több a koronavírusos fertőzött Európában (HírTV)
Az olasz kormány három zónára osztotta az országot.
márc. 2
10:24
Koronavírus: bezárták az egyik újonnan épített vuhani szükségkórházat, mert nincs rá szükség (ATV)
Kevesebb mint egy hónapos működés után bezárták az egyik vuhani, rohamtempóban felhúzott koronavírus-kórházat, miután az ott ápolt betegeket hazaengedték vagy más kórházakba szállították át.

Keresés